Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-07 / 57. szám

)92. március 7.

HÉT VÉGI MAGAZIN

KÉPÚJSÁG 7

Sikeres emberek

Fekete-erdei klinikát a közkórházból

Beszélgetés Gogl Attilával

Siker: „Valamely cél elérésére ányuló cselekvésnek, tevékenyégnek eredményes véghezvitele, ízlelhető foganata."

Magyar értelmező szótár

Sikerről beszélni nálunk, lagyarországon nem divat, efutottnak, gazdagnak mu- itkozni pedig egyenesen bűn. tég mindig tart az évtizedek ta beidegződött „csak nem ki- űntti" szellem. A sikeresnek wndott embert irígylik. Pedig fazán át kellene lépnünk már aját árnyékunkat. Sorozottakban olyan embereket mustunk be, akik munkájukban, saládi életükben, vállalkozá- aikban sikeresnek mondhatok magukat.

Gogl Attila 53 éves, Bánhidán zületett, bányászcsaládban, így ideig a Dunántúli Napló ailturális rovatának munka- ársa. Az újságtól egyik napról i másikra távoznia kell, mivel emplomban tartja esküvőjét, (omárom megyébe költözik, )ányagazdasági üzemmérnöki liplomát szerez. 1983-ban csa- ádostól az NSZK-ba távozik. 989-ben export-import irodát iyit Karlsruheban, ahol a víz- nérő órától a fürdőszoba be- 'endezésen át az uborkáig nindenfélélével kereskedik. [991. májusában elhatározza, rogy szabad tőkéjét valamelyik nagyar kórháznál fekteti be, ,beszáll" a hazai egészségügy inanszírozásába. Választása a bonyhádi kórházra esik. Hospi- ál Általános Kórház és Polikli- úka Szolgáltató Kft. néven ok- óber 1-vel aláírásra kerül a társasági szerződés. Azóta ingajáratban közlekedik Karlsruhe és 3onyhád között.

— Ha az ember üzletre, tőkebe- ■ektetésre gondol, sok minden tszébe jut, de az egészségügy úigha. Honnan az ötlet, hogy épven az egészségügybe fekteti a pénzét, ott próbálva meg fialtatni a márkákat?

— Az egészségügy mindenhol a világon üzlet, miért pont Magyarországon ne lehetne az? Tény, hogy itt az egészségügy finanszírozásával alapvető gondok vannak, ebből valahogy ki kell lépni. Németországban láttam modelleket erre.

— De ott jól működő biztosítási rendszer van. Nálunk ennek még a nyomai is alig látszanak.

— Az egészségügy is éppolyan üzlet, mint a többi, itt is gazdálkodni kell, és végül is hosszú távon kifizetődő.

— Gazdálkodni, de hogyan?

— Ésszerűen, az apróságokra is odafigyelve. Végigmentünk az osztályokon, megnéztük, hogy ki mit csinál, megszüntettük a szociális foglalkoztató jellegét az intézménynek. Akire nincs szükség, annak felmondtunk, vagy átcsoportosítottuk. Akinek eddig négy órás munkája volt, az most már hetet dolgozik, de nyolcat még most sem. Aztán ott volt a hét végi ügyelet, amit itt tartottak a főépületben, és amiért külön fűteni kellett a két szintet. Ez luxus, most máshová helyeztük az ügyeletet. De folytathatnám a sort a telefonköltséggel vagy azzal, hogy egy-egy hétvégi ügyelet után kiürült a gyógyszerszekrény. Mindezekkel több millió forintot takarítottunk meg.

— Bár Ön, mint azt az életrajza elárulja, tipikus újrakezdő, azért nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy bányamérnök létére kórház finanszírozásába fogjon.

— Olyan távol azért nem állt tőlem az egészségügy. Az öcsém orvos, bizonyos kapcsolatom, meg ismeretségem volt ebben a körben. Meg aztán különböző egészségügyi gépeket is exportáltam.

— Miért éppen a bonyhádi kórházra esett a választása?

— Mert ideális nagyságú és ezt ismertem legjobban. A kórház megbízott igazgatója, dr. Bücs Gábor a barátom első éves medikus kora óta.

— Nem ellenezte az önkormányzat a Hospital kft. létrehozását?

— 17:1 arányban szavazták meg a képviselők.

— Ki a tagja ennek a kft-nek és milyen arányban?

— A bonyhádi önkormányzat 50 százalékkal, az én export-import vállalatom 48 százalékkal, az Energo Schell an- gol-magyar-német kft. pedig 2 százalékkal részes.

