Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-01 / 27. szám
1992. február 1. HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 7 A viszonzatlan hűség Rezső bácsi szerencséje Schuler János 1924-ben született Aparhanton. Szülei földművesek voltak, és ő is az ő nyomdokaikba akarat lépni. A háború azonban közbeszólt. Aparhanton annak idején a lakosság egyharmada vallotta magyarnak magát. A többség a németajkúak közé tartozott, Schuler János is. Tizennyolc éves volt, amikor egy agitátor érkezett Bonyhádról, és megalakult a Hűség Mozgalom aparhanti szervezete. Harminc-negyven család csatlakozott a mozgalomhoz, a németajkú lakosság döntő többsége. Hogy ne csak szóban fejtsenek ki ellenállást a fasizmussal szemben, mindjárt megbeszélték, hogy a falu katonaköteles fiai ne írják alá a sorozóíveket. János bácsit és társait azonban mégis elvitték katonának, ő azoban úgy döntött, megszökik. Az elhatározást tett követte, barátjával tetvetlení- tésre jelentkeztek, így Otvös- rkónyiból, ahol a század állomásozott, elmehettek Kaposvárra. Onnan aztán „elfelejtettek" visszatérni. Egv ideig rokonoknál bújkáltak Somogy megyében, aztán hazamerészkedtek Aparhantra. János bácsi tehát katonaszökevény lett, a falujában bujkált, és csak egy szerencsés névcserének köszönheti, hogy elkerülte akkor a felelősségrevo- nást. Édesapja tanácsára jelentkezett Szekszárdon, és immár hivatalosan bevonult a magyar hadseregbe. Ekkor 1944 végére járt már az idő. A század a Csallóközben táborozott, és 1945 január elsején elindult a közeledő szovjet hadsereg elől nyugat felé. Ez az út egészen Dánia fővárosáig, Koppenhágáig vezetett. Onnan aztán, kalandos úton, több fogolytábort megjárva 1946 áprilisában ért haza Aparhantra. Az ez után történteket így meséli el: — Bonyhádra kellett elmenni, ahol kihallgattak bennünket, volt hadifoglyokat. Minden simán ment, mint a Hűség mozgalom tagját, engem igazoltak. A feleségem azonban csak 1946. júliusának végén került elő. ót malenkij rabot-ra vitték 45 januárjában. Azt kell Schuler János mondanom, az volt a szerencséje, hogy még azelőtt tífuszt kapott, hogy elért volna a szta- linoi szénbányába. Onnan biztosan nem jött volna vissza élve. Negyvennégy kiló volt, amikor visszajött. Hiába vitte magával azt az igazolást, amelyet én a mozgalom tagjaként kaptam, nem segített rajta. Mégis elvitték. Talán ezzel kezdődött a bánatom. Ahogy vége lett a háborúnak, és közeledett a fordulat éve, a magyarországi németekre rossz idők jöttek. Mi nem voltunk fasiszták, mégis ugyanúgy bántak velünk, mint a háborús bűnösökkel. De ez sem egészen igaz így. Az volt a bűnös, akinek volt valamije. Ha nincstelen volt, lehetett nyilas, volkbundista, akármi, azzal nem történt semmi. Akinek volt kis háza-földje, az mindjárt felkerült a listára. Mi is. 1948.szep- tember 16. Sosem fogom elfelejteni ezt a dátumot. Két okból sem. Az egyetlen leányom született ekkor, és ezen a napon kellett elhagyni a házunkat. A feleségemnél már ott volt a bábaasszony, de az új lakók nem foglalkoztak vele, jöttek-men- tek, nyitogatták az ajtókat, nem maradhattunk. Kimentünk az utcára, és úgy nézett ki, ott fog megszületni a gyerekünk a porban. Egy székely ember könyörült meg rajtunk, annak a házába mentünk be, és ott jött világra a gyerekünk. Aztán elkerültünk Tevelre, egy elhagyott, rossz házat kaptunk. Ha esett, folyott ránk a víz. A csereföldek is rosszak voltak, erdő mellettiek, rengeteg volt a vadkár. A földet beadtuk a közösbe, én meg beálltam a TÁÉV-hoz dolgozni, onnan mentem nyugdíjba. Közben beköltöztünk Szekszárdra, hogy közel legyünk a családunkhoz, és éltünk, ahogy tudtunk. Hát ennyi az én történetem. A mai napig fáj, hogy a hűségem nem kellett senkinek ... Venter Marianna Fotó: Pusztai Teri Mayer Rezső 1923-ban született Dégen. Szülei kereskedők voltak. 1940-ben textiltechnikusi végzettséget szerzett Győrben. Ekkor már Magyar- országon a zsidótörvények miatt beszűkültek számára a lehetőségek, ezért szülei boltjában kezdett el dolgozni. Szülőfalujáról tudni kell, hogy gróf Festetich Sándor kastélya itt található, a gróf a magyarországi nyilaskersztes pártok legnagyobb anyagi támogatóinak egyike volt. 1944 március végén jóakarói figyelmeztetik, hogy internálási parancsot kap hamarosan, meneküljön, ha tud. Mivel úgy gondolta, két rossz közül a kisebbiket választja, inkább bevonult Mohácsra, munkaszolgálatra - protekcióval. A szemcse ekkor látogatta meg először, ugyanis a raktárban kapott munkát. Többszöri vándorlás után Budakalászra került, itt egy svájci érdekeltségű textilgyárban dolgoztak, ahol ő futárszolgálatot látott el Budakalász és Budapest között. Október 15-én Horthy Miklós kiugrási kísérlete reménnyel töltötte el a foglyokat. Az öröm azonban tiszavirág életűnek bizonyult, estére bemondta a rádió, hogy Szálasi Ferenc és nyilasai vették át a hatalmat. Kétségbeesett kísérletek indultak menlevlek szerzéséért. Rezső bácsi a svájci kirendeltség előtt várakozó kilométeres sort nézegette éppen, amikor egy kis teherautó állt meg az épület előtt, tele bőröndökkel. A szerencse újra melléje állt, két koffert felkapva bejutott a házba, ahol egyik volt munkaszolgálatos társa bujkált, nyilas egyenruhában. Három menlevelet sikerült szereznie. A sors iróniája, hogy ezek a menlevelek nem segítettek semmit, hamarosan újra egy munkaszolgálatos században menetelt. Ekkor merészet és nagyot gondoltak. A Csallóközbe való századparancsnokot rábeszélték, térjen haza a családjához, a Mayer Rezső háborúnak már hamarosan vége, nincs értelme tovább erőlködni. A parancsnok hallgatott rájuk, egyenruhájába pedig egy bátor szabadkai szabómester bújt bele, egyik fogolytársuk. A századot kísérő keretlegények szerepét szökött magyar katonák vették át. Volt még két írógépük és két vésnökük, akik bármilyen pecsétet hamisítani tudtak. így a fantom-század elkezdte elkeseredett bolyongását hamis parancsokkal Budapest környékén. Az egész országban körözték őket. Baracskánál aztán horogra akadtak. Tíz embert, köztük Rezső bácsit is, azonnal a falhoz állítottak, elrettentésül. Aztán az egyik tábori csendőr a halálraítéltek között felismerte régi barátját. Immár megint a szerencsének köszönhetően szélnek eresztették a csapatot. Budafok felé vették az irányt, német katonák jöttek szembe, borostásan, reményvesztetten. Cigarettát kértek. No, gondolták a munkaszolgálatosok, itt már nagy dolgok történnek, ha a németek a zsidóktól kérnek cigarettát. A háború azonban még nem ért véget. Budafokon nyilasok kapták el őket. Este elindult a reményvesztett csapat a hírhedt gyűjtőhely felé. A szerencse most légitámadás formájában jelentkezett. A nyilasok elmenekültek, a század pedig meg sem állt a mai Móricz Zsig- mond körtérig, ahol egy majdnem kiürült katonai kórházat találtak. Mint kiderült, már összekészítették őket a front elől a kivonulásra, az orvosok azonban nem akartak elmenni. A munkaszolgálatos század kapóra jött, most kórházi személyzetté léptek elő. A harcok már Kelenföldnél folytak. Január hatodika volt. Következtek az utcai harcok, és azután 13-án Rezső bácsi számára véget ért a háború. Viszontagságos, kalandos úton került haza Dégre. A szerencse nem tartott ki tovább. A házuk feldúlva, kifosztva. Édesapja és édesanyja nem tért vissza Auswitzból. Bátyja a Donnál esett el. Rezső bácsi azután megnősült, visszatért a szakmájába, később Szekszárdra költözött, a rokonokhoz. A Népbolt vállalattól vonult nyugdíjba, 1984-ben. Három gyereke, hét unokája és két dédunokája van. Rezső bácsi „kárpótlásellenes". Ami vele, és társaival történt, nem kárpótolható. Szerinte nem szabad a behegedt sebeket felszakítani. Venter Marianna Fotó: Ótós Réka Egy élet állomásai A föld szeretete és tizenegy unoka Utólag könnyű beszélni róla, Hahner József nyugdíjas té- eszelnök-helyettes szívesen mesél életéről, amely bővelkedett váratlan, előre nem látható fordulatokban és az azokból származó következményekben. Az első állomás Lengyel, 1920 február 26, ekkor megszületik. Szegény családba, volt vagy négy hold földjük. Az „öreg szülei" nevelték. r Mindennel foglalkozott, amivel kellett, volt amikor szolgált, járt napszámba, dolgozott a gazdaságban és kőműves mellett. 1941-ben behívják katonának, egy év múlva a Don-ka- nyarban találja magát. Azon kevesek közé tartozik, akik megtették visszafelé is, gyalog az 1500 kilométeres utat. „Sajnos, a pajtásaim közül kevéssel találkoztam újra - mondja 1992-ben. Negyvennégyben megint sorozás van, de most már német katonákat toboroznak, „önkénteseknek". Mit tudták ők akkor ott, hogy mi a különbség az SS és a Wermacht között. Kénytelen-kelletlen mentek a német hadseregbe, de akkor már tudták, hogy a frontra többet ki nem mennek. Betettyóúj- faluban kezdődött a három hónapra tervezett kiképzés, a Horthy proklamáció idején Füleken voltak, húszadika körül Hatvan mellett egy tanyán öltöztek civilbe. Haza kellett jutni. Az állomások Vác, Budapest gyalog, vonattal tovább. A történelem otthon megint hamar utolérte a malenkij robot formájában. Kukoricaszedés helyett Sztalinó mellett találja magát a gatte- ren. A kis munka elhúzódott, eltartott öt évig, de legalább találkozott élete igazi asszonyával. Volt már felesége, akitől később nem haraggal vált el, első házasságából származó fia sajnos egy balesetben meghalt. A későbbiekben sem kímélte hősünket a történelem, második felesége nehéz szülése után nem tudott visszamenni a törvényesen járó hat hét után dolgozni. Fizetetten szabadságra nem engedték sem őt sem a férjet. Kiléptek a Zománcgyárból, nem találtak munkát, ezért beléptek a Szabad Föld Termelő- szövetkezetbe. Végre hazatalált a földhöz, ahova mindig vágyott, és amihez egész életében ragaszkodott. Sokat keltett küszködni, mert millióféle millió helyről érkezett emberrel keltett megértetni, hogy csak aki vet az arat. 1952 január hetedikén tett a szövetkezet elnöke. A forradalomkor szétment a termelő- szövetkezet, de nem úgy, hogy aki amit ért, azt vitte, hanem pontosan, szépen, leltár szerint. Ötvenhét- ben újraszervezik a téeszt, majd több menetben egyesülnek a gazdaságok, a nagy Pannóniának az elnökhelyetteseként ' megy nyugdíjba. Ma azt mondja, hogy a legszebb időszak az életében a hatvanas évek voltak, akkor már könnyebb volt gazdálkodni, köny- nyebb volt az emberekkel bánni. Otthon is minden rendben, két fiuk és egy lányuk születik, egyik fia ag- ronómusként tesz az utóda. Közben megint beleszól az életébe ha nem is a történetem, de a politika. Hosszú harc után a legfelsőbb fórumon, de kizárták az MSZMP-ből. Nem azért, mert német katona volt - majd egy hónapig - hanem hogy erről nem tájékoztatta a pártot. Bájos tett volna 1951-ben odamenni a párttitkárhoz és erről beszámolni. Valójában az gondolkoz- tatta el, hogy aki őt feljelentette, annak vele keltett tennie abban a pár hétben, különben honnan értesült volna erről a kitérőről. Később meg miért beszélt volna a múlt kicsinyke szeletéről? Dolgozott. Az MSZMP egyik utolsó Tolna megyei intézkedéseként 1989-ben rehabilitálják. „Öt perccel a rendszerváltás előtt", ismét párttag tehetett volna, ha akar. Nem akart, s más pártnak sem tett a tagja. Ma az öt évnyi má- lenkij robot havi ezerötszáz forint nyugdíjkiegészítést ér. A kérdésre, hogy mije van, a válasz az, hogy a négy gyereke révén tizenegy unokája. „Az a szép, ha mind együtt vannak". Ihárosi Ibolya Költőfejedelem, rendőri felügyelet alatt A megbízhatatlan Babits Szinte hihetetlen, mégis tény: Babits Mihály, a szekszárdi születésű költőfejedelem 1920 és 1922 között rendőri felügyelet alatt állt. Éppen hetven esztendeje annak, hogy február elsejei dátummal végre megszüntették ellene ezt a két évet átfogó korlátozó intézkedést, mely vélhetően nem kevés zaklatást jelentett Babits számára. Dr. Töttős Gábor, a szekszárdi Ily- lyés Gyula Tanítóképző Főiskola irodalmi tanszékének adjunktusa a vele készített beszélgetésben mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy Babits soha nem volt különösebben kedvelt a hatóságok előtt. — Még az első világháború alatt, 1917. március elsején betiltották a Nyugat azon számát, melyben megjelent Babits Fortissimo című verse. Később, 1918 végén az elsők között éppen Babits Mihály követelte a köztársaságot, írt is erről egy cikket. Majd 1919-ben teljes őszinteséggel s hallgatói szerint nagy tudással egyetemi katedrát vállalt a fővárosban. — A Tanácsköztársaság leverése után sok pedagógust, egyetemi tanárt citáltak igazolóbizottságok elé. Milyen sors várt Babitsra, aki ezek szerint meglehetősen exponálta magát 1919-ben? — Mint az várható volt, nem igazolták. 1920-ban, a középiskolás tanárok úgynevezett zsűrije olyannyira nem igazolta, hogy megvonták tőle a nyugdíját is. Gyakorlatilag egy fillér nélkül kénytelen élni, s ekkor hatalmasodik el rajta az a betegsége, amivel az orvosok sem tudtak mit kezdeni. Tehát a pénztelenség, a betegség mellett a fokozott rendőri „érdeklődést" is kénytelen volt elviselni. — Egészen pontosan mit jelentett ez az „érdeklődés"? — Rendelkezésünkre állnak a dokumentumok, melyekből kiderül, hogy a megbízhatatlannak tartott Babitsról annak rendje s módja szerint rendőrségi nyilvántartó fényképet készítettek, egyet szemből, egyet oldalról. Ezenkívül, akárcsak egy köztörvényes bűnözőnek, elvileg hetente kellett jelentkeznie az illetékes rendőrhatóságnál. Ám, hogy ezt az előírást valóban pontosan teljesítette-e vagy sem, azt nem tudjuk. — Maga a rendőri felügyelet tudata is ki nem heverhető hatással lehetett az érzékeny költő lelkivilágára . .. — Egyrészt ez valóban így van, másrészt gondoljunk bele abba is, hogy ekkoriban még élénken élt a Somogyi-Bacsó gyilkosság emléke az emberek tudatában. A két újságírót a tiszti különítményesek nem is a Tanácsköztársaság alatt viselt dolgaikért tették el láb alól, hanem azért, mert írtak a fehérterror rémtetteiről. — A kortárs írók-költők miként fogadták a hírt Babits rendőri felügyeletéről? — A kortársak jórészt hallgattak, kivétel volt Szabó Dezső, aki azonban nem túl jó ízlésre valló módon keményen megtámadta Babitsot. Meglepő, hogy mennyire nem mert senki sem kiállni á már akkor is irodalmi óriásnak tartott Babits mellett. Persze, ne feledjük el, hogy ebben az időszakban, azaz 1921-ben például Móricz Zsigmond is fogságban volt Leányfalun ... — Ezek szerint Babits esete nem tekinthető egyedinek? — Egyáltalán nem, csak a köztudatban mindez nem terjedt el. Érthető, mivel mindezt a konszolidáció után a Horthy rendszer már szégyellte, másrészt az irodalomkönyvek rangon alulinak tartják az ilyesmit közölni. — Kinek köszönhette Babits Mihály a rendőri felügyelet feloldását? — Fenyő Miksának, aki Vass József kultuszminiszterhez írt levelét úgy kezdi, hogy nem mint a Gyáriparosok Országos Szövetségének az elnöke fordul kérésével a miniszterhez ... Az 1922. január 11-én keltezett levél arról tájékoztatja Vass Józsefet, hogy Babits - „a jövendő legkatolikusabb magyar költője" - számára méltatlan az a zaklatás, ami éri. Majd ezt írja Fenyő Miksa: „Babits Mihály mit sem tud erről a lépésről (mármint a tevéiről - a szerző), s bizonyára nagyban enyhítené elkeseredését, növelné a magyar jövőben való bizodalmát, ha azt látná, hogy Exellenciád, a magyar kultúra legfőbb őre, melléje áll." Mindezek után febrár 3-án értesíti Vass József Fenyő Miksát arról, hogy 1922. február elsejei dátummal feloldották Babits Mihály rendőri felügyeletét, aki ennek örömére tevéiben mondott köszönetét a kultuszminiszternek. A korhoz, melyhez manapság annyi illuzórikus képzet tapad, ez a történet is hozzátartozik. Szeri Árpád
