Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-03 / 53. szám

1992. március 3. MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Tájékoztató Dr. Vida György, az FM Tolna Megyei Földművelésügyi Hivatal hivatalvezető- helyettese március 4-én Tengelic-Sző- lőhegyen, az idősek klubjá­ban a szövetkezeti, átmeneti törvényről, és a mezőgazda- sági privatizáció lehetősége­iről ad tájékoztatót. Időközi választás Van már a városnak idei költségvetése! Legutóbbi testületi ülésükön elfogad­ták a tolnai képviselők a ki tudja hányszor átdolgozott, legutolsó változatot. Döntöttek arról is - mint már hírül adtuk -, hogy a visszalépett Szilák Mihály helyét betöltendő, az 5. számú egyéni választókör­zetben időközi választást tartanak. A dátumokat most véglegesítették. Eszerint: A választási név­jegyzéket március 3-13-ig tekinthetik meg a polgárok, a városháza hivatalos helyi­ségében. (A törvény szerint ezt 10 napra közszemlére kell bocsátani.) Jelölteket március 18-ig állíthatnak a pártok, egyesületek stb. A jelölést a városháza 8. számú irodájában tehetik meg. A választás első fordu­lójára április 5-én kerül sor, a Perczel Mór utcai kisegítő iskolában. A szavazóhelyi­séget reggel 6-tól este 6-ig tárták nyitva. Metszési bemutató A szekszárdi kertbarátkor március 7-én, 9 órakor talál­kozót szervez Szekszárdon, a Dózsa György u. 1. szám alatti TESZ-székházban. Az előadást követően gyakor­lati metszési bemutatóra ke­rül sor ugyanazon a helyen, mint az elmúlt évben. Az előadásokat dr. Domonyai Péter és Horváth József tartja. Még lehet jelentkezni Az 505-ös Ipari Szak­munkásképző Intézet és Szakközépiskolában még javában tart a beiskolázás. A szakközépiskola magasé­pítő technikus és számítás- technikus (gépész) osztálya­iba még várják a jól tanuló leányok jelentkezését már­cius 8-ig. Tanulási lehetőséget és gyakorlati munkahelyet szakmunkás ágazaton még nyolcvanhárom fiúnak tud­nak biztosítani. Mégpedig központifűtés-szerelőnek, épületvillamossági szerelő- enk, szerszámkészítőnek, esztergályosnak, kőműves­nek és hegesztőnek várják a diákok jelentkezését. Óvodásoknak ingyen Az EKHO Autóbuszköz­lekedési GMK a közelmúlt­ban több szekszárdi óvodást vitt kirándulni ellenszolgál­tatás nélkül, amikor az au­tóbusznak szabad kapaci­tása volt. A gmk a jövőben is hajlandó az óvodásokat díjtalanul kirándulásra vinni a gemenci szabadidő- központba, Sötétvölgybe is. Ha óvoda igényt tart a ki­rándulásra, az autóbuszköz­lekedési gmk-nak (Szek- szárd, Arany J. u. 14.) je­lezze a kért időpontot. A tárgyalóteremből Nevetséges bableves-história Tizennyolc év fegyház Amikor elhangzott az ítélet, a vádlott anyja üvöltve sírni kezdett. Görcsösen ismétel­gette, hogy „miért nem az igazi tettest keresik?." Mivel nem hagyta abba az ordítást, kive­zették a teremből. A vádlottat az ítélethirdetésre öten kísér­ték, a bilincset a tárgyalás fo­lyamán - a bíró, dr. Vass Gábor utasítására - levették ugyan, de a rabszíjjal mindvégig ösz- szeköttetésben maradt őrzőjé­vel. Egy másik, talpig feketébe öltözött asszony - az áldozat édesanyja - fuldokolva, de hal­kan sírt. . Kovács József bonyhádi lakos tizennégy éves kora óta „min­den szabad idejét" a börtönben töltötte. Legutóbb 1986-ban négy és fél évre ítélték, amiből fegyelmesértések miatt 11 hó­napot töltött fogdában. A mos­tani óvintézkedéseket az indo­kolta, hogy előzetes letartózta­tása alatt szétverte a zárkát. Ki­tépte a falból a mosdókagylót, azzal szétverte a WC-t majd a priccset, s végül a zárka ajtajá­nak esett neki. Három fegyőr kellett a megfékezéséhez, gáz- sprével és gumibotokkal. A tanúk a folyosón azt mondták, lefogyott vagy har­minc kilót, de még most is jó húsban van, magas és igen sá­padt. Az egyik vádpont ellene hivatalos személy megsértése és rongálás. Hogy miért volt előzetesben, arról a Tolna Megyei Bíróság büntetőtanácsa, első fokon, a következőket állapította meg a tanúvallomások és a bizonyíté­kok alapján. Egy évvel ezelőtt a vádlott éj­fél után a bonyhádi Mini bár­ban szexfilmet nézett. Rajta kí­vül akkor már csak a tulajdonos felesége és F. Gábor, a későbbi áldozat volt ott, utóbbi az asz- szony kifejezett kérésére, mert félt egyedül maradni a vádlot­tal. Azóta bezárták a bárt, he­lyette halászcsárdát nyitotak. A mellékhelyiségben erőfö­lényével visszaélve a vádlott ezer forintot vett el egy vendég­től, aki nem mert feljelentést tenni. Féltek tőle a taxisok és a vendéglősök is. A bíróság a sér­tett vallomását azért fogadta el tényként, mert semmi oka nem' lett volna valóban kölcsön adni neki ezer forintot, ahogy ezt a vádlott állította. Az emberölést is tagadja. Hogy mi és hogyan történt, azt már nem tudjuk meg soha, ha ő maga el nem mondja. Ketten maradtak. Az ittas áldozat és a kevésbé ittas vádlott. Nála két konyhakés, ezeket ott vette magához, mialatt a tulajdonos felesége kiment kis időre. Ko­vács József nem volt hajlandó távozni, azt mondta, meg akarja nézni a filmet. Az áldozatot szemből hét szúrás érte a kisebb késtől. Me­nekült, éppúgy, mint egy pilla­nattal előbb az asszony, aki ro­han a rendőrségre. A szűk fo­lyosón a nagyobbik kést nagy erővel szúrja a hátába a tettes. Szinte azonnal beállt a halál, a vérveszteség okozta sokk és a kialakuló légmell miatt. Aj? or­vosszakértő véleménye szerint még az azonnali orvosi beavat­kozás sem menthette volna meg. A vádlott futva távozik, ott­hon lefekszik aludni, később úgy keltik fel a rendőrök. Nyu­godtan viselkedik, és csak rész­ben tesz vallomást, később is. Az ügyész vádbeszédében elmondta, hogy a rablás tekin­tetében különös visszaesőről van szó, aki amnesztiával sza­badult, a büntetés nyolcadát el­engedték. Nem telik bele pár hét és Bonyhád réme lesz. Csak a hosszabb időtartamú fegy­házbüntetés szabadíthatja meg tőle a társadalmat. Mivel nem három év, de három hónap sem telt el szabadulása óta, elveszti a kegyelmet is. A védő azzal érvelt: nincs elég bizonyíték arra, hogy ő szúrta le P. Gábort, lehetett más is. Ezért az emberölés és a ható­ság megsértése tekintetében felmentést kér, a rongálást a vádlott beismeri, de tette ment­hető a körülményekkel. Nem bírja a bezártságot, és éppen akkor helyezték magánzár­kába. Az igazságügyi elmeszakér­tők háromszor vizsgálták Ko­vács Józsefet, 83-ban, 86-ban és 90-ben. Inteligenciahányadosa 65, tehát enyhe fokban gyenge­elméjű, személyiségzavara va­lószínűleg epilepszia alapú, de ez a betegség most nem mutat­ható ki. A debilek jellemzően indulatlabilisak, mondta a szakértő, és ez lett végül az egyetlen enyhítő körülmény, amit a bíróság figyelembe vehe­tett. A bíró kérdésére elmondta a szakértő, hogy a személyi­ségszerkezetet természetesen hátrányosan befolyásolta a fo­lyamatos bezártság. Ördögi kör, amiből - úgy látszik - nincs kitörés. Az ítélet - első fokon - tizen­nyolc év fegyház. Feltételes szabadlábra nem bocsátható, le kell töltenie a korábbi „ma­radékot" is, és tíz évre eltiltot­ták a közügyek gyakorlásától. A vádlott és védője részben felmentésért, részben enyhíté­sért fellebbezett, az ítélet tehát nem jogerős. Ihárosi Ibolya Kónya Imre sajnálja Torgyán Józsefet „Amikor még beszélő vi­szonyban voltam Torgyán Jó­zseffel" - ezzel a jellemző fél­mondattal kezdte Ozorán tar­tott előadását dr. Kónya Imre. — Talán már nem tárgyal­nak egymással? - tettük fel a kérdést az MDF parlamenti frakcióvezetőjének. — Nem is tudom - szabad­kozott Kónya Imre -, hiszen már több mint egy hete nem ta­lálkoztunk. Ám ahogy a nyilat­kozatait hallom, el tudom kép­zelni, hogy nem szólít meg. Ha azonban megszólítana, abban az esetben válaszolnék neki. — Ön kifejtette, hogy a Torgyán-kérdés nem fenyegeti a koalíciót... — Igen, a koalíció szilárd. Azt egyébként soha nem is vi­tattam, hogy Torgyán József működése, politikai stílusa - melyről kiderült, hogy nemcsak felület, hanem tartalom - eddig is nagyon kellemetlen volt a koalíció számára. Ebből a szempontból számomra tehát megkönnyebbülés, hogy Tor­gyán József kizárta magát a ko­alícióból. Az már más kérdés, hogy mindez a Független Kis­gazdapárton belül szomorú megosztottságot idézett elő. Mégis, biztos vagyok abban, hogy a kisgazdapárt megoldja a problémákat, s helyreáll az egység. — Ä Hét műsorában Antall József miniszterelnök is éle­sen elítélte a kisgazda pártel­nököt. Többek között cáfolta, hogy az MDF ingyen bable­vessel csábította volna a fővá­rosi nagygyűlésre a harminc- hármak híveit. — Ez a bableves-história annyira nevetséges, hogy szinte a kabaré szintjén van. Én ott voltam egyébként ezen a gyűlé­sen, s valóban imponált, hogy a kisgazdapárt ott megjelent négyezres tagsága olyan fele­lősséggel tekint a mai magyar politikára, mint amilyen fele­lősséggel bír. Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy itt és most egy nemzet élet-halál- harca tart. Nem szívesen hasz­nálok nagy szavakat, de ez va­lóban így van. Szóval, ebben a világban talpon maradni s egy­ben az egész rendszert átfor­málni valóban nagy felelősség. — S egyúttal népszerűtlen feladat. — Erre azt mondhatom, hogy mi nem népszerűségre szerződtünk. S a kisgazdákkal való beszélgetések alkalmával örömmel tapasztalom, hogy ezt ők is így érzik. Ha Torgyán Jó­zsef ezt másképp érzi, ha neki fontosabb saját pozíciója, saját karrierje, azt csak sajnálni tu­dom. — Az MDF ebben az élet-halálharcban milyen poli­tikát folytat, azaz a korábbi­akhoz képest kíván-e változ­tatni valamit tevékenységén? — A tavaly augusztus 20-án tartott frakcióülésen az elhang­zottak alapján a következőkben foglaltam össze a lényeget: ugyanazt, de határozottabban. Ez a program ma is érvényes. Szeri Árpád Fotó: Ótós Réka A magyar agrárgazdaság kérdőjelei (Folytatás az 1. oldalról) — A Szövetkezetek Országos Tanácsa tagjaként látom a bor­sodi példákat. Ott senki sem kopog be a téeszekbe. Bonyhád egy igazi centrum, a Völgység központja. Ide települtek be, innen telepítettek ki, ennek vonzáskörzete óriási volt, s az ma is. Az ország majd minden tájáról érkeztek ide családok, akik most a régi földjeik után itt kérik a részüket. A valamikori földtulajdono­sok falusi emberek voltak, örö­köseik ma itt élnek a városban. A törvény lehetővé teszi, aki­nek itt az állandó lakása, kér­heti itt a földet, hiába volt az őse akár egy hegyes, gyenge adottságú föld tulajdonosa va­lahol az ország másik szegleté­ben. A jól prosperáló nagyüze­mek esetében elvileg akár az is előfordulhat, hogy földterülete­inek nagy részétől eképp meg­szabadítják. Ami törvényes. Előfordulhat, hogy a földek nagy részét szét kell osztani. Mindez emberileg igen köny- nyen érthető, csupán gazdasá­gilag nem az. A volt tulajdonos ragaszkodása a vagyonhoz, jo­gos. Gondot okoz viszont hogy, más az elméleti közelítés, s más a gyakorlat. Ezek a földek csak megművelve érnek valamit. Nekünk közben fogalmunk sincs, kik adtak be kárpótlási igényt, s nem ismerjük szándé­kaikat sem. Ha ismernénk azo­kat, a szituációt is könyebb lenne kezelni. Tárgyalni kellene a tulajdonosokkal, ki az, aki visszakéri, ki az, aki bérbeadná a földet? Mindez technikai vonalon el­juthat akár a kezelhetetlensé- gig, hiszen ott lesz a licitálás, s azok, akik bérbeadnák, a nagy­üzemi művelési mód miatt is, egymás mellé kellene kerülje­nek. Mindez március végére tisztázódik.-— Bennünk megvan a foga­dókészség - mondja az elnök. Ma sok téeszben arra sincs pénz, hogy a gépeket elindít­sák. Műtrágyát sok helyen csak akkor kapnak a földek, ha a té- esz a lottón nyer. Igen soknak komoly adóssága van, mások­nak annyi a kinntlévőségük, hogy attól szegények. — Mi eddig hitelmentesen gazdálkodtunk, de most nyere­ség nem képződött. A jobb tée­szek is megkezdték felélni tar­talékaikat. Először a magyar agrárgazdaságot kellene rend- betenni, hogy a jók megmarad­hassanak. Elegendő példaként annyi: az előállított termékek felvásárlási ára csökken...-Szabó S­A tűzoltószövetség ülése Simontornyán Soros elnökségi ülését Si­montornyán tartotta a megyei tűzoltószövetség. Dr. Márton Pál tűzoltó ezredes, megyei pa­rancsnok adott tájékoztatót a tűzoltóság életében bekövetke­zett jogszabályi változásokról. Elmondta, hogy korábban az ál­lam vállalta a tűzvédelem fel­adatait, most a helyi önkor­mányzatok felelősek a saját te­rületükön. Nekik kell megszer­vezni a tűz elleni védekezést. A hivatásos önkormányzati tűzol­tóság székhelye szerinti ön- kormányzatnak kötelező köz- szolgálati feladatai vannak, a körzet vonatkozásában is. Azonban ezek a körzetek túl nagyok ahhoz, hogy az ottani hivatásos tűzoltóság gyorsan a helyszínen legyen. Tehát ha például Bátaszéken tűz üt ki, előbb értesíteni kell a szek­szárdi tűzoltóságot, nekik meg kell tenni a 20 kilométeres tá­volságot, közbejöhet egy vasúti sorompó, veszély esetén pedig minden perc drága. Arról nem is beszélve, ha a riasztás idő­pontjában már valahol tüzet ol­tanak, vagy balesetnél működ­nek közre. Tehát ajánlatos he­lyileg felkészülni a védelemre. A rendelkezés tartalmaz olyan megkötést is, hogy a saját kör­zetén túlra riaszthatok a tűzoltó egységek, de meg kell fizetni a költségeit. Ezeken kívül még több, a- tűzoltóság jogállását érintő kérdésre hivta fel a fi­gyelmet, majd bejelentette, hogy megyénkben rendezik május 2-án az országos Fló- rián-napi ünnepséget. Tolnán nemzetközi versenyt, Szek­szárdon vidám tűzvédelmi és tűzoltó technikai bemutatót, tűzvédelmi kiállítást szervez­nek, tűzoltó és más zenekarok szórakoztatják a város lakóit és a rendezvényre érkező vendé­geket. Tűzoltóbállal fejeződik be a rendezvény. Dr. Dési Ivánné Simontornya polgármestere - aki a szövet­ségi ellenőrző bizottság elnöke - ismertette a helyi önkéntes tűzoltó egyesület átszervezé­sére tett intézkedéseket. Ezt a feladatot természetesen a bőrgyár segítségével oldották meg. Csőglei István, a szövetség elnöke ismertette a két ülés kö­zött tett intézkedéseket és ese­ményeket. Kiemelte, hogy a jogszabály-módosításokkal ha­tályon kívül helyezték azon ko­rábbi rendelkezéseket, melyek az önkéntes tűzoltóságok fenn­tartásáról intézkedtek. Ezek az egyesületek önálló jogi szemé­lyek. A társulási törvény vo­natkozik rájuk. Vállalhatják a helységben a tűz oltását, kárfel­számolást, vízszivatást és men­tést , de erre a helyi önkor­mányzattal szerződést kell kötni. Ebben kell rendezni a fenntartással kapcsolatos kér­déseket. Ehhez segítségképpen a szövetség egy szerződésmin­tát készített. A helyi gazdáko- dóktól is átvállalhatja a tűzoltói feladatokat. Természetesen bi­zonyos ellenszolgáltatásért. Ezt is szerződésben szükséges ren­dezni. Ilyen mintát is kapnak a tűzoltók. Végülis a helyi ön- kormányzat, illetve a lakosság dönthet, hogy kell-e helyben önkéntes tűzoltóságot vagy egyesületet fönntartani. Ha erre nemet mondanak, akkor vál­lalni kell az ezzel járó veszélye­ket is. Akkor tudomásul kell venni, ha leég a ház, mert a hi­vatásos tűzoltóság a Márton úr által is említett okok miatt ké­sőn érkezhet. Nem lehet min­den városban vagy községben hivatásos tűzoltóságot fenntar­tani. Gombor István, a Belügymi­nisztérium Védelmi Főosztály Tűzvédelmi Osztály vezetője megerősítette az elhangzotta­kat. Megemlítette, ha Európába akarunk eljutni, akkor ezt tűz­oltói vonalon is szorgalmazni kell. Nagy szükség van, illetve lenne minden helységben jól működő, megfelelő felkészült­séggel rendelkező tűzoltóságra. Minden önkormányzatnak időbe fel kell figyelni erre a kérdésre, későn lesz, ha akkor ébrednek fel, amikor már tra­gédia következik be. Végezetül elhatározta az el­nökség, hogy az ez évi küldött- gyűlését Tolnán a verseny nap­ján tartja. Közreműködnek a Flórián-napi ünnepségsorozat szervezésében. A diáktűzoltók versenydíjait biztosítják, majd tagjai sorába felvették a Hun- gári Biztosítót, az Aparhant, Kéty, Iregszemcse, Szakály és Nagymányok önkéntes tűzol­tóságát.-cs Két keréken (Folytatás az 1. oldalról) Kiing Béla, a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság szakasz­mérnökségének vezetője arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy Szekszárd, Dombori és Báta között a gátak megerősí­tése, szilárd útburkolattal való lefedése már korábban megtör­tént, s ez előnyös helyzetet te­remthet a további építkezések­hez. További előny, hogy a ke-» rékpárút szakaszonként való­sulna meg, az érintett önkor­mányzatok hozzájárulásával. A résztvevők - így Fadd, Tolna, Dunaföldvár és Sárpilis önkormányzatának képviselői - megállapodtak abban, hogy csatlakoznak a közösen elfoga­dott tervhez, mely ennek meg­felelően a közeljövőben az érin­tett testületek elé kerül. Az idő mindenesetre rövid, mert már­cius 16-án be kell jegyezni a le­endő új részvénytársaságot, mely a megvalósítást kívánja véghezvinni. Mint Jendrolovits Gábor, a gyermek- és ifjúsági alapítvány titkára lapunknak elmondta, várják az újabb ön- kormányzatok, illetve a vállal­kozók csatlakozását ehhez a kezdeményezéshez. -szá-

Next

/
Thumbnails
Contents