Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)
1992-01-11 / 9. szám
1992. január 11. HÉT VÉGI MAGAZIN KORszerű jegyzetek (1.) Hány hétig nem lesz víz? Biciklizik a kislányom. Elmegy a folyosó végéig, ott leszáll, megfordítja a háromke- rekűt, és visszateker. ❖ A tulajdonosváltás szép, örömteli esztendeit éljük. A folyamatok jellege, szerepe, iránya megváltoztatandó. Kár, hogy ez működési zavarokkal jár együtt, kár, hogy ez működés-nélküliséggel jár együtt. Az önkormányzatok sokmindent megkapnak, visszakapnak. Lerobbant laktanya-épületeket, fűthetetlen közösségi helyiségeket, deficites, vállalhatatlan vállalkozásokat. Sorra szűnnek meg a megyékben a moziüzemi vállalatok, s a községek átveszik a veszteséges, aprócska „filmszínházakat", az elaggot vetítő géppel, a nyikorgó széksorokkal, az ütött-kopott szeneskályhával együtt. De amíg átveszik, bezárják. Hetekig, hónapokig nem üzemelnek a mozik, mert tulajdonosváltás folyik itten kérem! (Mondják, hogy annak idején, az államosításkor, egy tollvonással megoldották a dolgot. Ami nem pozitív példaként, csak „érdekességként" említendő.) Filmvetítések tehát már vagy hat hete nincsenek. De hány hétig nem lesz víz? Mert a következő nagy átalakítandó cég a vízmű. Helyi egységei, ha minden igaz, az egyes önkormányzatokhoz kerülnek. A folyamat már elindíttatott, úgy volt, hogy '92 elejéig le is zongorázzék, most úgy van, hogy '92 végéig, tehát számíthatunk rá, hogy 2-3 éven belül letisztul az ügy. (Lásd még: szövetkezeti törvény etc.) Magyarországon minden lépés megtételéhez kétlépés- nyi energia szükségeltetik. A vízművek esetében sem lesz ez másként. Először a tulajdonjogot kapják meg az ön- kormányzatok, majd, némi pauza után, az üzemeltetésit. Es mert a mostani 60 százalékos víz- és csatornadíj tarifa- emelés dacára még mindig van valamennyi állami támogatás ezeken a szolgáltatásokon - és mert azután, hogy a községekhez kerülnek a vízművek, várhatóan nem dotálják őket tovább; gazdálkodjanak okosan! - mivel is kezdhetik majd áldásos tevékenységüket az önkormányzatok vízügyi osztályai? ... Áremeléssel. Rögtön azután, hogy megnyitják a csapot. Mert, ha a mozik mintájára megy végbe a tulajdonosváltás, akkor az átadás-átvételi ceremónia ideje alatt esőért kell imádkoznunk. Igaz lehet, hogy csak úgy vagyunk képesek új irányba elindulni, ha előtte egy sort toporogtunk, hátra köptünk, visszarúgtunk? ❖ Biciklizik a kislányom. Teker, leszáll, megfordítja, visz- szakarikázik. Később átjön a barátnője, s megmutatja, hogyan kell nyeregben maradva manőverezni. Beavatja a kanyarodás rejtelmeibe. Wessely Gábor • • Öregségre vár, csillogó szemmel Az új esztendő első napjaiban futottak véletlenül ösz- sze egyik üzletben. Látszatra megörültek a találkozásnak, hiszen évtizede már, hogy beszélgettek. Azonnal a változásról esett szó közöttük, amikor további áruházak, üzletek irányába indultak. Az asszony aüg múlt harminc éves. Anyai örömeiről beszélt olyan forróan, hogy teljesen meglepte a férfit. — Csodálkozol? - kérdezte az asszony, mert észrevette az ámulatot ismerőse arcán. Te abból a korszakomból tudsz rólam, amikor mindennap szerelmes voltam. Közben első férjemtől elváltam és úgy döntöttem, ahhoz megyek, aki feleségnek akar. Jött András és mentem a kérésre. Neki nem volt gyereke az első házasságában. Én adtam neki. Négyet! Tudod, kipróbáltam magam, mire vagyok képes. A harmadik terhességben ikrek születtek. Jól megvagyunk. A férjem zenél, ritkán találkozunk. Engem lekötnek a gyerekek. Nincs időm a kicsapongásra. — Azt el tudom képzelni - mondta a férfi, egy kis bókkal megtoldva - bár a szemed úgy csillog mint ré- gen. — Na, ez leltároz! - jegyezte meg az asszony, az egyik bolthoz érve. Hol is tartottunk? Ja! Bolond vagy! Tényleg megváltoztam. Most mesélj te, mi van veled. Régen hallottam rólad, csak amit beszélnek olykor-olykor a mi kis városunkban. Gyerekeid? Te megmaradtál a régi kötelékben? Gondolom nem bánod. Te mindig olyan szépen tudták beszélni a feleségeden keresztül a szerelemről, hogy irigyeltem miattad. Mostanság ha van egy kis időm esténként, akkor szerelmes regényeket, csip-csup csodákat olvasgatok, mert ha hiszed, ha nem, ebben az én nagy családomban olyan magányosnak érzem magam, hogy erről nem merek beszélni senkinek. Tudod mit tervezek? — Mondd el! — Ki fogsz nevetni. Arra vágyom, hogy öreg legyek, nyugdíjas. Úgy gondolom, fölnevelem a gyerekeimet, kirepülnek és én élem majd világom. Lesz egy lemezjátszóm és zenét hallgatok majd órákon át. Verseket olvasok és ... élni fogok. Ebben a tervemben a férjem nem szerepel, mielőtt megkérdezed. Megvagyunk mi egyébként, csak akkor majd egyedül szeretnék élni. Addig csomagoló papírt kell vennem, meg mit is ...? Sietek, nagyon örülök, hogy láttalak. Szinte kislányosan ugrott a férfihoz, megölelte nyakát és elindult. Pár lépésre hirtelen megáit, visszafordult: — Kösz, amit a szememről mondtál - kiáltotta és eligazította kucsmája szőrzetét a homlokából. Felemelte fejét, aztán eltűnt az élelmiszerbolt bejáratánál. Decsi Kiss János A történet első hallásra szinte hihetetlen. Húsz méter mély kútba esett egy fagyos késő őszi napon egy 19 éves fiú. Egy hétig tartott, míg étlen-szomjan, törött-fagyott lábbal, minden külső segítség nélkül kijutott onnan. Hogyan történhetett meg? Ki ez a fiú és honnan volt mindehhez testi-lelki ereje? Átkos kíváncsiság A kút Csibrákon, a falu szélén, a Kastély soron, egy udvaron áll. A telken lévő egykori parasztházat nyaralónak vette a dombóvári Dobos család. Hétvégi kikapcsolódásnak szánta az erdőszéli ingatlant tömbházban lakó gyermekeinek és jómagának Dobos Mihályné. Ki is jártak gyakran az alig 15 kilométerre lévő házhoz. Főleg Misi, a szombathelyi Vadász és Vadtenyésztő Szakközépiskolába járó nagyfiú szeretett ott lenni. Amikor hazajött a kollégiumból, legyen jó idő vagy rossz, mindig kiment a kis házhoz. Volt is nála egy kulcs. így történt, hogy azon a csütörtöki délelőttön, október 31-én, az iskolából hazamenet Csibrákon szállt le a vonatról az ifjabb Dobos Mihály és nem Dombóváron. Ráér délután hazamenni, gondolta a fiú, úgysincs otthon ilyenkor senki, Szobrok a hétvégi ház falán édesanyja dolgozik, húga az iskolában. A korai fagyban a tömésfalak hideget árasztottak, Misi hamarosan kiment az udvarra. A kút épp a bejárati ajtóval szemben áll. Zuhanás a mélybe- Egyedül voltam, gondoltam megnézem mi lehet az alján, régóta izgatott, hogy írd lehet benne. Húsz méter mély a kút , fogtam a zseblámpát, belevilágítottam, kintről a fény miatt csak sötétséget láttam. Fölálltam a peremére, hogy jobban lássak, de nem volt szerencsém. Nedves, mohás, jeges volt a kút kávája, megcsúsztam, beleestem. A negyedik osztályba-járó fiú nyugodtan, szinte szenvtelenül meséli a két hónapja történteket.- Lábbal lefelé estem, a kezemet reflexszerűen felemeltem, nem pörögtem. A hátam, a fenekem ért a kút falához, fékezve az esést. A farmerom, a dzsekim háta egészen elkopott. Amikor leértem, nem éreztem semmi különöset, olyan volt, mint amikor az ember a jégen elvágódik. A fiúnak szerencséje volt. Többszörösen. Mert a kút kiszáradt ugyan, de nem teljesen. Ahová Misi esett, ott sáros-iszapos pocsolya volt. A kút másik oldalán az előző tulajdonos által belehajigált szemét, vasbeton darabok, belezuhant kúthenger. Rágondolni is rossz, mi lett volna, ha a nagyranőtt fiú oda esik.- Hirtelen nem tudtam semmire sem gondolni, csak ültem és nem hittem el, hogy így jártam. Fájt az oldalam, a csípőm, a lábam, a könyököm. Azt nem éreztem, hogy megsebesültem, pedig volt rajtam egy nagy seb, meg a nagylábamuj- jam is eltörött. Amikor egy kicsit magamhoz tértem, lehúztam a cipőm, megpróbáltam kimászni, de 2-3 méternél feljebb nem jutottam. A téglák nyálkásak voltak, csúszósak, nem volt mibe kapaszkodni. Egy hét rémálom Délután félkettőkor zuhant Dobos Misi a kútba, háromkor már sötét volt a hét emelet mély, másfél méter széles henger fenekén. Mit lehet csinálni 20 méter mélyen a föld alatt éjszaka étel, ital, remény nélkül?- Megpróbáltam aludni - mondja a fiú. - Lefeküdni nem lehetett, ahhoz kicsi volt a hely. Szerencsére ott volt a kúthenger, nekidőlve a falnak. Arra ültem rá, 5-10 perceket bóbiskoltam. Az volt a legrosszabb, hogy a kör alakú kútban, a sötétben teljesen elvesztettem a tájékozódásomat, egy idő után nem tudtam hol vagyok. Az egy hét teljesen egybefolyt, egy rémálomnak tűnt az egész. Kuporgott a kúthengeren Dobos Mihály Dobos Misi, fejébe húzta a kapucnit, kezeit is beledugta, úgy lehelte, melengette. Negyed óránként felállt, megmozgatta elgémberedett tagjait. A lába egyre jobban fájt, a térde fázott, rárakta hát a kesztyűjét, úgy próbált pihenni. Mikor felriadt, észrevette, hogy a kesztyű a sáros vízbe esett. Megtalálta, de nem tudott vele mit kezdeni. A sapkájával ugyanígy járt. Vacogott a nyirkos sötétben és az órája világító számlapját nézte. Várta a reggelt.- Úgy gondoltam, pirkadatkor kimászok, de nem tudtam. Nagyon fájt a lábam, addig nem éreztem a törést, de másnap borzasztó volt, nem tudtam ráállni. Elkezdtem kiabálni, hátha valaki meghallja. Kiabált a fiú reggel, kiabált napközben és kiabált este. Kiabált két napig, amíg be nem rekedt.- Tudtam, hogy hiába kiabálok, de azért próbálkoztam, az ember nem adja fel a reményt. A szomszéd reggel nyolckor szokott a házunk előtt elmenni, ezért 7-től 9-ig egyfolytában kiabáltam. Állítólag hallott is valamit a gazda a boltba menet, de azt hitte, az erdőből jön a hang. Oda meg mégsem megy el megnézni ki óbégat, annyira azért nem kiváncsi. Életmentő vasdarab Ült Misi a mélyben, vízbe lógatta a lábát, hogy ne fájjon, arra nem is gondolt, hogy lefagyhat, közben édesanyjához fohászkodott: jöjjenek ki hétvégén a telekre! A gyerekeit egyedül nevelő Dobos Mihályné viszont otthon maradt. Misi a kollégiumban - gondolta -, neki pedig ezer a teendője otthon. Félhomály és vaksötét váltotta egymást a kút fenekén. És gondolatok.- Az első napokban nagyon el voltam keseredve. Amikor tudatosult bennem, hogy vagy kikerülök innen, vagy meghalok, akkor megszűnt a pánik- hangulatom. A harmadik napon, ahogy kényelmesebb poziciót keresve »ÚJSÁG 5 arrébb emelte a kúthengert, vasrúd akadt a kezébwe.- A fahenger végébe volt egy jó egy kilós vasdarab beleverve, addig a sötétben nem vettem észre. Ahogy a hengert emeltem, a kezemben maradt. Elkezdtem vele a kút falát bontani, hátha vizet találok. Három napja nem ittam, rettentő szomjas voltam. A kút alján lévő pocsolya tele volt férgekkel, nagy, fekete bogarakkal, attól a víztől akkor még irtóztam. Fogta hát a fiú a vasat és ütötte-verte a kút falát. Maroknyi nedves agyagot kapart ki, zsebkendőjébe tette, azt szopogatta. Víz helyett sárral lett tele a szája. Kis idő múlva már a pocsolya vize sem tűnt olyan undorítónak. A bérlet nylon tokjából szürcsölte a poshadt vizet.- Utána jutott eszembe, hogy a vasrúd segítségével talán kijuthatok, ha negyven centiméterenként jobbról-balról kiszedem a téglákat és létraként használom a falat. Először azt hittem, nem fog sikerülni. Lehetetlen volt a kút aljában a kemény, vizes, félkör alakú kúttéglákat kibontani. Nyomta az egész kút súlya, úgy kellett darabonként szétverni. Meg aztán féltem, hogyha megbontom, beomlik az egész. Olyan két-három méter után már könnyebb dolgom volt, ott egyenként ki tudtam szedni a téglákat. Vagy kijut, vagy meghal Verte a fiú a falat, haladt pár métert fölfelé, aztán visszamászott a kút aljába pihenni. Nap- ról-napra kevesebbet bírt, fogyott az ereje.- A hetedik napon még volt vissza vagy 5-6 méter. Ahogy dolgoztam, egyszerre csak éreztem, hogy valami hideg folyik a cipőmbe. Felnéztem, de nem esett, pár napja ugyanis eláztam. Visszamásztam, lehúztam a cipőm és akkor láttam, hogy azért nem fájt a lábam, mert elfagyott és elkezdett üsz- kösödni. Fekete volt és valami lé folyott belőle. Akkor döntöttem úgy, hogy nem várok másnapig, hanem folytatom a munkát, mert különben késő lesz, ha ki is jutok, levágják a lábam. Dél körül úgy éreztem, nem bírom tovább, elhagy minden erőm. Addig úgy bontottam a téglákat, hogy visszamehessek pihenni. Azután csak arra törekedtem, hogy kijussak. Vagy kiérek és megmenekülök, vagy visszaesek és meghalok, - nem hagytam magamnak más alternatívát. Egyik kezével a téglák közé szorította a vasat, a másikkal a hézagokba kapaszkodott. A körmei tövig beszakadtak, de nem érezte. Csak az egyre jobban erősödő fényt figyelte a feje fölött. November 7-én, délután fél egykor ért ki Dobos Misi a napvilágra. Egy óra híján egy hetet volt a kútban.- Forgott velem minden, szédültem. Ahogy próbáltam lépni, összeestem. Csak nevettem, nevettem. Olyan volt, mintha nem egy hetet, hanem egy teljes évszakot a kútban töltöttem volna. Néztem a fákat, és nem emlékeztem rá, hogy ennyire csupaszok lettek volna. Aztán elindultam a falu felé. Kiabáltam, jöjjenek segíteni. Az első házból nem jött ki senki, a másikból kinéztek, de csak legyintettek, nem hitték el ami történt velem. Csak akkor hívták ki az orvost, a mentőket, amikor meglátták a lábamat. Hét nap Hét napot, 167 órát töltött Misi a kútban. Rágondolni se jó, mi lett volna, ha estében jobban összetöri magát. Ha magasabb a vízszint a kútban. Ha több a törmelék. Ha nem akad a kezébe az a vasdarab. És végül, de nem utolsósorban, ha nincs ekkora lelkiereje. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka
