Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-06 / 286. szám
(tolnai) 2 tÍEPUJSAG 1991. december 6. Figyelmeztető sztrájk a szénbányáknál Párizsban az Expóról Párizsban ülésezett tegnap a Világkiállítások Nemzetközi Irodájának végrehajtó bizottsága: az ülés napirendjén szerepelt egyebek között a budapesti világkiállítás megrendezésének kérdése is. Kádár Béla külgazdasági miniszter expozéjában kiemelte, hogy a világkiállítás megrendezése szempontjából a korábban kialakult helyzethez viszonyítva új elemeket jelent - a parlamenti többség támogatásán túlmenően - a kormány és a budapesti önkormányzat között kialakuló jó együttműködési szellem, az érdekképviseleti szervek egyöntetű támogatása és az Expo megrendezéséért vállalt kormányzati felelősség megjelenítése. A Végrehajtó Bizottság zárt ülgsen értékelte a helyzetet, majd 12 tagjának többségi szavazata alapján arra kért felhatalmazást, hogy saját hatáskörben, februárban rendkívüli ülésen hozhasson végső döntést. Ezt azzal indokolták, hogy a delegátusok többsége nem tudta a terjedelmes magyar tervezetet megfelelő mélységben tanulmányozni. Az egész bányaiparra kiterjedő figyelmeztető sztrájkot szervez december 13. és 18. között - előre láthatóan 17-én - a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezeti Szövetsége - jelentette be tegnap Schalkhammer Antal, a szakszervezet elnöke. A szövetség titkári és szénbánya tagozati ülésének döntése azért született, hogy a BDSZSZ ezúton kényszerítse ki a régóta sürgetett kormánydöntést az ágazat válságos helyzetének megoldására. A BDSZSZ felhívja az összes MSZOSZ-hez tartozó szak- szervezet figyelmét, hogy legyenek szolidárisak a sztrájkkal, csatlakozzanak a döntéshez. Ha január közepéig a kormány nem hoz döntést, akkor a BDSZSZ általános sztrájkot hirdet meg, amely addig tart, amíg el nem érik a megfelelő eredményt. Ehhez a szervezet igénybe veszi a lehetséges hazai és nemzetközi segítséget is. Mint Schalkhammer Antal elmondta, a szakszervezet nem központi ártámogatást, vagy közvetlen munkabérdotációt követel, hanem azt, hogy a Magyar Villamos Művek Tröszt vállaljon kötelzettséget arra, hogy évente legalább 130 petajoule hőértéknek megfelelő szenet vesz át a hazai szénbányáktól. Erre vonatkozóan 10 évre kössenek szerződést. A BDSZSZ szerint a helyzet kulcsa nem a vállalati munkáltatók, hanem a kormány, illetve a parlament kezében van. Az állam nem vonulhat ki az energiaiparból, a szénbányák fenntartása továbbra is nemzetgazdasági érdek. A helyzetről a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége nemrégiben tájékoztatta Göncz Árpád köztársasági elnököt, Antall József miniszterelnököt, illetve az érintett öt minisztériumot. A szakszervezet tárgyalási kezdeményezésére választ nem kapott, és ezért úgy véli, hogy a tárgyalások ellehetetlenültek. A BDSZSZ szkeptikus a december 6-7-re, mára és holnapra kitűzött Érdekegyeztető Tanács ülésének várható eredményeivel kapcsolatban is. Azt ígérik, ezután is szárnyakat adnak vágyainknak (Folytatás az 1. oldalról) eszközzel lehet elérni, amilyen a repülőgép. Úgy gondolják, az újjá szerveződő magyar gazdaságban igény lesz a légi utazásra a külföldi kapcsolatok kialakításához és ápolásához. Dr. Sudár Éva, a Malév helyettes szóvivője a vállalatnál bekövetkezett változásokkal ismertette meg a résztvevőket. Elmondta, a Malév szándéka, hogy minden olyan követelménynek eleget tegyen, amit belföldön és külföldön vele szemben támasztanak. Ezért kezdődött meg néhány éve a gépek külső festése, az esztéti- kusabb belső kialakítása és a szolgáltatások fejlesztése. Az utóbbi következménye többek között az, hogy gyorsabbá vált a kézi poggyásszal utazók jegykezelése, személyesebb a kontaktus, bővült a fedélzeti szolgáltatások köre. Cél a géppark fejlesztése: '93-ban két úgynevezett széles törzsű repülőgép csatlakozik majd a meglévőkhöz és azokkal oldják