Tolnai Népújság, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-10 / 86. szám

1992. április 10. MEGYEI KÖRKÉP »UJSAG 3 Fórum Dr. Kónya Imre, a Ma­gyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselő­csoportjának vezetője, va­lamint dr. Dávid Ibolya or­szággyűlési képviselő la­kossági fórumot tart Hő- gyészen, a művelődési házban április 11-én 10 órakor és Simontomyán ugyanezen a napon 15.30-kor, a művelődési házban. Vásárlási akció A Szocialista Párt dom­bóvári szervezete ked­vezményes vásárlási ak­ciót szervez Dombóváron, a pártházban április 11-én 8-16 óráig és 12-én 8-13 óráig. Vásárlási akció lesz Újdombóváron a könyvtár épületében 11-én 8-16 óra között. Az akció keretén belül vaj, sajt, tartós élel­miszerek, öblítők, WC-pa- pír, stb. lesznek kaphatók. Tájékoztató Zombán Az MDF és a KDNP he­lyi szervezete rendezésé­ben Nyerges Tibor MDF-es országgyűlési képviselő, Bea József, a Megyei Föld­művelésügyi Hivatal ve­zetője és dr. Hadházi Ár­pád megyei földművelés- ügyi főfelügyelő mező- gazdasági tájékoztatót tart Zombán holnap este hat órai kezdettel, a pártok házában. Az előadás során a kár­pótlási, a szövetkezeti és az átmeneti törvényről, va­lamint a vagyonnevesítés­ről tájékoztatják az érdek­lődőket és válaszolnak a feltett kérdésekre. A költészet napján A Holló klub és a városi könyvtár rendezésében április 11-én, szombaton Szekszárdon, a Német Színház kamaratermében tartják a költészet napját. A meghívott költők Baka István és Dicső Zsolt. A rendezvényen közremű­ködik Daczi Margit, Né­meth Jutka, Németh Ági és a Holló együttes. Kórus­találkozó Ma, pénteken, délelőtt 10 órakor Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési házban Éneklő Ifjúság kó­rustalálkozóra kerül sor a megye iskoláinak kórusai részvételével. Zenei est A bátaszéki Narancs klub kéthetente zenei este rendez a kaszinóban (Bu­dai u.). A nyitó bulira ápri­lis 11-én, szombaton 21 órai kezdettel kerül sor a hódmezővásárhelyi Factor együttes koncertjével. A buli hajnali 4 óráig tart, melyre mindenkit várnak. Elmarad A lapunkban már ko­rábban közüliektől elté­rően, a bonyhádi polgár- mesteri hivataltól kapott újabb információ szerint Csurka István egyéb elfog­laltságai miatt ma, pénte­ken nem érkezik Bony- hádra. A szabad orvosválasztásról Versenyben a betegekért (Folytatás az 1. oldalról) — Ez utóbbi mit jelent? — Négy féle címen juthat jövedelemhez az orvos. Alap­előirányzat a rendelő fenntar­tásához szükséges pénz bizto­sítása, amit a t.b. előre fizet, és ami az éves keretnek a ha­vonta esedékes egytizenket- ted része. Ebben benne van a bérköltség, az ügyeleti díj, a fenntartási költség. A másik, a teljesítményarányos rész, ami változik a választott betegek számától, korától és pont- rendszer alapján működik. A 0-3 év közötti gyerekek után - bejelentkezés esetén - 3,5 pon­tot, 3-18 éves kor között 2 pon­tot, 18-35 éves kor között 1 pontot, 35-60 éves kor között 1,5 pontot, a 60 feletti korosz­tály után 2,5 pontot kap az or­vos. Az elképzelések szerint, egy pont feltehető értéke ha­vonta húsz forint körül lesz. A leadott kártyák után kapja a pénzt az orvos akkor is, ha hónapokig nem betegszik meg az, aki őt választotta. A fizetés összegét még növelheti a gyakorlati idő és a szakkép­zettség is. A teljesítményará­nyos pénzt havonta, de utólag fogja megkapni az orvos, hi­szen az évközben is változhat. — Mikortól lép életbe ez a finanszírozási rendszer? — Júliustól, de viszamenő- leg áprilistól számítják. Éppen emiatt nagyon fontos, bár nem kötelező, mégis tanácsos júli­usig leadni a választott orvos­nak a kártyánkat. így gyakor­latilag a kártyapénz lesz az ál­lami hálapénz, talán ezzel a fi­zetések is a helyükre kerül­nek, hiszen szerencsés esetben akár 50 százalékos fizetésnö­vekedést is eredményezhet az új finanszírozási mód. — Az említetteken kívül, jár-e még valamilyen dotáció az orvosoknak? — Igen, ilyen a területi pót­lék, ami lehetőséget biztosít az orvosok benzinköltségének a fedezésére. Év végén kerül el­számolásra az a pénz, amit azért kapnak, mert a válasz­tott betegeiken kívül valakit hirtelen rosszullét miatt, vagy az átutazó, a nyaraló betege­ket is ellátták. — Vállalhatnak-e családi orvosi szerepet az üzemorvo­sok? — Az egész háziorvosi rendszer két nagy részből áll. Az egyik a területi ellátási kö­telezettséget vállalók cso­portja - a jelenlegi körzeti or­vosok, gyermekorvosok -, a másik a területi ellátási köte­lezettséget nem vállaló, de fo­lyamatos ellátást biztosítók csoportja, az üzemorvosok és a magánvállalkozók. Az üzemorvos a saját üzemében dolgozók háziorvosa lehet, de folyamatos ellátási kötelezett­séget kell vállalnia. Ez úgy va­lósítható meg, ha beszáll az ügyeleti rendszerbe is. Újdonság, hogy az orvo­soknak felelősségbiztosítást kell majd kötniük. — Szakorvosoktól hallani olyan aggodalmakat, hogy a háziorvosnak a jövőben még- inkább érdeke fűződik majd ahhoz, hogy minél tovább „magánál tartsa" a beteget, aminek a következménye az is lehet, hogy sok „elfuserált" eset kerül majd a szakrende­lésekre. — Jogosak ezek a kezdeti félelmek, bár a tapasztalat ta­lán majd meggyőzi az orvoso­kat arról, hogy aki túlzottan ragaszkodik a betegéhez, az el fogja veszíteni, mert olyan fel­adatot is elvállal, amihez nem ért. A csalódás után pedig a beteg másik orvost választ. Nagyon fontos lesz az elle­nőrzési rendszer kialakítása, a táppénzes fegyelem erősítése, az Orvosi Kamara szakmai fi­gyelme. — A szakorvosok fizeté­sének a rendezésére mikor kerül sor? — Az alapellátás első lé** pése a háziorvosi rendszer ki­építése. Később tisztázni kell az üzemellátást és a szakor­vosi rendszer működését, ezek további feladatok lesz­nek. — A háziorvosok kivel állnak szerződésben? — A társadalombiztosítás­sal és az önkormányzattal. Az önkormányzati feladat, hogy lefedje a város alapellátását, de ez nem jelenti azt, hogy ké­sőbb ne alakuljon ki verseny­helyzet. — Ki lehet háziorvos? — A körzeti és az üzemor­vos, valamint a jelenlegi sáv-belgyógyászok. Kórházi orvos nem fogadhatja el a kár­tyát. — Ki kaphat betegbiztosí­tási kártyát? — A rendelet szerint nem állampolgári jogon, hanem biztosítási alapon kapjuk az ellátást. Vagyis az jogosult a kártyára, aki után már befizet­ték a t.b.-járulékot - ide tar­toznak a nyugdíjasok -, vagy aki után most is fizetik. A kár­tyát érvényesíteni kell a mun­kahelyen, aki pedig vállalko­zónál dolgozik, annak a társa­dalombiztosítónál. A szociális ellátottságra szorulóknak az önkormányzat igazolja a biz­tosítási kártyájukat. Aki fekete munkát vállal és zsebből fize­tik, annak nincs megfelelő biz­tosítása. Gyerekek után, eltar­tott családtag után is jár bizto­sítás, de az érintettnek nyilat­koznia kell erről. — Mi lesz a be nem fize­tett t.b.-járulékokkal, az érin­tett vállalatok dolgozói meg­kapják a kártyájuk után az igazolást? — Abban bízunk, hogy ez az új rendszer elindít egy olyan folyamatot, ami helyre­teszi majd a tartozásokat- Az nem lehet érdeke a társada­lombiztosítónak, hogy emiatt akár egy cég is tönkremenjen, a hátralékokról meg lehet egyezni, de rendezni kell azo­kat. Mauthner Ilona Eladók az állami bérlakások (Folytatás az 1. oldalról) — Több olyan véleményt hallani, hogy ez a mód­szer érdemtelen előnyhöz juttatja a pénzeseket, és hátrányos helyzetbe hozza a pénzteleneket. Egyálta­lán mi lesz azokkal, akik nem tudják kifizetni a laká­suk árát? — Nem látom súlyosnak a helyzetet. Eddig a bérlők 60-70 'Százaléka nyilatkozott már úgy, hogy megveszi az ingatlanát. Aki nem tudja megvenni, annak sem kell attól tartani, hogy az utcára kerül. A rendeletet úgy alkották meg, hogy ha a bérlő nyugdíjas, illetve a jövedelmi és vagyoni-szociális helyzete alapján állami bérlakásra jogosult, és nem él vételi jogával, a lakásbérleti jogviszony fennállásáig, illetve a bérlakásra jogosultság megszűnését követően öt évig nem idegeníthető el az ingatlan. Tehát senkinek nem adják el a tetőt a feje fölül. — A megvételre felkínált több mint 1800 lakás állapota sokak szerint nem megfelelő. — A lakások műszaki állapotán nem tu­dunk változtatni. Ezen csak a lakbérek emelé­sével és költségvetési támogatással lehetett volna segíteni. Lakbért emelni nem akart az önkormányzat, a költségvetés pedig nem tu­dott többet szánni rá. — Az összes állami bérlakást eladja az önkor­mányzat? — Nem. Nem kínáljuk eladásra azokat a la­kásokat, amelyek a városkép szempontjából egységes karbantartást igényelnek. Nem el­adók a garzonok sem. Ezeket pontosan azért tartjuk meg, hogy pályakezdőknek, fiatal há­zasoknak segítem tudjunk. Véleményem sze­rint az érintett lakások egy része meg fog je­lenni a szabadpiacon hamarosan, és olcsóbban, mint a vállalatok által épített lakások. Ez vár­hatóan enyhíteni fogja a mennyiségi lakáshi­ányt. venter Hosszú távon életképes az intézet (Folytatás az 1. oldalról) Az sem baj, ha az intéz­mény vezetője ennek megfele­lően menedzseri feladatokat lát el. Sőt! Mit hozott ez a hét esztendő az iregszemcsei intézetnek? Dr.Takács László igazgató így szól erről:- 1985-ben a fajtahasználati díjból 4 millió 400 ezer forint volt a bevételünk, ma ennek tízszerese. Különösen keresik napraforgó hibridjeinket. A kereslet alakulását talán leg­szemléletesebben a vetőmag­forgalmunk mutatja: hét éve 320 tonnát forgalmaztunk, ki­zárólag hazai piacon, tavaly pedig 2191 tonnát, amelyből 1714 tonna külföldi, főleg francia piacra került. Francia- országban egyébként 300 ezer hektáron termesztik az iregi fajtákat. Kiterjedt külföldi kapcsola­taik révén megismerték Ireg- szemcse nevét Európa-szerte. Saját hibridjeik értékesítése mellett közös nemesítési programokat alakítottak ki francia, amerikai, német, bul- gár, jugoszláv, szlovák, orosz és ukrán cégekkel, de Indiából és Spanyolországból is érdek­lődnek az intézet iránt. Egyre-másra kapják a felkéré­seket közös kutatási progra­mokra, elfogadva az intézet által ajánlott feltételeket.- Azt hiszem, ennél na­gyobb szakmai sikert nem is kívánhatnék - sommázza Ta­kács László, aki munkaidejé­nek nagy részét a már említett külföldi és belföldi kapcsola­tok fejlesztésére fordítja, me­Az intézet sikernövénye, a napraforgó nedzseli az intézetet. Majd a maga tömör módján így ösz- szegez:- Nem most próbálunk Eu­rópában elhelyezkedni, ott vagyunk már 1986 óta. Ez a nemzetközi együttműködés hosszú távon életképessé teszi az intézetet, különösen, ha to­vább fejlesztjük a kutatás, a fajtahasznosítás, -forgalma­zás, -használat és vetőmag­forgalmazás intézeten belüli komplex rendszerét. Hosszú távú gondolkodás jellemzi az igazgatót, de az eredmények igazolják, csak így érdemes. Az intézet nye­reséget hoz, tavaly egy főre netto 2500 dollár devizát ter­melt. Ezek után talán nem vé­letlen az sem, hogy az elmúlt két évben, látva a perspektí­vát, hat fiatallal bővült az in­tézet kutató gárdája.- kamarás ­Sióagárdi mozaik Gond a folyamatos ivóvízellátás Sióagárd mellett, Leány­várban 1990-ben kezdték meg a vízelvezetés kiépíté­sét. A munkák folyamatos­ságát nehezítette, hogy az elmúlt évben ehhez a vízü­gyi alapot már nem kapta meg az önkormányzat, ami 3,5 millió forintot jelentett. Ha sikerül visszaigényelni, akkor az idén végeznének a munkákkal. A vízelvezetés mellett Sióagárdon nagy gond a nyári időszakban a folya­matos ivóvízellátás is. Az egyenetlenséget megszün­tetné egy 100 köbméteres víztározó létesítése, mely­nek költségkihatása mint­egy 5 millió forint. Az elvi vízjogi engedéllyel már rendelkezik a község, de az erre benyújtott pályázatot elutasították. Az elmúlt év decemberében a létesítési engedélyt is megszerezték és újra pályáztak a céltá­mogatásra. A beruházás költségeinek 50 százaléká­val az önkormányzat ren­delkezik. A költségvetésben sze­replő 35 millió 106 ezer fo­rintból - melyből az ÁMK-nak 11,5 millió jut - többek között járdafelújí­tásokra, árkok tisztítására is költenek az idén. A fűtési idény befejezését követően az egészségügyi létesít­ményben - orvosi rendelő, szolgálati lakás - korszerű­sítik a fűtést. A községben a Dózsa György utca 300-350 méteres útszakasza és a takarékszövetke­zet-Kölcsey utca közötti rész kap az idén szilárd burkolatot, -pusztai téri­I I I Az OKTAV Ipari Továbbképző Vállalat Kirendeltsége vadászvizsgára felkészítő 140 órás, az új előírásokat is tartalmazó tanfolyamot szervez I I I I I I 1992. áprilisi indítással. Igény szerint a tanfolyamot bentlakásos (intenzív képzés), bejárásos (heti két alkalommal), vagy megfelelő számú jelentkező esetén kihelyezett formában tartjuk. A tanfolyam vizsgával zárul, mellyel sportvadászi tevékenység folytatható. Jelentkezési határidő: 1992. április 22. Érdeklődni a 72/32-821 -es telefonon lehet 9-13 óra között, vagy személyesen Pécs, Nagy Lajos király útja 9. (volt Szalai András u.) III. em. címen. (103/^^^ I I 1 Kereskedelmi Iroda Csigafelvásárlás Átvétel 1992. április 13-tól folyamatosan, naponta 7-17 óráig, vasárnap és ünnepnap 7-12 óráig. Átvétel helye: Tolna M. Zöldért Mözs Hűtőház Fizetés: készpénzben, a helyszínen. Ár minőségtől és mennyiségtől függően 65 Ft-tól 100 Ft-ig kg-onként. Telefon: Szekszárd 74/16-084, Mözs 74/40-411 (105/8603) f Állami gondozottak üdültetése (Folytatás az 1. oldalról) Ezenfelül egyéb hasznos szabadidős programok is szolgálják a tanulók felüdülé­sét. A diákok előadásokat hallgathatnak meg a dél-ame­rikai indiánok kultúrájáról, továbbá Nagy Janka termé­szetgyógyász és Szabó Géza régész is meglátogatja a tábor lakóit. A Tolna Megyei Közleke­dési Felügyelet és a szekszárdi Gilde söröző is támogatja a kezdeményezést. Mivel egy gyermek üdültetési költsége naponta 450 forint, a szerve­zők további szponzorokat sze­retnének az ügyhöz meg­nyerni!- km -

Next

/
Thumbnails
Contents