Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-07 / 32. szám
2 KÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1992. február 7. Társasági adóhoz nyomtatvány A társasági adó és az állami vagyon utáni részesedés 1992. évi előlegének fizetéséhez szükséges adatlap- az úgynevezett 58-as számú APEH nyomtatvány- mától kapható a főváros és a megyeszékhely nyomtatványboltjaiban. Az adatlapot a külföldi vállalkozások, a lakásszövetkezetek, a társadalmi szervezetek, az egyházak, az alapítványok és a víz-közmű társulatok kivételével a társasági adó hatálya alá tartozó valamennyi adózónak, az állami vagyon utáni részesedés esetében az állami vállalatnak, trösztnek, tröszti vállalatnak ki kell töltenie. Jelcin nem szívbeteg A franciaországi hivatalos látogatáson tartózkodó Borisz Jelei orosz elnök cáfolta, hogy szívproblémái lennének, és biztosította Franciaországot arról, hogy a volt Szovjetunió nukleáris arzenálja biztonságos kezekben van - jelentette az AP amerikai hírügynökség. Havannai emberek A havannai népbíróság halálra ítélte Luis Miguel Almeida Pérezt és Rene Salmeron Mendozát, akik egy kilenc tagú csoport élén Havanna közelében megpróbáltak egy hajót hatalmukba keríteni és az Egyesült Államokba szökni. Pokolgép Madridban Egy katonai járműbe rejtett pokolgép robbant tegnap Madrid központjában. A Reuter hírügynökség jelentése szerint a detonáció következtében négy katona életét vesztette és tízen megsebesültek. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a katonai kisbusz a spanyol hadsereg főhadiszállása közelében haladt el, amikor a pokolgép felrobbant. Eddig még egyetlen szervezet sem vállalta a merénylet elkövetését, azonban a rendőrség szerint a baszk függetlenségért harcoló ETA rejtette a a járműbe. Idén már öt merényletet követtek el. Egy tartózkodás „banánhéján" csúszott el... Szavazás a '93-as költségvetés beterjesztésének határidejéről Magyar-német alapszerződés Gazdaságról, politikáról és kultúráról Az óév utolsó óráiban befejezett emlékezetes költségvetési vita egyik utózöngéjeként Eörsi Mátyás (SZDSZ) önálló indítványt tett a Ház asztalára: az Országgyűlés dátum szerint szabja meg a kormánynak, hogy milyen ütemezésben terjeszti elő az 1993-as költségvetést. Ha a kabinet tartja magát a határidőkhöz, elkerülhető lesz a december végihez hasonló „tűzoltó rohammunka" hangzott az indoklás. Szavazás következett arról, hogy napirendre kerüjön-e a törvényjavaslat vagy sem. A jelzőtáblán megjelent az eredmény (116 igen, 87 nem, 25 tartózkodás), s az elnöklő Szabad György bejelentette: a Ház a napirendre tűzés mellett döntőt. Ekkor azonban váratlan közjáték következett: Schamschula György munkaügyi államtitkár jelezte, hogy a gépi számlálásból kimaradtak a képviselő államtitkárok, márpedig azok voksával nincs meg a többség. (A miniszterüket helyettesítő államtitkárok ugyanis nem saját helyükön, hanem a bársonyszékben ülnek, ahol - szavazógép híján - csak kézzel tudnak voksolni.) Az érintett 5 államtitkár ezután egyenként „újrázott" (4 nem, 1 tartózkodás), így Eörsi javaslata 1 szavazat „banánhéján" elcsúszott. A 116 igén-nel szemben 91 nem és 26 tartózkodás állt; a napirendre tűzést a Ház elvetette. Az Antall Jószef és a Helmut Kohl által tegnap este aláírt dokumentum a „Szerződés a baráti együttműködés és az európai partnerségről" címet viseli. A Magyar Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság az országaikat és népeiket összekötő hagyományos barátság tudatában jelenti ki, hogy szoros baráti együttműködésre, és az emberi jogkat, a jogállamiság alapelvét tiszteletben tartó Európa megteremtésére törekszik a nemzetközi jog, az ENSZ alapokmánya, a Helsinki záródokumentum, valamint a Párizsi Charta szellemében. Németország a szerződésben kimondja: támogatja Magyar- ország szándékát, hogy csatlakozzék az Európai Közösséghez, mihelyt megteremtődnek a csatlakozás politikai és gazdasági előfeltételei. A szerződés rendszeres politikai párbeszédet is előír nemzetközi kérdésekről. A kormányfők ennek jegyében szükség szerint, de évente legalább egyszer konzultálnak egymással. A szerződés rendelkezik a miniszterek és a parlamentek kapcsolattartásáról is. A német-magyar alapszerződésben nagy hangsúlyt kapnak a gazdasági kérdések. Németország kifejezi készségét, hogy Magyarországot támogatja a fejlett szociális piacgazdaság megteremtésében. Támogatni kívánják a magyar és német vállalatok kapcsolatainak fejlesztését, a beruházásokat, a tőkebefektetést, és az ipari együttműködést is. Nagy hangsúlyt kap a szerződésben a nemzeti kisebbségek kérdése. A Magyarországon élő német nemzetiségnek ennek értelmében joga van etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának megőrzésére és továbbfejlesztésére. A szerződés kimondja: mindenki maga határoz arról, hogy nemzetiséginek vallja-e magát, ám ez számára semmilyen körülmények között nem jelenthet hátrányt. A magyar-német alapszerződés - az eddig megkötött kétoldalú egyezmények szintéziseként - kitér a kulturális, a mezőgazdasági, a tudományos-technikai, a kommunikációs, a közlekedési és az egészségügyi együttműködés kérdéseire is. Az emberek közötti kapcsolatok fejlődése elengedhetetlen erőfeltétele egymás megértésének és a két nép megbékülésé- nek - mondja ki a szerződés. A szerződést a felek tíz éves időtartamra kötik. Érvényessége hallgatólagosan meghosz- szabbodik további öt évvel, ha egy évvel a szerződés mindenkori lejáratának időpontja előtt, a felek egyike sem jelenti be írásban a felmondásra irányuló szándékát. így szavaztak a Tolna megyei képviselők Eörsi Mátyás javaslatáról név vál. körz. képv. csop. szavazat Dr. Ternák Gábor 1. vk. MDF — Figler János 2. vk. MDF — Barcza Imre 3. vk független — Horváth Lajos 4. vk. MDF — Dr. Dávid Ibolya 5. vk. MDF tartózkodott Nádori László tér. lista SZDSZ igen Nyerges Tibor tér. lista MDF tartózkodott Dr. Pálos Miklós tér. lista KDNP nem Kapitány Ferenc orsz. lista FKGP — Dr. Jánosi György orsz. lista MSZP igen Pólyák Sándor orsz. lista SZDSZ igen V r ' r ^ N ABAV ruházati boltjának árukínálatai: •-►hálóingek 395-785,- Ft-ig •-►baby, gyermek, kanasz pizsamák 250-720,- Ft-ig •►lányka-, bakfis bugyi 44-85,- Ft. Ezenkívül férfi pizsama, női bugyi, gyermek atléta, kamasz- és férfi alsó, zokni, harisnyanadrág, melltartó, otthonka, paplan, párna, fehér póló, férfi-, női- és gyermekpapucs. Nézzen körül nálunk! * Szekszárd, Garay tér 10. =2) Dubcek: Ki lehet lépni a patthelyzetből Alexander Dubcek, a Cseh és Szlovák Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap délután a Parlamentben találkozott az Interparlamentáris Unió Magyar Csoportja Magyar-Cseh- és Szlovák Baráti Tagozatának tagjaival, majd rögtönzött sajtó- tájékoztatón számolt be magyarországi tárgyalásinak eredményeiről. Hangsúlyozta, hogy sok hasonlóság fedezhető fel a két ország legutóbbi fejlődésében. Tárgyalásai során, és így a sajtóértekezleten is bő teret szentelt a bős-nagymarosi beruházás körül kialakult problémáknak. Hangsúlyozta országa szándékát, hogy e bonyolult kérdésekre a két fél megelégedésére lehessen választ találni. Megerősítette, hogy szívesen vennék, ha Magyarország is hozzájárulna egy, a két ország, valamint az EK szakértőiből álló vizsgálóbizottság felállításához. Megítélése szerint a szakértők vizsgálódásai nyomán már fél év alatt is komoly eredmények érhetők el, de ennek egyik fontos tényezője, hogy egyik ország se támasszon előfeltételeket. Mint mondta, szakmai segítséggel és jóakarattal ki lehet lépni a patthelyzetből. Ázt is közölte: szándékaik szerint még ebben a hónapban újra találkoznak a két ország parlamentjeinek környezetvédelmi bizottságai, hogy a vitás kérdésekről tárgyaljanak. Balti export Vámmentesen exportálhatnak egyes termékeket a balti köztársaságok az Egyesült Államokba - Bush elnök döntése értelmében. Az észtek, a lettek és a litvánok látványos politikai és gazdasági reformjaikkal vették le a lábáról az elnököt. C?1 Dombori kempingünkbe középfokú végzettséggel, alapfokú nyelvvizsgával rendelkező PORTÁST keresünk március 1-jei belépéssel. Tolna Tourist, Szekszárd, Széchenyi u. 38. Cm »k«) A Kisállattenyésztők Beszerző és Értékesítő Szövetkezete Szekszárd, Rákóczi u. 96. bérbe adja az alábbi ingatlanait: >- KÖZPONTI IRODAHÁZ (8 helyiség 180 m2, közöttük egy 60 m2-es 100 személy befogadására alkalmas terem) telefon, telefax, számítógép használattal. >■ FELVÁSÁRLÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ BOLT (Szekszárd, Hrabovszky u., 104 m2) FELVÁSÁRLÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ BOLT (Fadd, Templom u. 31., 60 m2). Fenti egységeit a szövetkezet teljes üzletkörrel (táp, takarmány, vetőmag, műtrágya, naposbaromfi-értékesítés, nyúl, tojás, csiga, zöldség-gyümölcs felvásárlás stb.) adja át. Jelentkezési határidő: 1992. február 15. fel RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁS a szövetkezet központjában Szekszárd, Rákóczi u. 96. Telefon: 74/12-163. (62) Hőgyész Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet művelődési házának igazgatói állására. Pályázati feltétel: • felsőfokú végzettség, # alapfokú könyvviteli ismeretek. A pályázatnak tartalmaznia kell: • szakmai önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt, oklevélmásolatot, # üzleti és kulturális hasznosítási tervet. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítani nem tudunk. A pályázatot Hőgyész Polgármesteri Hivatal címére 1992. február 29-ig kell benyújtani. _________________________________________ i P ÁLYÁZAT A Húsipari Sportegyesület Szekszárd vezetősége pályázatot hirdet EGYESÜLETI ELNÖKI munkakör betöltésére. Feladata: A sportegyesület négy szakosztályának működtetése, vállalkozási tevékenység irányítása. Várjuk olyan férfi pályázó jelentkezését, aki sportvezetői vagy vállalkozói gyakorlattal, széleskörű ismerettséggel rendelkezik. Bérezés: megegyezés szerint. A részletes szakmai életútat tartalmazó pályázatokat 1992. február 20-ig--------—1 kérjük a sportegyesület címére, e lküldeni. Szekszárd, Keselyűsi út 24.