Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-16 / 115. szám

10 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. május 16. A horgászok érdekében Az elmúlt heti jelentkezé­sünk óta ülésezett a MOHOSZ Tolna Megyei IB és a megyei küldöttközgyűlést is megtar­tották. Szegedi László IB-tit- kár írásos beszámolójából, szóbeli kiegészítőjéből és a hozzászólásokból sokminden kiderült. Lássuk ezek közül elsőként az egyesületi köz­gyűlések tapasztalatait. A beszámolók konkrétak voltak, de helyenként gondot jelentett a látogatottság. Meg­jelentek a külső szervek kép­viselői, azok, akik üzletet lát­nak á mozgalomban. Élénken foglalkoztatta a tagságot a privatizáció. Sok vízkezelő egyesület nem újította meg az üzemtervét, ezért elképzel­hető, hogy az FM megyei főfe­lügyelője felszólítja őket, s ha nem újítják meg, akkor java­solja az FM-nél a visszavo­nást. Lényeges, s az érdekvé­delem szempontjából fontos, hogy az egyesületek mind a szövetség mellé álltak. Ezt erősítették meg egyébként a hozzászólók is többek között azért, mert a szövetséghez való tartozás az egyetemes horgászérdek. Szó volt a környezetvé­delmi napról is, aminek során kiemelkedő munkát végeztek Ozorán, Simontomyán, Hő- gyészen, Tamásiban, Dombó­váron, Bátaszéken és Pakson. Egyöntetűen jónak tartották a Paksi Atomerőmű HE kezde­ményezését, ami szerint a környezetvédelmi nap után tisztának nyilvánították a ta­vak környékét és aki szemetes helyen ül, annak az engedé­lyét bevonják. így jár az is, aki nádat irt vagy fát tördel. Kritikusan szólt az IB-titkár az érdekvédelmi munkáról. Az állami jegy időben kint volt, a területi engedélyek egy-két HTSZ víz kivételével szintén. A halászatot, a halbe­szerzést nem minden esetben tudták teljesíteni - főként a későn jelentkezőkét -, objektív akadályok miatt. Mivel nincs hala a megszokott partnernek, új után kell nézni. Nem tudtak eredményt elérni a gáton való közlekedésben, a villanyhalá­szat megszüntetésében, a vízügyi lobby miatt a Bala­ton horgász kezelésbe adása és a gyerekjegy magas árának csökkentése ügyében. Nem az 530 forint a sok - fogalmazták meg -, hanem továbbra is tisz­tességtelen, hogy az értékesí­tőnek 2,30 forint marad. Ne­hezítik az érdekvédelmi mun­kát a külső okok mellett - drágult a benzin, a horgász­cikk, a horgászat - a szövetsé­gen belüli széthúzó erők is. A hozzászólók elismeréssel szól­tak az IB munkájáról és a szö­vetséghez való tartozás szük­ségessége mellett foglaltak ál­lást. A mozgalom időszerű kér­dései között mind a beszámo­lóban, mind a hozzászólások­ban fő helyet kapott az ifjúság ügye. Az alaposan lefaragott költségvetés miatt a verse­nyek és a horgásztábor költ­ségeiből többet kell vállalniuk az egyesületeknek és a szü­lőknek. Jólesett hallani a fel­ajánlást: a Dombóvár Városi HE és a Nyergesvölgye HE vállalja az ifjúsági CSB meg­rendezését június második felében - Tamási csatlakozott hozzájuk -, nevezési díjat nem kérnek. Igény van az üdülésre - hangzott el -, Váralja vál­lalja, hogy helyet biztosít a horgásztábomak, az IB pedig hozzányúl az eddig sértetlen ifjúsági alaphoz és fedezi a költségeket. Kéri az IB az egyesületeket, hogy a fiatalok és a jövő érdekében fizessenek be az alapra. A táborral kap­csolatban elmondták, hogy a megyei polgári védelem sát­rakat, ágyakat és egy gulyásá­gyút ad a mozgalom céljainak megvalósításához. A társadalmi halőrzésről is beszéltek mindkét fórumon. Javasolták, az FM megyei főfe­lügyelője vonja vissza a régi engedélyeket, új igazolványt adjon ki, amit aztán a végzett munka alapján évenként ér­vényesíthessen vagy ne érvé­nyesítsen az egyesület. A beszámoló és a költségve­tés elfogadása után elismeré­seket adtak át. A horgász­sportért kitüntetést Frast An­tal kapta, míg kiváló társa­dalmi munkáért Deák István és ifj. Amrein István kapott el­ismerést. Pintér László alezre­des, megyei polgári védelmi parancsnok kitüntető plaket­tet vehetett át.-él­Miről árulkodik a kéz? Tanácsok szívbetegek számára A szeszélyes időjárás különösen veszélyes - de a vörösbor jó „Mielőtt valaki kezet nyújt, nézd meg a kezét, és sok min­dent megtudsz a másikról - mondják az angol tudósok. . Az akarat nélküli: Két vonal az ujjgyököknél, kettő a hü- velykpámán, az egyik ke­resztben fekszik az egész te­nyéren. Ez azt jelenti, hogy az ülető hűségesen ragaszkodik a másikhoz. Semmiben sem el­lenkezik, olyan, mint egy jól idomított cokker-spaniel, de problémák esetén nem jelent támaszt. A romantikus: Félköríves vo­nal az ujjgyököknél, két félkö­ríves vonal a hüvelykpámán s egy keresztirányú vonal. Ez azt jelenti: elhalmozza aján­dékokkal, virágot hoz, órákon át gyengéd szavakat suttog - de mindennapi dolgokról nem tud vele beszélni. A rámenős: Két egyenes vo­nal az ujjgyököknél és egy ke­rek a hüvelykpárnán. Ez azt jelenti: hegyeket mozdít el, megígéri a csillagokat az ég­ről. Elégedett saját magával, és erős szexuális kisugárzása van. Izgalmas partnerkapcso­latokat keres. Sziporkázó. A szívélyes társ: Egy félkörí­ves vonal az ujjgyököknél, egy a hüvelykpárnán, és közte egy egyenes vonal. Jelentése: par­tikon a háttérben marad. A szelíd külső mögött azonban egy vad tigris rejtőzik, amely küzd a szerelméért. Biztonsá­got és védelmet garantál. Ferenczy-Europress A kirobbanó tavasz különö­sen veszélyes a szívbetegek számára, mert a szeszélyes időjárás következtében rend­kívüli mértékben megnő az infarktusveszély. Ezt német és amerikai szívspecialisták fi­gyelték meg. A nap 24 órája során a legtöbb veszély reggel 9 körül leselkedik a betegekre, mert a felkelés után a vérben apró csomócskák keletkez­hetnek. Ezért az orvosok azt tanácsolják: reggel ne hirtelen ugorjunk ki az ágyunkból, hanem ügyeljünk a nyugodt felkelésre. A szívesekre nem kizárólag a hideg- vagy a melegfront a veszélyes, noha a hideg betó- dulása következtében megnő a vérnyomás, hanem a légá­ramlatok keveredése. Horst Jungmann professzor - a Ke­leti-tenger parti Curschmann- Intézet ismert kutatója - úgy véli, hogy a betegeknek akkor van okuk aggodalomra, ha vékony, áttetsző cirrusfelhő- ket látnak az égen. Ezek na­gyon magasan úszó, foltok- ban-csíkokban észlelhető tü­nemények. A tavasz azonban az infark­tusra hajlamosak szövetségese is lehet: a hosszú idő után végre erősebben sütő napsu­gár hatására a szervezett több D-vitamint termel. Ez a vér­edényeket tágítja. A Nap jóté­kony hatása szembetűnő a déli népeknél: ott kevés em­bert kell szívbajjal kezelni. A napozás azonban rizikófaktor is lehet - figyelmeztet Jung- mann professzor. Amennyi­ben valaki túlzásba viszi, bőr­rákot kaphat. A szívbetegeknek nem kell lemondaniuk minden földi él­vezetről, sőt. Diétás vacsorá­juk után nyugodtan elfo­gyaszthatnak egy-egy pohár vörösbort, mert ez tartal­mazza a koleszterin-csök­kentő reszveratrol nevű ve- gyületet. Az infarktusveszélyt még­sem az időjárásra való odafi­gyelés vagy a megelőzéskép­pen szedett orvosság csök­kenti a legeredményesebben, hanem a családi béke, a meg­értő, szeretetteljes, kiegyensú­lyozott légkör. A magány rizi­kófaktor, mutattak rá a kuta­tók. Az esetek többségében az egyedülállókat látszólagos aranyszabadságuk sem teszi maradéktalanul boldoggá, hi­szen nincs, akivel gondju- kat-bajukat megoszthatnák. Gyárán elhíznak, cukrosak lesznek, dohányoznak vagy magas vérnyomás miatt keze­lésre szorulnak. Megdöbbentő tény: a második infarktussal kórházba kerülők körében 54 százalékkal több a magányos, mint a családos! Ferenczy Europress Receptek stressz ellen Érdekes könyv látott napvilágot nemrég Francia- országban: a szerzők neves személyiségek stressz el­leni receptjeit gyűjtötték össze. Ebből megtudhat- juk, hogy Francoise Hardy énekesnő az okkult tu­dományokhoz folyamodik, ha idegesnek érzi magát: „Az azstrológia és a kártyavetés nyugtat meg a leg­jobban." Az excentrikus énekes, Boy George úszik, tornázik vagy megmasszíroztatja magát, de a leg­jobban a szexet kedveli. „Megpróbálok olyan gyak­ran szexuális életet élni, amilyen gyakran csak le­hetséges." Florence Arthaud vitorlázóm: „Először is analizálom a helyzetet, ami felidegesített és meg­próbálom elkerülni a felesleges stresszt. Bár néha nem árt egy kis feszültség: amikor a hajóban vagyok és küzdenem kell a természet erőivel, kifejezetten inspirál, erőt ad." A világhírű Crazy Horse mulató főnöke, Alain Bernardin: „Nem is igazán tudom, mi a stressz. A Crazy Horse-beli munka megnyugtat." Napjaink legfelkapottabb szakácsa, Paul Bocuse 67 éves korában kevésbé ideges, mint 20 évesen. Szerinte a vidéki élet nyugtatja meg az embert leg­inkább. „Igazi stresszhelyzetbe még sohasem kerül­tem." (FEB) Barkács-tanács (Fűrész)fogas kérdések A barkácsolók leggyakrab­ban faanyaggal dolgoznak. A megmunkálás leggyakoribb művelete a méretre darabolás, a fűrészelés. Alapvető, hogy a fűrész megfeleljen a munkaanyag támasztotta követelmények­nek. Egészen más keret- és fogkiképzésű, anyagú penge kell a fa, s egészen más a fé­mek, kivált az acélok fűrésze­léséhez. Szükség esetén a sűrű fogazású, edzett fémfű- rész-lappal el lehet vágni lé­cet, deszkát - de fordítva: fa­fűrésszel fémet nem. Még fa­anyag esetén sem mindegy, hogy milyen fűrésszel dolgo­zunk; a pengének igazodnia kell a fa keménységéhez, a da­rabolás irányához és pontos­ságához. Puha fenyőfa megközelítő pontosságú, gyors vágásához a ritka, nagyfogú, 90 fokosra köszörült, erősen terpesztett penge való. (1. ábra, felül) A fogaknak függőleges élükkel előrehaladva kell forgácsol­niuk a fát. Ilyen pengével a fű­részt erőteljes toló - de nem lökdöső - mozdulattal kell előre indítani, s a pengét elő- retoláskor az anyagba hajtani. (Vissza simán, könnyen húz­ható, mert akkor nem „ha­rap".) Ehhez az úgynevezett nagyoló munkához úgy taná­csos a fogakat jobbra-balra - váltogatva - hajlítgatni, hogy a terpesztett fogak szélei közti távolság elérje a penge vastag­ságának 1 2/3-át. Nagyoló pengét használnak a fűrészá­ruk szálával azonos irányú hosszvágáshoz. Az átlagos fogazású penge (1. ábra közepe) kereszt- és hosszvágásra egyaránt megfe­lel, de főleg csak kisebb mun­kákhoz. Finomabb fogazása a keresztvágó, illesztő, passzító pengéknek (1.5 mm a fogma­gasságuk, fogaik 110 fokra kö­szörültek, s vastagságuk 1 1/3-ára terpesztettek), ame­lyek a faáruk szálirányára me­rőleges vágására használato­sak. Kevés anyagot forgácsol­nak le a fából, ezért pontosab­ban is kell vezetni, mint hosszvágú társait, mert a kes­keny vágatban könnyen meg­szorulnak. Érdemes tehát az illesztőfűrész pengéjét idő­ről-időre megkenni, még­hozzá a régi, jól bevált „ken- cével" - szalonnabőrrel. A gyakorlottabb barkácso­lók a daraboláshoz, vágáshoz legszívesebben a keretes fű­részt (2. ábra) használják, mert pengéjét jól megfeszíti az ösz- szetekerhető zsineg, s mert pengehossza jóval felülmúlja az összes többi keret nélküli, merevítetlen egykezes fűré­szét. így hosszú, erőteljes hú­zásokkal igen gyorsan vágha­tunk deszkát, lécet, vastagabb ágat. A keretben a pengék könnyen cserélhetők a mun­kához igazodó más-más foga- zatúra. A keret középső fage­rince azonban mélyebbre ha­toláskor megakad az anyag felső peremében. Ennek meg­előzésére a keret jobbra, mint­egy 35 fokos szögben meg- dönthető. Ügyeljünk, hogy a penge ilyenkor se csavarodjon meg. Szűcs József CSAHOLÓ Kutyakiképző iskola alakul Mint arról már hírt ad­tunk, a közelmúltban kutya­képző iskola alakult Szek- szárdon a vásártéren. Az is­kolát nemcsak a sportkutyá­soknak hozták létre, mert a közös gyakorlás jót tesz gye­rekeknek, nagyszülőknek, akik egyébként azt a kutyát, amelyet nagyon szeretnek és olyan nagyon el tudnak ron­tani, egy alapfokú engedel- mességi vizsgával itt „helyre tudnak hozni". Az iskola vezetőjével, Kő­falvi Tamással beszélgettünk az alakulásról, terveikről. — Úgy tudom, pedagó­gus vagy, a decsi általános iskoában testnevelést taní­tasz. Hogyan kerültél kap­csolatba a szekszárdi kutyá­sokkal? — 1985-től Baján voltam tagja a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete önálló jogú sportkutyás egyesüle­tének. Azóta oda jártam rendszeresen kutyáimmal kiképzésre. Úgy másfél éve láttam kutyásokat dolgozni Szekszárdon a felüljáró mellett, odamentem hozzá­juk, megismerkedtem a Mi- tyók Barbara vezette lelkes kis csapattal és hozzájuk szegődtem. Azóta együtt dolgozunk. Néhány hete már hivatalosan bejegyzett iskola formában. — A bajai központban el­töltött jó pár év müyen eredményeket hozott szá­modra? — Elvégeztem a kikép­zésvezetők és segédek tanfo­lyamát, egyébként hasonló végzettsége már többünknek is van a csapatban. Jelenleg nekem van a legmagasabb minősítésű kutyám, 1990-ben a németországi Schweinfurtban K-I-es mi­nősítést szerzett. — Kik jelentkezhetnek a MEOE szekszárdi egyesüle­tének kutyakiképző iskolá­jába? — Bárki jöhet, hiszen most is van közöttünk isko­lás gyerek és nyugdíjas néni is. Három tanfolyamot sze­retnénk tartani évente, kettő nevelőt - melyet a Barbara vezet - , és egy magasabb szintű K-I-est, melyet én irá­nyítok. Ha valaki különleges kívánsággal jön hozzánk, például biciklizni szeretné megtanítani kutyáját, azt is vállaljuk. — Mikor adnak számot tudásukról a kutyák és gaz­dáik? — Június 6-án lesz az első engedelmes vizsgánk, melyre a mostani iskolások közül tízen készülnek, de jö­het bárki, aki ugyan nem járt hozzánk iskolába, de úgy gondolja, hogy meg tud fe­lelni a vizsga követelménye­inek. — Mit kell tudnia egy en­gedelmes kutyának? — Ez egy egyszerű vizsga. Követni kell a kutyá­nak gazdáját, pórázon és pó­ráz nélkül, láb mellett. Pár percig a gazda távollétében is helyben kell maradnia. Hívásra vissza kell jönnie, bátorságot kell mutatni a csibésszel szemben, védel­mezni kell a gazdát. — Mikor léphetnek to­vább, akik sikeresen vizs­gáznak? — Június 11-én indul egy négyhónapos magasabb szintű K-I-es tanfolyam, in­dul megint egy a kezdőknek is. Az érdeklődők csütörtö­kön és vasárnap délután fél háromtól fél hatig a vásárté­ren találnak bennünket. — Neked hány kutyád van most? — Van egy németjuhász szuka és három kan, meg ját­szótársnak melléjük egy jagd-terrier. — Miért tartasz ennyi ál­latot? — Mert az egyik nagyon okos, a másik meg nagyon szép, a harmadikból (a hat­hónapos Dínóból) meg talán összejön mind a kettő. — Köszönöm a beszélge­tést, sikeres kutyákat kívá­nok. Gottvald Károly

Next

/
Thumbnails
Contents