Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-22 / 45. szám

1992. február 22. HÉT VÉGI MAGAZIN MÍPÚJSÁG 7 Sikeres emberek ff Ügyvédnek lenni a pálya csúcsa n Beszélgetés ár. Nadray Katalinnal Sikerről beszélni nálunk, Magyarországon nem divat. Befutottnak, gazdagnak mu­tatkozni pedig egyenesen bűn. f Még mindig tart az évtizedek óta beidegződött „csak nem kitűnni" szellem. A sikeres­nek mondott embert irígylik. Pedig igazán túl kellenne lép­nünk már saját árnyékunkat. Sorozatunkban olyan embere­ket mutatunk be, akik munká­jukban, családi életükben, vál­lalkozásaikban sikeresnek mondhatják magukat. Kedves Olvasó, ha környe­zetében ismer ilyen embere­ket, nyugodtan ajánlja ne­künk. Megkeressük. * Siker: „Valamely cél elérésére irányuló cselekvésnek, tevékeny­ségnek eredményes véghezvitele, észlelhető foganata." Magyar értelmező szótár Dr. Nadray Katalin ügyvéd Sopronban nőtt fel, a jogtudo­mányi egyetemet Pécsett vé­gezte. A diploma megszerzése után két évig Székesfehérváron, f a TESZÖV-nél dolgozott jo­gászként. 1983-tól 1990-ig a Szekszárdi Állattenyésztő Vál­lalat igazgatási és jogi osztály- vezetője. 1990-ben dr. Kiss Al- berttel jogtanácsosi munkakö­zösséget hoznak létre, majd amikor a törvény lehetővé teszi, 1991-ben ügyvédi irodává ala­kulnak át Nadray-Kiss néven. Az iroda elsősorban gazdasági jogra specializálódott. Két év alatt kiterjedt ügyfélkörük ala­kult ki. Dr. Nadray Katalin a Tolna Megyei Vállalkozói Köz­pont alelnöke, az ügyvédi ka­mara titkára. Egy, hét éves kis­lánya van, férje a Paksi Atome­rőmű vezető jogásza. — Tudatosan választottad ezt a pályát?- Nem. Eredetileg pszicho­lógus akartam lenni, de oda szinte lehetetlen volt bekerülni. Az osztályfőnököm javasolta, hogy menjek jogásznak, mond­ván: „Akinek ekkora pofája van, mint neked, annak ilyen pályára kell mennie." —- Igaza volt, nem? — Igen, ezt a szakmát szinte nekem találták ki. Az első pil­lanattól szerettem az egyetemre járni, „ragadt rám" a jogtudo­mány. Imádtam a civilisztikát, a polgári jogot, annak is a gaz­dasági jog részét, ilyen diák­körben is dolgoztam. — Miért éppen ügyvéd akartál lenni? — Azért, mert szerintem az ügyvédség vagy a bíróság a pá­lya csúcsa. Nekem az ügyvéd­séghez nagyobb kedvem volt, úgy érzem, ügyvédnek alkal­masabb vagyok, mint bírónak. Igénylem a munkámban az azonnali visszajelzéseket. Az a legszebb ebben a szakmában, hogy szinte azonnal le tudom mérni a munkám eredményét és sem pozitív sem negatív irányban nem függök senkitől. Kezdettől ügyvéd szerettem volna lenni, de éveken keresz­tül elutasítottak. Korábban elég zárt közösség volt az ügyvédi kamara, nehéz volt bekerülni. — Éppen a rendszerváltáskor váltottál. Akkor lettél vállalati jo­gászból ügyvéd, amikor Magyar- országon elkezdődött a társaság alapítási láz. Tudatosan választot­tátok az időpontot, számítva a kez­dődő privatizációkra? — Nem, véletlenül alakult így. Amikor visszamentem gyesről 1986-ban, már akkor szerettem volna ezt csinálni, de akkor még nem sikerült. 1989. végére érett meg bennünk az elhatározás, hogy mindenkép­pen váltok. Akkor már szakma­ilag is elég biztosnak éreztem magam és a családunk napi megélhetése is volt annyira biz­tos, hogy el tudtam vállalni a bizonytalanságot. A társamat is megtaláltam a vállalkozáshoz dr. Kiss Albert személyében, mert az világos volt, hogy ezt egyedül nem lehet csinálni. így hoztuk létre a jogtanácsosi munkaközösséget eredetileg úgy, hogy volt egy szekszárdi központ, meg egy kaposvári, il­letve siófoki irodánk. Két évfo­lyamtársam volt még benne és egy siófoki jogász. —Változott a tevékenységi kö­rötök mióta ügyvédi irodává ala­kultatok? — Annyiban, hogy el kell látnunk kirendeléseket is. Bün­tetőügyekben bizonyos bűncse­lekményeknél ugyanis kötelező a védelem. Ha a vádlottnak nincs ügyvédje, hivatalból ren­delnek ki egyet. — A Nadray-Kiss ügyvédi iroda elsősorban a gazdasági jogra specializálódott. Miért épp erre esett a választásotok? — Azért, mert elsősorban ehhez értünk. Mindketten a gazdaságban dolgoztunk 10 évig, a gazdasági jogot ismer­tük. Érdekeltek az újfajta gaz­dasági társaságok, már 1989-ben is résztvettem néhány létrehozásában. — Amikor indultatok, a rend­szerváltás, a gazdasági átalakulás még eléggé két esélyes dolog volt. — Úgy indultunk mindket­ten, hogy a volt cégeinktől tar­tós megbízást kaptunk, tulaj­donképpen csak átfestettük a cégtáblát. Hosszú ideig a fő te­vékenységünk még ugyan­azoknak a cégeknek az ellátása volt, mint akikkel korábban munkaviszonyban voltunk. — Erre mondják, hogy ügyes. Akkor mégsem kockáztattatok olyan tül sokat? —; Hát nem a bizonytalanra ugrottunk ki. De ahogy végez­tük a munkánkat, más jellegű ügyekkel is megkerestek ben­nünket. Mind többen jöttek a magánszférából, kft-ktől, betéti társaságoktól. — Egyes vélemények szerint ez a jelenlegi korszak kimondottan az ügyvédeknek kedvez. Gazdasági társaságok alakulnak, mennek csődbe, - akad munkája bőven egy jogásznak. — Kétségkívül hamar válto­zik a helyzet. 1990-ben társaság alapítási láz volt. Kilencven- egyben már inkább a műkö­désből adódó problémák kerül­tek előtérbe, megindultak a csődök, a végelszámolások, a felszámolások. Ezt a részét is meg kellett tanulnunk a dol­goknak. Az elmúlt év végétől egyébként egy állami vagyon- ügynökségi szakértőnek dolgo­zunk és az állami vállalatok át­alakításában is részt veszünk. — Ha jól tudom, a Tolna Me­gyei Vállakozási Központ létrejöt­tében is nagy szereped volt. — Valóban, egy újsághirde­tésben olvastunk a dologról, így pályáztuk meg. Amikor ki­derült, hogy Szekszárdon még egy pályázó van az önkor­mányzat és Bányai úr szemé­lyében, akkor megkerestük egymást és az utolsó pillanat­ban közösen adtuk be a pályá­zatot. Őszintén szólva bennün­ket is meglepett, hogy meg­nyertük. — Sokan azt hitték, azért pá­lyáztatok, hogy főállásban, saját vállalkozásként vigyétek a vállal­kozói központ ügyeit. — Lehet, hogy néhányan meglepődtek azon, hogy nem mentünk át a vállalkozói köz­pontba mi ketten, hogy nem te­kintjük saját cégünknek, de nem is azzal a céllal hoztuk létre. Büszkék vagyunk erre a központra, ami sok-sok ember műve, de az ügyvédi irodát nem kívánjuk feladni. Ma a vál­lalkozói központtal már csak szakmai kapcsolatunk van, ügyfeleiknek adunk jogi szak­tanácsokat. Eredetileg is így terveztük. — Mennyit dolgozol naponta? — Reggel én viszem a lá­nyom iskolába, így nyolckor már mindig az irodában va­gyok. Hetente legalább három­szor késő estig benn kell len­nem és vagy szombaton vagy vasárnap a délutánt is benn töl­töm. Rengeteg munkánk van, egyre többet vagyunk kényte­lenek túlórázni. Egy ügyvédi irodában nagyon szigorú határ­idők vannak, de a legszigorúbb határidő maga az ügyfél, aki­nek ha megígérem, hogy hol­nap kész a szerződés, akkor annak meg kell lennie. — Hogy tolerálja mindezt a családod? — Egész jól. A férjem sokat segít minden téren az alakulá­sunktól kezdve. Nálunk nincs szakmai féltékenykedés, sze­rencsére a választott területén ő is sikeres ember. — Te sikeres embernek érzed magad? — Sikeresnek? Inkább elé­gedettnek. Van egy választott szakmám, van munkám, van­nak megrendeléseink, nincse­nek családi problémáink. En­gem a nagyon kicsi sikerek is borzasztóan fel tudnak dobni, a kudarcokat pedig igyekszem hamar elfelejteni. Tudod, ne­kem az a halálom, ha sajnálnak. — Köszönöm a beszélgetést, sok sikert és kévésv sajnálkozást kívánok. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka Egy versenytárgyalás tanulságai „Ezt a békát már le kell nyelni..." A versenytárgyalások, a piaci harc, az életbenmaradásért folytatott küz­delem hétköznapjait éljük. Mára mindenkinek meg kell tanulnia: a túlélés már nem filozófiai kategória. Beruházásínséges világunkban szinte a le­vegőben állva marad a szlogen, melyet már a kisiskolás is tud:- Az ön- kormányzatok igen szűk keresztmetszetű költségvetéseiben minden fo­rintnak a helyét meg kell fontolni. Mindez persze magyarázható, elfo­gadható és visszautasítható, lehet rajta keseregni, csak egyet nem lehet; azt várni a mai gazdasági helyzetben, hogy ne csodálkozzon el a közvéle­mény egy balul sikerült versenytárgyalás végeredményén. Mert ez bi­zony az volt... A történet végülis rövid. A bonyhádvarasdi önkormányzat versenytárgyalást hirdetett - nagyon okosan - az iskola épí­tésére. Az is érthető, hogy a je­lentkezőktől kétezer forint bá­natpénzt kértek, biztosítva ez­zel a tárgyaló felek közötti vita nélküli jogviszony kezdetét. A tárgyalásra befutottak a pályá­zatok, melyeknek két szélső ér­tékét a kisdorogi Metallbau Kft. és a Teveli Kossuth termelő- szövetkezet jelentette. Az ön­kormányzat választott. A teve- lieknek ítélte a munkát. Ebben sincs az égvilágon semmi fur­csa, ha csak azt nem nézzük, hogv a téesz 1,3 millió forinttal Az alpolgármester: „—Engem lefizettek?!" drágábban ajánlkozott a munka elvégzésére mint a kisdorogiak. Ebben azért már akad némi fur­csaság, különösen ha azt is fi­gyelembe vesszük, hogy Bony- hádvarasd éves költségvetése a 10 millió forint körüli összegen áll be. Ennyi pénze lenne ennek a falunak, amit csak úgy kidob­nak az ablakon? No nem egé­szen, mert a testületi ülést meg­előzően a teveliek egy újabb ajánlatot terjesztettek elő. (Ar­ról vita van, hogy néhány perc­cel az ülés előtt, vagy egy-két órával a képviselők összejöve­tele előtt érkezett az írás... s nem is igen lényeges.) Tevel írásban közölte a dön­tésre készülő testülettel, hogy egymillió forinttal olcsóbban hajlandó a munkát elvégezni. így viszont valahogy olyan érzése támad az embernek, hogy a versenyfutás akkor tisz­tes, ha mindenki ugyanarról a rajtvonalról indulhat. Tevel ez­úttal a rajtpisztoly dörrennése előtt elindult, s senki sem lőtte vissza a rosszul sikerült rajtot. Mert ha az egyik félnek meg­adatik, hogy saját megajánlott ára alá ígérjen mikor kiderül, hogy ő a legdrágább, akkor leg­jobb ha ezt az esélyt (nem töb­bet, az esélyt!) a többinek is biz­tosítják. A testület ilyen előjelek után döntött, s a munkát a téesz épí­tőbrigádjának ítélte oda. Egyet­len ember szavazott ellenük, mondván, még így is 350 ezer forinttal drágábbak mint a Me­tallbau. Zalavári Ambrus volt, a falu alpolgármestere. Erre aztán - persze csak a háta mögött - beszélni kezdték, hogy a kisdorogiak lefizették, meg hát érdeke is lett volna, hogy a Metallbau nyerje, mert a vezető a barátja. Ráadásul a Drink padlásbárt is a Kft.