Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-12 / 111. szám
4 KÉPÚJSÁG TAMÁSI ÉS KÖRNYÉKE 1992. május 12. Módosított adó? Nyolcosztályos kérdéskör Szeptembertől kisdiákok is tanulnak a gimnáziumban A városházán hallottuk Korábban már hírt adtunk arról, hogy két városi oktatási intézmény igazgatói posztjára írtak ki pályázatot. A 2. Számú Általános Iskolába egy, a Vá- lyi Péter Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolába két pályázó jelentkezett. A jogszabályi előírásoknak megfelelően megválasztották a nevelőtestületekből a háromtagú bizottságokat, amelyekAz oktatási intézmények helyzetét tekintette át Simon- tornyán a nagyközség polgármestere, az ÖNO, a bölcsőde, az óvoda, az általános iskola vezetője, a szakmunkásképző igazgatóhelyettese. Dr. Dési Ivánné polgármestertől megtudtuk, a képviselő-testület áprilisi döntése értelmében július elsejével megszűnik a bölcsőde. Az ok nem más, mint az, hogy negyven százalékos kihasználtsága volt, állami támogatás erre az intézményre nincs, így 120-130 ezer forintba került egy gyerek eltartása. Felmérést végeztek, s abból az derült ki, szeptembertől 4 (!) gyerekre lehet számítani. Ez az adat önmagáért beszél. Nem marad üresen azonban a nemzetközi gyermekévben széles társadalmi ösz- szefogással épített intézmény. Az egyik óvoda már odaköltözött, és felvetődött az is, hogy a 2. számút is „oda viszik". Az összevonással négy új munkahely megteremtése lehetséges, aminek az anyagi hátterét pályázat útján kívánják előteremteni. Itt jegyezzük meg, nem marad állás nélkül a Egy településen a kellemes dolgokat, híreket mindig a beruházások jelentik, hiszen azzal egyrészt komfortosabb lesz a falu vagy a város, másrészt pedig embereket foglalkoztatnak. Nem volt véletlen ezért, hogy Nagyszokolyban is először a fejlesztéseket vettük számba Liziczai Imre jegyzővel. Szilárd burkolatot kap az Ady, a Dózsa és az Árpád utca - mondta a jegyző. - Ez közel egykilométer hosszúságot jelent és saját kivitelezésben kének a pályázatok megismertetésében és a véleményezésben van fontos szerepük. A nevelőtestületek még ebben a hónapban állást foglalnak a pályázatokkal kapcsolatosan és azok a közművelődési bizottság javaslatával várhatóan júniusban kerülnek a képviselő-testület elé. Megtörtént Páriban a hideg-, illetve a melegvizes kút műszaki átadása. Úgy hírlik, a külföldi megrendelő elégedett az eredménnyel, ezért elvi megállapodást kötött egy újabb, 2500 méteres melegvizes kút fúrására és további terület vásárlására. Az országgyűlési képviselő segítségével megérkezett az illetékes minisztérium válasza, amiben az áll, hogy - sajnos -- Tamási nem meríti ki az önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzat kritériuhét bölcsődei dolgozó sem, mivel tudnak nekik állást felajánlani. Van a községben egy harmadik óvoda is, amit visszaadtak a református egyháznak. Mivel jó a kapcsolat az egyház és az önkormányzat között, úgy döntöttek, az épület egy részét az SOS Szeretetszolgálat használja szociális központként. Ez már a jövő hónapban indul és élnek azzal a lehetőséggel, hogy munkahelyteremtésre vissza nem térítendő támogatást lehet szül a betonút. Az önkormányzat házilagos brigádja dolgozik, ami egy kőművesből, két szakmunkás tanulóból, két közhasznú munkásból áll és három hónapra felvettek melléjük két munkanélkülit. A további tervekben is az útépítést jelölték meg feladatul, erre kívánják fordítani a fejlesztésre szánt összeget. Azt tervezik, befejezik