Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)

1991-12-06 / 286. szám

1991. december 6. PÚJSÁG 3 Ki itt a nyomorék? Csókolom, én nem erre vágytam, nem ezt akartam! Rend­szert ugyan én is váltottam, de a rosszkedvemet képtelen va­gyok lecserélni. Pedig higgye el, nagyon igyekszem, ha kell becsapom önmagamat is, s a tükörbe vigyorgom: de jó ne­kem! Néha sikerül eljátszanom egy 24 évi iga után felszaba­dult, erőteljes, demokratikus ifjú szerepét, de be kell vallanom egyre nehezebben megy, ez a darab nem az enyém. Sajnos már az eddig hátamat védő cinizmusom is fogytán van ... Mégis ki kellene tartani, mert nem igaz, hogy sokszor az egészséges lelkűeknek kell nyomoréknak érezniük magukat, s fordítva, nem hiszem, hogy a demagógia még sokáig taps­vihart arathat, s hogy legtöbbször az győzzön, aki tehetsége­sebben tud átgázolni a tisztességen, az értékeken, mondván: azért, mert én vagyok a ma embere, ide nekem az igazságot is! Tudja mit? Odaadom. Csak azt mondja meg, kinek az igaz­ságát kéri. Hogy természetesen a sajátját? De hisz az önnél van! Nem értem, miért kér rajtam számon olyan igazságot, ami nem az enyém. Ezt nem illik. Legalábbis az ön által oly sokszor hangoztatott demokráciában ... KRZ Fehér Gyűrű Egyesület megyénkben is Hazánkban is új még az az egyesületi forma, melynek megalakítását Tolna megyében is tervezik. A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület a bűnözés áldozatai­nak támogatására és a bűncse­lekmények megelőzésére ala­kult 1974-ben, a Német Szö­vetségi Köztársaságban. Ez időtől kezdve a német minta alapján, Nyugat-Európa 15 or­szágában és az USA-ban szerveződött hasonló egyesü­let. Budapesten két évvel ez­előtt jegyezte be a Fővárosi Bí­róság a társadalmi szervezetek nyilvántartásába. A magyar Fehér Gyűrű alap­szabályban rögzített feladata, hogy konkrét és közvetlen tá­mogatást és segítséget adjon a bűncselekmények áldozatai­nak, azok hozzátartozóinak, anyagi, pénzügyi, jogi és egyéb formában. Az áldozatok és hozzátartozóik gyakran olyan problémákkal küszködnek, amelyek külső segítség nélkül aligha oldhatók meg. A bűnö­zés áldozatainak többsége anyagi károkat is szenved, de a megtérülés folyamata lassú és meglehetősen bizonytalan. Eb­ben szeretne segíteni a me­gyénkben most megalakuló Fehér Gyűrű Egyesület is, amely dr. Szabó Endre nyugdí­jas ügyész kezdeményezésére jött létre. Az egyesület rendsze­res működését nehezíti, hogy egyelőre még nem találtak olyan helyiséget, ahol heti 2-3 órában az ügyfélfogadás és a tanácsadás megoldható lenne. Kérjük, aki tudja, segítse ezt a nemes és humánus kezdemé­nyezést. Mauthner A miniszter válaszol A Kereszténydemokrata Néppárt Tolna Megyei Szervezete november 13-án nagygyűlést szervezett, amelyre hívott min­denkit, akit a mezőgazdaság sorsa érdekel. A sikeres rendez­vényen Kupa Mihály pénzügyminiszter is igen sok kérdésre válaszolt, de még többre idő hiányában nem térhetett ki. Ezekre írásban küldte meg válaszait, amelyeket naponta je­lentkező sorozatunkban teszünk közzé. Göry Attiláné (Szekszárd) kérdése: Az ÁVÜ-be hogyan kerülhet be olyan pártállami vállalatvezető, akinek a válla­lata felmondott. Fültanúja voltam egy beszélgetésnek, miszerint egy ilyen vezető ki­jelentette, hogy még két évig csinálja, addig jól megszedi magát, aztán