meg az USA-ba, illetve a Távol-Keletre történő utaztatást. Elhangzott az ismertetőben az is, népszerűek az üzletemberek körében a JAK 40-es kisgépek, amelyekkel egyelőre egynapos bécsi utakat bonyolítanak le, de jövő évben számolnak azzal, hogy más szomszédos országba is indítják majd azokat. Koncz Károly az értékesítési osztály munkájáról tájékoztatta a megjelenteket, s elmondta, sok tényező nehezítette idén a munkájukat, de remélik, ennek ellenére elérik a tavalyi 7,5 milliárdos bevételt. Szólt arról, hogy változik az üzletpolitikájuk, mivel megszűnt a korábbi monopol helyzet, s megemlítette, a jövőben is lesz kedvezményes akciójuk. Fontosnak tartják, hogy az utas legközelebb is velük utazzon. Az ismertetők után a jelenlévők között egy szabadjegyet sorsoltak ki.-élFotó: Gottvald Károly Ufókalandok Dombóvár körzetében (2.) Minden jó gondolat megvalósul Szerkesztőségünk nem kívánja eldönteni a vitát - mert ez nem is áll módjában -, hogy léteznek-e ufók, és ha igen, akkor azok milyen eredetűek. Éppen ezért, és mert a téma a „levegőben van”, helyt adunk az eltérő véleményeknek, érveknek ellenérveknek, személyes tapasztalatoknak, élményeknek. Az ezüst-színre váltás után a gömbben nem lehetett érzékelni a sötét tónusú formát. A jelenség visszaváltozott narancssárgába, majd lassan közelíteni kezdett felénk. Ekkor, azt hiszem egy kissé elszállt a nyugalmunk. A narancsgömb a rét felől, felülről nagyon lassan felénk közeledett. Figyeltem a társaságot, és önmagamat, semmi rendkívüli befolyásoltságot nem tapasztaltam viselkedésünkben! A jelenség lassan úszott felénk a kert felett, mintegy 30 méterre megközelítve bennünket - megállt. Újból észlelni lehetett belsejében a sötét, ovális árnyékot, amely szinkronban mozdult az izzó gömbbel. A gömb kontúrja határozott volt, szikrákat, vagy fényfelvillanásokat nem lehetett észlelni. Miközben a gömb közeledett felénk, a mögötte lévő völgyben ködszerű fátyol keletkezett, amely kissé fluoreszkált. Nem lehetett átlátni rajta a Szőlőhegy irányába. Arra lettünk figyelmesek, hogy eltűntek a szőlőhegyi lámpák. A jelenség újból megmozdult és még közelebb úszott hozzánk. Mint aki jól végezte dolgát és megpihenni akar, ráereszkedett a kert egyik fájának k0" rónájára, amely nem volt húsz méternél messzebb tőlünk. Ott ragyogott perceken keresztül, mint egy földre szállt Nap. Az egész környék narancssárga színben úszott, különösen a rét felőli oldal. Olyan világos volt, hogy a fák leveleit számolni lehetett volna. A jelenségből áradó fény minket nem ért el, a kerítéstől mintegy 4-5 méterre élésen világította meg a területet. Nagyon kismértékű bizsergő érzést észleltem magamon. A későbbi beszélgetésekből kiderült, hogy ugyanezt érezték a többiek is. Csak akkor éreztük, amikor a jelenség megközelített bennünket. Ott ragyogott a jelenség tőlünk „karnyújtásnyira” a fa koronáján. A társaság egyik női tagja megjegyezte; „fel fogja gyújtani az élő fát!” - Másnap megvizsgáltuk a fát, semmi látható, maradandó nyom nem jelezte, hogy olyan vendég izzott az ágai közt, amelynek nem szabadna létezni! Senki sem érzett hőhatást. Később a jelenség lassan kiemelkedett a fa koronájából és érzékelhetően kisebbre húzódott össze. Alján a levegő enyhén remegni kezdett - mint nagy nyári melegben az aszfalt felett. Éz tán két másodpercig tarthatott. Ezt követően a narancsszínű test észtvesztő sebességgel nyílegyenesen elindult felfelé. Érzékelhetően növekedett a sebessége azon két-három másodperc alatt, amíg látni lehetett. Az emelkedés ideje alatt fénylő pontként végig mutatta magát, majd eltűnt. A jelenséget mintegy fél óráig észleltük, ezen idő alatt az utcai közvilágítás nem égett. Az esemény elmúltával a lámpák ismét világítottak. A rétet beborító ködfátyol a fénygömb eltávozása után halványodni kezdett, majd megszűnt. Nagy problémát jelent az emberiségnek a várható energiahiány. De csak a jelenlegi az ismert megoldások mellett! Milyen lehetőségeket fog teremteni az atomfizika mélyebb megismerése? Az anyag és az antianyag majdani megszelídített ütköztetéséből nyerhető energia milyen csodákat teremt számunkra? Ha elfogadjuk az ufók létezését, a relativitás elmélet egyes elemei megkérdőjelezhetőek. Az időutazások kérdésében biztos, hogy korrekcióra szorulnak ismereteink. Amit civilizált lény gondol ki, nem maradhat örökké elmélet. Valahol, valamikor minden jó gondolat megvalósul! (Folytatása következik.) Szalay Iván üzemmérnök Baleset vagy gyújtogatás? Porig égett a Parti-büfé Nincs olyan horgász Dombóváron, aki a horgásztó közelében található Parti-büfét ne ismerné. A dermesztő téli hidegben a korcsolyázók is a közkedvelt szórakozóhelyre jártak melegedni. Az biztos, hogy az idei korcsolya-szezon alkalmával már senkit nem fogad a vendéglő, hisz a Parti-büfé porig égett. A több mint kétmillió forintos épület a nyolc, egyenként kétszázezer forintos játékautomatával együtt a tűz martaléka lett. A fából készült épületnek csak a betonalapzata maradt meg, ám a vele kapcsolatos szóbeszéd nagyon gyorsan tovább terjed. Az egykori büfének Papp József volt a tulajdonosa. A Papp József, Nagy Sándor, Rábai László és felesége által alapított Ágnes Betéti Társaság csak a tűzeset előtt pár nappal kezdte újra üzemeltetni a szórakozóhelyet. A dolgok jelenlegi állása szerint a biztosítónak kell fizetni, hisz a társaság nagy összegű biztosítást kötött az épületre és a berendezésre. Egy korábbi szekszárdi példához hasonlóan az a gyanú is felmerült, hogy egy betörő ily módon próbálta meg eltüntetni a nyomokat. Ha így történt, alapos munkát végzett.-kmKERESKEDŐK, VISZONTELADÓK, FIGYELEM! Meglátja a különbséget! VUF.ORL, HON, NRL Extra minőségű holiand, német olcsóruházat nyugati meghatározó cégektől! Kedvezményekkel együtt A LEGJOBB ÁR! • Eredeti NA TO katonai ruházat .’bélelt kabátok, overállok, zubbonyok, ingek, köpenyek, kesztyűk, övék, táskák, hátizsákok. NAGYKERESKEDELMI BAKTÁRAINK; Kaposvár, (központi raktár) Dombóvári út 1. Tel.: 82/19-687 Hód mező vásárhely, Földeák! országút. Tel.: 62/42-121 Békéscsaba, Agroszer KV. Csorvási u. 25. Tel.: 66/27-144 Miskolc, Martin-telep, Latinka S. u. 7. Tel.: 46/80-042 Debrecen, Tengerész u. 1 /a. Tel.: 52/19-622 Pécs, Rákóczi út 5. Tel.: 72/10-440 BudapestX., Halom u. 42. (Kőbányán, a Pataky Művelődési Ház mögött) Tel.: 1/157-1466 ZZ NÍVÓKER KFT. KERESKEDŐHÁZ Bennünk nem fog csalódni! i MEGHIRDETI a Szekszárd, Arany J. utcai építkezésénél belső dísztérről külső lépcsővel megközelíthető, I. emeleti, különböző méretű ÜZLETEIT tulajdonjog megvételre, vagy bérbeadásra 1992. I. negyedév végi birtokbaadással. PLAN-ÉTA ÉPÍTŐ ÉS VÁLLALKOZÓ KFT. H-7100 SZEKSZÁRD, YBL MIKLÓS U. 3. TELEFON: 74/11-589. 12-433. FAX: 74/11-914. TELEX: 14-200. Másfél évszázados múlttal rendelkező holland biztosító országos hálózatának további bővítéséhez MUNKATÁRSAKAT KERES szekszárdi igazgatóságára. Európai színvonalú szolgáltatásaink értékesítéséhez várunk olyan képviselőket (ügynököket) és vezetőket, akik a biztosítási szakma iránt érdeklődnek, vagy abban már tapasztalatot szereztek. Intelligens, udvarias, jó fellépésű hölgyek és urak jelentkezését várjuk, akik könnyen és szívesen teremtenek kapcsolatot, tárgyalnak ügyfeleinkkel. Cégünk térítésmentes képzéssel járul hozzá ahhoz, hogy alapos tudással rendelkezzék vállalatunk értékesítési gyakorlatáról, cégünk filozófiájáról, termékeiről. Munkatársainknak objektív és hosszútávú karrier lehetőségét kínáljuk azáltal, hogy érdekeltségi rendszerünk alapját a mindenkori teljesítmény képezi. Legyen Ön is tagja ötvenezer fős nemzetközi családunknak! Jelentkezését és önéletrajzát az alábbi címen várjuk. Nationale-Nederlanden Magyarországi Biztosító Rt. Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály Budapest 1364 Pf.: 247 Cogito BT.