Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)

1992-01-11 / 9. szám

6 KÉPÚJSÁG

HÉT VÉGI MAGAZIN

1992. január 11.

Ami egy sorozatból kimaradt

A nyilvántartótól a forgalomszervezésig

A boldogtalan sorsú királyné

A karácsony és a szilveszter közötti időszak sokak számára jelentett kellemes kikapcsolódást a Sissi című három részes filmsorozattal. A trilógia Erzsébet királyné fiatalkorát mutatta be, rendkívül látványos, hatásos módon. Az érzelmes történet mindazonáltal távolról sem volt az, aminek bizonyos értelemben láttatni szerette volna magát: azaz a bemutatott Sissi verzió, bár tartalmazott néhány ténybeli elemet, mégis, sokkal inkább egy szirupos operettre emlékeztetett, mint a prózai valóságra.

S ez alkalommal talán nem is érdemes mélyebben belemenni abba, hogy a film által sugallt császárkép, azaz Ferenc József alakjának bemutatása mennyire felelt meg a valóságnak: a trilógia már egy fiatal korában is megfontolt, körülte- kintetó, bölcs, nemesszívű, józangondolkodású, a birodalom fel- emelkedésén lankadatlanul munkálkodó uralkodót állított a nézó elé, aki szinte maga volt a megtestesült tökéletesség.

Meglehet, Ferenc József valóban valami ilyesmit jelenthetett az osztrákok számára, ám nekünk, magyaroknak más szempontból is emlékezetes a neve: elég utalni a 48-49-es szabadságharc kegyetlen leverésére, a kivégeztetett aradi tábornokokra, a véres megtorlásra, a börtönkazamatákra, a majd két évtizedig tartó elnyomásra. Érthető, hogy mindez kimaradt az osztrák filmből...

Az már viszont kevésbé érthető, hogy a három részes sorozat pont ott ért véget, ahol valóban érdekessé, azaz pontosabban fogalmazva, megrendítővé kezdett volna válni Erzsébet királyné (osztrákként a császárné, magyarként a királyné titulus jár a két ország első asszonyának) valóban szomorú élete.

Az első tragédia még egészen fiatalon, mindösze tizenkilenc éves korában éri Erzsébetet. Meghal első kislánya; Zsófia, akit a filmben is láthattunk, mint aranyszőke hajú, bájos gyermeket. A tragédia különben Magyarországon következett be, Pest-Budán, 1857. május

29-én. Ferenc József ebben az évben látogatta meg ezt a nyugtalankodó tartományt, s az útra elkísérte ót Erzsébet is, két gyermekével, Zsófiával és Gizellával együtt. Zsófia váratlanul betegszik meg, a királyi (azaz, mivel az 1867-es kiegyezés előtt vagyunk, ekkor még „csak" császári) pár Debrecenből utazik vissza Pestre, a rossz hír kézhezvételét követően.

Brigitte Hamann Erzsébet királyné című művében így írja le a történteket: „A tizenkilenc esztendős császárné tizenegy órán át nézte kétségbeesetten gyermeke haldoklását. Kicsikénk már az angyalok között van a mennyekben. Hosszú haláltusa után fél tizenegykor békében elhunyt. Porig vagyunk sújtva - táviratozta a császár 1857. május 29-én az anyjának Pest-Budáról. A császári pár a gyermek holttestével elindult visz- sza Bécsbe."

Erzsébetnek Zsófián, s a már említett Gizellán kívül még két gyermeke született. Mária Valéria - Magyarországon, lévén budai születésű, leginkább a róla elnevezett nyomortelep révén ismert személye -, valamint Rudolf, aki fiú lévén rögvest trónörökösként jött a világra. Ám soha nem ülhetett fel a Habsburgok egyébként ősi trónjára: 1889. január 30-án a különös természetű, intellektuális érdeklődésű, de rendkívül magányos Rudolf ifjú barátnőjével, Vetsera Mária bárónővel együtt önkezével véget vetett életének. A mayerlingi vadászkastélyban bekövetkezett tragédia egész Európában feltűnést keltett, s a sorscsapás Erzsébetet is vígasztalhatatlanná tette. Ettől kezdve a külvilág előtt már csak gyászruhában mutatkozott, magányát egész Európát, sót Észak-Af- rikát is felölelő utazásaival enyhítette. Már igazán az sem rázta meg, amikor 1897. május 5-én híre jött: nővére, Alencon Zsófia hercegnő Párizsban, egy jótékonysági bazár kigyulladásánál életét vesztette. A felismerhetetlenségig elszenesedett holttestét a fogsor alapján azonosították...

Erzsébetnek nincs maradása az

udvarban. Párizson át az akkoriban divatos francia fürdőhelyre, Biarritzba utazik, majd Marseülen át San Remo következik. Később füdőkúrát vesz Kissingenben, ezt követően pedig gyermekkora színhelyére, a bajor Nauheimbe látogat. Hamburg és Frankfurt a következő úticél, végezetül pedig Svájc, Genf városával. Ez egyúttal az utolsó állomás.

„1898. szeptember 10-én majdnem fél kettőkor két, diszkrét eleganciával feketébe öltözött hölgy hagyta el a genfi Beau-Rivage szálloda épületét, egy idősebb és egy fiatalabb. (...) Hirtelen egy fiatalember szaladt velük szembe, nekilódult az idősebb hölgynek úgy, hogy az el is esett. Aztán sietve továbbszaladt a rue des Alpes felé, amely egyenesen a pályaudvarra visz. Megbotránkozott járókelők azonban felartóztatták, nem is ellenkezett különösebben. (...) Az idősebb hölgy hirtelen rosszullétet érzett, kísérője karját kérte, aztán elájult. (...) A másik hölgy csak az ijedtség hatására gondolt, sietve megoldotta a hölgy fűzőjét. Legnagyobb megdöbbenésére a szív táján vért vett észre." így írja le Nieder- hauser Emil történész Merénylet Erzsébet királyné ellen című könyvében azt a tragikus végkimenetelű jelenetet, mely felháborodást váltott ki nemcsak a korabeli Magyar- országon, ahol valóságos kultusza volt Erzsébetnek, de egész Európában is.

A merénylő, mint kiderült a vizsgálatkor, egy éles reszelővei szúrta le a királynét, aki csak néhány perccel élte túl a végzetes találkozást. Karácsonykor töltötte volna be a 61. életévét.

Az orgyilkos, az anarchista Luigi Lucheni életfogytiglani fegyházbüntetést kapott, köszönhetően annak, hogy a liberális Svájc nem alkalmazta a halálbünetést. Mégis, nyomorultul kellett elpusztulnia Erzsébet gyilkosának: tizenegy évvel az ítélethirdetés után, 1910. október 19-én börtöncellájában felakasztotta magát.

Szeri Árpád

Végigjárta a közlekedés • minden fakultását

Ebben az évben lesz negyvenöt éve, hogy Piácsek György huszonkét évesen a rendőrséghez került. Az akkori gépjárműosztályon kezdett próbaidős rendőrként, és huszonöt éven át a nyilvántartóban dolgozott, jogosítványokról, forgalmi engedélyekről intézkedett. őrnagyként ment nyugdíjba 1980-ban, de azóta is a rendőrség kötelékében tevékenykedik, s a megyei közlekedésbiztonsági tanács munkatársa. Életéről, pályájáról beszélgettünk vele.

— Ez egy rendkívül „sikamlós" pálya volt. Akkoriban a gépjárművezetők, valamint a gépkocsik vizsgáztatása is hozzám tartozott. A közlekedés minden fakultását végigjártam. Dolgoztam baleseti vizsgálóként, majd forgalomszervezésben vettem részt. Munkám során természetesen képeztem is magam, a rendőrtiszti akadémián közlekedési szakon végeztem. Azt kell mondjam, aki azt tartja magáról, hogy a közlekedéshez ért, a kreszt tudja, az egy beképzelt ember.

— Hogyan lehetett követni a közlekedésben a változásokat?

— Rendkívül nehéz volt, hiszen 1947-ben az 1929-es kreszt alkalmaztuk, melyet 1953-ban hatályon kívül helyeztek, s adtak ki újat, de folytathatnám. A járművek szaporodtak, s a forgalmi rend változása egyre több gondot, problémát vont maga után. Amikor azt mondják, már megint módosítják a kreszt, az nem azt jelenti, hogy rossz volt, hanem újabb gondok merültek fel, amihez igazítani kell a szabályokat.

— Miként alakult a közlekedési morál? Hogyan közlekedtek akkor és hogyan ma?

— Rendkívül sokat romlott a közlekedési morál. Ahogy fejlődött a közlekedés, és szaporodtak a gépjárművek, úgy szaporodtak a balesetek is. A közlekedési morál, erkölcs a társadalom erkölcsének része, ahogy a bűnözés nő, a közbiztonság rosszabbodik, ezzel párhuzamosan szaporodnak a gondok a közlekedésben is. A balesetek 90 százaléka emberi mulasztás következménye. A statisztika szerint az elmúlt évben csökkent ugyan némileg a balesetek száma, de ugrásszerűen emelkedett az ittas vezetésből származó balesetek mutatója. Ha a morálról beszélünk, elmondhatjuk, nagyon sok gépkocsivezető csak akkor tartja be a szabályokat, ha egyenruhás rendőrt lát, egyébként pedig azt csinála, amit jónak lát, pontosabban, amit akar. Hogy mi a különbség a morális és a jogszerű közlekedés között, erre a kérdésre azt szoktam mondani, ha rendőrt lát a gépjárművezető akkor, jogszerűen, szabályosan közlekedik, ha nincs rendőr a közelben, akkor morálisan közlekedik.

— Lehet-e magyarázatot találni arra, miért nem tartják be a gépjárművezetők a szabályokat?

— Szándékosan szegik meg azokat, és fölösleges nyűgnek tartják. Azonban vannak pimasz emberek is, például a gyalogosokkal szemben. A közlekedésben a könnyelműség, a lezserség, a nemtörődömség eluralkodott. Erre magyarázatot nemigen lehet találni.

— A megyei közlekedésbiztonsági tanács mióta működik?

— Egy minisztertanácsi rendelet hívta életre 1973-ban. 1980 óta - akkor mentem nyugdíjba- tevékenykedem ezen a területen. Az idén töltöm be a 67. életévemet, de nagyon szeretem a

Piácsek György

munkám, s nem is tudok tétlenkedni. Mindig elfoglalom magam.

— Az évek során volt-e olyan ügye, ami emlékezetes?

— Sok van ilyen, amit érdemes elmesélni. Érdekes nyomozást folytattunk, ami ritkán fordul elő. Decsen elütöttek a vasútállomás mögött egy fiatalembert. Valaki beszólt az állomásra, hogy nem tudják mi van a fiatalemberrel, értesítsék a mentőket. A kórházban derült ki, hogy elütötték. Megindult a vizsgálat, hat hetet vett igénybe a nyomozás. Csak ennyi idő után derült ki, hogy egy őcsé- nyi társaság ütötte el, akiket ismert, és megfenyegették, ha elárulja őket, akkor végeznek vele. Ilyet senkitől nem hallottam, hogy a sértett vezeti félre a ^ nyomozóhatóságot.- pusztai téri - Fotó: Ótos Réka

A sorban a sör vezet?

Tavaszi szél jövőt áraszt

Privatizáció előtt a Mezőgép

Nosztalgia kép: szőlőfeldogozó gépsort már nem gyártanak.

Az átalakulás elkerülhetetlen. Formája és iránya ma még bizonytalan. Ennek ellenére senki sem kezeli titokként a bonyhádi Mezőgépnél kialakult helyzetet. A pia még állami vállalati igazgató - Futár Raj mund - a hírek szerint a magánvállalatot, mint újszülöttet, két vezetőtársával, a termelési vezetővel és a főkönyvelővel együtt bábáskodva igyekszik világra segíteni. Nyíltan, az emberekkel megbeszélve, az önkormányzattal egyeztetve próbálnak jövőjük felé mozdulni. A lépésváltás irányáról váltottunk szót az igazgatóval.

Beszédes múltunkból

— A tavasz mindenképpen vízválasztó a cég életében. A hírek szerint több alternatíva közül választhatnak. Lehet a Mezőgép Kft vagy Rt., esetleg megvásárolják, közös vállalati formában is működhet.. .

— Beleestünk a március 31 -i átalakulási kényszerhelyzetbe, ami egyben lehetőség is, hiszen ha nem tesszük meg magunktól és szabadon mindezt, megteszik helyettünk, választási lehetőség nélkül, s ez az Állami Vagyonügynökség feladata.

— Annak idején a cég felvállalta a nagymányoki Kari Béla tervei alapján készült sörgyár elkészítését, ami mára feltehetően a cég továbbélésének lehetőségét is magában hordozza. Ha jól tudom, több

konkrét megrendelésük van sörgyár építésére, és több tucat érdeklődő is jelentkezett. Önök tehát meg vannak mentve?

— Több megrendelésünk van, s az igény valóban még ennél is több. Már folyik a gyártás. Amikor a céget átvettem, itt vólt egy szőlőfeldolgozó gyártási profil, amire gyakorlatilag nem volt piaci igény.

— Ez azért van, mert a francia és német feldolgozó berendezések mellett a bonyhádi gyártmány nem képviselt minőséget, nem volt árban versenyképes?

— Egyrészt elmaradott volt a gyártmánypalettánk is, nem volt megfelelő fejlesztés, másrészt a nagyüzemi szőlőfeldolgozók részben tönkrementek, vagy a beruházási stopp miatt vegetáltak. Egy ekkora gyárnak a karbantartási munkából pedig lehetetlen megélnie. A szőlőfeldolgozás nem megy át kisebb kezekbe, marad központi, a kialakult hatalmas technológiát pedig sem szétosztani, sem nullára írni nem lehet. A tulajdoni forma persze változhat, de de erre építeni a szőlőfeldolgozó berendezések gyártásának jövőjét nem szabad.

— Ez a múlt, ami jövővel nem kecsegtet. Ezt Ön leállíttatta. Nem járt ez traumával?

— Leállt ez magától, nem volt megrendelés. A mezőgazdaság csúcsveszteséges ágazata

lett a szőlőfeldolgozás. A Kari-féle házasság pedig valóban jókor jött.

— Valljuk be, nem túl sokan hittünk ennek a mára kifejezetten sikeres mini sörgyárnak a jövőjében. Abban, hogy ez majdan komoly munkalehetőséget biztosít Önöknek.

— A vállalkozónak - s ez esetben mi magunk is azzá váltunk - hinnie kell a sikerben! Úgy tűnik, jó irányt választottunk, mert vannak magánkézben jelentős pénzek, amit az igények alá is támasztanak. A gyártástechnológia pedig hordoz hasonlóságokat, így volt mire építenünk a kialakult szakmai bázisunkat. Az élelmi- szeripari berendezések közé sorolható ez is.

Májusi igények

— Májusig rengeteg munkájuk lesz, ráadásul itt az átalakulás kényszere is a nyakukon, s több jó szakember is elhagyta Önöket.

— Akik elmentek, jobbára Németországban vannak, s ott jobban is keresnek. Rengeteg kooperációs partner jelentkezett, hisz ebben az országban szinte senkinek nincs biztos munkája. Rengeteg gyártó ajánlkozott, legfeljebb gyártatni fogunk. A beüzemelést senkinek nem adjuk, ez a szoftver tartalmát tekintve is értékes. A cég önprivatizációja folyik, az Állami Vagyonügynökség 80 tanácsadó céggel kötött szerződést, közülük mi választhattunk, s mi a fővárosi „Kockázat Rt." mellett döntöttünk. A koncepciós tervet elkezdtük csinálni, folyik a vagyonértékelés, amiben adott az önkormányzati tulajdon, vagyis a földterület, az állami tulajdon, amit a vagyonügynökség átruházott a tanácsadó cégre, az állóeszköz és a gépek, valamint a dolgozóink. A vagyonértékelést követően lehet vásárolni, átalakulni. A vállalat pénzügyileg stabil a kinntlévőségek elenére is. Tartozásunk nincs. A vezetők optimisták, s egy lehetőség, hogy a három vezető az egzisztencia hitel segítségével többségi, rész- tulajdont szerezve kft-t alapít.

— Mindez nyíltan történik, mindenki eldöntheti, hogy tud-e, akar-e és főleg mer-e ehhez csatlakozni, és ebből részt vállalni.

— így igaz. A többségi tulajdonszerzésre, úgy tűnik a banki garancia adott, a fennmaradó részvényekre a dolgozók természetesen jelentkezhetnek. Mindez függvénye a vagyonértékelésnek, és annak, hogy az önkormányzat valós értéket képviselő telekárat kérjen. Vélhetően az önkormányzatnak átadjuk a tanműhelyt (ami a szakmunkásképzés gondjait ismerve előrelépés lehet) s bizonyos csereakciót és tisztes alkut követően - ami a vagyonügynökség és az önkormányzat ügye - léphetünk előre.

Jótékonyság?

— Köztudott, a kockáztató és befektető kifejezetten profitorientált jövővel számol, s nem éppen a Máltai Szeretetszolgálat alapszabályaiból írja a kollektív szerződését ... de mi lesz a dolgozók egy részével, akinek sem szakmai tudása, sem bátorsága, sem affinitása nincs ehhez a jövőképhez?

—... Amíg egy cég állami vállalatként működik, a profit is erőltetett lehet, ha bevalljuk ha nem. Mindez a teljes foglalkoztatásért volt így. Á privatizációnak viszont a növekvő munkanélküliség ellenére is meg kell történnie. A privatizáció pedig racionálisan végrehajtva gerjeszti a munkanélküliséget. .. Az érdekek megváltoznak, így privatizáció nincs leépítés nélkül. A profit az elsődleges!

— Ez a vad kapitalizmus kellős közepe, melyben nem jut idő egyéni sorsokra, s aki a privatizáció során szociális megfontolásoktól vezetve önmaga alatt vágja a fát, nem csodálkozhat a jövőtlenségen.

— Mi nem hallgatjuk el azt, hogy mindez mivel jár, hisz a példa adott, az országban rengeteg az elhallgatott sérelem. Lesz elbocsátás. Ahhoz, hogy a gazdaság lendületbe jöhessen, fel kell vállalni kellemetlen döntéseket. Komoly munka- nélküliség várható a jövőben. Boriyhádon sem a Mezőgép lesz az egyetlen átalakuló cég.

A mi esetünkben például az is gondot okozhat, hogy a szakmunkások közül nem mindenki tud megfelelni azoknak a megemelkedett és mára valós követelményeknek, amit ez az átalakulás mint kényszert magával hoz.

— A cél adott: azt foglalkoz- ■%- tatni, aki megtermeli a bérét, nyereségét. Ez a szabad verseny törvénye.

— Igen, csak ez ma még nálunk furcsa. Meg akarom fizetni nagyon jól azt, aki velem tart, és lépést tart.

— Ez egy traumatikus kényszer és életmódváltás, ráadásul nemzedékváltással jár együtt, amiben a közép- vagy annál idősebb korosztály akár vesztes is lehet.-— Igaz. Hadd szóljak még a német lehetőségekről is. Az „ERŐ" céggel van kapcsolatunk, nekik zöldhajtásvágó berendezések alkatrészeit készítettük el referenciában. Az ön- kormányzat segítségével pedig ránk talált egy wernaui targoncagyártó, aki járt a vasiparinál is. Elmondta, tetszene neki a Mezőgép, és bérmunkában gondolkodik. A részletekről most tárgyalunk. A helyzet gyengén bíztatónak látszik. Ma itt tartunk. vi

Szabó Sándor Fotó: Ótós Réka