Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-28 / 75. szám

1992. március 28. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 7 Döntés előtt Nem alaptanterv, tantervi alap A Nemzeti Alaptanterv harmadik országos vitája a nemrégiben zajlott Székes- fehérváron. A fórumon részt vevő Palotás Zoltántól, a megyei pedagógiai intézet igazgatóhelyettesétől ennek kapcsán kértünk interjút. — A konferencia egyik kér­dése volt, hogy a harmadik vál­tozat után lesz-e „NAT 4", azaz újabb variáns. — A résztvevők úgy fog­laltak állást, hogy a terv nagyjából, egészében elfo­gadható, kisebb módosítá­sokkal, azonban ez nem je­lenti azt, hogy újabb változa­tot kellene készíteni. Módo­sul azonban a neve, nem Nemzeti Alaptantervnek, hanem Nemzeti Tantervi Alapnak fogják nevezni. Ennek az is lehet az oka, hogy Magyarországon tan­terven hosszú időn át köz­ponti tantervet értettek, amely tartalmazta a célokat, a tananyagot, a követelmé­nyeket, a tantárgyakat és az óraszámokat. E korábbi sza­bályozás során a pedagógu­soknak a végrehajtó szerep jutott. Egy kerettantervben azon­ban az előbb felsoroltak nin­csenek benne, hanem a tan­tervi alap felhasználásával a helyi tantervek fogják tar­talmazni. Ne legyen a kimenetből bemenet — Vannak, akik azt mond­ják, hogy e kerettantervvel is csak látszólagos lesz az iskolák szabadsága, hiszen a vizsga- rendszer központilag nagyon pontosan meghatározott lesz. — A vizsgarendszer min­dig szűkebb annál, mint ami egy iskolában folyik. Mérni csak ismereteket, készsége­ket esetleg attitűdöket lehet, ám ez utóbbi is már elég in­goványos terület. Ha csak vizsgarendszer lenne, akkor előállna az a paradoxon, hogy a kimenet bemenetté válna, azaz az intézmények a vizsgakövetelményeket tar­tanák megtanítandónak. Ez azonban rettentően beszűkí­tené azt a pedagógiai mezőt, amiben az iskolának mozog­nia kell. Ezért a tantervi alapnak azokat a területeket is meg kell jelölnie, amelyek­kel célszení a magyar isko­láknak foglalkozniuk. Kínálat nélkül nem megy —- Kérdés, hogy mennyire fog ez megjelenni a helyi tanter­vekben, mert elvileg így is ké­szülhetnek olyan helyi progra­mok, amelyek a kimenetre, azaz a vizsgákra készítenek fel. — Ennek a reális veszélye akkor áll fenn, ha ezt a szabá­lyozási rendszert úgy mű­ködtetik, hogy a feltételeket nem teremtik meg hozzá. Mindenekelőtt létre kell jön­nie egy szabad tankönyv-, taneszköz- és programpiac­nak. Enélkül azért nem mű­ködik a rendszer, mert nem minden iskola lesz képes arra, hogy elkészítse a helyi tantervét. Ők a piacon megje­lenő programokból és tan­könyvekből fognak válo­gatni, illetve azokat adaptál­ják a saját viszonyaiknak megfelelően. Ehhez egy pedagógiai szolgáltató hálózatnak kell működnie - nem szüségkép- pen pedagóiai intézeteknek, még mielőtt az a vád érhetne, hogy „hazabeszélek". E há­lózatnak a központi egységei végezhetnék a kutatási fel­adatokat, az „iskolaközeliek" pedig segíthetnék a progra­mok terjesztését, adaptálását. Tarthatnak fenn ilyen szol­gáltató intézményeket ön- kormányzatok illetve ön- kormányzati társulások. Természetesen azok az isko­lák, amelyek képesek rá, ké­szíthetnek saját maguk is he­lyi tanterveket. Sok minden egyéb mellett szemléletváltásnak