egy jó vállalko­zás és nincs gondja az élet­ben. Megjegyzés: már most sincs, mert már sikerült meg­szednie magát. Válasz: A kérdés kissé sze­mélyeskedő. Erre nem kívánok választ adni. Mikléczy György (Buda­pest) kérdése: Nem félti-e a tisztességes vállalkozásokat, hogy a jelenlegi irreálisan magas kamatok mellett kép­telenek lesznek a vállalkozók hitelt felvenni és a kamatokat megfelelő nyereségből fi­zetni? Válasz: A jelenlegi kamatlá­bak valóban magasak, de nem irreálisak. Sajnos a jelenlegi magas inflációs ráta miatt nincs lehetőség a kamatlábak azon­nali csökkentésére. 1992-ben az inflációs ráta jelentős csök­kenésével várhatóan a hitelka­matlábak is mérséklődni fog­nak. Ez az inflációcsökkenés lesz jellemző 1993-94-ben is és ennek eredményeképpen a hitelkamat nagysága dinamiku­san csökken. Rövid távon való­ban nehézséget okozhat a ma­gas nominál kamatláb a hitelek felvételénél, azonban a közel­jövőben az antiinflációs politika sikerével párhuzamosan ez a probléma oldódik: a hitelek visszafizetésében nem fog gondot jelenteni a tisztességes vállalkozóknak. A vállalkozók elvben többféle (hazai és külföldi eredetű) ked­vezményes kamatozású hitel közül választhatnak, amikor ké­relemmel fordulnak a bankhoz. Ezen hitelek (E hitel, start hitel, stb.) kamata általában a jegy­banki alapkamat mértékével megegyező vagy valamivel az fölött, 22-30 százalék között alakul. Kupa Mihály Természetesen az egyes bankok mennyiségi kínálata a szóbanforgó hitelekből igen kü­lönböző, emellett a kedvezmé­nyes hitelek nyújtásával csak a bankok egy része, első sorban az országos (fiók) hálózattal rendelkezők foglalkoznak. A vállalkozóknak ezért hitelké­relmükkel célszerű egyidejűleg több bankot is felkeresni. Kizárólag hitelre alapozni egy vállalkozást azonban - még kedvezményes hitelnél is - túl kockázatos, piaci kamatláb mel­lett pedig szinte biztos „bukást” jelent. A hitel lényegéből követ­kezően a saját forrás (tőke) ki­egészítésére szolgál. Gazda­sági társaságokban külső tőke­bevonással a hitelszükséglet mérsékelhető. (Folytatjuk.) Tagtoborzó A székesfehérvári székhelyű Humusztermelők Érdekvédelmi Egyesülete december 7-én, szombaton délelőtt 10 órakor tájékoztató és tagtoborzó gyű­lést tart Simontornyán, a köz­ségházán. Az egyesület céljaival, ered­ményeivel kívánják megismer­tetni a környékből és a megye más részéből érkezőket. Dunaföldváron: egy ezrelék Kárpótolhatók-e a katolikusok? Testületi ülés Tamásiban Adó,egészségügy és óvoda Gazdag programja lesz de­cember 9-én, hétfőn délután 5 órakor kezdődő ülésén a ta­mási képviselő-testületnek. A polgármeteri hivatal dísztermé­ben tartandó rendezvényen többek között várhatóan rende­letet alkotnak a városatyák a helyi adókról, a képviselők egy-. szeri költségtérítéséről és egyes önkormányzati rendele­teket módosítanak. Meghallgat­ják a város egészségügyi ellá­tásának helyzetéről, valamint az óvodai nevelés helyzetéről és tárgyi feltételeiről készített beszámolót. Várhatóan megál­lapítják az önkormányzat 1992. évi egységes szerkezetbe fog­lalt munkatervét, módosítják az 1991. évi költségvetést, szó esik a középfokú oktatási in­tézményekről, kinevezik a vá­rosi könyvtár igazgatóját és döntenek az városgazdálkodási üzem átalakításáról. Az államosított egyházi ingat­lanokról szóló törvény kétféle lehetőséget biztosít a tulajdon­jog rendezésére. Rövidebb ha­táridőn belül akkor, ha az ön- kormányzat valamint az egyház helyi szervezete egyezségre tud jutni, vagy hosszabb távon de: tíz éven belül -, ha a legfel­sőbb szintű tárgyalások már le­zárultak. Dunaföldváron történ­tek lépések a törvény mihama­rabbi végrehajtása érdekében, bár az eredmények ezidáig el­lentmondásosak, mint Zab And­rás segédlelkész szavaiból is fény derül: — Még tavaly decemberben kérte a Pécsi Egyházmegye fő­pásztora, Mayer Mihály püspök úr, hogy az államosított egyházi ingatlanokról keressünk irata­ikat. Itt Földváron 5 iskolaépület, 2 óvoda, a nővérlakás, a misz- sziósház és a legényegylet épü­letéről sikerült hiteles dokumen­tumokat találnunk. Ezek mellett a ferences rendház is az egy­házé volt, ám ennek vissza­igénylése nem az egyházköz­ségünk jogosultsága. Tény, hogy a törvény a volt ingatlanok 50 százalékának visszakéré­sére ad lehetőséget. — Itt a városban a kilenc visszaigényelhető ingatlanból csupán hármat kért most az egyházközség: ez tehát keve­sebb, mint amire törvényes úton jogot formálhat. Miért? — Két okból is. Egyrészt azért, mert azt tartottuk szeme- lőtt, hogy az önkormányzattal sikerüljön kölcsönös előnyökön alapuló megegyezést találni: másrészt csak olyan ingatlanok tulajdonrendezésére gondol­tunk, amelyek további haszno­sítására határozott terveink vannak. A Katolikus Legé­nyegylet épülete - ahol ma egy használaton kívüli bölcsödé bú­torraktárként „üzemel”, valamint egy konyha működik itt, alkal­mas lenne cserkészotthon kia­lakítására. Szándékaink szerint ez már 1992-ben megnyithatná kapuit az amúgyis fölújításra szoruló épületben. A Templom u. 32. szám alatti iskolában - reményeink szerint 1996-tól - indulhatna az alsó tagozaton a keresztény szellemű oktatás. A fönnmaradó ingatlanok kárpót­lásaként mindössze egyetlen ' lakást jelöltünk még meg - ezt is a legtágabb határidővel -, ahol a mindenkori kántor szol­gálati elhelyezését szeretnénk megoldani. — Milyen lépések történtek a tulajdonjog rendezésére? — Első levelünket szeptem­ber 11-én juttattuk el Kiss Já­nos polgármester úrnak, csak­hogy a szeptember 17-i kelte­zésű válaszból annyi derült ki, hogy tájékoztató jelleggel tu­domásul veszik igénybejelenté­sünket, ám a kormányszintű döntések meghozataláig nem tartanak szükségesnek további tárgyalásokat. A megyés fő­pásztortól kapott október 16-i körlevél több kérdésre várt vá­laszt: ezek az önkormányzat megegyezési hajlandóságát fir­tatták, például azt, hogy az ön- kormányzat milyen csereingat­lant tartana elképzelhetőnek a visszaigényeltek helyett. Tíz nap múlva kértük válaszadásra a polgármester urat, aki kifej­tette, örül az egyházközség ter­veinek, támogatja a cserkész­otthon és az iskola kérdését, sőt a bölcsődei konyha áthe­lyezését sem vélte megoldha­tatlan feladatnak. Ehhez képest az a levél, amelyet november 4-én vettünk kézhez, teljesség­gel elutasító választ tartalma­zott. Az még tisztázásra vár, hogy az önkormányzat is így foglal-e állást, vagy csupán a polgármesteri hivatal valamely illetékesének magánvélemé­nyét tartalmazza ez az írás. — Az önkormányzat nem lenne jogosult a központi, költ­Biztosítási csalások Tanmese - tanulságokkal ségvetési kártérítésre akkor, ha sikerülne megegyeznie az egy­házközséggel a közeli jövőben, így bizonyos mértékig érthető a halogató taktika: meg akarják várni a kormányszintű tárgyalá­sok befejezését. Gondolja, hogy ennek ellenére ered­ményre vezethetnének a to­vábbi tárgyalások? Ha egyálta­lán lesznek még ilyenek... — El tudjuk érni, hogy az önkormányzat valamelyik ülé­sének napirendjén szerepeljen ez a téma. Akkor megvizsgál­ható, hogy például mennyibe kerül egy iskola fönntartása - mert azt a kiadást a tulajdon­joggal együtt az egyházra ru­házhatnák -, tehát ténylegesen latolgatni lehet, mi áll a város érdekében. Az iskola minden­képp itt marad, így is, úgy is a helyi fiatalság nevelését szol­gálná ... Sajnos van egy olyan bei­degződés, mely szerint a vallás csupán magánügy. Az utóbbi négy, négy és fél évtizedben el­lehetetlenítették azt a hatást, amit az egyházak a társada­lomra gyakoroltak akár a szoci­ális, akár az oktatási vagy más területeken. Lényegében erköl­csi kártérítésként is fölfogható, ha ezt a szerepet újra elismerve s a hozzá szükséges lehetősé­get biztosítva döntene az ön- kormányzat az említett épületek sorsáról. * Országosan mintegy 6000 ingatlan visszaigénylését rögzí­tették az idei őszig. Ennek kö­zel felét kérvényezte a katolikus egyház, amiből az a három du- naföldvári ingatlan csupán egy ezreléket tesz ki. Mégis: milyen viharos viták előszelét sejteti az eddigi tárgyalás-sorozat... Pedig a helybéli református és evangélikus iskolák vissza­igényléséről eddig még nincs hír. - bankó ­Nem véres drámáról lesz szó ebben a történetben, de annál tanulságosabb mindnyájunk számára. Pár évvel ezelőtt nem számított ritkaságnak, ha egy ismerősünk arra kért bennün­ket, hogy adjunk neki egy betét­lapot, mert valaki „megnyomta” az autóját és az égvilágon semmi jelet - mondjuk betétla­pot -, nem hagyott maga után. Igaz, hogy akkor Trabant, Wartburg esetleg Zsiguli volt a „sértett” és a bizosító is keve­sebb összeggel „megúszta”, mint most, a szuperautók ide­jén. Régebben talán ezért is nem lett ügy egy-egy biztosítási csalásból. Gondolom ezek a régi refle­xek dolgozhattak abban a há­rom fiatalemberben is, akikről a történetünk szól. Részletek a rendőrségi jegy­zőkönyvből: „ H. J. ez év au­gusztus 31 -én Szekszárd belte­rületén Porche személygépko­csijával a mögötte, nagy se­bességgel közeledő K. S. által vezetett BMW-nek tolatott. A porchés a felelősséget az oko­zott kárért elismerte és egy iga­zolólapot adott át a BMW tulaj­donosának.” Már ott, a helyszínen felvető­dött, hogy a „lapcsere” kölcsö­nös is lehetne, de a BMW-s nem volt hajlandó erre. A kár nem két forintot tett ki, így a Porchés is szerette volna, ha a kocsijában keletkezett közel 150 ezer forintos kárt, valame­lyik biztosító átvállalná helyette. Aki keres, az talál -, így járt H. J. is. Egy régi cimboráját sike­rült rávennie, hogy adjon egy betétlapot. A baleset időpontja kötött volt, ezért úgy beszélték meg, hogy elmennek a BMW tu­lajdonosához és rábeszélik arra, hogy mondja ő is azt, hogy nem ő, hanem a cimbora ve­zette a BMW-t. Gondolták: így a BMW-s már ki is van iktatva az ügyből, nyugodtan adhat igazo­lólapot is, hiszen nem neki kell elvinnie a balhét. Az önbizal­mukat az is növelte, hogy mindkét fél más-más biztosító­val állt kapcsolatban és úgy gondolták a szálak nem futnak majd össze. Tévedtek. A feljelentést a Hungária Biztosító kezdemé­nyezte. Talán kevesen tudják, hogy a biztosítók egymás kö­zötti információcseréje jól mű­ködik, így a csalók előbb-utóbb lelepleződnek. A Hungária Biz­tosító pedig éppen amiatt, hogy ügyfeleit és önmagát is meg­védje és ne kelljen a fiktív káro­kozók miatt a többi biztosított­nak többlet díjat kifizetnie, or­szágos szinten létrehozta a fe­lülvizsgáló irodáit, melyek már minden megyében funkcionál­nak. A rendőrség a gyanúsította­kat és a tanúkat kihallgatta. Egyelőre még nem tisztázódott a BMW tulajdonosának sze­repe, tanúként vagy gyanúsí­tottként szerepeljen-e az ügy­ben. Mindenesetre napokon be­lül vádemelési javaslattal átke­rül az ügy az ügyészségre. A vád: nagyobb értékben elköve­tett csalás büntette. A jelenlegi jogszabályok szerint a kiszab­ható büntetés, három évig ter­jedő szabadságvesztés, mel­lékbüntetésként természetesen vissza kell fizetniük azt a közel fél millió forintot, melyet a bizto­sítóktól sikerült kivasalniuk a tetteseknek. Mauthner Ilona Ünnepség cukorbeteg gyerekeknek A DIAB Egyesület - melynek Tolna megyei cukorbeteg fiata­lok és gyermekek a tagjai —, Szekszárdon, a volt KÖJÁL épületében december tizenne­gyedikén, télapó és karácsonyi ünnepséget tart. Délelőtt a gye­rekeknek játékos foglalkozást tartanak, majd ezután kerülne sor arra a kis zenés műsorra, amelyhez segítséget kérnek. Várják annak az együttesnek, zenekarnak a jelentkezését, amely szívesen közreműködne a szombati programban és rövid zenés műsorral szórakoztatná a gyerekeket. Kellemes szórakozást ígér még, hogy a délelőtt folyamán a Gemenc Expo vonatán tehet­nek kis kirándulást, teljesen in­gyen és bérmentve. Ez az Expo ajándéka a gyerekeknek. Árubemutató Kisdorogon Folytatódik a kisdorogi általá­nos iskolában az egészséges életmódra való nevelést célzó akciósorozat. Ennek keretében december tizedikén délután egy órakor kóstolóval egybekötött árube­mutatót tart a megyei sütőipari vállalat. A teveli termelőszövet­kezet pedig tejet kínál a diákok­nak. Helyesbítés kábeltévé ügyben A november 29-i lapban egy hír félreértés folytán téves in­formációt tartalmazott. Az információ helyesen így hangzik: Szedresen a szolgálati lakásokba, a kábeltévé beköté­sének a díját a képviselőtestület állapítja meg. Konrád László tudósító Kiállítás Pakson Ragóné Gáti Mariann alkotá­saiból kiállítás nyílik december 8- án, vasárnap 10 óra 40 perc­kor Pakson, a Szentlélek temp­lomban. A kiállítást Simon Jó­zsef faddi plébános nyitja meg, közreműködik Király István paksi kántor. Az alkotások december 15-ig láthatók majd Pakson, utána a pécsi Székesegyház bemutató- termébe kerülnek. Élénkült a vállakozási kedv Élénkült a vállalkozási kedv Tevelen. Mindezt legjobban az jelzi, hogy a lakossági igények jobb kielégítése céljából két üz­let is megnyílt. Az önkormányzat is vállalko­zik, hiszen tervei között szere­pel, hogy sörfőzőt és palacko- zójjétesít Tevelen. A napi hatszáz literesre ter­vezett létesítmény megvalósu­lása érdekében már folynak a tárgyalások. Babits a sajtóban A Babits Mihály Szabadegye­tem programjában december 9- én, hétfőn délután 16 órakor a Tolna Megyei Könyvtár Gyer­mekkönyvtárában dr. Töttös Gábor főiskolai adjunktus tart előadást Babits a Tolna megyei sajtóban címmel.

Next

/
Thumbnails
Contents