Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-07 / 57. szám
6 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. március 7. Nincs olyan üzlet, amelyik még jobban ne mehetne Interjú Vanya Györggyel A címben idézett intelem megtalálható a Skála áruházban többhélyütt, így az igazgató irodájában is. — Kinek szól a felirat? — Nekem is, a munkatársaimnak is. Volt, aki kezdetben rossznéven vette, de aztán belátták, hogy az elért sikerek után mindig valami újon kell tömünk a fejünket. — Amikor Ön 1989-ben a Skála áruház igazgatói székébe ült, egész más volt a gazdasági környezet. Mi minden változott itt azóta? — Úgy éreztem, hogy nagyon nehézkes az áruház szervezeti rendszere. Döcögős volt a döntési mechanizmus, és volt egy „érdektelenséget közvetítő érdekeltségi rendszer", egy csaknem időbéres díjazás, amely a dolgozók nagy hányadát az idő múlásában tette érdekeltté és nem a teljesítményben. A dolgozók inkább abban voltak érdekeltek, hogy minél kevesebb ember jöjjön be hozzánk. Igazságtalannak tartottam, hogy - épp a jugoszláv vásárlók rohama idején, amikor még a szabd napokat sem tudtuk kiadni - nem tudtuk a többletteljesítményt honorálni. A következő év elején megszüntettük a két igazgatói beosztást, az osztályokat „átkereszteltük" vállalkozásoknak, ezek vezetőinek munkáját a menedzserek segítették. A viszonylag kis egységeknek könnyen átlátható a tevékenységük. A vállalkozásvezető feladata volt, hogy a lehető legjobb jövedelmet tudja biztosítani az ott dolgozóknak. A mozgóbér az ő fantáziájuktól, munkájuktól függ. Volt, hogy egyik osztályunkon - béremelés nélkül - megkeresték az alapbérük kétszeresét is. A vállalkozásvezetőket pedig arra ösztönözték a dolgozók, hogy a leginkább keresett termékeket szerezzék be. 1990-ben ez a rendszer jól is működött, de tavaly már az elért szinten túl továbblépésre nem adott lehetőséget. Annak ellenére, hogy megsokszoroztuk a hirdetéseinket, az akcióinkat, a forgalom visszaesett. Az előző évi prémium egy részét ekkor alapbéresítettük. Január jól indult, aztán amikor bejelentették, hogy vissza lehet fizetni a lakástartozásokat, szinte egy csapásra visszaesett a forgalom. A jugoszláv helyzet miatt hatalmas forgalom maradt ki az ottani vásárlóturizmus leállása miatt. A feketepiac is megerősödött, és bizony sokan rászorulnak, hogy az olcsó, de bizonytalan eredetű árut vásárolják. — Tavaly mennyivel esett vjsz- sza a forgalmuk? — Majd tizenöt százalékkal. Most pedig, az év indulásakor ugrásszerűen esett vissza a vásárlás. Tehát karácsonyra az emberek erőn felül költekeztek. Azóta szerencsére emelkedőben van. — Ma, amikor az előrejelzések szerint ez az az év még biztosan nehéz lesz, az emberek jobban meg fogják nézni, hogy mire fordítják a forintjaikat, akkor Önök milyen stratégiával próbálják venni az akadályokat? — Úgy gondolom, hogy minden az áron múlik. A versenyképes áron. Inkább sokkal szolidabb árréssel, de a nagyobb forgalomra törekedve dolgozunk. Különösen azokra a termékekre figyelünk oda, amelyekre nap mint nap szükségük van a vásárlóinknak. Természetesen figyeljük azt, hogy a környezetünkben más kereskedők milyen árakkal dolgoznak. Nagyon kell vigyázni, hogy azoktól vásároljunk, akik nem a kereskedelmi lánc utolsó szemeként kínálják portékáikat, megpróbálunk minél közelebb kerülni a gyártóhoz. — Mit jelent ma a Skála-lánchoz való tartozás? — Egyre inkább tudatosult, hogy a Skála áruházaknak ösz- sze kell fogniuk, hiszen ebben egy nagy erő van. Ha közösen lépünk fel egy gyártóval szemben, akkor jobb árakat tudunk elérni. Ugyanakkor, aki be akar törni a magyar piacra, annak is előnyös, ha egyszerre hatvanöt helyen kezdik árusítani a termékeit. December óta dolgozunk az úgynevezet francise rendszeren, amelynek keretében egységes maximált árakat alkalmazunk. Első lépésben az élelmiszer és a vegyiáruknál vezettük be ezt a módszert. — Azok a cégek, amelyek hasonló rendszerben dolgoznak - mint például a McDonalds -, árakon kívül egységes képre, sajátos image-re is törekszenek. A Skála áruházak azonban országszerte meglehetősen eltérnek egymástól akár külső megjelenésben, akár a szolgáltatás színvonalában. — Amit most elkezdtünk, az előkészítő szakasza az egységes kép megteremtésének. A későbbiekben tervezzük a vonalkódos rendszer kialakítását és a külső jegyek egységesítését. És most már megengedhetjük magunknak, hogy felkérjünk egy-egy gyártót, hogy kifejezetten a Skála számára fejlesszen ki termékeket. — Nincs ellentmondás a között, hSgy a vállalkozásvezetók felelőssége Önöknél a minél előnyösebb vásárlás, ugyanakkor most egy olyan rendszer van kialakulóban, amely közös beszerzést feltételezi, tehát kisebb lesz az egyes áruházak szerepe? — Az, hogy egy adott termék bekerül-e a frachise rendszerbe, azt nem egy főokos dönti el Budapesten. Az ajánlatok közül közösen választjuk ki termékbemutatókon, hogy melyiket fogadjuk el. Idén már kétszer is voltunk ilyenen a vállalkozásvezetővel. Ilyenkor, ha valaki olcsóbb forrást tud, ezt jelzi és akkor nyilván azt választjuk. — Sok központi akciója van a Skálának, de mintha a a vidéki áruházak több önálló kezdeményezésbe fognának, mint korábban. — Igen, ez így van. Most például a szokásos akcióink mellett ki akarjuk alakítani a törzsvevői körünket. Ennek lényege, hogy a nálunk bizonyos összeghatár felett vásárlók között külön árengedményes akciókat rendezünk. Épp most dolgozunk ennek kidolgozásán. Amire mi különösen nagy gondot fordítunk: az újdonság varázsa. Bármilyen szegények is az emberek, az újdonság iránt nagyon fogékonyak. Szeretnénk elsőként sok mindenben újat mutatni, elsőként olcsó termékeket kínálni, energiatakarékos vagy környezetbarát termékeket árulni.-hangyálEgy végzetes lépés Jóvátétel helyett újabb katasztrófa Beszélgetés dr. Szabó Miklós hadtörténésszelMi lett volna, ha .. ? Kétségkívül ezzel a fordulattal kezdődnek azok a kérdések, melyekre egy magára valamit is adó történész nem szívesen válaszol. Akárcsak dr. Szabó Miklós vezérőrnagy, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnoka, aki a TIT meghívásának eleget téve tartott előadást Szekszárdon Magyarország II. világháborús szerepéről. Az ismert hadtörténész olyan témakört részletezett hallgatósága előtt, mely az utóbbi időszak átértékelési kampányainak egyik jellegzetes célpontja. Ám ha másban nem is, abban talán ma még mindenki egyetért, hogy hazánknak jobb lett volna kimaradnia abból a háborúból, amely szinte a teljes pusztulást hozta az országra. De egyáltalán miként lehetett volna elkerülni a hadba lépést, pontosabban a legnagyobb tragédiát, a Szovjetunió megtámadását? — A korabeli helyzetet ismerve, úgy gondolom, hogy nem lehetett volna elkerülni a hadba lépést - vélekedett dr. Szabó Miklós. — S mindebben nemcsak a német szomszédság játszott jelentős szerepet, hanem az a miliő is, melyben Trianon óta élt a megcsonkított ország. A trianoni igazságtalan diktátum legalább is részbeni helyrehozatala feltétlenül a háborús résztvétel felé egyengette hazánk útját. Persze, sok mindent lehetett volna másképpen tenni, valahogy úgy, ahogy azt Teleki Pál próbálta. — Gyakori hivatkozási alap, hogy akkoriban a magyar politika kényszerpályán mozgott. Mennyiben felel meg ez a valóságnak? — Bizonyos mértékig feltétlenül. De ez a pálya nem feltétlenül az volt, amit befutottunk. De ha tovább folytatjuk ezt a fajta megközelítést, életveszélyes terepre tévedünk. Mert bármilyen állítás mellett fel lehet sorakoztatni érveket, avagy ellenérveket, bármit lehet bizonyítani, illetve cáfolni. — Az viszont bizonyítható, hogy a német hadvezetés a Szovjetunió elleni háborúban - legalábbis eleinte - nem számolt a magyar csapatok beavatkozásával. — Az való igaz, hogy amikor Hitler 1940 december 18-án aláírta a 21. számú direktívát, a későbbi Barbarossa tervet, akkor a Wermacht mellett még mindössze a finn és a román csapatok bevetésével számolt. Magyarországnak ekkor még csak határbiztosítási feladatokat kellett volna ellátnia. Ám hazánk hadbalépését mindettől függetlenül a német és a magyar vezérkar egyaránt szorgalmazta. Semmit sem kérünk, de mindent köszönettel fogadunk - így reagált a német főhadiszállás a Szovjetunió megtámadásának napjaiban a magyar tapogatózásokra. A nagy német győzelmek árnyékában azonban már nem a hadbalé- pés, hanem annak mikéntje vált központi kérdéssé. A magyar politikai vezetés arra törekedett, hogy hangozzék el hivatalos felkérés német részről. Ez esetben ugyanis a későbbi osztozkodás idején, a további visz- szacsatolások reményében már jó eséllyel lehetett volna erre hivatkozni. — A magyar politikusok közül senki sem tiltakozott 1941. június 27-én, a hadiállapot bejelentésekor? ■ — Senki, még a szociálde- mokratrák sem. A parlamenti jegyzőkönyvek egyetlen ellen- véleményről sem adnak hírt. Az előző napi minisztertanácsi ülésen hangzott el mindössze egy bátortalan „nono, ne siessük el" felszólítás Keresz- tes-Fischer Ferenc belügyminisztertől. Ám a többiek hangja, főként a hadügyminiszter lelkesedése, mely szerint a pillanatokon belüli győzelem nem kétséges, elnyomta ezt az óvatoskodást. — A pillanatokon belüli győzelemből katasztrofális vereség lett. Ön, mint hadtörténész, miként értékelné azt a Szovjetunió elleni háborút, melynek megítélése nemrég a magyar parlamentben is élénk vitára adott okot? — Úgy vélem, hogy megérthető a korabeli uralkodó osztály törekvése, melynek középpontjában a trianoni tragédia jóvátétele szerepelt. Azt azonban nehezen tudom elfogadni, hogy a Donnál kellett volna Magyarország határait megvédeni. Ez az elhibázott politika a jóvátétel helyett újabb óriási veszteségeket okozott az országnak. Szeri Árpád Farsang után - böjt Véget ért a farsang. Március 4-én, hamvazószerdán kezdetét vette a nagyböjt, a Krisztus halála és feltámadása ünnepét bevezető negyvennapos bűnbánati időszak. A nagyböjt hossza egyaránt utal a zsidó nép negyvenéves pusztai vándorlására, és a Jézus nyilvános megjelenését megelőző böjtre. A régi magyarság a nagyböjt kezdetekor „böjtfó szerdáról" vagy „böjtfogadó szerdáról" beszélt. A székelyek máig tréfásan „száraz szerdáról" szólnak, ami jelzi böjti jellegét, de délszláv hatásra „tiszta szerdát" is emlegetnek, ami e nap bűnbánati vonásaira utal. Ez utóbbihoz köthető az ilyenkor szokásos hamvazkodás is: a katolikus szentmisét követően a pap apró keresztet rajzók a hívek homlokára Mózes első könyvéből vett szavak kíséretében: „Emlékezz ember, hogy porból vagy és porrá leszel!" A hamu, mint a gyász és a bűnbánat szimbóluma ószövetségi eredetű és a zsidó nép szertartásaiban máig helyet kap. A középkor keresztény liturgiájában még csak a nagy bűnösöket és a nyilvános vezeklőket hintették meg hamuval, de sokan önként is hamvazkodtak. A nyilvános vezeklések megszűntével már mindenkire kiterjedt ez a szokás. Az ilyenkor használt hamut az előző év virágvasárnapján, Jézus Jeruzsálembe való bevonulása ünnepén használt, szentelt barka elégetésével állítják.elő, de sokszor régi temetői keresztek hamuját is hozzákeverik. A hamvazkodás szertartását számtalan hiedelem övezi. Csongrád megyei öregek szinte még napjainkban is hiszik, hogy aki hamvazkodik, annak majd nem fáj a feje. Ezért a miséről Imzatérve, összedörzsölik homlokukat az otthoniakéval. Kölesden keresztsziile- iknek markukban vittek hamut a gyerekek. A moldvai csángók tányért, kanalat is meghamvaznak, a kiszom- bori asszonyok pedig az egész ház meghintéséról remélték az ott lakók egészségét. A hamvazószerda utáni csütörtököt országszerte „korhely csütörtöknek" is mondják, amikor a farsangi maradékot szokás elfogyasztani. Elcsitul lassan a hamvazószerdát követő „csonkahét" vagy „kisfar- sang" mulatozása is, és átadja helyét az imának, a koplalásnak. Rékai Miklós (FEB) Domokos Pál Péter élt 91 évet Ellobbant láng Naphaladtakor ki-ki gyújtson egy gyertyát, vagy egy gyufaszálat! - ezzel a gondolattal zárta egyik előadását Domokos Pál Péter s arra kérte vele táncházas hallgatóságát, hogy a közelgő pünkösd előtt így emlékezzenek meg a csángóságról. A régies időhatározó éppoly szokatlanul hatott, mint a legkeletebbre élő magyar népcsoport neve, pedig a szó első írásos nyoma 1400-ból való, azóta folyamatosan létező, csak néhány sötétebb évtized igyekezett kitörölni ezt a szótárakból és a térképekről. A „Sej a mi lobogónkat" kezdetű ének országosan ismert, csak arról nem értesülhettek ugyanennyien, hogy eredetileg egy moldvai népdal a dallama. Azokban az időkben, amikor Erdélyről, az ott élő magyarokról sem lehetett szót ejteni: nem tudhatták ugyanennyien, hogy a Kárpátokon kívül élőkkel szembeni, még kíméletlenebb asszimilációs törekvések hatására a negyedmilliós létszám rövid idő alatt a felére apadt. Domokos Pál Péter 1981-ben megjelent könyvében több forrás és „a hivatalos román nép- számlálás adatai alapján" becsülte meg létszámukat s úgy vélte, a 120 000 csángó közül „mintegy 80 000-en beszélik még magyar anyanyelvűket". Értük, az ő művelődésükért s hagyományaik itthoni megismertetéséért semmi áldozatot nem sajnált, voltaképp erre tette föl egész életét. 1988-ban- kiadott visszaemlékezésében olvasható: „íme az életrajzom: tanító voltam Csíkkarcfalván". És nemcsak ott: de Csíksom- lyón, Csíkszeredán, Vulkánban, Kézdivásárhelyen, Gyergyóúj- faluban, majd a második világégés után Budapesten is, utoljára a Kaffka Margit Gimnáziumban, ahol hatvanévesen nyugdíjaztak. A csángóság iránt mintha egy véletlen keltette volna föl az érdeklődését, amikor értesült arról, hogy Bartók és Kodály valamennyi kisebbségi területre eljutott gyűjtőútjai során, egyedül a Bákó környéki csángók zenehagyománya maradt „fehér folt". Domokos Pál Péter első itteni gyűjtőútjára 1929-ben indult el, kerékpárosán, minden támogatót nélkülözve - azok után, hogy tanári állásától Szeredában megfosztották. 1986-os születésnapi interjújában (Kortárs) előrajzolódnak az út fontosabb állomásai: „Bejártam a csángó magyar falvakat, én hoztam Moldvából az első magyar népdalt. (...) hazajőve vettem elő a csángókérdés irodalmát, „a csángókat a világ legelhagyatottabb népének láttam, tartottam". Később, amikor egy tiszta pentaton dallamra akadt, bizonyossá érlelődött benne a sejtelem: a korábban ismert és rendszerbe foglalt négy zenei dialektus mellett egy ötödik is van, és ez a moldvai csángómagyar népdal". Kutatásainak értékét, különösségét az adta meg, hogy ezekre a területekre a Ka- zinczy-féle nyelvújítás sem hatolt el, ott máig szültü az, amit mi jövevényszavainkkal furulyának, vagy tilinkónak neveznénk. Ugyanígy a zenehagyomány is a legrégiesebb réteget mutatja, voltaképp a 100-200 évvel ezelőtti kulturális életet, szokásrendet látta „megelevenedni" gyűjtőútjai során. Kutatásainak eredményét Bartók Béla útmutatásával (és ajánlólevelével) próbálta megjelentetni először az anyaországban - sikertelenül. Végülis „A moldvai magyarság" 1931-ben látott napvilágot Csíksomlyón, összesen 500 példányban, mégis kedvező fordulatot hozott ez a kötet, mert a tudományos közélet érdeklődését egyszeriben fölkeltette a csángóság évszázados története, hányattatásai iránt a magyar anyanyelvű papokért, tanítókért, folyamodó meg-megújuló panaszos könyörgéseik pedig a létkérdések felelősségével szembesítették a nemzetet. Arról a 40 000 csángóról, aki ma románul beszél, csupán római katolikus vallása alapján állítható, hogy magyar (a románok az ortodoxiához tartoznak), szokásaikban s kultúrájukban mutatható ki hovatartozásuk. Ez az „eredmény" jelenti a hírhedt „szisztematizálási" program főpróbáját, amellyel Románia igyekszik homogenizálni országa lakosságát. Épp ez ellen vette föl a harcot Domokos Pál Péter, szinte egyszál maga, a tudományos alaposság vértezetével, de fegyvertelenül: az önzetlen néptanítók lelküle- tével, sokszor a katedrát is nélkülözve; mindvégig kenyér- gondokal küszködve, de nagylelkűen osztogatva szellemi kincseit; átlátva a csángók egész drámai történetét, földrajzi szétszórattatását, miközben neki is el kellett hagynia szülőföldjét (1944-ben). A Kortárs-interjú végén szembesítette magát ezel a legkegyetlenebb kérdéssel: „A szülőföld? Ezzel is el kell számolnia az embernek. Itt vagyok és vádolom magam, hogy miért nem vagyok ott, nekem ott a helyem. De olyanformán oldottam meg a kérdést, hogy testileg vagyok itt csupán, lelkileg ott voltam, ott vagyok és halálomig ott maradok". 1992. február 18-a föloldozta e kötés alól s arra kell késztesse az utókort, hogy neve, életműve, legfőbb törekvései, emberi helytállása, és tisztessége a ma élők szívében égjen tovább... - perzselőbben, mint az a gyertya. Idén pünkösdkor ismét ezrével zarándokolnak a csángómagyarok a csíksomlyói kegyhelyre, hogy - legalább lélekben - találkozhassanak az anyaországiakkal. Bankó András A témához kapcsolódik az a levél, amelyet Marton István kaposszekcsői polgármestertől kaptunk. Úgy gondolom, hogy a megemlékezéshez egy kis adalékkal én is hozzájárulhatok. A történet a következő: 1979. június 24-én és 25-éii a Tanár úr meglátogatta a Baranya megyei Egyházaskozáron és Szárászon élő csángókat. Szárász azért is emlékezetes volt neki, mert a 40-es évek végén oda volt száműzve. Az akkori beszélgetés során elmondta, hogy a Mádéfalvi Veszedelem emlékére emelt obeliszk felirata - SI- CULICIDIUM - tartalmazza az esemény évszámát is. Ezt úgy kapjuk meg, ha a feliratot függőlegesen leírjuk és a betűket latin számnak olvasva mellé írjuk arab számokkal és ezeket összeadjuk. Kérésemre saját kezűleg azonnal ábrázolta is az elmondottakat, amit mellékelten megküldök.