Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)
1992-01-25 / 21. szám
r r 1992. január 25. H ogy mit érezhették azok a kiskereskedők, akiknek az ötvenes évek elején egyik pillanatról a másikra le kellett mondaniuk a családjuk megélhetését biztosító kis üzletükről, amit kemény munkával maguk hoztak létre, arról hitelesen azok tudnának szólni, akikkel mindez megtörtént. Csakhogy kevesen vannak már ilyen emberek. Az egykori vegyeskereskedések, kis szatócsüzletek tulajdonosai jórészt meghaltak. * Hőgyészen, közel a falu központjához kis üzlet foglalja el egy családi ház első frontját. Korábban az áfész cégtáblája volt a bejárat fölött, még korábban az, hogy Klingheber vegyeskereskedés, újabban meg egyszerűen csak annyi, hogy vegyesbolt. Három cégtábla, három megnevezés, s ami a három névtábla csere között van, az maga a történelem.- Pár zsák sóval, cukorral kezdték a kereskedést a szüleim 1930-ban, akkor építették ezt a házat az üzlettel együtt. Apukám itt, Hőgyészen, a Ranschburger nagykereskedőnél tanult. Mikor önállósította magát, az öreg Ranschburger támogatta, hitelbe adta az árut, eladás után kellett fizetni. Ahogy ment a bolt, úgy fizettük vissza az üzletre, az árura felvett kölcsönt. Engem küldtek gyerekként a törlesztéssel hetente, pénteken a bankba, - mondja a vegyeskereskedés egykori tulajdosonának fia, aki nemrég töltötte be 70. életévét.- Családi vállalkozás volt ez a bolt, a szüléimén kívül a Jani öcsém dolgozott benne, de nem sokáig, elhurcolták leventeként tizennyolc évesen egy kis má- lenkij robotra. Bányába került, ott halt meg egy árvízkor - meséli az azóta Sárhidire magyarosított idősebb fiú, a ma már többszörös nagyapa, Jaksi bácsi, akinek talán éppen az volt a szerencséje, hogy nem kereskedőnek tanult. A pécsi Ziper- novszky technikumot elvégezve került a budapesti repülőgépgyárba, ahol felmentették a katonai szolgálat alól. Klingheber János vegyeskereskedése szerencsésen átvészelte a háborút, nem bombáz------1 HÉT VÉGI MAGAZIN — V isszavették a régi boltot Történelmi cégtáblacsere A nagymama nyomdokaiba lépett az unoka A pult mögött az unoka és a dédunoka Igazi üzletasszony volt az anyósom - mondja Bözsi néni ták le, nem rabolták ki. Ez utóbbit éppen egy, a házba beszállásolt orosz tisztnek köszönhette a család. Akkor már az idősebb fiú is otthon volt, segítenie kellett. Amilyen szerényen kezdődött a kereskedés, olyan hamar fejlődött. A mama igen ügyes üzletasszony volt, mindenfélét kieszelt, hogy odacsalogassa a vevőket. Cukrászda nem lévén a faluban, még tortát is sütött, azzal kínálta meg a vidékieket, a pusztai embereket, hadd szokjanak az üzletbe. Csakhamar mindenfélét kínáltak, egy igazi vegyeskereskedéshez méltóan. Volt itt a kocsitengelytől kezdve, a különféle iparcikkeken át a gombig, szipkáig, kenyérig, lisztig minden. A zárt kapualj raktárként szolgált, a falon nagy szögeken lógott a vasáru, alatta volt a marhasó. Felhőszakadás után a nagy víz olykor kimosta az utcára a marhasót. Amikor aztán terelték haza a teheneket a legelőről, nyalták a tehenek a sós járdát, a kapufát. A küszöb egészen elkopott. Klingheber János 1949-ben meghalt, de akkor már megint hárman voltak a boltban. A Pestről hazatért fiú 1950-ben megnősült. Egy évre rá jött az államosítás.- Hat hétig volt börtönben Anyika, mert nem mondott le önként az üzletről. Hőgyészről csak két ember ült, az egyik az én negyvennyolc éves anyósom volt - meséli a család kálváriáját Bözsi néni, aki maga is jópár éve nyugdíjas már. 1951-ben, az üzlet államosításakor még fiatalasszony volt, akkor várta első gyermekét.- Annak idején Hőgyészen voltak politikai rendőrök. Egyszer csak jöttek és fölszólítottak bennünket, hogy ezt az üzletet fel kell ajánlani, mert különben hiba lesz. Nem akart édesanyám lemondani, a két kezével hozta létre ezt a boltot, hallani sem akart az egészről. Elkezdődtek a zaklatások, a feljelentgetések, a házkutatások. Aki keres, az előbb-utóbb talál is valamit. Klingheber néni bezárásához elég volt egy zsák, állítólag eldugott liszt. Ezért vitték Szekszárdra. A faluban csak Amri néninek szólított asszony egy utcalánynyal került egy cellába. A rendőr, aki bekísérte, amikor este visszaért a faluba, egy szót sem szólt a családnak. Úgy tett, mintha nem tudna semmiről. Nem bántották a börtönben a kiskereskedőt, csak rendszeresen felszólították, mondjon le a boltról. Fia naponta látogatta, ügyvéd után szaladgált. A beszélőn, a rácson át lopva egy-egy savanyú cukrot dugott édesanyjának, a mamának az volt a kedvence. Közben otthon, a vegyeskereskedésben egymást érték a házkutatások.- Háromszor-négyszer is jöttek egy nap, pincétől a padlásig mindent felforgattak, a szekrényekből mindent kidobáltak. Épp hogy összepakoltam az egyik házkutatás után, már itt voltak megint. Hét hónapos terhes voltam, a férjem Szek- szárdon, én cipeltem mindent. Mikor az anyósomat kiengedték, rá pár napra a sok izgalomtól megszültem. Koraszülött lett a fiam, kilencven dekás volt, két napot élt. Hat hét után kitűzték a tárgyalást. Előtte az ügyvéd tanácsát megfogadva aláírást gyűjtöttek, hogy Klingheber néni nem csapott be senkit a faluban, sőt, hitelbe adott sót, petróleumot, nem volt kizsákmányoló.- Vasárnap reggel kiálltam a kapu elé, és a nagymisére menőknek elmondtam, hogy miről van szó. Ha hiszi, ha nem, mindenki a legnagyobb örömmel bejött és aláírta a papírt, hogy igenis az Amri néni nem volt burzsuj kapitalista. Nem tudom hány aláírás gyűlt össze, de az ív teljesen megtelt, mindenki szó nélkül aláírta. Délelőtt volt a tárgyalás, este már otthon volt Klingheber néni. Mihelyt aláírta, hogy átadja feltétel nélkül az üzletet, rögtön elengedték.- Még ott, a tárgyaláson sem tudta Anyika először kimondani, hogy lemond az üzletről, pedig megbeszéltük a dolgot. Csak nézett rám, én meg integettem a pádból, hogy írja alá, addig úgysem engedik el. Aztán végre nagy nehezen megtette. Rögtön kiengedték, motorral jöttünk haza. Belebetegedett a dologba, soha nem jött rendbe, egy évre rá meghalt, nem heverte ki ezt a csapást. Az élet ment tovább. Az üzletet az földműves szövetkezet vette át, alkalmazott került a boltba. Bérleti díjat eleinte havi 50 forintot fizettek, aminek fejében használták a pincét, - merthogy akkor még nem volt hűtőszekrény -, a vécét, az udvart, a kapubejárót. Az utóbbi időben emelkedett a bérleti díj, tavaly 1000 forint volt. KÉPÚJSÁG 5 Az üzletalapító- Keveselltem ezt az összeget, 3 ezer forint havi bérleti díjat szerettem volna, de sokallta az áfész. Inkább fölmonják a bérleti jogviszonyt, mondták, mert ez nekik nem kifizetődő. Kérem szépen, ha ez az áfész- nak nem kifizetődő, akkor adják vissza a boltot. Hát így lett a vegyeskereskedés ismét a miénk, - mesélik az újabb cégtáblacsere történetét. Visszakerült hát az üzlet a család tulajdonába. No azért nem teljesen ingyen, tizenötezer forintot kellett a régi, még a Klingheber bácsi által készíttetett pultért, pocokért fizetniük.- Kérdeztem, mit csinálnak a polcokkal, azt mondták összevágják, vagy eladják nyúlket- recnek. Mondtam, hogy akkor én megvenném. Rendben, tizenötezerért viheti. Persze ebben benne volt a telefon is, de az is a mienk volt, amikor elvették az üzletet, azt is vitték ingyen. Mi kifizettük amit kértek, örültünk, hogy egyáltalán visz- szakaptuk. A vegyeskereskedést a múlt év őszén újjávarázsolták, felújítottak mindent. Az áfész ez eltelt negyven év alatt szinte semmit nem költött a boltra. A pult mögött Klingheber néni unokája, Klári áll. Korábban titkárnő volt. Most vesz, elad, áru után megy. A kérdésre, hogy nem furcsa-e az új szerep, csak mosolyog.- Olyan, mintha mindig is ezt csináltam volna - jelenti ki. A vér, nem válik vízzé, a nagymama kereskedő szelleme a génekben átöröklődött. F. Kováts Éva Fotó: Gottvald Károly Ferde fohász A század, amelyben születtem, valaha az értelem diadalát hirdette. Kisiskolásként, az iskolapadban a százéves háború történetét tanulva az állandó harcok, öldöklések, pusztítások, bizonytalanság olvastán megborzongtam. Istenem, de jó, hogy nem akkor születtem - rebegtem hálát. Azóta elmúlt pár év. Háborúk, forradalmak és ellenforradalmak, terrorizmus, öldöklések - ez az én századom, Krisztus születése óta számszerint a huszadik. A század, melynek szülöttei el vannak ragadtatva önmaguktól. A század, amely két világ-, és számtalan helyi háborút, őrült politikusokat produkált. A század, amely atom és a hidrogén bombát vajúdott. A század, amikor országokat és családokat ziláltak szét. A század, amikor emberek milliói pusztultak el értelmetlen célokért. A század, amelyben a ráció nevében semmibe vették az emóció által befolyásolt tömegeket. Istenem, ez a század nem az én századom. F. Kováts Éva A piacon A januári „kellemes" idő ellenére - talán azért, mert kipénzelték magukat év végén az emberek - kevesen jártak a máskor vásári sokaságot látott tamási piacon. Annak ellenére, hogy megjelent a kazettaárus - most kabarét reklámozva -, kínáltak paprikát, lábbelit, meleg ruhaneműt, halat, ezúttal még vámmentes kávé is akadt jóné- hány csomaggal, s Biczi László is jelen volt az elmaradhatatlan lottóival, totóival, sorsjegyeivel. Szóval, mindezek ellenére nem volt igazi piac, mivel sok árus és sok érdeklődő, illetve vásárló elmaradt. Bízzunk azért abban, hogy lesz ez még jobb is. - él - Gottvald Károly felvételei