is végbe kell mennie ahhoz, hogy a pedagógus kilépjen - ki akar­jon lépni - a végrehajtó sze­repből. — Anyagilag mennyivel je­lent ez nagyobb terhet, mint a mostani? — Sok mindent végig kel­lene gondolni. Azt is például, hogy megengedhetjük-e ma­gunknak, hogy egyszer használatos tankönyveket gyártsunk. A fő kérdés azonban az, hogy ki kapja a támogatást? Jelenleg egy mammutvállalat foglalkozik tankönyvkiadás­sal, hozzá kerül a szubven­ció. Ennek most úgy kell meg­változnia, hogy a felhaszná­lók - tehát az iskolák kapják meg ezt, és költhessék el a piacon. Biztosan többe fog kerülni, mint a korábbi, de nem nagyságrenddel. Hosszú tá­von azonban az oktatási rendszert nem lehet a mara­dékelv alapján működtetni. — Az elképzelések szerint fokozatosan vezetik be a Nem­zeti Tantervi Alapot. — A változás meg fog in­dulni az oktatási törvény ha­tályba lépése után, de nem lehet egy meghatározott idő­pontban bevezetni. Arra számítani kell, hogy akár tíz évig is egymás mellett fog működni két rendszer. Ez ugyanúgy igaz az oktatás szerkezetére is. Ami a törvényhozókon múlik — Ez a tantervi alap funkci­ójában más és más lehet, attól függően, hogy a közoktatási tör­vényt milyen módon fogadják el. — Igen- A központi irá­nyításról szóló fejezetben amennyiben a Parlament az „A" variánst fogadja el a NAT-tal kapcsolatban, akkor az burkoltan átalakul köz­ponti tantervvé. E variáns szerint a minisz­ter határozná meg a tantár­gyakat, óraszámokat és kö­vetelményeket. Ebben az esetben azonban nem be­szélhetünk kerettantervről. A „B" változat szerint a miniszter a Nemzeti Alap­tantervvel és az állami vizs­gák követelményeivel szabá­lyozza az iskolai oktatás tar­talmát. Ez biztosítaná, hogy kerettantervként működjék. Ebben az esetben az egész tantervi koncepciót újra kell gondolni. Ebben az a „trükk", hogy a Parlamentben ülő emberek mindannyian egy olyan isko­larendszerben tanultak, ami központi tantervvel műkö­dött, és nekik az iskola és a tanterv az első variánst je­lenti. A változatok sorrendje pedig sugallja, hogy a kor­mányzat melyiket támogatja inkább. — Az is érdekes kérdés, hogy ki hagyja jóvá a NAT-ot. Erről Önök hogy foglaltak állást. — Elfogadhatja a Parla­ment - a törvény melléklete­ként - a kormány, vagy a miniszter. Amennyiben az irányítás tekintetében a „B" változatot fogadja el, - tehát más eszközzel nem kívánja szabályozni az oktatást - ak­kor ebben a tekintetben há­rom közül az lenne a cél­szerű, ha a miniszter kapná meg a jogot, mivel a tanterv egy szakmai anyag. Az em­ber és társadalom szekcióban vettem részt, és mi e mellett foglaltunk állást. A konferencia nem így vé­lekedett, hanem a Parla­mentnek javasolja ezt a jogot. Bizonyára a miniszteri túl­szabályozástól tartva teszik ezt, de valószínűleg nem is­merik fel azt, hogy ha ebből politikai vita kerekedik, an­nak milyen következményei lehetnek. Ha pedig a kormány kapná meg a jogot, akkor a kormányok jövés-menésétől függene a tanterv, ami vég­képp politikai játszmává tenné a programot. Hangyái János a közoktatási törvény új változatán esetén - vissza is hívhatnak bennünket. — A nemzeti alaptantervvel kapcsolatban Ön milyen állás­pontot képvisel? — Azt, hogy a minimális szabályozás elvén