-től bérli.. . úgyhogy lefizették. Le! A szépen fejlődő, takaros kis település az ügy kipattanását követően nem volt a nyugalom szigetének nevezhető. Még adatgyűjtő kőrútunk során Kisdorogon voltunk, amikor Bonyhádvarasdon már tudták, jönnek az újságírók. A magyar hírszerzésnek lenne mit tanulnia, annyi szent, mert a Völgységben közismer­ten rossz telefonhelyzet köze­pette is majdnem előbb tudták, hogy hová megyünk kérdezős­ködni, mint ahogy odaértünk. Az is elhangzott, mindez (mármint, hogy újságba kerül a történet) a Metallbau nagyha­talmú főnökének, Antlfinger A polgármester asszony: „—Én, még egy ilyet?!" Az alpolgármester: „—Elmondtam előtte is!" Józsefnek a műve. Aki bizony jobban tenné ha azzal lenne el­foglalva, hogy esedékes szám­láit fizeti, ha olcsóbban építené föl a kisdorogi iskolát, mint­hogy keveri a... No, hogy ilyen szépen ben­nünket is belevontak az ügybe, úgy döntöttünk, a Metallbaun, a teveli téeszen, a varasdi pol­gármester asszonyon és az al­polgármesteren kívül mást nem is kérdezünk meg. Mert a té­nyek ettől még tények marad­nak. A Metallbau — Véleményünk szerint ez nem volt korrekt eljárás, ha nem azonos feltételekkel verse­nyeztetnek valamit, akkor az nem más mint színjáték. Nem azzal van gondunk, hogy ki nyerte meg, hanem azzal, hogy miképp! A téesz előzőleg vég­zett ott munkát, a hírek szerint kiválóan, s ha neki kívánták adni a munkát, azt nem ebben a formában kellett volna megol­dani. A polgármester asszony: „—írja meg, ez a dolga!" Az alpolgármester — Igaz, nagyon régi barátom Antlfinger József. Régi a kap­csolatunk, s tőlük bériem a pad- lásdrinket. Ötvenezerért, ha ér­dekel valakit. Elmondtam az önkormányzati ülésen is. Az első alkalom is fertelmes volt, amikor a téesz kapta az építést, ez meg már egyszerűen undo­rító volt. Elmondtam, ez nem ferr játék! Ez nem eljárás. Két órával előtte aláígérni?! Borí­tékbontás után?! Amikor kide­rül, hogy ki a legolcsóbb pá­lyázó?! Elszaladtunk ezzel a döntéssel, nincs is pénzünk. Most próbáljunk dolgozni! Annyi ellentétünk volt Tevellel, alig tudtunk elszakadni, most megint odahúzódunk? Üzlet­ben nincs barátság. Ha azonos lett volna az ár, nem is szólhat­nék, de így ... A polgármester asszony — Azon a testületi ülésen dönteni kellett. Szorított az idő. Szégyellem, de életemben elő­ször úgy szavaztam ahogy nem én akartam, hanem a többség. Egyszerűen igazodtam a testü­lethez. Ezt a békát már le kell nyelni! Ez a béka nagyon nagy, hideg és borzasztóan varan- gyos... Magának az a dolga, hogy megírja. Hibáztam, hát válla­lom. Á döntésben biztos tudat alatt benne volt az is, a téeszek sorra mennek tönkre. Az elve­immel ellentétes döntést hoz­tam. Kész. Még ilyet nem tet­tem életemben, most fölemel­tem a kezem. Tudtam, nem lesz jó, mégis megtettem. Olyan jól dolgoztak, annyit segítettek már rajtunk. A borítékot a tes­tületi ülés előtt két perccel kap­tam a kezembe. Mondtam is: - Meg vagytok bolondulva?! Ilyet?! Mást gondoltam és mást mondtam. Ennyi! Több ilyen nem lesz! Én fölborítom az asztalt ha kell, de többször ilyen nem lesz! A teveli téesz Az. építési terv költségeit úgy csináltattuk alvállalkozóval. Mire kiderült, hogy a tervező nem is biztos, hogy „velünk van", már csak ez a megoldás maradt. Ami tisztességes szán­dékú volt. Amikor a többi ár­hoz viszonyítottunk, kiderült, egyszerűen túltervezték a költ­ségeket. Átnéztük, egymillióval így lett kevesebb. A döntés jog­szerűségét a testülettől kell kérdezni. Nekik joguk van a va­lamivel drágább, de az általuk jobbnak ítélt pályázót befut­tatni. Mi engedtünk az árból, mert ez csak így volt tisztessé­ges részünkről. Szabó Sándor Fotó: Ótós Réka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents