Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-31 / 77. szám

2 KÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1992. március 31. Ha a pilóta elájul Sydney: Vajon mit tehe­tünk, ha egy kis repülőgé­pen utazunk, a pilóta el­ájul és a gép nem hajlandó fennmaradni? Természete­sen a kényelmes utasülés­ről felpattanunk és megra­gadjuk a kormányrudat - gondolták és cselekedték is hétfőn Ausztráliában a rettegés perceit átélő légiu­tasok. A négy utast szállító kisgép Melbourne-ből in­dult el és már majdnem egy órája volt a levegőben, amikor a pilóta hirtelen el­kezdett rángatózni: az epi­leptikus roham végén ájul- tan esett össze. Halálfélel­mükben az utasok közül az egyik a kormányt ra­gadta meg, a másik a piló­tát élesztgette, a harmadik rémült légiutazó pedig rá­dión próbált segítséget kérni. A pilóta végül 20 perc után feléledt, s az éber és bátor utasoknak hála, a magasságát még tartó géppel kényszerleszállást hajtott végre egy új-dél-walesi kifutópálya közelében. Pokolgép - labdában Belfast: Gyilkolásban az emberiség találékonysága - úgy látszik - felülmúlha­tatlan: futball-labdába rej­tett pokolgépet hatástala­nított az észak-írországi rendőrség vasárnap. Hiva­talos rendőrségi közlés szerint a tartomány észak­keleti részén, Sión Mills- ben egy rendőrállomás ke­rítésén belül figyeltek fel a gyanús játékszerre. A had­sereg tűzszerészeti egy ki­logramm Semtex robbanó­anyagot találtak a labdá­ban. Rakéta eladó Moszkva: Több mint 90 darab, folyékony üzem­anyaggal működő ra­kéta-meghajtóegység ma­radt hátra a hatvanas és hetvenes évek sikertelenül végződött szovjet holdra- kéta-programjából. Ezek most megvásárolhatók - adja hírül hétfői számában egy tudományos magazin. Az Aviation Week and Space beszámolt arról, hogy az úgynevezett NI-es holdprogramból 94 első, második és harmadik fokozatú hajtómű maradt raktáron, és most eladásra kínálja őket a Trud-Sza- mara nevű állami vállalat. A Szamarában gyártott hajtóművek azóta hever­nek raktáron, hogy 1974-ben lefújták a titkos holdrakéta-programot, amelynek keretében em­bert akartak a Holdra jut­tatni. Biblia egymillió rubelért Moszkva: Számozott, különlegesen jó minőségű papírra nyomott Bibliák terjesztését kezdi meg ha­marosan egy doni orosz cég. A Szentírást azonban csak azok vehetik meg, akik nem kevesebb, mint egymillió rubelt (hivatalos árfolyamon számítva kb. 10 ezer dollár) fizetnek érte. Borisz Jelcin orosz el­nöknek és II. Alekszijnek, Moszkva és egész Orosz­ország pátriárkájának in­gyen adják a kötetet. Politikai hiba Ha politikai okot lát, gondoskodni fog Antall József, hogy az ellenzék által bírált miniszterei megváljanak hi­vataluktól. Pontosabban - a BBC-nek adott nyilatkozata szerint —, ha a tárcák gazdái politikai hibát követnek el, akkor szedhetik a sátorfájukat. Ilyen körülmény azonban nem áll fenn, tehát mindenki marad a székében. A miniszterelnök úr azt is elmondta, hogy ma már - a korábbiakkal ellentétben - mindenkit lehet bírálni, ami egyben bizonyítéka is a demokrácia működésének. Ez örvendetes, és a tényt badarság lenne vitatni. Ko­rábban a sajtó sem kritizálhatta nagyjainkat, legfeljebb fi­nom, áthallásos gondolataival fejezhette ki nemtetszését, vagy „átment földalattiba". Ma szabadon teheti, legfel­jebb szemet vet rá a kormány és megpróbálja megsze­rezni. (Ez azonban egy másik „mese"). Ami a nyilatkozatban megragadott: a „politikai" jelző. Óhatatlanul - nem is tudom, miért - az „átkosbeli" politi­kai megbízhatóság jutott eszembe. Aki nem az akkori po­litikai ösvényen lépkedett, „érdemeinek elismerése mel­lett", esetleg „egészségi állapotára való tekintettel" kike­rült a hatalomból. Ha „csak" nem értett a munkájához, de „amúgy rendes ember volt", biztosnak érezhette maga alatt a székét. A nyilatkozat kapcsán már csak egyet nem tudok: mi történik egy szabad, demokratikus országban, ha egy mi­niszter - vagy bármely vezető - „csak szakmai" hibát követ el? -háj­Olcsóbb lesz a gázolaj, drágább a benzin Literenként 2 forinttal csök­kenti a gázolaj árát április 1-jé- től a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. (MÓL). A háztartási tüze­lőolaj szerdától literenként há­rom forinttal kerül kevesebbe, mint eddig. Az új árak bevezetését a csökkenő világpiaci árak tet­ték lehetővé - közölték a MÓL Rt.-nél az MTI érdeklődésére hétfőn. Elmondták azt is: ugyanerre nem lehet számí­tani a benzin esetében. A gáz­olaj és a háztartási tüzelőolaj olyan szezonális árucikk, amelynek világpiaci ára a nyári hónapokban alacso­nyabb, ugyanakkor a benzinár viszont ezt nem követi, sőt a már említett időszakban nö­vekszik a fogyasztás és emel­kedik a világpiaci ár is. Ennek ellenére a következő napok­ban, hetekben nem várható benzináremelés. Május f-jétől viszont a világpiaci ártól füg­getlen árnövekedésre kell számítaniuk az autósoknak. Akkortól lépnek érvénybe a Parlament által már korábban elfogadott megemelt adók. A fogyasztási adó összege ól­mozatlan benzin esetében 42,40-et tesz majd ki, tehát 4 forint 10 fillérrel lesz maga­sabb, mint jelenleg. Az ólom­mentes benzin fogyasztási adója 37,50 lesz május 1-jétől. Ez 3 forint 90 filléres növeke­dést jelent. Az ólmozatlan benzint nem terheli környe­zetvédelmi díj, az ólmozott üzemanyagot azonban lite­renként további 50 fillérrel drágítja. Május 1-jétől egy fo­rinttal drágább lesz a gázolaj ára is, mert a jelenlegi 19,40 forintról 20,40 forintra módo­sul a fogyasztási adó. A MÓL Rt.-nél elmondták azt is, hogy a május 1-jei áremelkedés kö­vetkeztében nem számítanak a benzinfogyasztás jelentős csökkenésére. A január 1-jei áremelés miatt egy hónapig 9 százalékkal csökkent a MÓL Rt. által értékesített motor­benzin mennyisége, ám a kö­vetkező hónapban a fogyasz­tás ismét emelkedett, és az elmúlt évhez hasonlóan ala­kult. Az előrejelzések szerint átmeneti csökkenés után most is hasonlóan alakul a fogyasz­tás. Vakriadó az atomerőmű tűzjelzőjénél Tökéletes a tűz elleni védelem (is) Hetente többször előfordul A magyarországi németek kárpótlásáról A Magyarországi Németek Szövetségének Elnöksége az elmúlt hét végén Dr. Sepsey Tamás államtitkár, az Orszá­gos Kárrendezési és Kárpót­lási Hivatal elnöke, Dr. Sza- bady Attila, az Igazságügyi Minisztérium főtanácsosa va­lamint Szauter Rudolf or­szággyűlési képviselő jelenlé­tében a vagyoni kárpótlásról tárgyalt. A szövetség - Hambuch Géza ügyvezető elnöktől ka­pott tájékoztatás szerint - to­vábbra is azt az álláspontot képviseli, hogy a magyaror­szági németeket azonos mó­don, időben és mértékben kell kárpótolni, mint más érintet­teket. Kifejezte aggodalmát a va­gyoni kárpótlásra vonatkozó második törvény késedelmes megalkotása miatt. A jog- és esélyegyenlőség érdekében a szövetség azzal a kéréssel fordul az Országgyű­léshez, a Kormányhoz és a Kárpótlási Hivatalhoz, hogy hozzon olyan döntést, amely­nek értelmében az első és má­sodik törvény végrehajtása (Folytatás az 1. oldalról) Azelőtt bizonyos rangon felül a vezetők meghatározott kilométerig magáncélra is használhaták a hivatal kocsi­ját. A megyei önkormányzat elnöke ezt nem kérte, így a közgyűlés nem is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ugyanezt a választ kaptuk valamennyi megkérdezett te­lepülésen. Éppen ellenkező­leg, arról beszéltek, hogy az alkalmazottak használják in­kább szolgálati célra saját jár­műveiket. A kisebb települé­sek közül nem találtunk egyet sem, ahol nyugati kocsikon járnak az önkormányzat dol­gozói. Szekszárdon kilenc üzem­képes gépkocsi áll a hivatal, il­letve intézményei rendelkezé­sére. A német testvérvárostól ajándékba kapott Volkswagen Golfot főként a polgármester használja, bár a nemrégiben vásárolt új Peugeot a magas rangú vendégek érkezésekor „diszkvalifikálja" a 8 éves VW-t. Igazgatási feladatokra egy időben, párhuzamosan történjék. Sok magyarországi német fél attól, hogy mire a második törvény megjelenik, településük határában már nem marad elég illetve azonos értékű föld jogos igényük ki­elégítésére. Ez ellentétes lenne az első törvény szellemével. Nem mindenütt jelent megol­dást az állami tartalékföldek esetleges felajánlása. Nem mindenütt áll rendelkezésre azonos értékű, kárpótlásra al­kalmas állami tartalékföld. így előfordulhat, hogy számos magyarországi német a kár­pótlás révén egyáltalán nem juthat földhöz. A részleges kárpótlás fogalma nyilvánva­lóan nem így értendő. Sérel­mes a magyarországi németek számára, hogy a második tör­vény hiányában képviselőinek nincs törvényes lehetőségük, hogy részt vegyenek az Érde­kegyeztető Fórumok fontos munkájában. Ezeket az észrevételeket a szövetség eljuttatta a parla­menti pártok frakcióvezetői­nek, a német származású kép­viselőknek is. két - meglehetősen elhasznált - ezerötös Lada és egy Niva áll rendelkezésre, műszaki feladatokra pedig egy ARO. A közterület-felügyelet egy IZS-t használ, a kényszervá­gónak egy Moszkvicsa, az ál­lategészségügyi telepnek egy UAZ-a van. Két üzemképtelen kocsi - egy UAZ és egy IZS - leselejtezésre vár, eddig is csupán az alkatrész-utánpót­lás miatt tartották meg őket. A működő keleti kocsik lecseré­lésére egyelőre nincs pénze az önkormányzatnak. A többi város közül csupán Bonyhádon és Dombóváron járhat a polgármester nyugati autón. Az előbbi helyen egy hónapja cserélték le a benzin­faló Volgát egy diesel VW Golfra, az utóbbin tavaly vet­tek egy Ford Escortot és szu- peráltak ki két Volgát. A ko­csikat a Belügyminisztérium közreműködésével, kedvez­ményesen vásárolták. Néhány kereskedő szemét persze csípi a potenciális piac, az önkor­mányzatok kiesése, ám azok nyilván nem akarnak a ked­vezménytől elesni. Tegnap délután fél három előtt néhány perccel a szek­szárdi és a paksi tűzoltókat az atomerőműhöz riasztották és természetesen kivonultak - pontosabban bevonultak - az atomerőmű lánglovagjai is. Szerencsére csak ez utóbbi­aknak akadt dolguk, az sem oltás, csak annak megállapí­tása, hogy miért jelzett a pri- mérköri függőleges kábelak­nában lévő füstérzékelő. Mint kiderült, a közelben bejelen­tett munkát végeztek - szak­Ausztria lottó A Lottó Unió tájékoztatása szerint a 13. heti Ausztria lottó nyereményjegyzéke a követ­kező: a 2 darab 6 találatos szelvényre egyenként 6.488.745 schillinget, a 10 da­rab 5 plusz 1 találatos szel­vényre egyenként 432.582 schillinget, a 279 darab 5 talá­latos szelvényre egyenként 23.257 schillinget, a 18.059 da­rab 4 találatos szelvényre egyenként 478 schillinget, a 327.911 darab 3 találatos szel­vényre 33 schillinget fizetnek. Tolnán - ahol egy háromé­ves Dácia a hivatali gépkocsi - még csak fontolgatják a cserét, felmérik, hogy az idén meny­nyit költenek üzemanyagra il­letve fenntartásra, s a számítá­sok alapján döntenek. Pakson úgy vélik, hogy nem futja a város pénztárcájából új kocsira: marad a Wartburg, a „kocka" Lada és a Szamara. Tamásiban sem tervezték az idei költségvetés kialakításá­nál, hogy lecserélik a hatodik évét taposó Volgát, de bíznak benne, hogy a városháza költ­ségvetéséből - nem az intéz­mények rovására - őszre ki tudnak gazdálkodni egy VW Passatot. Dunaföldváron egy hatéves Lada áll a hivatal udvarán - meg elég gyakran szervizben -, korábban felvetődött, hogy átvegyék-e a, még a tanács ál­tal megrendelt, újabb Ladát, esetleg vegyenek nyugati au­tót. A képviselők úgy döntöt­tek, hogy se keleti, se nyugati autóra nincs pénz, úgy hogy egyelőre marad az öreg Lada.-hangyál­zsargonban flekkeztek -, és a huzat a füstöt a jelzőberende­zéshez vitte. A riasztás számítógép segít­ségével történik, amely révén meghatározott a riasztandók köre, tehát hogy valóban szükség van-e az oltóalkalma­tosságra, az csak akkor derül ki, ha már a helyszínre érkez­tek a tűzoltók. Ez most is így történt, és mint Böhm Pétertől, az atome­rőmű tűzoltóparancsnokától megtudtuk, a szekszárdi és a Horvát­országi harcok Horvátország keleti részén, Szlavóniában hétfő hajnalban újabb fegyveres összeütközé­sek voltak: a szövetségi had­sereg tüzérsége a kelet-szla­vóniai -Vinkovci külvárosát lőtte, a szövetségi hadsereg és a szerb milicisták Eszéket és Valpót 'támadták. A zágrábi rádió szerint az összecsapá­sokban két horvát katona megsebesült. A horvátországi frontsza­kaszokról egyre gyakrabban érkeznek hírek fegyveres ösz- szetűzésekről. A szövetségi hadsereg egységei hétfőn dél­után, gyalogsági fegyverek­kel, majd aknavetőkkel lőtték a Zára környéki horvát álláso­kat. A zágrábi rádió szerint a horvát gárdisták kénytelenek voltak viszonozni a tüzet. Tulipán a virágos ládából B.Sz. és R.G. szekszárdi fia­talkorúak vasárnap este hat óra után a Panoráma mozi előtt a virágállványban lévő tulipánokat letépkedték, és egy borosüveget törtek össze az utca kövezetén. Az esetet egy járókelő jelentette a rend­őrségnek, s a járőrök rövid időn belül, a Sajtóház mellett fülön csípték a randalírozó fi­atalokat. Mert igazolni nem tudták magukat, előállították őket. A fiatalok elmondták, hogy az üveg véletlenül csú­szott ki a kezükből, a virágot pedig egyikük barátnőjének szedték... Adataik egyeztetése után az üvegcserepeket eltakarították. A rendőrség szabálysértési el­járást indít ellenük. Lassú „kormányv az önkormányzatoknál paksi városi tűzoltókat öt perccel a riasztás után vissza­fordították. A parancsnok azt is el­mondta, hogy elég gyakoriak a hasonló vaklármák - hetente kétszer-háromszor fordulnak elő -, amelyek a tegnapihoz hasonlóan az erőműben folyó munkavégzés miatt követ­keznek be. Aggodalomra tehát nincs ok, a riadó csak azt jelzi, hogy tűz ellen - is - megfelelően védik az erőművet. -háj­piitiiiinif llll■lllll■llllllllllll■llll■ SZEKSZÁRDON * \ ELŐSZÖR! Viki turkáló E 1992. április 1-jén 8-17 óráig s a Művelődési Központban 5 bálásruhák árusítása. Jöjjön el, megéri! Säi mi 1111111111111111 mii mi ii unni ' \ Viszonteladók figyelem! A Pannaonplast RT PVC padlói kaphatók nagyker áron fizetési könnyítéssel, vagy bizománybán. Lux­Fort bolt Szekszárd, Rákóczi u. 16. Tel.: 15-877. V J Zokni- Cr- és fehérnemű vásár április 1-én a Babits Mihály Művelődési Házban. Zoknik már 50 Ft-tói. Női- és férfifehérneműk reklámáron. IBM-PC SZÁMÍTÓGÉPKEZELŐ TANFOLYAM INDUL A MTESZ-ben Időtartam: , 40 óra intenzív, naponta 15—19 óráig Tematika: DOS operációs rendszer Tanfolyamkezdés: Í992. április 13. Tanfolyam díja: 6400 Ft KIEGÉSZÍTŐ KÉPZÉS: szöveg és kiadványszerkesztés Időtartam: 20 óra Kiegészítő képzés díja: 3200 Ft Jelentkezés: MTESZ Tolna Megyei Szervezete Szekszárd, Rákóczi u. 20. Tel: 74/11-918, Tel/Fax: 74/11-721 Pakol a MTESZ Vállakozási Irodája (296)

Next

/
Thumbnails
Contents