Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-30 / 127. szám

1992. május 30. HÉT VÉGI MAGAZIN WÚJSÁG 7 Tánc a királynőnek és Rákosinak Bokrétás ünnep Bátán gukat, amikor megjöttek a Bé­tát képviselők a messzi útról, tele mesélni valókkal. Különben, szerepeltek a puskaporszagú években Er­délyben és Bácskában. Még frontkatonákat is vidítottak a táncaikkal. Aztán ... 1945 kö- zeledtén alább hagyott a tán­cos jókedv, túl sok volt a frontról érkező gyászhír. A Paulini Béla is, egyszer- csak eltűnt. Egyesek tudni vél­ték, hogy van Bajón egy prés­háza, oda ment remetéskedni 1944-ben és úgy meghasonult önmagával, hogy 64 évesen, 1945 január 1-én öngyilkos lett. Megsejtette vajon, hogy egy 1948, majd 1949-ben ho­zandó belügyminiszteri ren­delet feloszlatja, betiltja a Gyöngyösbokrétát? Ez tör­tént. Nem is volt tanácsos a bokrétás múltat emlegetni egy ideig. Ez lehet az oka annak, hogy se a zászló, se írásos em­lékek? Pedig 1934-től 41-ig a bátaiak ott vannak Budapes­ten a 6-8 napig is eltartó bok­réta bemutatókon. Az Arató-ünneppel 1934-ben, egy Ezt a koszorút Paulini Bélának vitték ... A hagyomány mai folytatói (Mörlenbach, 1990.) év múlva az üvegcsárdással. Még jó, hogy le van ez szépen írva egy tánctudományi ta­nulmányokat közreadó könyvben. — Hát... volt jó is, rossz is ... - állapodunk meg. S jön egy vidámító epizód. A táncos lányok, amikor már bátai tánccsoportként léptek föl Budapesten 1953 -ban, Rákosi Mátyástól egy-egy pár cipőt kaptak. Adhatott volna táncos topánkát az angol királynő is, de az bizony nem adott. Elköszönnek az öregek. Elöl Pista bácsi - azaz, az ember - halad, utána az asszony, Imrő Verona még most is szép, egyenes tartással. Faggatom Jánost, az együ- tes mai vezetőjét. Hatvannégy óta van közeli ismereteségben a feleségével együtt a Bátai Népi Együttessel. Nem gon­dolta volna, hogy vezetője lesz. Aztán ... megkérték 1981-ben, készítse fel a csopor­tot a Sárközi lakodalomra. — Aztán rám maradt, mint a világ teremtésekor a sza­márra a fül. — Bánja? — Dehogyis bánom, szere­tem. Néha pedig nem hálás a feladat. — Fizetség? Nevet. Van. Ő is fizeti, mint a többiek a 100 forintos tag­sági díjat és használja a kocsi­ját, ha ügyeket kell intéznie. A táncosok száma? 65-70. Van felnőtt és gyerekcsoport. Utóbbi az ígéret, hogy lesz él­tetője mindig a bokrétás gon­dolatnak, még ha nem is Gyöngyösbokrétának neve­zik. Szóval, mindig lesznek, akik a soros „születésnapo­kon" tisztelegnek a múlt előtt és éltetik a jelent. Úgy legyen! László Ibolya Jobboldalon Bárdos István, a párjával Holnap, május utolsó nap­ján kétórás műsorral 60. szüle­tésnapot ünnepel Bátán a Bá­tai Népi Együttes, mely a ne­vezetes alkalom fényéről úgy gondoskodott jó előre, hogy hazahozták nemrég a máso­dik aranyat a Bonyhádon megrendezett minősítő ver­senyről. S van okuk abban reménykedni, hogy a követ­kező megméretéskor se sápad ezüstre a legjobbakat megil­lető érem, A két órás műsor­ban az együttes teljes reperto­árja benne lesz. Az is nagy szám, hogy videóra veszik a táncos, nótás, muzsikás szüle­tésnapi ajándékot. Azonban az a nagyobb, hogy ott ülnek majd az ilyen alkalmakkor mindig szűknek bizonyuló nézőtéren a művelődési ház színháztermében azok, akik az elmúlt 60 évben szintén táncoltak, nótáztak maguk és mások mulattatására. Újabban nem is csak idehaza, hanem Jugoszláviában, Lengyel- Olasz- Török- és Németor­szágban, ahova júniusban már visszavárják őket tíz napra. De készül a jövő évi program is: 1993-ban Svájc következik. S a vendégjátékokat rendre kö­vető viszontlá toga tás. Ez a módi a Gyöngyösbokréta