Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-12 / 61. szám

2 »ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1992. március 1 Kérdőjelek Ki az ellenség? Újból történelmi esemény színhelye volt a belga fővá­ros. Több kelet- és kö­zép-európai ország - köz­tük Magyarország - után tagja lett az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsnak a szovjet utódállamok sora (csupán Grúzia a kivétel), s ezzel sokak szerint egy Ka­nadától Vlagyivosztokig, vagyis három kontinensen átívelő biztonsági rendszer körvonalai rajzolódnak ki. Lezárható tehát a hatalmi viszálykodás korszaka? Vége a tömbszemléletnek, éljen az új világrend? Optimista sza­kértők ilyen rózsásan látják a helyzetet. Néhány ameri­kai politológus egyenesen a „történelem végéről" cikke­zett, mondván, hogy a vi­lágszocializmus összeom­lása után nem maradt igazi, globális méretű konflik­tus-forrás. Mások szerint - s sajnos, az ő borúlátásuk tű­nik indokoltabbnak - csu­pán a hagyományos ellen­ségképtől sikerülhet meg­szabadulni, arról viszont szó sincs, hogy a világunkat fenyegető megannyi válság egycsapásra eltűnt volna. Ki ma az ellenség? Vagy pontosabban szólva, mi? Hi­szen nem annyira nevekről és személyekről, mint in­kább jelenségekről és fo­lyamatokról beszélhetünk. Nem fenyeget-e változatlan hévvel a harcias naciona­lizmus, sőt, sokhelyütt a vak sovinizmus is? Nem borult-e nyomában vérbe a Balkán vagy a Kaukázus? Nem terjed-e futótűzsze­rűen másutt a vallási fana­tizmus? Nem csaphat-e át nyílt krízisbe a hatalmi el- vakultság, nem riasztóak-e a leplezetlen nukleáris am­bíciók? S mindenekelőtt nem hozhat-e robbanást a nincstelenség, a nyomor? A brüsszeli kézfogások sora bizony jó jel - ám sajnos úgy tűnik, a „történelem végéhez" még nem érkez­tünk el. Szegő Gábor Ferenczy Europress Pozsgay Imre és Nagy Húszéin Tibor Szekszárdon Mezőgazdaság nélkül nincs túlélés" n (Folytatás az 1. oldalról) Az NDSZ a kiátkozásokkal szemben az építő jellegű poli­tika elsődlegességét vallja. Vissza kell térni a rendszer- váltás időszakához, de nem po­litikai, hanem történeti érte­lemben, méghozzá a tanulság kedvéért - húzta alá végezetül Pozsgay Imre. Annak idején bár megkérdezték ugyan az embereket, hogy mi legyen az előző rendszerrel, de azt már nem, hogy milyen legyen az új. Nagy Húszéin Tibor, az Ag­rárszövetség főtitkára minde­nekelőtt gratulált Tolna me­gyének, ugyanis ez az ország egyetlen megyéje, ahol egyen­legében nem zárt veszteséggel a mezőgazdaság. Az ország más vidékein ugyanakkor sorban mennek tönkre a téeszek, az ál­lami gazdaságok, s velük együtt a kistermelők is. Fellán­golt ismét az ezer éves per, a föld az ilyen manőverekhez biztos receptet nyújt - véleke­dett a főtikár, aki szerint ma­napság a mezőgazdaság tulaj­doni, szervezeti és külső kör­nyezeti problémákkal küszkö­dik. Súlyos gond, hogy a ter­mést nem lehet eladni, mivel annak nincs piaca. A beígért zöldhitel olyan, mint Mátyás király galambja, van is, meg nincs is. Mindazok megkaphat­ják, akiknek nincs rá' szüksé­gük, ám akiknek igazán kel­lene, azok nem juthatnak hozzá. Nagy Húszéin Tibor el­ismeréssel szólt azokról trak­torvezetőkről, akik saját zseb­ből fizették a szükséges ben­zint, s mivel „mezőgazdaság nélkül nincs túlélés", elképzel­hető, hogy ilyesmi az elkövet­kezőkben is előfordul. Még Kádáréknak is volt any- nyi eszük, hogy a mezőgazda- sági átalakításokat a téli idő­szakra időzítsék - mutatott rá az előadó. Jelenleg azonban a március-április, azaz a tavaszi vetés idején tart a vagyonneve­sítés, augusztusban, aratáskor pedig közgyűléseket kell ösz- szehívni. Az átalakulási tör­vény nem megoldás: egy na­gyon rossz birtokstruktúrából egy alig rosszabb támad fel. Mi lehet ebben a helyzetben a megoldás? Első a falu érdeke - válaszolt a kérdésre Nagy Hú­széin Tibor. Javaslata értelmé­ben eleve felesleges a törvény betűje szerint haladni, ugyanis az „ocsmány fércmunka." Al­kalmazkodni kell a rendszer korlátáihoz, az átalakulásból adódó legjobb lehetőséget ér­demes kiválasztani, s utána el­végezni az összehasonlítást a törvénnyel. Sok sebet ejtettünk egymáson - zárta mondandóját az Agrár- szövetség vezetője, egyértel­műen utalva a kisgazdákkal kapcsolatos nézeteltérésekre - de a sérelmeken át kell lépni, a közös jövő érdekében. Szeri Árpád Szakszervezeti választások Nem tartható a szakszerveze­tek közötti választásokról ren­delkező törvényben előírt, jú­lius 12-i határidő - állapítja meg a kormánynak szánt közös le­velében az Érdekegyeztető Ta­nács munkavállalói oldalát al­kotó hét szakszervezeti tömö­rülés. E levél elküldését a kon­föderációk képviselőinek szer­dán Budapesten tartott tanács­kozásán határozták el. A szakszervezetek levelük­ben azzal az igénnyel fordulnak a kormányhoz, hogy a törvény­ben foglaltakkal ellentétben a szakszervezeteket érintő vá­lasztásokat az ősszel - legko­rábban októberben, legkésőbb november végéig - hajtsák végre. Nem tartják hamarabb legonyolíthatónak a társada­lombiztosítási önkormányzat munkavállalói képviselőinek, illetve az üzemi tanácsok tagja­inak megválasztását sem. Eltértek a nézetek a szak- szervezetek közötti szimpátia­szavazás, illetve a társadalom- biztosításban való képviseleti választás megítélésében. Abban azonban egyetértés született, hogy együttműködésre kell tö­rekedniük. Elkészült a felsőoktatási törvény tervezete A Művelődési és Közok­tatási Minisztérium szakér­tői egy héttel ezelőtt megvi­tatták és elfogadták a felső- oktatási törvény tervezetét. Ez azt jelenti, hogy a műve­lődési tárca a sajátjának te­kinti azt - jelentette be Bisz- terszky Elemér a kultusz­minisztérium közigazgatási államtitkára tegnap. A továbbiakban kifejtette: a rendszerváltást követően, történelem adta lehetőség­gel élt a magyar felsőoktatás és a tárca akkor, amikor úgy ítélte, hogy a felsőoktatást külön törvény szabályozza. „Ez elismerése annak a ki­emelkedő szerepnek, ame­lyet az egyetemi és főiskolai rendszer hazánk társa­dalmi, gazdasági fejlődésé­nek elősegítésében, vala­mint az európai integrációs folyamatban betölt" - hang­súlyozta Biszterszky Ele­mér. Kis Éapp László, a Felső- oktatási Dolgozók Szak- szervezetének elnöke arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a tervezetet széles körű intézményi vitára bo­csátották. Rámutatva a fel­sőoktatási intézmények és dolgozók „katasztrofális" anyagi helyzetére hangsú­lyozta: érdekképviseletük üdvözli, hogy egy tárcaközi bizottság fogja kidolgozni azokat a legfontosabb pénzügyi kondíciókat, ame­lyek jobb helyzetbe hozzák a felsőoktatási intézménye­ket. Király Tibor professzor, a törvényelőkészítő bizottság vezetője elmondta: a terve­zet készítésénél fontos szempontnak tartották a fel­sőoktatási intézmények au­tonómiáját. Nóvumként em­lítette, hogy a javaslat sze­rint a felsőoktatási intézmé­nyek létesítésén túl, azok megszüntetéséről, ileltve összevonásáról is az Or­szággyűlés döntene. Két új testületet is életre kíván hívni a törvényi elképzelés. A Felsőoktatási és Tudomá­nyos Kutatási Tanácsot, il­letve az Akkreditációs Bi­zottságot. Ez utóbbi testület tagjainak kétharmadát a fel­sőoktatási intézmények tu­dományos fokozattal ren­delkező oktatói és kutatói, egyharmadát más tudomá­nyos kutatók és szakembe­rek alkotnák - a felsőoktatás szabályozására született tervezet szerint. Tolna megyében is: Baj van az élelmiszerek minőségével Mintegy 30 ezer élelmiszer- és 11 ezer borvizsgálatot végez­tek tavaly, s a termékek 90 szá­zaléka megfelelt a követelmé­nyeknek - hangzott el többek között tegnap azon a sajtótájé­koztatón, amelyet Budapesten a Földművelésügyi Minisztéri­umban tartottak az élelmisze­rek minőségének alakulásáról, a szaktárca illetékes szakembe­rei. Az átlagnál több volt a minő­ségi hiba a sütő-, száraztészta-, a hús- és a tejiparban. Legkeve­sebb kifogásra a növényolaj-, dohány- és cukoripar termékei adtak okot. A legtöbb kifogá­solni valót a szakemberek a je­lölésekkel kapcsolatban talál­ták: nagyon sok terméknek nincs egyértelműen meghatá­rozva, illetve feltüntetve az összetétele, a származási helye és az eltarthatóság ideje. A jelö­lési kötelezettség elmulasztása súlyos gazdasági és egészség- ügyi problémákhoz vezethet. A legtöbb kifogás az élelmi­szerek minősége ellen Tolna, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt. Előfordult töb­bek között, hogy a bornál aro­mával Ízesítették az italt, amely egyértelműen hírnévrontást je­lent. Volt olyan eset, amikor ipari ecetet adtak el étkezési­ként lakossági felhasználásra, sőt az is előfordult, hogy a tész­tában alig volt kimutatható a to­jás. A szakemberek véleménye szerint a kenyér minőségét is jobban kell ellenőrizni a jövő­ben. Ezt a gondot vélhetően enyhíti majd a közeljövőben a kormány elé kerülő élelmiszer törvény, amelynek kodifikácója - jogi formába öntése - jelenleg a végéhez közeledik. Garay-napok Szekszárdon A gimi diákigazgatója: Szepesi Balázs A szekszárdi gimnáziumban tegnap délután tizenötödik al­kalommal vette kezdetét a há­romnapos iskolai rendezvény sorozat. Tegnap a hagyomá­nyos, garaysták-volt garaysták kosármeccsére került sor, ahol szoros küzdelem során végül az „elszármazottak" csapata nyerte el a babérokat. A sportrendezvényt a diáki­gazgató választása követte, mely egy régi hagyomány fel­elevenítése. Borbás Péter és Szepesi Balázs voltak a jelöltek. A kortesbeszédek meghallga­tása után a többség Szepire voksolt, így a Garay-napok alatt ő kormányozza az iskolát. UFÓ-központ, délutánonként folyamatos filmvetítés, kam­pányzáró buli szerepel a győ/ tes programjában. A mai délelőtt eseményei március 15-ei iskolai ünnep séggel kezdődnek. Ezután tői ténik meg a kulcsátadás, azaz diákigazgató hivatalba lépést Czakó Sándor fotóiból nyűi kiállítás, majd 12 előadásra ke rül sor. Délután kilencedszerre ves2 kezdetét az országos számítás technikai verseny döntője melynek komáromi és erdély résztvevői is vannak. A prog ramban szerepelnek méj Garympiai játékok és a Busi ness-klub vetélkedője, valód üzletemberekkel -, például Ka nalovics Lászlóval. Szepi (középen) és választási csapata Mély fájdalommal tu­datjuk mindazokkal, akik ismertéle és szerették, hogy ifj. JÁHN IGNÁC kapospulai lakos (volt dombóvári) életének 41. évében csendesen el­hunyt. Temetése március 13-án 14 órakor lesz a dombóvári régi temető­ben. Gyászolják: szerető felesége, leánya, és a ro­konság Fájdalommal tudatjuk, hogy KVILLMANN ANDRÁS bátaszéki lakos 83. évében elhunyt. Teme­tése 1992. március 13-án, pénteken délelőtt 11 óra­kor lesz a bátaszéki római katolikus temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család Hatos lottó A Szerencsejáték Rt. közlése szerint az 5. számsorsoláson a hatos lottó nyereményei: 6 talá- latos nem volt. 5 plusz 1 talála- tos szelvény 1 darab volt, nye­reménye 2.297.818 forint, 5 talá- latos szelvény 87 darab volt, nyereményük egyenként 39.618 forint, 4 találatos szelvény 4169 darab volt, nyereményük egyenként 1102 forint, 3 talála­tos szelvény 69.658 darab volt, nyereményük egyenként 82 fo­rint. A következő akcióra átvitt 6 találatos netto nyereménya­lap: 21.371.276 forint. A Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezet felvételre keres felsőfokú szakmai végzettséggel és több éves gyakorlattal rendelkező munkatársat (munkatársnőt) főkönyvelő munkakörbe. Az állás azonnal betölthető. Jelentkezni lehet a szövetkezet elnökénél személyesen vagy írásban. Decs, Kossuth L. u. 34—36. Telefon: 3, 42. Marlboro A Philip Morris Companies, a világ legnagyobb fogyasztási cikkeket előállító vállalata, évi több mint 55 milliárd USD bevétellel. Az Egri Dohánygyár Kft., a Philip Morris Vállalatcsoport tagja értékesítési és marketing tevékenységét a budapesti iroda koordinálja. Üzleti tevékenységünk bővítése érdekében keresünk karrier-orientált munkatársakat Budapesten és vidéki nagyvárosokban az alábbi munkakörök betöltésére: ÜZLETKÖTŐ Feladata termékeink piaci jelenlétének biztosítása, márkaneveink megjelenítése, reklámeszközök elhelyezése. Feladata lesz még, hogy vásárlóinkkal a legjobb kapcsolatot építse ki. PROMOTER Feladata a vendéglátóipari egységekkel, szórakozóhelyekkel való kapcsolattartás, valamint vásárlást ösztönző akciók szervezése és lebonyolítása. Olyan 22-30 év közötti, jogosítvánnyal rendelkező jelentkezőket várunk, akik szívesen vállalják a sok utazást, fejlett kommunikációs és üzletkötői készséggel rendelkeznek. Kereskedelemben szerzett gyakorlat és társalgási szintű angol nyelvtudás előny. Kiemelkedő munkakörülményeket és továbbképzési lehetőségeket ajánlunk. Ha úgy érzi érdekli ez az izgalmas szakmai lehetőség, kérjük hogy telefonon vagy levélben vegye fel a kapcsolatot Zólyomi Erzsébettel, aki a kitöltendő jelentkezési lapot eljuttatja az Ön részére. Egri Dohánygyár Kft. 1016 Budapest, Hegyalja u. 7-13. Tel.: 201-8855

Next

/
Thumbnails
Contents