— Ki, mit vitt a vállalkozásba?

— Az önkormányzat a kórházat, mi pedig 500 ezer márkát, melyért különböző orvosi műszereket hoznánk be.

— Bár az önkormányzat fele arányban társ a poliklinikai üzletben, azért úgy hallottam, mégsem mennek simán a dolgok, sok a gán- csoskodás.

— A társasági szerződés értelmében a kft. feladata a bonyhádi városi kórház működtetése, fő funkciójában a fekvő és járóbeteg ellátás. A Hospitál kft. megalakulásáig a kórház a társadalombiztosítás finanszírozásában, költségvetési gazdálkodási rendben működött. Hogy a járó- és fekvőbeteg ellátást továbbra is finanszírozza a társadalombiztosítás, ehhez kértük a megyei tisztifőorvos és a bonyhádi önkormányzat segítségét is. Az eljárás több mint három hónapja húzódik, sajnos előrelépés nem történt az ügyben azóta sem. A késedelmes döntés anyagi veszteséget jelent a befektetőknek, a külföldi partnereknek, akik 23 millió forintnak megfelelő márkát vontak ki egyéb üzleteikből azért, hogy ide invesztálják. Több logikus lépést lehetett volna már megtenni, ha nincs ez a totojá- zás.

— Talán azért a halogatás, mert az országban ez az első ilyen vállalkozás az egészségügyben és éppen ezért bármilyen döntés példaértékű. Egyébként hogyan kívánják gazdaságossá tenni a bonyhádi kórház működését?

— Kialakítjuk a központi felvételi rendszert, hogy látható legyen a beteganyag. Ennek a kórháznak 30 százalék szabad kapacitása van, tehát 100 ágyból 30 szabad. Erre valamit már rá lehet építeni. Ezért olyan plusz tevékenységek elvégzésére vállalkoznánk, olyan műtétek elvégzésére, mint amilyen például a hallásjavító műtét, amit a környéken más kórházakban nem végeznek. Mindennek a műszeres feltételeit megteremtenénk, felkért vendégprofesszorok végeznék el a

műtétet. Természetesen emelt komfortfokozatú szobákat is kialakítanánk, aki igényli, ilyet kaphatna.

— Jó, jó, de mibe kerülne mindez a betegeknek? Ki tudná ezt megfizetni?

— Ha külföldi a beteg akkor kifizetné, ha magyar és biztosítása van, akkor ingyen kapja mindezt. Az egészségügy itt is el fog jutni előbb-utóbb oda, hogy nem mindenkinek jár ugyanolyan szintű ellátás. Aki több társadalombiztosítási járulékot fizet, akinek magasabb összegű biztosítása van, az kapjon jobb ellátást. Az tudja, hogy ha kórházba kerül, akkor nyugodtan kérhet egy ágyas szobát és külön ápolónőt.

— Nagy lesz a berzenkedés, oda az egyenlőségbe vetett illúzió! Azért illúziót emlegetek, mert vé- gülis ez eddig is úgy volt, hogy aki fizetett, az ha volt, kapott kiilön- szobát a főorvostól. Aki a nővér zsebébe pénzt dugott, annak nem hetente, hanem két naponta áthúzták az ágyát. A Hospitál kft. elképzelései éppen ezért kemény ellenállásba ütközhetnek, hiszen anyagi érdekeket sért, megszünteti a láthatatlan jövedelmeket.

— Berzenkedés, a változások miatt nemcsak az egészségügyben, máshol is van. Azért az orvosok azzal tisztában vannak, hogyha Magyarországon nem történik változás az egészségügyben, akkor előbb-utóbb egy részük elveszti a munkahelyét, mert senki nem fogja finanszírozni a veszteséges működést. Nyereséget pedig csak ilyen módon lehet elérni, hogy a létszámmal eszközökkel, energiával gazdálkodunk.

— A fizetése?

— A kórház átszervezéséhez a managmentet mi adjuk, ezért havi 40 ezer forint bruttó fizetést kapok és 800 márkának megfelelő költségtérítést.

— Sikeresnek tartja az itteni tevékenységét?

— A felsőbb szervek döntéshalogatása miatt nem igazán, éppen ezért erősen gondolkodunk azon, hogy valamilyen más formában működtessük a Hospitál kft-t.

— Köszönöm a beszélgetést.__

F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka

Dédapáink víg kedélye

„Csak életvidám ifjúság lehet magva eyg lelkes, tettgazdag férfiúi kornak, nem a lézengő, világ- és emberkerüló korántudákos; nem a puhaság korán elasszonyosodott. Es az ijfúságot mulatságaiban kell megnézni; valamint a férfikort cselekvényieben" - írja Garay János Farsangi Elmélkedések című elmefuttatásában. Hajoljunk intésére, nézzük meg mivel, hogyan mulattak eleink a régmúlt időkben.

A Tolnavármegye 1898. február 20-án a loyalis takács alakját mutatta be harmadik oldalán. „Csanádi Ferenc tengődi takács loyalis érzelmeinek akként óhajtott kifejezést adni őfelsége iránt, hogy egy sajátkezúleg szőtt asztalterítőt, két kenyértakarót és egy hosszú törölköző kendőt küldött föl Bécsbe ajándékkép. A király kabinetirodája az ajándékot 15 forint kíséretében küldte vissza a vármegyéhez, hogy azokat a hű alattvalónak kézbesítse. Csanádi uram originális levele, melyet a királyhoz intézett eképpen szól: Dicsőségesen uralkodó I. Ferencz József, Isten kegyelméből Magyarország Apostoli Királya tiszteletei adassék, utolsó posta Bécs Burg- ban. Ellyen a Király! Tisztelettel felkérem felsésges királyomat, hogy ezen kis ajándékomat elfogadni (szíveskedjék), az asztalterittő és két kenyér takaró és egy hosszú törölköző kendőt készítetem szeretet kedves felséges Királyom számára olyan bátorságai, hogy mikor a közös hadsereg 10. huszár ezredben szolgáltam, az altiszti iskolában, tanultam az a gyönyörű szép császári és királyi himnuszát és azzal dolgozok és szövök vig örömei, mikor énekelem mindennap ..." Lehet, hogy a régi királyhimnusz valóban alkalmatos volt a takácsmesterség ütemes gyakorlására, jobban mint nemzeti himnuszunk? Elképzelhető, de azért ha ma kapna - mondjuk III. József királyjelölt - egy törölközőt, vajon nem arra gon- dolna-e, ezt bizonyára azért küldték, hogy dobja be.

Pedig nincs új a Nap alatt! Száz esztendeje például a forinttal kapcsolatban ugyanazok a hírek keringtek, mint manapság a mostanival. A Tolnamegyei Közlöny 1892. február 21-i számában feltette a kérdést: „Milyen lesz az új forint? Ez.a kérdés, másodsorban pedig lesz-e egyáltalában új forint, élénken foglalkoztatja mindazokat, kik a valutarendezés fontos ügye iránt érdeklődnek. Mint a rendesen jól értesült Kereskedők Lapja írja, a két kormányban megvan a hajlandóság arra nézve, hogy a forint a valuta rendezése után is fenntartassék, mert ez megkönnyíti az árszámítást. A pénzügyminiszterek azonban annak szükséges voltáról is meg vannak győződve, hogy a forintnál kisebb pénzt is megkíván a forgalom, mely bizonyos tekintetben a takarékosságot is elősegíti. A pénzegység marad tehát a forint, de lesz félforintosunk is, mely bizonyára új elnevezést nyer".

Gondolom, sokan tudják: ez lett a korona, ami éppen két forintot ért, s ez utóbbit nevében is kiszorította. Ma szellemesebben oldják meg a dolgot, már eleve készen áll a félforint. Ezt hívják úgy, hogy egy forint. Az új veretek és nyomatok bevezetéséhez három év kell, a becserélhetóség határa újabb egy év, ami nagyon is ésszerű, mert akkor lehet majd a legtöbb külföldinek elsütni a nyakunkon maradt ezreseket, ötezreseket. Ha esetleg valaki azt mondja, ne vicceljek, nincs abból annyi, nem akarom megnyugtatni, hogy a világkiállításra esetleg ez lesz az aprópénz.

Jósolni persze nem könnyű dolog. Amikor az imént említett lap 1897. február 28-án Echó álnevű szerzőjétől közölte A jövő század bálja című tárcáját, nem tudhatta, miben lesz igaza 95 év után. „ ... A mostani tánczokat, a nemzeti szempontból kegyeletesen megtatott csárdást kivéve nem ismerik. (így igaz!) A rendezők . . . fognak pazar fényt a szivárvány minden színében adni. A villanylámpák ernyői szerint a társaságra különfélefények verődnek. (Igaz, ez a diszkó, de hogy teljes legyen, íme a kiegészítés:) Érdekesek lesznek a hangversennyel összekötött farsangi esték. A közönség amint a jövő Leonkavallót, Wagnert, vagy Dankó Pistáját fogja kívánni, beviszik a legtökéletesebb fonográfokat s akár a kölni dóm zenés miséjét is meghallgathatja a publikum. Saját zenéje nem lesz. (Ez részben igaz.)

Nem tudom, lenne-e ennyi helyes meglátásunk a jövőre, de van azért olyan hagyomány, amit töretlenül ápolnak a megyeszékhelyen. Ugyanebben a lapszámban olvashatjuk: „A Ferencz közkórház épület Bátaszéki utcára néző részében vannak elhelyezve a beteg örömleányok, a kiknek még beteg állapotukban is - úgy látszik - helyen van a szívük, amennyiben nap-nap után szerelmes levelet dobálnak i lovagjaiknak, akik a falra kapaszkodva turbékolnak a pásztor órák alatt velők. Sokszor csak úgy hangzik czellájuk a daltól, majd felmásznak és ki-kikandikálnak, ha ismerős érkezik ablakjuk alá, ki egy kis ételt szokott becsempészni. Ezek a dolgok még bizonyára nem jutottak a kórházi főorvos úr fülébe, aki lapunk útján értesülve kétségtelenül meg fogja tenni a kellő intézkedést". Megtette: nincsenek örömlányok - külön. A szerelmes levél pedig így szól: 2 kg krumpli, 1 kg kenyér, 11 tej...

Dr. Töttős Gábor

T

ényleg fogytán lenne a spiritusz? Bözsike mind hallgatagabb és egyre kevesebbet beszél, pedig a családban, ahol általános szeretetnek örvendett - kivált a gyerekek, a mi körünkben -, úgy emlegették mindig, hogy halála esetén a nyelvét külön kell majd agyoncsapni. Ha ez nem történik meg - így a fáma - végsőnek szánt nyughelyéből kiszól, hogy rá ne dübörgessék úgy a rögöket, mert megsike- tül és mi lesz vele akkor,ha nem hallja meg a föltámadás harsonáit?!

Bözsike a Bak havában született. Tavaly nem jutottam el hozzá, hogy megköszöntsem, csak leveleket váltottunk. Akkor írta, hogy szorgalmas horoszkóp olvasó lett, nem is rossz szórakozás ez, mert hetekig mulatott a szülinapjának hetére esedékes ajánlaton, hogy „járjon vidám társaságokba!"

Ez lett aztán az első megbeszélésre méltó téma Jóska szomszéd titkos levelére elhatározott betoppanásomkor.

— Hallottál már ilyet! Hát van nekem hova és miből vidám társaságokba járni! Te is csak szökőévenként találsz ide, mert már az se csábít, hogy megsütöm neked azt a kazalnyi - szerinted nagymamaféle - csörögefánkot, amit kislánykorodban úgy szerettél.

Tényleg ritkán jövök, pedig anyám öt testvére közül az alföldi kisvárosban már csak ő él, gyermektelenül és özvegyen, a levelezés kapocs ugyan, de nem pótolja az együttlétek lélektápláló, hosz- szan éltető örömét.

— Hogy vagy mostanában Bözsike?

Sötét villám villan a ma is még búzakék szempárban.

— Hülye kérdésre, ugyanolyan válasz. Úgy vagyok fiam, ahogy eg 78 éves csotrogány lehet. Há az érdekel, hogy adok-e munkát az orvosoknak, az a felelet, hogy ad a fene. Se okom, se pénzem. Főleg az nincs.

A pénz, a pénz, a pénz! Ez mindig előjön, de mikor azt mondom, hogy ha nagyon beszalad a gatyamadzag, telefonáljon, írjon. Letorkol.

— Na hiszen! Velem aztán nem játszod el a két nyomorult összeborult játékot. Téged se eresztettek el firkászként pa- rádésabb nyugdíjjal, mint engem a konzervgyár könyveléséről.

Az áhítottnál mindig rövi- debb együttléteink forgató- könyve alig változik. Amint beszélgetni kezdünk, főleg a voltakról, a hiányzókról, a sok

Istenem, de jó itthon!

idézéstől fényes emlékekről, hol neki kezd gyanúsan csillogni a szeme, s fordul a tűzhely felé, kezd teljesen fölösleges födőemelgetésbe, ingázásba a kamra és a konyha között. Ami azt illeti, mutatom a hátamat én is elégszer, mintha a gangra nyíló ablakon túl éppen egy ufó landolt volna, hogy utasai kifürkésszék mitől olyan pompázatosak reves ládákban, kiszolgált fazekakban Bözsike koratavasztól késő őszig viruló, bokrosodó muskátlijai. Az öreg házat ölelő kertecske is tanulmányozható, mivel a szomszédok, ismerősök évről-évre úgy osztályozzák, hogy „valóságos csoda, ami abból kikerül". Igaz, rengeteg munka árán, de aki Bözsikét ismeri, tudja, hogy filozófiájának lényege nem más, mint az, hogy minden ember akkor kezd haldokolni, amikor megadja magát, ölbe ereszti a kezét és elhiteti magával, hogy már semmire se való.

— Kávét nem innál? - szól át a válla fölött és ismerős a folytatás. Főzzem már azt a

kávét, mit képzelek, nem vagyok én itt olyan vendég, akit előmelegített székre kell ültetni! Adós maradjak? Ha nem tekint vendégnek - pöntyögök vissza -, miért mészárolta le két kakasa közül a nagyobbat egy közönségesebbnél is közönségesebb napon? Válasz: öreg volt és férfiúi erejében fogyatkozván már csak vereke- dős. Most legalább hegemóniához jut a fiatalabb.

Hát így . . . Aztán a feketeleves. Fújom kortyolás közben a füstöt, ő meg tartja soros előadását a dohányzás ártalmairól, mintegy édesanyám helyett. Alig valami szigorral, mert tudja, hogy a jóban, rosszban való megátalkodott- ság családi gyökerű. Semmi remény a diktált belátásra.

— Hallod-e, nagyot gyarapodtam ám! - jelenti be diadallal az üres csészék összekap- kodása közben. - Vettem egy kecskét.

Fülemhez kapok. Jól hallottam?

— Mit vettél Bözsike? Kecskét?

— Azt bizony. Velem ne kukoricázzanak a tejárakkal. Ha van elég pénzem, tehenet vettem volna, de arra nem futotta. Helye se lenne akkora állatnak. A Rézi pedig elfér a sufni egyik sarkában. Józsi szomszéd rekesztette el, főúri lakhelyet csinált.

Állna még az eszem jó darabig, de lassan mozgásba hozza a csöndes duruzsolás, hogy a tartásért jól fizet a Rézi, a tejéből jut a szomszédéknak is. Aztán ajúró! Ettem én sózott kecsketúrót, amit golyócskákba gyúrva a pincejáró borisszák úgy kedvelnek? Erre már kitör belőlem a nevetés, hogy sózott kecsketúróhoz nem volt még szerencsém, ahhoz viszont igen, amit gyerekkorunkban verekedvén egymásnak osztogattunk. Orra is lehetett esni tőle.

Itt válik időszerűvé a megismerkedés Rézivei, „aki" csakugyan gyönyörű jószág és úgy dörgöli magát Bözsike lábaszárához, hogy egy hízelkedő macska se külömbül. Kicsike polcon hatalmas fésű és kefe magyarázza, mitől olyan, mint egy vendégváró hárziasz- szony. Gyönyörködöm, barátkozom Bözsikét ugratva, hogy milyen dezodort használnak, pedikür van-e és sétálni szoktak-e időnként? Naná! Rézié

legalább hat ház hosszán az árokpart füve, amit téltől aszottan is szeret. Hát persze a káposztalevél a kedvence. Annál már csak az a nagyobb öröm, ha elporoszkálnak a vasútpartra füvelni, levegőzni.

Később, semmi különös. Valami mégis, mert amikor este kilenckor nagy egyetértésben kikapcsoljuk a televíziót, helyi nevén idegesítőgépet, Bözsike odajön ágyamhoz a sötétben, betakargat, úgy puszil meg, mintha már aludnék és azt suttogja „nyugodalmas jóésza- kát!". Nagyanya is így, ezzel bízott bennünket álomra, amikor nála nyaraltunk né- gyen-öten egyszerre, csakhát a sötétben való hancúrozás is napi dolgunk tartozéka volt, akárcsak ébredéskor a párna- csaták.

Reggel indul a buszom, hatkor csörög az óra. Csak nekem. Bözsike akkor már órája kint sürög a konyhában, hogy sietség ókán el ne bliccelhessem a reggelit. Kávét is főz, de csak akkor ad, ha bekebeleztem már, amit elém rakott.

I

stenem, de jó itthon! S de jó lenne a-mostani nyugodalmas éjszaka után legalább egy darabig nyugalmasabb nappalokra fölserkenni, mint amilyenek 1992 elején virradnak ránk... László Ibolya