ide­jén született, 1932-ben. Báta akkor lett bokrétás falu, Vá­ralja két esztendővel később, 1934-ben. Igaz, hogy az elmúlt 60 év alatt nyomuk veszett az írásos emlékeknek, eltűnt a zászlójuk, ami alatt anno évente egy alkalommal Buda­pestre érkeztek arra a több napos, országos parádéra, amit a bokrétások seregszem­léjeként rendeztek meg. Nem túlzás parádénak mondani, az évenkénti, egész országot jel­képező megmutatkozás al­kalmát. Az ország több mint száz bokrétás helységéből jöt­tek össze a parasztegyüttesek Kapuvártól Csíkmenaságig és amit falvaikból hoztak, István, a király és a szent nevéhez fű­ződő ünnepen gyönyörű bok­rétaként kápráztatta el a pa­raszti tánckultúra, népművé­szet sokasodó híveit. Seregle- tükben nem sokan voltak azok, akik tudták, hogy ez, a Gyöngyösbokréta lesz a nép­tánckultúrának olyan forrás­vidéke, amiből nemzedékek meríthetnek. Holnap ... nagy nap. Az meg kedves nap volt, amikor a Bátai Népi Együttes mai ve­zetőjének présházánál fény­képek fölé hajolva vallattuk az emlékeket. Előbb csak a 41 éves Lubiczky Jánossal, meg egy Bátát szívközelről ismerő kollégával. — Már a régi fényképekből is kevés van, mert sokat elvit­tek az innen elszármazott fiák és lányok. Aztán - tette hozzá nehéz sóhajtással - sokan már nem is élnek azok közül, akik a bokréta mozgalom atyjának, elindítójának szavára lettek bokrétások. Paulini Béla, aki különben újságíró volt és a paraszti kultúra megmentésé­nek, megszólaltatásának meg­szállottja, itt Bátán nagyon szeretett, becsült ember volt. Akárcsak Incze Sándor tanító úr innen az Alszegről, utána pedig Angyó Dávid asztalos- mester. Ök voltak a bokrétá­sok első vezetői. S utánuk is mindig akadt erre alkalmas ember, aki nem hagyta szétzi­lálódni a falunak oly sok di­csőséget hazatáncolókat. Üldögélünk a még fiatal, de máris sűrű lombú diófa sátra alatt és akkor válik igazivá az emlékezés, amikor közénk toppan a 84 éves Bárdos Ist­ván és kedves felesége, Imrő Verona, aki két esztendővel fiatalabb. Annyival mosoly- gósabb is. Pista bácsi menten Zászló alatt az első bokrétások megfeledkezni látszik fájós lábáról, amikor kezébe veszi a közel 60 évvel ezelőtt készült fényképet. — Itt, itten vagy! - mondja. — Vagyunk - helyesbít Ve­rona néni. Két pár a képen. A másik pár nem él már. Hiába, jócs­kán van az öröm mellett szo­morúság is abban, ha emberé- letnyi időbe ás bele az ember fia, lánya. — Jó ezt nézegetni - így Verona asszony -, mert akkor még fiatalok voltunk! S tényleg, belegondolva, de sok emlékezetes dolog esett meg a Báta képviseletében mutatkozó bokrétásokkal! Másik, hogy ők, az alakulás utáni első föllépésre lovasko­csin utaztak Bajára, ahol ottani bokrétásoknál szállásolták be őket. Pestre vonatozva, ők személy szerint ötször men­tek. — Több lehetett az - jegyzi meg az öreg. S igaza lehet... — Nézd már, ez meg az a koszorú, amit a Paulini Bélá­nak vittünk Budapestre, mert éppen születésnapja volt! Akad azután olyan fénykép is, amelyiken fiatalon nevet a világba Halász Ferencné „a Szántó Trézsi", aki most Baján lakik. Egyedül él abból a há­rom táncospárból, amely meg­járta Angliát, s a királynő előtt táncolt 1935-ben. — Az aztán, valami volt! Sokan nem is mertek elmenni. Akkor bánták a bátortalansá­Gyerekek, szülők, pedagógusok együtt - Sötétvölgyben Vidáman, felszabadultan két napon át Nagy sikert arattak a játékos váltóversenyek A Szekszárdi 2. Számú Álta­lános Iskola a hagyományokat követve az elmúlt évben is megszervezte a „Jó tanuló, szép osztály iskoláért" ver­senyt. Ezen az akkori 3. t. osz­tályosok második helyezést értek el, és év végén 5 ezer fo­rint jutalomban részesültek. Mire is költsék el ezt a pénzt, az immár negyedikes kisdiákok? Úgy határoztak, hogy hét végén két napot el­töltenek Sötétvölgyben, a gyermektáborban szülők, gyerekek, és pedagógusok. Szombaton reggel 9 órakor az iskola előtt tanáruk, Kisan- tal Béláné létszámellenőrzése után elindult az izgatott kis csapat, ki lovasfogattal, ki au­tóval. A sötétvölgyi erdő hűs árnyat adó lombkoronái kö­zött megbúvó kis tábor már várta a rakoncátlan ifjúságot. A lepakolás, és a tízórai elfo­gyasztása után jöhetett a játék, a tanárnő irányításával. A gyerekek mellett a felnőttek is kivették részüket a játékos ve­télkedőkből, bíztatták egy-egy „Hajrá!"-val, vagy „Igyekezz, mi fogunk győzni!" kiáltások­kal a gyerekeket. Szusszanás- nyi idő elteltével aztán Ica néni sípjának éles hangja hasí­tott a tisztás csendjébe. — Táborlakók, sorakozó! Fogadalomtétel. Felsorakozott a kis társaság, s komoly arccal hallgatták. — A természet csendjét és rendjét minden körülmények között megbolygatom... - szólt az első fogadalom, amire mosolyra derültek az arcok: — Megfogadjuk. A gyermektábor mögötti labdarúgó pályán - miután mindenki megfogadta, hogy semmiféle szabályt nem tart be - hatalmas felnőtt-gyermek focimérkőzés kezdődött. Az eredmény is mutatta, hogy a felnőttek erőnlétben a gyere­kek fölött állnak, így könnyű volt nyerni. Ebéd után, az ebédlőben folytatódott a móka, a vidámság. Kér- dezz-f eleieket játszottak az anyukák és apukák, majd a gyerekek tették próbára a fel­nőttek tudását. A Viki néni ál­tal készített finom kefíres lán- gos osztatlan sikert aratott a nagy megméretés után. Ä délutáni program egyik legizgalmasabb eseménye a karnevál volt. Mindenféle mókás ötletekkel rukkoltak elő a gyerekek, némelyik kis­lány pöttyösre festette az ar­cát, a másik szívekkel rajzolta magát tele. Az est fénypontja a tábortűzgyújtás volt. Már este­ledett, amikor a gyerekek kör­beülték az összerakott fát, s meggyújtották. Magasra csa­pott a láng, vidáman pattogott a tűz, miközben a gyerekek éneke visszhangzott a réten. — Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat...A bátrabbak kis csoportja nem mindennapi vállalkozásba fo­gott, miután a tábortűz lángja kialudt. Éjszakai túrára indultak, megismerni a sötét erdő rej­telmeit. A nagy tisztásra érve a Hold világa úgy tükröződött vissza a fák koro­nái között, mintha egy-egy lámpát gyújtottak volna meg az erdőben. Ez a kirándulás eredményesnek bizonyult ijesztgetésből is. A felnőttek próbálkoztak ezzel, s végül őket ijesztették meg a gyere­kek. Másnap kora reggel madár­csicsergésre ébredt a tábor. Jólesett az anyukák készí­tette vajas kenyér, hozzá a tej, a kakaó, a tea. A társaság lel­kesedése alábbhagyott ugyan, de azért még mindig maradt erő egy-egy játékra. A felnőt­tek közül néhányan kártya- derbyn próbálták ki egymás pénztárcáját. Eljött az ebédfő­zés ideje. Ez a művelet az apukákra maradt, akik olyan paprikáskrumplit rottyantottak, hogy sokan még most is a szájukban érzik az ízét. Két napot töltött együtt harminc gyerek, s majdnem ugyanennyi felnőtt Sötét­völgyben. Vidáman, felszaba­dultan játszottak, jól érezték magukat. Ez a két nap alkal­mas volt arra, hogy a gyere­kek igazán gyereknek érezzék magukat, s a felnőttek talán újra tíz évesek legyenek. De ez a két nap mintegy búcsúzta­tója is volt az alsó tagozatos tanulmányoknak, hiszen jö­vőre már minden sokkal bo­nyolultabb, nehezebb lesz számukra.- pusztai téri ­Közülük kerültek ki a győztesek, jutalmuk oklevél volt Az est fénypontja a tábortűz volt

Next

/
Thumbnails
Contents