Tolnai Népújság, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-15 / 39. szám

4 »ÚJSÁG

TOLNA ÉS KÖRNYÉKE

1992. február 15.

Ki, kiket képvisel Tolnán?

3. számú választókerület: Tomóczki István

Területe: Ady Endre utca, Árpád utca, Bercsényi utca, Damjanich utca, Hajós utca, Jókai utca, Madách utca, Major köz, Rákóczi utca, Szekszárdi utca 9-11., 10-14., Wo- sinsky Mór utca, Piactér Fogadóideje: Nincs. Illetve mindig van. A képviselő bármikor szívesen látja az őt megválasztó polgárokat.

Ügyes-bajos dolgaikkal,

kérdéseikkel, lakásán kereshetik fel, az Ady Endre utca 16. szám alatt.

Tanuljon szakmát a gyerek?

A tudás kincs! Erre igazából akkor jön rá az ember, ha gyermekét taníttatni szeretné. Az „ingyenes oktatás" eddig is nagy terheket rótt a gyermekes, pláne a többgyermekes szűkökre. A mai helyzetkép azonban egyre reménytelenebb, egyre elkeserítőbb. Mindenki tudja, hogy a jövő útja a jól felszerelt magániskolák és az egyre szegényedő állami iskolák között vezet. Ahhoz sem kell különösebb jóstehetség, hogy ki fog a jól- menő, ám méregdrága magániskolákban, és ki a túlzsúfolt, állami iskolákban tanulni. Ez a világ más tájain is így van, egyszer, s mindenkorra feledjük el az „átkos korszak" dedós egyenlősdi elvét. Tolnán is.

Azért egy kis nosztalgiával gondol vissza az ember az 1-2 évvel ezelőtti paradicsomi állapotokra. Mára teljes a káosz a munkaerőpiacon. Bosszankodik az a szülő, aki évekkel ezelőtt gimnáziumba irányította gyermekét, a klasszikus műveltség, a kultúra, az intelligencia megszerzése miatt. Mivel úgy vélte: mindez „érték". Mára kiderült, hogy tévedett.

Nosza rajta, érettségi után hát tanuljon egy szakmát a gyerek, hiszen folyton azt halljuk, a kvalifikált munkaerő kelendő a „piacon". Ám ekkor derül ki, hogy a tudás kincs. Kincs, és egy vagyonba kerül.

Az érettségizett gyermek felnőttnek számít, függetlenül attól, hogy szülei nyakán kénytelen élni. Elméleti oktatása egy évben 15-20 ezer forint például, ha cukrász vagy szakács szakmát választ az ember fia, lánya. Csakhogy keresni kell gyakorlati oktatót, mert ezt az iskola nem vállalja. Ekkor omlik össze a szülő végleg, mert 20-50, sőt 100 ezer forintos tarifáért adja a maszek a szaktudását, s ez már az átlag családoknál egyévi bruttó kereset. S mi a biztosíték arra, hogy ha a szülő - vállalva a tökéletes elszegényedést -, gyermekét mégis „kitaníttatja" - nemcsak a munkanélküliek népes táborát növeli általa is?

Baranyai Istvánná könyvtáros

Nem biztos, hogy helyes dolog a papi hivatást, szolgálatot, a mesterségek közé sorolni. De, ragaszkodva a sorozat címéhez, vállalni kell ezt a kis „szépséghibát", most, amikor Lendvai István tolnai esperes bemutatására kerül sor, az Egy arc - egy mesterségben.

Beszélgetésünk főként a katolikus egyház és a város kapcsolatáról folyt, kiindulópontjául pedig az szolgált, hogy a közelmúltban döntés született a volt egyházi iskola visszaadásáról. Á tervek szerint 1994. szeptemberétől indulna meg ott, az új szellemiségű, erkölcsi alapokon álló oktatás.

— Sokan azt hiszik - mondta az esperes -, hogy majd tandíjat kell fizetni a mi általános iskolánkban, meg minden nap misére kell járni. Szó sincs ilyesmiről! Nem valamiféle teológiai előkészítőt szeretnénk létre hozni, hanem az állami tanterv szerint tanító, normális, egészséges oktatási intézményt. Most nagyon sok analfabéta, írni, olvasni nem tudó, a négy alapműveletet elvégezni képtelen gyerek kerül ki a nyolcadik osztályból. Elterjedt a kiskorúak bűnözése is. Mindezeken segíthet, változtathat egy egyházi iskola. A vallásilag, erkölcsileg képzett fiatal ugyanis tudja, hogy a feladatait el kell végeznie (meg kell tanulni a leckéjét stb.), és az sem kétséges előtte,

Programok

Kertbarátkor

A „Kiskertek tavasza" - címmel tart előadást Horváth József kertész, a tolnai művelődési házban. A kertbarátkörnek ez a rendezvénye február 17-én, 18 órakor kezdődik.

Bábszínház

Február 20-án az Állami Bábszínház két előadására kerül sor Tolnán, a kulturházban. A Ludas Matyit mutatják be, óvodásoknak és kisiskolásoknak, 10,30-kor illetve 14,30-kor.

Óvodások farsangja

A selyemgyári óvódások farsangi báljának a tolnai művelődési ház ad otthont. A rendezvény február 22-én, délután kettőtől fél hatig tart.

A tavaszra váró horgásztó

Kirakodóvásár a település központjában (Mire jó a járóka?)

Sétára indul a legifjabb nemzedék

Ezt

láttuk

Tengelicen

Egy arc — egy mesterség

Lendvai István esperes

hogy minden bűnt kerülni kell.

— Válogatnak majd a jelentkező gyerekek között?

— Most lesz egy felmérés, hogy egyáltalán mekkora igény várható Tolnán; hányán íratnák gyereküket egyházi iskolába. Válogatni nem szeretnénk. Elgondolásom szerint, felvesszük mindazokat, akik az általunk kínált oktatási formát választják. Ha más felekezetből való, akkoris, ha gyengébb tanuló, akkoris.

— Es mi lesz a tanári karral?

— Mivel nekem nincs tantestületem, az itt dolgozó pedagógusokból kell verbuválnom. Senkinek a múltja nem érdekel. Aki hajlandó velem együtt működni, elfogadva a morális alapelveket, az előtt nyitva áll a kapu.

— Mennyi ideje lesz önnek az intézmény vezetésére? Hisz, mint a körzet esperesének is rengeteg a teendője...

— Most 12 plébánia tartozik hozzám. Sokminden történhet még '94-ig, de az nagyon valószínű, hogy kevesebb időm jut az iskolára, mint szeretném. A témáról egyébként sok furcsa hangot hallani. Szeretném, ha

észre vennék már, hogy az egyház nem ellensége a társadalomnak. Nem akar föléje kerekedni. Nekem például semmi személyes hasznom nem lesz ebből az iskolából. Csak a gondom, a problémám szaporodik általa. Ezt persze nem panaszképpen mondom, hisz az egyház, és annak papjai, a személyi áldozathozatalt mindigis vállalták.

— Három éve került Tolnára. Milyennek látja az itteni embereket, hívőket és nem hívőket?

— Korábban Tengelicen töltöttem 25 évet, és most is visszajárok vasárnaponként misézni, mert beteg az ottani pap. Az egy kisebb település volt, minden családdal szinte személyes kapcsolatban álltam. A tolnai más gondolkodású nép. Itt erősen ragaszkodnak a szokásokhoz, gyakran közelharcot kell vívni a változtatásokért.

— Ön szerint milyen mértékben folyhat bele egy katolikus lelki- pásztor a helyi politikába? Úgy tudom, a helyhatósági választásokkor az MDF képviselőjelölt-listáján ön is szerepelt.

— Áki tud hatni, és jó irányba, az vegyen részt a politikai életben. Most érdeklődve szemlélgetem Tolna vezetőit. Ők döntenek a város ügyeiben. Arra szoktam gondolni: Ki állhat ezek mögött? Össze tudnának-e hozni, képesek lennének-e mozgósítani, akárcsak 20 embert, valamilyen cél érdekében? A pap, aki nem tagja a képviselő-testületnek, százakat megmozgat, rendszeres kapcsolatban áll a híveivel. Milyen jó lenne, ha kikérnék a véleményét például a szociális ügyek, a segélyek odaítélésének tárgyalásakor! Ő ismeri az embereket, tudja, hogy ki a tülekedő kocsmás, és ki a rászoruló, a szemérmes szegény.

Wessely Fotó: Kispál M.

Kárpótlás (1.)

Menetelés a börtön felé

Özv. Oberlender Istvánná, Juli néni megbékélt már. Erejéhez mérten tesz-vesz a ház körül, hiszen kezének nem ismeretlen a munka. Azonban látni lehet, hogy az ötvenes évek egészséget-ideget-elmét megpróbáló napjai nyomot hagytak rajta. Ahogy mesél, ahogy emlékezik, szinte megelevenedik a kor Medinája, a rendszer minden gaztettével. Még ma is forr benne a méreg, hogy özvegyen milyen tehetetlen volt, mikor börtönbe juttatta a hatalom. Arcát egyszer pirosra festi, mosolygósra, másszor pedig szomorkásra az emlékezet.

— Melyik évben vagyunk most? - kérdezem.

— 1952 és 1953. Mind a két esztendő emlékezetes nekem. Az első dátum azért, mert ekkor lettem kuláknak nyilvánítva, a másik azért, mert ekkor kerültem a börtönbe. Medinai vagyok. Anyósomék, apósomék is falubeliek voltak. Nem éltünk közös házban, gazdálkodtak ők is, mi is, külön. Aztán jött a nagy meglepetés. Községünk bölcs előrelátói önhatalmúlag, a két birtokot egyesítették, s így a 27 holddal kuláknak lettem minősítve. Én egyszemélyben, az özvegy, holott a nevemen egy ölnyi föld sem volt. S valójában ekkor kezdődött a kálváriám. A hajsza. Mindennapos „vendég" lett házunkban a rendőr, meg tanácsi üzenettel, behívóval a kisbíró! Szegény Pintér Gyuri bácsi de sokszor el is mondta, hogy ne haragudjak rá, neki jönni kell, ez a kisbírói kötelessége.

A birtok nagyságához mérten kiszabták, hogy miből mennyit kell vetni, hogy miből mennyi a beadási kötelezettség. Ekkor termeltünk mi kendert, lent, cukorrépát, dohányt, mákot, krumplit, kukoricát a gabonaféléket. Tojást is kellett leadni - emlékszem egyik évben 1045 darab volt az előírás — baromfit, sőt élősertést is. Magunknak viszont nem vághattunk - de még venni sem vehettünk. Ha a beadási kötelezettséget nem, vagy csak részben sikerült teljesíteni, akkor az a „közellátás érdekeit veszélyeztető bűntett"-nek minősült. így fogalmazott a szekszárdi államügyészség.

A lelki, a megsemmisítő, a megőrjíteni akaró terrornak megvoltak a faluban is alkalmazott módozatai. Egyik este

jövök a mezőről, és egy utcabeli kislány játszogat, s mondja nekem: „Vitte ám a szamár a táblát és a maga neve is rajta volt. . ." Ez volt az a bizonyos szégyentábla, amit előbb a kulákok neveivel körbehordoztattak a falun, majd a hivatalfolyosón függesztették ki. Másik alkalommal meg mire estére hazajöttem, üres volt a hátsó szoba. Kiskorú lányom sírva fogadott és mesélte: „Itt járt a végrehajtó!"

Utasította, hogy azonnal pakoljon ki a szekrényekből, mert különben nemcsak a bútort, a benne levőt is elviszik. Minden a padlóra került. Az egyik éjjeli szekrényből kicsúszott egy kis polc. Ez a mai napig is megvan, süteményes deszkának használjuk -, a többi holmiról nincs tudomásunk. Ez a foglalás és bútorelszállítás járt azért, mert nem tudtam kifizetni időre az adót. Igen ám! De miből is?! Amit beszolgáltattunk azért annyira keveset adtak, hogy nem lett elég.

Egy ilyen hátralékos alkalommal a tanácsházára citáltak. A falu rendőre vallatott, hogy milyen okból is adódik a lemaradásom. Végül azt javasolta: „Minek maguknak az a nagy ház, adjon el belőle egy sarkot, s azonnal lesz adóra pénze!" Nem emlékszem, hogy mit, de kínomban odamondtám valamit, mert azt válaszolta: „Maga nagyon szellemes, csak nem a temető mellett született?!"

A tanácsra való bekísérés na- ponta-hetente ismétlődött, sokszor civilruhás, egyenruhás idegen személyek fogtak valla- tóra. Egy időben meg azt a szokást vették fel, hogy jó későn zörgettek az ablakon: ^Három- napi koszttal készüljön és jöjjön azonnal!" Aztán hajnalban hazaengedtek. Amikor elkészült egy-egy helyben megfogalmazott vád, akkor kellett tárgyalásra menni Szekszárdra. Erről én nem kaptam értesítést, csak a falufelelős zörgetett: „Készüljön, megyünk Szekszárdra ..." Az éjjeli sötétben gyalog botorkáltam ki a hét kilométerre lévő állomásra. Busz még nem lévén, este vissza, ugyanígy! Ilyen bosszantásokon minden helybeli „kulák" átesett. De az igazi nagy csattanó akkor jött, mikor hivatalos tárgyaláson elítéltek. Éppen a múltkorában került elő az 1953. április 18-án keltezett vádirat. „Ószi vetélj elmulasztása miatt" és „tavaszi árpavetés elmulasztása miatt" és „340 darab tojás beadását nem teljesítette".

Volt még egy másik tétel is: hat mázsa élősertést nem tudtam leadni. Elhulltak! Ezért hét hónap járt, az egész listáért nyolc.

A tárgyaláson egy érdekes jelenet játszódott le. Nagy hangoskodással mondja a bíró, hogy az őszi rozsvetést nem teljesítettük. Én váltig bizonygattam az igent! Állítsak tanút - mondta. Mondom, hogy. idézzék meg a falu csőszét, a Kiss Józsit, ő a bevégzett munkának a tanúja. Nosza be is citálják szegényt. Ő is azt erősítgette, amit én, mert a határt járva látta a munkát. Erre a bíró azzal zárta le a vitát: „Nem hiszek maguknak, mert összenéztek!"

Megszületett az összefoglaló vádirat: „A terhelt kötelezettségeit nem teljesíti, az ingatlanait nerrt tartja olyan erőállapotban, hogy okszerű gazdálkodás mellett annyit tudjon termelni, * hogy beadási kötelezettségének eleget tehessen. Nincs megfelelő állatállománya, így nem is érhet el eredményt, ezzel is kimutatva ártó szándékát!"

Aznap este még hazajöttem, de másnap a börtönbe kellett vonulmon.

(Folytatása következik.)

Komád László

Juli néni ma, 81 évesen