Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)

1992-01-25 / 21. szám

4 »ÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE 1992. január 25. Ki, kiket képvisel Tolnán? 1. sz. választókerület: Rózsa Sándor. Területe: Arany János utca, Bajcsy-Zsilinszky utca 4-120., 3-119., Dombori utca, Foki köz, Malom (volt Ga­garin) utca, Gutái puszta, Gyárvégtelep, Háromszög utca, Kaszárnya utca, Külte­lek, Festetich (volt Marx) utca, Pálé utca, Petőfi utca, Textilház, Tolnai tanyák. Fogadó ideje: minden hó első hétfőjén, 15-17-ig, a vá­rosházán. Emelkednek a közétkeztetési árak Együttest ülést tartott január 22-én a tolnai népjóléti és az oktatási bizottság. Meghívták a város valamennyi érintett, j étkeztető intézményének képviselőjét, hogy az ő vélemé­nyüket is meghallgatva, kikérve alakítsák ki a jövőbeni köz- étkeztetési árakat. Hosszú vita után született az alábbi vég- i eredmény: Korosztályok régi nyersanyagköltség új nyk. 0-3 évesek (bölcsödé) 43 ­43 ­3-6 évesek (óvodák) 36 ­43 ­6-14 évesek (ált. isk.) 44 ­52 ­14-18 évesek (gimnázium) 35 ­38 ­14-18 évesek (szakmunkás) 38 ­38 ­14-14 évesek (kollégium) 75 ­95 ­18-60 évesek (felnőtt közétk.) 60 ­66 ­60 felettiek (szoc. étk.) 46 ­52 ­A táblázat árai természetesen naponta és forintban érten­dők. A változás február elsejétől lép érvénybe. Ezzel párhu­zamosan a népjóléti bizottság javaslatot tesz a képviselő-tes­tületnek, hogy ha az idei költségvetés lehetővé teszi, bővítsék ki az étkeztetési kedvezményben részesülő gyermekek körét - a rászorultságtól függően. Egy kápolna halála Fák. Vastag derekúak és vé­konyak. Cserje és térdig érő avar. Falra és ágakra futó bo­rostyán. Tetőre hajló és falakat ölelő gallyak. Félre csúszott cserepek. Korhadt lécek és be­szakadt tető. Összetört ablakok és darabokra zúzott ajtók. Sö­tétség és csend. Az egyik He­rold feje letörve. A másik még dacol az idővel. Valamikor harang zúgott a toronyban. Rózsafüzért mor- zsolgattak a hívők. Apáthy Ist­ván, a birtokos, és cselédei együtt hallgatták az imát. Ak­kor féltő kezek óvták, védték, takarították a környéket. A ku­polán évszám: 1832. Ma nincs gazdája. Úrrá lett rajta az enyészet. Éppen 160 éve, hogy épült. Hosszú, na­gyon hosszú lesz ez a haldok­lás, mert az oltódó mészbe ra­kott tégla úgy megkötött, hogy szinte szétverni sem lehet. Egyéves a bolt Szemünk előtt megy tönkre a múlt eme szép emléke, a szed- resi Apáti-pusztán. Komád László Egy éve nyitott Tolnán Link Józsefné és családja bútorboltot. Ez a kis alapterületű üzlet rendkívül népszerű, még a környező településekről, sőt, a megyehatáron túlról, Mecsek- nádasdról is jönnek vásárlók. Az árukészlet mintadara­bokból áll. Beszerzési forrásaik többek között a Zala Bútorgyár és a Mohácsi Bútorgyár. A kiválasztott darabot pár napon belül a vevőhöz szállít­ják, s lakásán össze is szerelik. A családi vállalkozásban, mindenkinek megvan a maga dolga, az anyagbeszerzéstől a házhozszállításig. Rossz idők járnak mostanság a kereskedelemre. Az üzletek­ben, akkor is ha dugig vannak áruival, itt-ott szállingózik csak vevő. Minden méregdrága, és százszor is meggondoljuk, hogy mit mennyiért vegyünk meg. A nem túl rózsaszínű képhez még az is hozzátartozik, hogy maguk, a kereskedők kö­zül bizony sokan, úgy tűnik, nem erre a pályára valók. (Tisz­telet a kivételnek.) Nap-nap után találkozunk, unott, udva­riatlan, a vevőt inkáb kikerülő, mint segítő eladóval. Akivel az alábbi beszélgetés készült, a másik oldalon áll. Tolna város több polgárát meg­kérdezve jutottunk el az áfész 4. sz. ABC boltjába, ahol Frank Gézáné, Ági, a vásárlók szerint - kollégáival együtt - az ellen­példa a fentiekre. Az üzlet zsúfolásig tele - pe­dig az ünnepek után, ugye, ez nem jellemző -, amit csak el le­het képzelni, itt minden kap­ható. Nemcsak hihetetlen vá­lasztékkal kínálkozó élelmisze­rek, hanem a kristálypoharak­tól a paplanig, a porcelánele­fánt figurától a legújabb tisztító, illetve kozmetikai szerekig. — Kérem, mondja el a bolt tör­ténetét, és azt, hogy Ön mióta van ennek az üzletnek az élén. — Az üzlet 1977-ben épült, egy régi bolt helyén, ahol a ta­nulóéveimet töltöttem. Szá­momra természetes volt, hogy itt maradok. Fél évig voltam he­lyettes, és most már 12 éve ve­zetem az ABC-t. Nagy örömmel mondom el, hogy az üzlet kol­lektívájának - összesen 20 al­kalmazott van - egyharmada szintén a nyitás óta itt dolgozik. — Ez azt is jelenti, hogy egy összeszokott szakembergárda áll a vásárlók szolgálatában. Ön mint vezető, hogy látja, milyen előnyei Út a jövőbe? Se tüzelő, se kenyér %■ győzni ezzel a fene-nagyon-jó demokráciával! így nem. Majd akkor igen, ha el tudok menni a gyerekemnek venni új cipőt, ruhát, és nem kell előtte a hiva­talnál pitizni, segélyért. Nekem akkor ötször jobb volt, amikor nem volt demokrácia! Porig alázzák az embereket. A szegé­nyebb réteget. Beszélgettem már egy-két emberrel, olyan­nal, aki hasonló cipőben jár, mint én; jó, a felsőbb tízezerrel nem vagyok beszélő viszony­ban, az ő véleményüket nem ismerem, de az biztos, hogy ők tejet, kakaót, meg kalácsot ad­nak a gyereknek reggelire, én meg teát, citrompótlóval. És be kell osztanom, hogy az egy kiló cukor egy hétig elég legyen. Bejárok a munkaközvetítőbe is, havonta. Nincs semmi lehe­tőség. Az is borzasztó: állni, várni. Két ügyintéző van. Az egyik az abc elejét, a másik az abc végét szólítja. Ott tipró* dunk, a sok egészséges fiatal ember, asszony, és ahelyett, hogy dolgoznánk, lejelentke­zünk. Aki nem teszi, még azt a kevés járandóságát sem kapja meg. Ha meg orvosnál van va­laki épp akkor, igazolni kell, hogy akadályoztatva volt, azért nem jelentkezett a megszabott időben. De hányán vannak olyanok, akik nem is dolgoz­tak? Vagy most két évvel ez­előtt elmentek dolgozni és ugyanúgy kapják a munkanél­küli segélyt, mint aki 25 évet lehúzott! Föl akarják vinni a nyugdíjkorhatárt is. Miért? Hát az, aki eléri az 50 évet, teste-lelke kivan, mért nem pi­henhet meg? Képzeljen el egy kétgyerekes anyát, aki, ha lejárt a gyes, elment dolgozni, a 3 és 6 éves kicsi mellett. Hajnalban már felkelt, este, ha hazaért, nekiesett az otthoni teendők­nek, mert a férjére nem számít­hatott. Persze, a férfiak i? agyonterheltek. Lejegyezte: ­stier ­Egy kétgyermekes tolnai édesanya gondolatai At eltelt 40 év után joggal mondhatom, „megjártam a ha­dak útját", és még ez után mi vár rám nem tudom, de semmi jóra nem gondolnok... Tavaly óta én is, a férjem is munkanélküliek vagyunk. Se­gélyből élünk, semiíyen más bevételünk nincs, ebből vergő­dünk valahogy. Elfogyott a tü­zelőnk, kénytelen voltam be­menni a tanácshoz, vagy pol­gármesteri hivatal vagy minek nevezik, kuncsorogni. Már ta­valy beadtam én decemberben a kérvényt, hogy egy egyszeri segélyt utaljanak ki. De nagy házam van. Ez nem az én hi­bám, mikor építettük, nem gondoltam, hogy ide fogunk jutni, hogy nem bírom fenntar­tani. Nem jött a pénz, hiába vár­tam. Gondoltam, hogy beme­gyek, és megkérdezem, hogy egyáltalán mi van. De képzelje el, igy kéregetni, ehhez az em­ber nem szokott hozzá. Bemen­tem és sírtam, és mondtam, mi van, hogy elfogy a tüzelőnk, hogy ennivalónk nincs annyi, amennyi kéne, és azt mondták, menjek vissza 10 óra után és majd valamit megpróbálnak segíteni, mert a bizottság csak jövő héten ül össze eldönteni, hogy kinek jár, vagy kinek nem jár. Kapok-e vagy nem? Azt a várakozást! Mikor legközelebb bementem, mindjárt ideadták a határozatot, s kaptam egyszeri kifizetéssel hatezer forintot. Ez­zel aztán elmentem, vettem 15 mázsa iszapszenet. Gondoltam, lesz, ami lesz, ez a legolcsóbb, 302 forint mázsája. Igaz, még nem fűtöttem vele ... Vettem még 10 mázsa fát is, plusz a fu­varköltség, aztán nem is olyan sok maradt. Elmentem, vettem cukrot, citrompótlót. Citromle­vet nem mertem, olyan drága. Szomorú dolgok ezek, és az embernek könyörögni kell, gazsulálni, ráadásul, előbb-u- tóbb kénytelen eladni a házát is, ha nem bírja fenntartani. Azt se lehet nézni, hogy mi az ér­téke, egy a fontos, hogy ne'le­gyen adóság. Mire kifizetem az OTP-t... Mostmár odáig jutot­tunk, hogy szóltam, nem tu­dunk időben fizetni. Azt mond­ták az OTP-ben, hogy nem kell kétségbe esni ennyire, nem én vagyok az egyetlen. De ez en­gem nem vígasztal. Nagyon rendes volt a hölgy, de sajnos, segíteni nem tud. Ott is sírva fakadtam, ez szörnyű, hogy felvettem a sok kölcsönt, mert tudtam, hogy dolgozunk, majd letörlesztgeti az ember... És most tessék, itt vagyunk, meg- nyuvasztanak bennünket. Itt vannak a gyerekek, nekik mi­lyen kilátásaik lesznek? Ha ta­nulni akar a középiskolába, oda tízezreket kellene fizetni. De ha nem tanul, hol helyezkedhet el? Nem kell sehol sem. És ki tudja, mi lesz az általános iskolában, ki tudja, nem hozzák-e be az ősztől, hogy tandíjat kell fi­zetni? Akkor aztán az újgaz­dag, az majd akármilyen buta is, tanulhat, aki meg szegény, csóró, majd az anyuci, apuci a legalapvetőbb dolgokra megta­nítja ... Én úgy nevelkedtem, nem szabad megalászkodni senki előtt sem, én is olyan ér­tékű ember vagyok, mint az a másik. Tudtam azt, hogy abban az úgynevezett „átkos" rend­szerben az én munkámra is szükség volt. Mindegy, hogy egy! kis csavar vagyok csak a gépezetben. De kellek. Most meg fiatal embereket küldenek el a munkahelyükről, elzülle- nek; magas a bűnözés, ki kény­szeríti őket a naplopásra? Ha hagyják őket dolgozni, hogy el­tartsák a családjukat, biztos va­gyok benne, hogy ez nem így alakul. Ha nem tudok most tü­zelőt venni, elmegyek az er­dőre, vagy ahol érem, és kivá­gom a fákat. Ha elkapnak, ak­kor loptam. Törvényszerű, hogy megbüntetnek. Csupán azért, mert nem akarom, hogy megfaggyunk. Ez az állam bűne. Mindennek felmegy az ára: a víznek, a villanynak... Fizessünk, csak fizessünk ... De senki sem tudja, miből. A nincsből nem lehet kiadni. Mostmár nem isznak a gyere­keim tejet, pedig a kakaót na­gyon szeretik. Olyan, hogy sajt, hát az talán csak az álmukban jön elő. Most vettem egy félki­lós olcsó margarint... Éz van. Szerencsére a kiskertben meg­terem a zöldségféle, arra nem kell annyit költenem. Tegnap elmentünk vásárolni egy kis élelmiszert a két gyerekkel. A kisfiam beletett a kosárba két kis csokit. Nem volt szivem rá­szólni, hogy „nem szabad". Ál­lítólag megszűnik a tej jegy is. De ne kelljen tejjegy! Tudjuk megvenni a tejet! De most meg­int felvitték az árát. Miért? Sok a tej, sok a tehén, mitől lesz drágább? Sok a hús, sok a hús­féleség, s az is méregdrága. Ja­nuár vége van, nagyon kevés pénzünk maradt. Hogy bírjuk ki a telet? Elvittem az aranyai­mat Pécsre. Azt is föléljük, amit értük kaptam. Kellene kabát, kellene cipő, miből, nem tu­dom. Munkalehetőségünk pe­dig nincs, jelenleg. Nem marad más hátra, meg­próbáljuk eladni a házat. Fel­építettük, most mindent elado­gatok belőle, aztán az üres ház következik ... Áron alul kell értékesíteni, ha egyáltalán akad rá vevő. Semminek nincs ér­téke. Szekszárdon egy házhely egymillió, én meg eladhatom a kész házamat másfél millióért. Habár azt mondta a fiam, ha így megy, hamarosan hajlékta­lanok leszünk. Mert annyi lesz az adóságunk, hogy kilakoltat­nak bennünket. Ne is mondja nekem senki, hogy milyen jó a demokrácia! Se tüzelő, se ke­nyér. Megmondhatjuk a véle­ményünket? Süket fülekre talá­lunk. Mi változik? Semmi. Úgyhogy nem tudnak meg­Egy arc, egy mesterség vannak a régi szakemberek foglal­koztatásának? — A vásárlókkal kialakított mindennapos kapcsolat na­gyon fontos. Ez abban nyilvá­nul meg, hogy a vásárlók biza­lommal fordulnak eladóinkhoz. Állandó, visszatérő vásárlóink vannak, nemcsak tolnaiak, ha­nem sokan jönnek Szekszárdról és Domboriból is. Főleg nyáron. Köztük sok a külföldi, itt üdülő vevő. Jó érzés, amikor azt mondják, hogy itt sok olyan árut megtalálnak, amiért más­hol 8-10 üzletet is végig kell járniuk. — Magam is voltam már önök­nél, többnyire nyáron, mint vá­sárló, s mondhatom, hogy ugyan­azt tapasztaltam, amit a tolnaiak. Udvarias, előzékeny kiszolgálást, roskadásig telt polcokat, mindig friss árukészletet láttam, s általá­ban a legújabb kurrens árucikkek is ott sorakoztak a polcokon. Hogyan lehet ezt mind egy üzletben megva­lósítani? — Talán először az emberi oldalát emelném ki. Aki az el­adó szakmát választja, annak tudomásul kell venni, hogy emberekkel, vevőkkel foglal­kozni csak úgy lehet, hogy ott­honi gondjait, bajait nem hoz­hatja be az üzletbe. Sajnos, a mai fiatal eladókat erre nem ta­nítják meg. A vevő pedig csak oda szeret járni, ahol mosoly­gós, figyelmes eladók szolgál­ják ki. Áz árukészlet beszerzése egy nagyon fárasztó, sok időt, energiát, kapcsolatokat igénylő feladat. A legtöbb árut a szek­szárdi füszérttől szerzem be, de ha szükséges, a kalocsai fü- szérthez is elmegyek. Sok, most alakult kft. olcsóbban kínálja áruit másoknál. Igyekszem fel­kutatni őket. Minél olcsóbban sikerül beszereznem, annál ol­csóbban adhatjuk tovább a por­tékát, vevőinknek. — A kereskedelem is az a terű- let, ahol nincs ünnep, nincs hét­vége. Az ünnepek előtt bizony sok morcos, udvariatlan eladóval talál­koztunk, néha az az érzésünk tá­madt, mintha minket, vevőket ki­néztek volna az üzletekből. Ebben a boltban hogy sikerült megvalósí­tani azt az elvet, hogy az eladók a vevőkért vannak, és nem fordítva? — Ebben a szakmában nem­lehet nézni az órát, hogy mikor jár le a munkaidő. Véleményem szerint, aki szereti a munkáját, bármi legyen is az, nem úgy kezd neki, hogy bárcsak már vége lenne. Bizony nincs hét­vége, és az ünnepek előtt a leg­több a teendőnk. Szerencsére, ebben az üzletben - és most megint utalnék a régi összeszo­kott szakemberekre - egy olyan közösség dolgozik, akiknek so­sem kell külön mondanom, hogy bent kell maradni, túl­munkát kell végezni, mindenki tudja, mi a kötelessége, és szó nélkül teszi a dolgát. — Mikor igazán boldog Frank Gézáné, Ági? ' ^ — Amikor látom, hogy a ke­nyeresek kívülről tudják, hogy a vevő milyen kenyeret kér, még azt is, hogy világosat vagy sültebbet, amikor a pénztár felől nevetést hallok - az emel­kedő árak ellenére -, amikor a vevő elmondja, hogy megta­lálta azt az árut, amit már hó­napok óta több nagyváros üzle­teiben keresett. Amikor a tv reklámjaival egyidejűleg - akár kutyaeledelt, akár édességet, akár tisztító- szert - már a vevőink a polca­inkon megtalálják. Sas Erzsébet Fotó: Ótós Réka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents