Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)
1992-01-18 / 15. szám
1992. január 18. HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 5 * * Székelységem története Mert én ott születtem ... A falu közepén álló alacsony, kedves kis parasztház a francia tévéseket is megihlette. Gyöpös udvarával, meszelt, grádicsos gangjával, faragott oszlopaival és tiszta szobájával. A kétszínű, sakktáblásra rakott kövön újságpapíron az alma, a körte. Csodálatos barokk, faragott ebédlőgarnitúra szekrényének két része egymás mellett. A ház olyan alacsony, hogy a díszes bútor nem fér el benne egymás tetején. A patyolattiszta szobákban a földet székely szőttes borítja. A falon rámában a múlt kevéske képi emléke. A lakószobában cserepes sparhelt áraszt meleget. Körben oly fényes rajta a nikkeles korlát, mintha legalábbis a mester nem épp egy évszázada nikkelezte volna le. A lakókonyhában az asztalon bőséges reggeli. A disznótoros mellé édes hagyma dukál, s némi fasírozott hidegen. A két kisöreg kettecskén rágja a közös kenyeret, a gyerekek kirepültek, s-ők nagyszerűen megvannak itt Izményben. A falióra ketyegése még beszéd közben is hallik. Zsók Ágoston és felesége kedves, vendégszerető ember. A reggeli munkákon túlvannak, s meg kell adni a testnek azt amit kér. Ágoston bácsi jó karban van, ma is látszik, szálfatermetű, kemény legény volt. — Aztán a mádéfalvi veszedelemről tud-e valamit Ágoston bácsi? — Aj fiam, mikor volt az?! Tudok, hogyne tudnék, hisz milyen székely az, ki erről se tud? Én azt is tudom, az mér székely és amaz csángó, hisz a kettő egy! Egy és ugyanaz. A meneküléskor Moldovába kaptak engedélyt a behúzódásra, hogy a Mária Terézia üldözésitől megszabaduljanak. Ahogy ott a Kárpátokon mentek keresztül, csengettyűs lovakkal jártak. A románság mondta, hogy csengettyűssen jöttek. így lettek csángók.En is abból a fajtából vagyok. — Nem szeretik egyesek, ha lecsángózzák őket. — Negyvenegyben lett ez. Amikor Bukovinából jöttek a népek, csángók voltak. Szapora nép volt, de nem is pátyolgat- ták a pulyákat, mint mostanában. A feleség is közbeszól, mesél arról, hogy a nagyszülei 11-en voltak testvérek, s öt meg is halt. A nagyanyjának 44 unokája volt. Számolják, most közösen nekik 7 unokájuk s 6 dédunokájuk van csak. A háttérben a rádió délelőtti adásának zaja szűrődik be a konyhába. Ágoston bácsi folytatja a falatozást. Kezében a kés, jó vastag kenyeret szel, mellé a disznótorost fogja, meg a hagymát. Már csak csipeget. Aztán jöhet egy Kossuth cigaretta. Nem sokat szív már. — Bácskáról mit érdemes tudni? — Idefigyeljen! Én is ott voltam, mint katonaszökevény. Ezek a székelyek most sokmindent másképp mondanak. Minket a szerbek sose bántottak! Pont a szomszédjában laktam, hát nem jól mondta most a tévében. Tudja volt az a négy darab esténkint. Én jól emlékszem! Hál Istennek, jól... Jó világ volt, nagyon jó. Mesél a hazakerülése utáni időről, amikor szakma nem lévén, megélhetést csak a föld jelentett. Topolyán a munkaközvetítőben megtudta, melyik uradalomnál kaphat munkát, ami reggel hattól este hatig járta. Télen favágás volt. A gőzgép sípja ma is fülében, a morzsolás, a favágás, darálás hangjait szinte hallja, a gabona- szelelés, a tavaszi vetőmag-előkészítés emlékei kapják el. A napszám erős volt, 3 pengő 50, a bor meg literenként 16 fillér! Príma borok voltak, szinte hallik az ivás utáni csettintés. Kos- suthfalván, Bajsán, Topolyán jóhírű maszek pékek hordták a hat-tízkilós kenyereket. — Az olyan volt ám mint a kalács. Lehetett szelni, szépen hasogatni... Olyan jó irhás kenyér volt. Mutatja, milyen kés kellett ahhoz, hogy szelni lehessen. Kiderül, nyolcvan deka lisztért adtak egy kenyeret. — Lekopogom! Bár még máma is úgy élnénk mint akkor. Békesség volt, meg szeretet. Egy éjszakai élményéről mesél, mikor megtudta, hogy a szerb munkatársai partizánok. Tán épp lánytól ment haza, bebámészkodott, mint mondja. Igaz, súgták, ugye ő semmit nem látott, ha még akar látni valamit az életében. Mit törődött ő vele. Heti étel, egy príma ing került ki a napszámból. A katonaság, a háború következett a szabadkai bevonulás után. A budai várról beszél, a házba fúródott repülőről, a Sándor palotabeli őrségekről. — Mikor nősült, Ágoston bácsi? — Negyvenötben, én. — Szép lány volt? — Nézze meg fiam! Most se csúnya, na. Olyan mint a nagyanyja volt. Kezeit összekulcsolva mondja a feleség, ha tudta volna hová jön, hát nem jött volna. — Azt hiszed, ott jobb lett volna? - kérdi a férj. — Visszasírja azt az időt? - kérdezek rá tapintatlanul. — Idefigyeljen! Nemhogy ő, még én is. Mennék oda haza. Az az én szülőföldem. Az a haza. Az volt Magyarország közepe! Most is az kéne legyen. A feleség Tőkés László püspökre tereli a szót, mert a rossz hírek úgy összerázzák az ember lelkét - mondja és sírva is fakad. Négy testvér rekedt oda. Ugyan falun ők megvannak, kenyeret sütnek, baromfit tartanak. Pénzük van, de rettenetes a szegénység. Nincs mit venni a pénzen. A darabka vaj, mint az itteni tízdekás fele, száz lej, és a nyugdíj hatszáz lej. Ötszáz lej a sertéshús.-—Ágoston bácsi, aztán vágott-e maga feketén valaha? — Jaj... Úgy levágtuk a pincében, senki se tudta. Elmentem Mucsfára, hoztam a két hete dugdosott borjút, itt el lett vágva. Nevet. Jóízűt nevet, mert bújni kellett, főleg a gyerekek elől, nehogy véletlen kikérdezzék, vagy elszólják magukat a faluban. Mondja, vasárnap készülnek vágni két medvét, mert akkorák ám. A hatalmas keresztépület jó gazdaságról árulkodik. Mindenütt rend. Az öreg vetőgép a fészer alatt rég nem látott munkát, de míg a gazdája él, jó helyt van ahol van. A téglaistálló fúgái fehérre meszelve hivalkodnak. Zsók néni a fehérre meszelt ólból, ami már használaton kívül van, egy öreg vájdlingban csutát visz a sparheltba. A szekszárdi gyermekről, a bánkútiról szólnak. Támogatják őket egy kis disznótorossal, töltelékkel, mert boltból nem lehet spájzolni szerintük. Á zugfőzéseken nevetünk jót, de Ágoston bácsi tekintete elkomorul. Már nem úgy bírja a munkát mint szeretné, meg hát a hostel sincs megszántva. A hostel... csak így svábosan, a gyümölcsös mögötti nyolcszáz szögöl. — Ilyenkor szántatlan? Ha csak az enyim volna, de a téesz traktorok nem szántanak, a szomszéd 42 forintos gázolajjal nem szánt, azt mondja. A föld szeretete, tisztelete és annak megdolgozása kerül szóba. A füstölés, amit az unokáknak csinálnak, s máris a konyhában termünk. A konyhában rakott kemence helyén óvatosan elvitatkozik a két kedves kisöreg, egyik így emlékszik, másik amúgy, s máris a múltban vagyunk. Kolozsvár, Nagyenyed, Torda megye . .. háború és hadifogság, ki hová lett? A felvinci falu melletti tordai úti tanya, a főjegyző birtoka, a munka, a múlt megszépítő emlékei. Nem jártak arra mostanában, s nem is néznék meg szívesen. A sírás üyenkor közel van az asszonynéphez, de nem a bánat sírása az effajta, csak a fiatalságé, a szép napoké. Visszagondolnak, s álmaikban éjjel tán otthon járnak. Szabó Sándor Fotó: Ótós Réka Apus és a hétköznapok az egész világ bennünket bámul-e már? Apus szerencsére nagyszerűen tartja magát. Igaz, időnként az ízületei rakoncátlankodnak, de ilyenkor a kapható és létező kenőcsök közül mondjuk ötfélét egyszerre ráken fájós térdére, s ettől aztán valójában azt sem tudja melyik miképp hat, melyik használ, melyik árt. Apus egy ragyogó figura. Amikor disznóvágáskor egy figyelmetlen pillanatában ledarálta egy ujjpercét, nevetve mondta, legalább több lesz a töltelék, - miközben darabokra tört a lelke, hiszen az az ujjperce bánta az akciót, mellyel a hegedűn az akkordot fogta. Nem kesergett sokáig, hanem a hetvenedik születésnapjára kapott Yamaha orgonán kezdett nagy serényen tanulni. Gyűri szorgalmasan a kötelező gyakorlatokat, csak azt bánja, hogy egy-egy jó nótába nem foghat még bele, pedig nagyon várja. Apus egy külön világ. Amikor az üzletvezetői szakvizsgára készült, egy személyben volt a vizsgabiztos és a vizsgázó is. Megírta a tételeket, húza- tott magával, vizsgázott és osztályozott... addig tanult, míg ugye mondanom sem kell, maga a vizsgabizottság elnöke kérte, hogy hagyja már abba a feleletet, ő csak nevetett, és kérte, csak azt a részt hadd mondja még el. . . Apus korát meg- hazudtolóan jó szellemi és testi kondícióban van. S olyan csodás, hogy van! Szóval valahogy így. Szabó S. Mozdult a magány Dörrenéssel szétrepedt a csönd. Mozdult a magány. Remegéshez igazodva indult a támaszkodó bot. A Nap sajdított az emlékeken, azok foszlani készültek. Pár lépést kísértettek még, de szétzúzta valamennyit a korgó pillanat elevensége. Patyolat lepedő vitorlázott a szélnek tiszta holnapot suhintva. Hízelkedő hűség kért eledelt. Zsoltár formálódott az élet múlandóságáról, elhalkult. Az ember a porlandóságot várva kuporgott a fényben. Decsi Kiss János Fotó: Gottvald Károly Apus ragyogóan tartja magát. Mosolyogva legyint csak, amikor megfeddi az ember, hogy ebben a téli zimankóban azért jobban is vigyázhatna magára. Azt mondja, ha már azt sem viseli el a szervezete, hogy ingben-glóriában kiszaladjon kaput nyitni, vagy leugorjon a pincébe egy üveg rizlingszilvániért, akkor már régen megette a fene. Bezzeg annak idején ... Apus tényleg fantasztikusan jól tartja magát. A hetedik ikszet elkerülve azon bosszankodik, hogy képtelen már bemutatni azt a kunsztot, amit még a hadifogságban, legyengülve is megcsinált; mármint azt, hogy egy lábon leguggolt és felállt, szélesre tárt karokkal, miközben a másik lábát egyenesen előrenyújtva tartotta, mint a cöveket. Megpróbáltam mikor egyedül voltam, s nevetve dőltem el, mint egy liszteszsák, elbagatellizálva az egészet. Apusnak még ma is majdnem jobban ment ez mint nekem. Eszembe jut az a belészo- rult virtus, amivel mindenkinél messzebbre dobta a gránátot, amikor a falnak támasztott létra fokán hú- zódzkodva ha csak eggyel is, de mindenkinél magasabbra jutott, vagy eszembe jut az az idő, amikor az akkor még majdnem csodaszámba menő, teleszkópos Csepel motorján úgy kerülgette az udvarban az eperfát, meg a téglákkal körülrakott homokrakást, mint egy Isten. S én csak kapaszkodtam, kacagtam és azt néztem, vajon