a Petőfi utcában az útépítést. Ha ezzel elkészülnek, akkor már csak 400-500 méter földút marad '93-ra a tíz kilométermait, így a központi alapból nem részesülhet. Szintén negatív tartalmú hír, hogy az óvodai férőhely és gyermekélelmezési beruházás befejezésének finanszírozására sincs költségvetési keret. Április 30-án véglegesen bezárta kapi^t az Orion tamási gyáregysege, május 1-jén már az új tulajdonos, a Massive Kft zászlait lengette a szél az épületen. Az illetékesek felül kívánják vizsgálni a helyi adókról alkotott önkormányzati rendeletet és indokolt esetben módosítják azt. Ehhez várják az érdekeltek - szervezetek, magán- személyek stb - javaslatait, amelyek közül az ismertebbeket - például a vállalkozók helyi klubját - írásban is megkeresték. Reméljük, az együttműködés kölcsönös megelégedésre szolgál majd. kapni. Úgy gondolkodnak, szociális munkások tevékenykednek majd a központban. A cél nem más, mint az, hogy gondoskodni akarnak a fogyatékos gyerekek foglalkoztatásáról: hetente két alkalommal programot szerveznek nekik. Gondolnak azokra az idősekre is, akik nem mennek az ONO-ba - nekik nyugdíjas klubot szerveznek -, a hátrányos helyzetű nagycsaládokra, az unatkozó kismamákra, azokra, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal. bői. A jó hír mellett megjelent a rossz is. Növekszik a munkanélküliek száma Nagyszokolyban, és többen lassan eljutnak oda, hogy letelik a másfél év. Tény az is, hogy eléggé elöregedett a község. E két helyzet azt kívánja, hogy egyre többet fordítsanak szociális célra, de ez az, ami - sajnos - nem lehetséges. Hagytunk egy jó információt beszélgetésünk végére. Azt hallottuk a jegyzőtől, a kisiskolák támogatására szolgáló pályázaton nyertek, majd az iskolavezetés eldönti, hogy mire fordítják. Nemrégiben jelentettük olvasóinknak, hogy a tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumban szeptembertől nyolc- osztályos gimnáziumi oktatás indul. Az elmúlt héten felkerestük Kurucz Géza igazgatót és megkértük, válaszoljon néhány, többeket érdeklő, érintő kérdésre. — Kiket várnak, kikre számítanak a szeptemberben induló nyolcosztályos gimnáziumban? — Elsősorban a jó képességű - jeles és kitűnő - 4., esetleg 5. osztályos tanulók jelentkezését várjuk. Azokra számítunk, akik értelmiségivé akarnak válni, érettségi után egyetemen vagy főiskolán kívánnak továbbtanulni. — Úgy hallottuk, különféle hírek terjengenek a jelentkezők számát illetően. — Huszonhat gyereket szeretnénk beiskolázni a városból, illetve a környékről. Harctól Siófokig, Cecétől Ko- csoláig minden iskolába küldtünk értesítést és jelentkezési lapot. Ebből a körzetből várjuk a gyerekeket. Ami a híreket illeti, elmondhatom, mi is hallottunk néhányat. Kétségtelen, hogy a legjobbak jönnek el egy-egy osztályból, és azt megérzi majd az ottani közösség. De az is tény, osztályonként egy-két gyerek távozása nem veszélyezteti az iskolák létét. Én nem használnám a lefejezés szót. Helyette úgy fogalmazok, a hozzánk jövő értelmes gyerekek kikerülnek a vegyes környezetből és egy olyan közösségbe jutnak, ahol húzzák egymást. A magyarkeszi községházán dr. Marosi Andrea jegyzővel és Kiss Károly polgár- mesterrel ültünk le egy kis csevelyre, aminek a kivonatát most olvasóink elé tárjuk. Azt mondták a község vezetői, pályázatot adtak be, hogy az orvosi rendelőbe egy számítógépet vehessenek és nagyon remélik a kedvező elbírálást, a megértést. Az egészségügyi ellátásról beszélgetve aztán mást is megtudtunk. Jelesül azt, hogy vettek egy fogorvosi röntgent - már be is van építve -, hozzá a Magyar Máltai Szeretet Szolgálattól kapták az ólomkötényt, amit ezúttal is köszönnek. Úgy tervezik, nemcsak a helyiek fogainak vizsgálatát végzik el, hanem szívesen-' látják a környékbelieket is. Úgy látszik, nemcsak a városi gyerek, hanem a falusi is kedveli a játszóteret. Ezért is pályázott az önkormányzat és nyert a Nemzeti Alapítványtól nyolcvanezer forintot, s pénzen fajátékokat készíttetett Gábor Sándor vállalkozóval. A játszóteret birtokba vették, — Az előzőekben említett tudósításban lineáris tantervről írtunk, illetve beszéltünk. Ami nekünk, pedagógusoknak természetes (volt), azzal másként van a szülő. — Értem. A lineáris tanterv szerinti tanítás-tanulás azt jelenti, valahol elkezdődik az ismeretközlés és egymásra épülve folyamatosan halad előre. Ilyen tantárgy a magyar, a történelem, a matematika - az idegen nyelv természetinél fogva nem -, aztán a biológia, a kémia is, ameny- nyire lehet, lineáris. Ezzel egy csomó idő takarítható meg, amit nyelvoktatásra, matematikára és mindarra fordítunk, ami érdekli a gyerekeket. Elmondhatom, a nyolcosztályos gimnázium mindenképpen javít a nyelvoktatáson. — Hallhatunk valamit a kis gimnazisták elhelyezéséről? — Igen. Kollégium van, megkedvelték a gyerekek. Csak aprókat lépnek - erre van lehetőség - Magyarkeszi- ben - mondták. Á képviselő-testület úgy döntött, felújíttatja az alsó iskola tetejét, a Bercsényi utca szilárd burkolattal való ellátására pedig pályázatot írtak ki. A jelentkezési határidő május 25. és ha a munka elkészül, akkor a község utcáinak nyolcvan százaamennyire az épület adottságai megengedik, külön tesz- szük őket. A bejáróknak és a helyieknek - ha szükséges - délután tanulószobát biztosítunk, természetesen tanári felügyelettel. — Mikor lesz a felvételi? — Május 28-án, csütörtökön anyanyelvből és matematikából töltenek ki egy feladatlapot, ezt követi majd egy elbeszélgetés június 1. és 5.-e között, amikor a gyerek szándékairól kívánunk informálódni. A feladatlapot egyébként titkosan írják, de a hozott eredményt is figyelembe vesszük. — Arról értesültünk, ma, 12-én délután fél 3-kor találkoznak a szülőkkel. — így van. Ez lesz az a fórum, ahol a nyolcosztályos gimnáziummal kapcsolatban felmerülő minden kérdésre válaszolunk. léka sármentes lesz. Ha már a felújításoknál tartunk, elmondjuk azt is, rendbe tették a pedagógus szolgálati lakást. Tavaly ilyenkor már megvolt a pályázat a rendszeres nevelési segély ügyében, az idén még nem írták ki, pedig nagy szükség lenne rá - állították. Úgy látszik, elfelejtették az illetékesek, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad. Szociális központ Új funkciót, feladatot kap a bölcsőde az ősztől Útépítés Nagyszokolyban Apró léptek Kesziben A csöppségek örülnek az új játékoknak Ozorai hétköznapon Az utcán kocsi zörög, kis- traktor berreg, autó suhan, csivitelő gyerekcsapat igyekszik vissza az iskolába vagy éppen a Sió-partra, a sportpályára. A közmunkás serénykedik, ügyet sem vet a közelében elhaladó, kutyák kísérte, fagylaltozó családra, még a tornyos gesztenyevirág létéről, a villanyoszlop tetején ke- lepelő gólyapárról is csak nehezen akar tudomást venni. Kőműves vakolja a házat, a varrodából a gépek zümmögése hangzik egy-egy hang kíséretében, az árok szélén asz- szonyok beszélgetnek, kezükben telt kosár, szatyor, mindenki és minden élvezi a jó időt. Látszólag minden békés.