kell nyugod­nia. Határozza meg a minimális tudásszintet, s olyan követel­ményrendszere legyen, amelynek minden iskola ele­get tehet. A minisztériumnak minden iskolatípusra 8-10 kü­lönböző - vegyesen is alkal­mazható - tantervet kellene kidolgoznia. Ezzel párhuza­mosan nyilván kialakulna az úgynevezett alternatív tan- könyvpiac is. — Milyen vizsgarendszert tartana jónak? ;— Olyat, amely a lehető leg­később „méri meg" a gyereke­ket! tizenkétéves kornál előbb nem tartok célszerűnek vizs­gáztatást, akkor is csak olyat, amely a helyzet felmérését, a diagnosztizálást szolgálja. S e vizsga ne legyen kötelező, csak választható. Meggyőződésem, hogy a serdülőket szerintem csak nagyon „módjávalí" sza­bad kitenni a tételes vizsgázta­tásokkal együttjáró stressz­helyzeteknek. — Ön hogyan újítaná meg az iskolarendszert? — Egyértelműen aminél hosszabb - 6 éves - alapiskolára szavazok. Szerintem ennyi idő szükséges az alapkészségek fej­lesztésére -integrált tantárgyak segítségével. Az intézményi struktúrát úgy célszerű kialakí­tani, hogy a fiatal akkor fejez­zen be egy komplett tanulmá­nyi szakaszt, amikor a 16. éle­tévét betölti. Aki tehát nem ta­nul tovább, az is rendelkezzék olyan alapokkal, amelyekre akár évek múlva is építhet. — E témakörhöz tartozik, hogy biztosítani kell: bárki ala­píthasson iskolát, aki a nemzeti alaptantervet és az alkotmá­nyos előírásokat betartja. Az ál­lamnak pedig gondosan ügyel­nie kell az esélyegyenlőségre: egyik iskolatípust sem szabad előnyben részesítenie, vagy háttérbe szorítania, tehát az alapintézmények mindegyikét egyforma támogatásban kell ré­szesíteni. — Mindez persze egyelőre a konszenzusra alkalmas közok­tatási törvényen dolgozó sza­kértői csoport egy tagjának a véleménye. Nagyon remélem azonban, hogy csak egyelőre. (d.zs.) FEB Az önkormányzatoknak össze kell fogni Beszélgetés Dr. Baja Ferenc filozófus, történelemtanár, népművelő, filmesztétikából doktorált. A nyíregyházi városi galéria igazgatója, az MSZP elnöksé­gének tagja, önkormányzati ügyvivő. Nemrégiben a Tolna megyében működő szocialista önkormányzati képviselőkkel találkozott. — Miért kell egyáltalán ön- kormányzati ügyvivój? — Ez egyrészt szolgáltatási funkció. Szeretnénk segíteni képviselőinket mindennapi munkájukban. A parlamenti frakció közreműködésével tájé­koztatást tudunk adni a ké­szülő tövénytervezetekről, és fordítva. Visszacsatolhatok az információk a törvényelőké­szítő munkába. Másrészt az a tény tette szükségessé a sze­repkört, hogy a kormányzat keveset foglalkozik az önkor­mányzatokkal, mint a negyedik hatalmi ággal. Egy ellenzéki pártnak kutya kötelessége ilyenkor korrekcióként fölerősí­teni ezt a tevékenységet. A helyi önkormányzatoknak közösen kell ellenállniunk an­nak a kormányzati tendenciá­nak, amely azokat a városok­ban és a községekben a hatalmi harc, és a vagyonrablás ürü­gyén egymásnak akarja ugrasz­tani. Ezért szükség van az egy­séges érdekintegrációs mecha­nizmus kialakítására. — Hány önkormányzati képvi­selője van az országban a pártnak? — Körülbelül hatszáz és sze­rencsére számuk egyre nő. Ta­pasztalataink szerint létszám- arányuknál nagyobb a szere­pük, szakmaiságuk, felkészült­ségük, politikai gyakorlatuk és elkötelezettségük okán. — Milyen elkötelezettségre gondol, ideológiaira? Baja Ferenccel, az MSZP — Ugyan, dehogy. A rend­szerváltás iránti elkötelezett­ségre. Úgy érzem, otthon nin­csenek a szocialisták gettóba zárva. A lakosság érzi annak az átmenetének a jelentőségét, amelyben a szocialistáknak sze­repük volt, s melyet a kormány most negligálni akar. A válasz­tások utáni helyzet megmu­tatta, hogy igazunk volt, mikor azt mondtuk, hogy átmeneti helyzet van és ebben manager- vezérkarra lenne szükség. Tudtuk, hogy demokráciára van szükség, és ennek intéz­ményrendszereit ki kell alakí­tani, de ezzel nem szabad visz- szaélni. Ezért javasoltuk a hat­párti mgállapodásokat, a kon­szenzust a legfontosabb kérdé­sekben. Ezért mondtuk, hogy nem kell mereven szemebeállí- tani a kormányzat és az ellen­zék szerepét. Megállapodá­sokra van szükség, de nem pak­tumokra. Az volt a vélemé­nyünk, hogy a nyilvánosság előtt lehet és kell beszélni arról, hogy ez a hat párt fogjon össze az ország érdekében, de elfo­gadhatatlan az, hogy titkos al­kuk során dőljenek el a dolgok, miközben az emberekkel nem beszélik meg, hogy az átmenet milyen nehézségekkel jár. — Miként lehet Nyiregyházáz- ról részt venni az országos politi­kában? — Például úgy, hogy nem képzelem, valami azért műkö­dik, mert én működtetem. Más­részt úgy érzem, igen rosszat tett az országnak, hogy olyan emberek élnek ma politikából, akik erre alakalmatlanok, más­részt elszakadtak attól a közeg­től, amely a közvetlen kontrollt gyakorlhatja, s érzékelteti ve­lük, mi érdekli az embereket. Ezért nem adtam föl sem az ál­ügyvivőjével lásomat sem pedig a helyi ön- kormányzati munkát.- Mint az MSZP elnökségi tagja minek tulajdonítja a felerősö­dött támadást a baloldal ellen? — Két elemet elmenék ki. Az egyik a szokásos ellenségkép keresése, ha ilyen nincs, akkor kreálása, mert érzékelhető a kormányzat és a kormányzó­pártok tekintélyének csökke­nése. Legitimitásuk egyik for­rása a a kommunistaellenesség, ezért ezt újra akarják teremteni. A másik a hatalom pszichózisa, ami ezért alakul ki, mert nincs közvetlen kapcsolata a való­sággal, ezért szinte saját legiti­mitásával sincsen tisztában. Ebben a helyzetben a legkisebb kudarcra is hisztérikusan rea­gál minden hatalom. Ismerjük a történelemből, hiszen amikor a korábbi hatalom legitimitását a szovjet hadsereg jelentette, s milyen ideges tudott lenni egy központi bizottsági titkár, hogy Lakitelken egy sátor alatt össze­jöttek az emberek. -i­Fotó: Kispál Mária Kézzel beszélgető Szabó Gáborral meglehetős gondban van a környezete. Rajzait nem tudják „hová tenni". Van, aki azzal bíztatja, hogy tehetséges, mások csak hümmögnek, ha meglátják munkáit. Nem tisztünk, hogy a szakmai vi­tába beleszóljunk, inkább azt próbáltuk kifürkészni, mi van a rajzok mö­gött. Miközben mappájából előve­szi rajzait, elnézést kérőén mondja, hogy csak tanára un­szolására hozta el azokat. A legújabb produktumok „pá­lyaválasztási útmutatók" az osztálytársaknak. Nézegetjük a rajzokat, és közben arról be­szélgetünk, hogy neki hogy si­került. A madocsai fiú a duna- földvári általános iskola nyol­cadikos tanulója. — Először Balatonalmádiba jelentkeztem, kéttannyelvű gimnáziumba. Tíz százalék hi­ányzott, hogy bekerüljek. Az­tán Barcson próbálkoztam az erdészetiben, de az nem volt szimpatikus, mert egy olyan el­beszélgetés volt, hogy ki vagy, honnan jössz, majd értesítünk. — Egyébként a szakma tet­szett volna? — Nem nagyon, kizárólag az angol miatt mentem volna oda, mert ott magas szinten tanítják. A szaktár­gyak nagy részét an­golul oktatják. A Ga- rayba azért nem vet­tek fel, mert nem vol­tam elég jó nyelvtan­ból. Most a fellebe- zésre várom a választ Kecskemétről, a Ka­tona József Gimnázi­umból, ahol ha még egy embert felvettek volna, akkor én is be­kerülök. Most re­ménykedem, hátha betesznek mégegy széket az osztályba. — A rajzolással nem akartál kezdeni valamit? — A művészeti gimnáziumban nem tapsoltak a dolgaim­nak, mondták, hogy kezdjek foglalkozni az „iskolai rajzokkal". Amiket a rajzórákon csinálok, olyan közepes szinten mozognak, de ezek a rajzok felhúzzák a jegyemet. Nem sze­retem a másolást. — Másolást? — Én annak hívom, ha elém tesznek valamit, és le kell raj­zolnom. Én fantáziából rajzo­lok. Mindenen „csavarok" va­lamit. — Nem arról van szó, hogy az alaplépéseket nem vagy haj­landó megtanulni? — Lehet, hogy így van, bár most a térbeli ábrázolás elég jól megy. — Mikor kezdtél rajzolni? — Másodikos koromban volt egy vesegyulladásom, so­kat kellett feküdnöm. Akkor kezdtem el képregényeket raj­zolni. — Tudod, hogy sokak sze­rint a képregény nem a legsza­lonképesebb műfaj... — Igen, azt hiszem az a baj, A hobbim a modellezés hogy vannak olyan képregé­nyek, amelyek lerontják ezt a műfajt, mondjuk olyan szimpla történetekkel, hogy a hős győz a rossz felett. — Van jó képregény? — Igen. Fontos, hogy legyen humora és persze jól rajzolják meg. Én kedvtelésből csinálom, a hobbym pedig a modellezés. Rengeteg kis járgányt összerak­tam már. — Mit mond a rajztanárod? — Azt, hogy tehetséges va­gyok, de szerintem ilyeneket mindenki tud, ha tollat vesz a kezébe. Az a baj, hogy rettene­tesen lusta ember vagyok. Ta­lán a leglustább az egész kör­nyéken. És amihez nincs ked­vem, azt igazából nem is tudom csinálni. A számítógépet is hi­ába erőltették a szüleim . . . — Mire jó akkor neked a raj­zolás? — Ez egy „belső kifejezési kényszer". Odahaza, Madocsán a korosztályomból nincs senki, akivel beszélgethetnék. Az iga­zán tehetséges ember aktívan csinálja, én meg csak úgy raj- zolgatok. Például a suliban órákon ... Ez egy „nagy családi vonás", legalábbis anyai ágon mindenki rajzolgatott az isko­lában, a tanárok persze pipásak voltak. Én úgy tudok figyelni, ha közben járhat a kezem. — Nem lehet, hogy ez nálad valami féle pótcselekvés? — Otthon beszélgetés he­lyett rendben van, hogy az, de az iskolában ... — Sosem jutott eszedbe, hogy magasabb szinten is megméresd magad? — Féltem, hogy ez szóba ke­rül. Egyszer a szüleim - a tud­tom nélkül - elküldték a Lúdas Matyinak a rajzaimat. Jött is vissza a válasz, hogy jók, meg szépek, csak csináljam tovább: ők többet várnak. Én pedig a rajzolástól semmi különöset nem várok. — Alosztályban? — Nagyon jó a társaság, ha megmutatom valakinek, és tet­szik neki, nevet rajta. — Ez is siker ... — Igen és én ennél nagyobb elismerést nem is várok el.-hangyái-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents