Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)

1991-12-24 / 301. szám

Ä (tolnai) , 8 TfEPUJSAG KARÁCSONYI MAGAZIN 1991. december 24. Nemcsak ünnepi szeretet Cyránski Mária szobrászmű­vész Szekszárdra hozott egy darabot a leikéből. A szobrok, plasztikák, domborművek és tűzzománcok között sétálgatva nem érzi á látogató az élettelen anyag hűvösségét. Ami átsu- gárzik rajtuk: a mérhetetlen szeretet és tisztaság. Cyránski Máriáról nem kell bizonygatni, hogy művész. Al­kotásai beszélnek helyette. Aki boldog, hisz és szeret, megerő­sítést talál művei között járva, aki híján van ezeknek, gondol­kodóba eshet. Persze ki-ki másfajta érzékenységgel köze­lít az alkotásokhoz. Azt azon­ban nehéz lenne elvitatni a mű­vésztől, hogy biztos kezű mes­ter, és van miről beszélnie. Vagy inkább: mesélnie. Nem a rózsaszín szemüveg mögül és nem mézes-mázas szavakkal, hanem a bizakodás hitével, hal­latlan tenniakarással és önnön tehetségét ápoló szorgalom­mal. A művész ismeri az ókori elődök titkait, a nagy klassziku­sok mesterségét. 0 azonban a maga útját járja: sajátos har­móniája van. Különös hatásúak az anya és gyermeke kapcsolatát bemu­tató munkái. A „klasszikus” áb­rázolás mellett - ahol anya és gyermeke együtt szerepel az alkotáson - megtaláljuk azokat a műveket is, amelyeken az anya ugyan nincs jelen, de az ábrázolt gyermeken látjuk: van, aki vigyáz rá. Ilyenkor, karácsonyi gyertya- gyújtás idején annyi - sokszor hiteltelen - szó hangzik el a szerétéiről. Aki mélyet akar szívni ennek az érzésnek a tiszta levegőjéből, megteheti Cyránski Mária alkotásai között, s talán nem csak embertársai­ról, hanem önmagáról is többet tud meg. Valóban ünneplőbe öltöztet­heti a lelkét, és hazavihet ma­gával a művésznőéből, aki ezt egyáltalán nem bánja, mert tudja, hogy nem kevesebb, ha­nem több lesz tőle. És nem csak az ünnepen. (A szobrászművész alkotásai január 15-ig láthatók Szekszár­dion, a Babits Mihály Művelő­dési Ház kiállítótermében.)-hangyál- Fotó: Gottvald Madonna Vénusz Eszter Zárd dobozba a gondjaidat! Azt mondja éjjel két óra tíz perckor a kel­lemesen fedett hangú férfi: a bal agytekémet próbáljam összhangba hozni a jobbal, ezál­tal a béta sugarak a helyükre kerülnek és tel­jes ember leszek. Igen hatásos, ha egyenle­tesen zümmögök, miközben arra gondolok: most pedig az összes gondomat bezárom egy dobozba... Kegyes volt az Isten ahhoz, akinek meg­adta az éjszakai alvás örömét. Azt mondják: nagyon meg kell dolgozni azért, hogy valaki végigaludja az éjszakát. Hát lehet, bár való­színű adottság dolga; hisz akad, aki a leg­képtelenebb helyzetben is álomra szende- rül. Az ilyen baglyok, mint én is, fél éjszaká­kon át olvasnak, vagy éppen rádiót hallgat­nak. Az éjszakai rádiózás valahol akkor keződ- hetett, amikor Szilágyi János elindította a Halló, itt vagyok! című sorozatát. Megrendítő sorsok tárultak fel ebben, emlékszem egy orvosnőre, aki zokogott a telefonba: ott­hagyta a férje, a legjobb barátnőjével él most együtt, s éppen az öngyilkosság gon­dolata foglalkoztatja. Mérhetetlen együttér­zéssel, türelemmel próbálta megnyugtatni a műsorvezető, s a szerelmében csalódott aszszony megígérte: nem nyúl a méregpo­hárhoz. Máskor meg egy félszeg, kisebb­rendűségi érzéssel küszködő férfi dadogta el bánatát: alacsony termetű, ami végtelenül zavarja és képtelen közeledni a nőkhöz. Szóval azok telefonáltak, akik vigaszt remél­tek, tanácsot, vagy egyszerűen el akarták mondani valakinek, hogyan oldották meg megoldhatatlannak hitt élethelyzetüket. Mikor rendszeressé vált az éjszakai tele­fonos műsor, még mindig sokan emelték fel a kagylót -, már akinek van ugyebár. Zömé­ben idős, jól szituált hölgyek, akik annyira egyedül vannak, hogy még az Operába is egyedül mennek. Akadt olyan Zserbó-né- nike, aki bevallotta: napok óta egy árva szót sem beszélt senkivel, pedig rengeteg ember között megfordult a buszon, az utcán, az ön- kiszolgáló boltban. A legjópofább persze az az idős sörgyári kompresszorkezelő volt, aki az éjszakai műszakból telefonált: tetszik neki a műsorvezetőnő hangja, meg olyan kedves, ezért reggel friss sörrel várja a Rá­dió kijáratánál. Megegyeztek. Igen, nagyon fontos az éjszakai ügyeletes műsorvezető személye, egyénisége. A hi­deg, morózus, a munkáját érezhetően nem szívesen végző, álmatag és elutasító mű­sorvezetőt alig-alig hívja fel valaki. Bezzeg ha Perjés Klára, Lengyel Nagy Anna vagy Kőszegi Gábor ül a stúdióban izzanak a vo­nalak. S érdekes módon mostanában el­vétve találkozni olyan telefonálóval, aki na­gyon személyes gondját-baját ország világ nyilvánossága elé tárja. Nem szidják a poli­tikusokat sem, nem panaszkodnak, mert ke­vés a pénzük, inkább csak beszélgetnének apró cseprő mindennapi dolgokról. Az éjszakai rádiós telefonszolgálat na­gyon sok álmatlansággal küszködő ember­nek segít elviselni azokat a sérelmeket, amelyek ilyekor éjszaka a valóságosnál jó­val nagyobbaknak tűnnek. Segít elviselni az egyedüllétet, a magányt, s olykor derűs per­ceket is okoz. Mint például ez a férfi a béta sugárral, a zümmögéssel, meg a dobozba zárt gondokkal. A múlt héten Magyarország főboszorká­nya volt az éjszakai vendég, egy gyorsbe- szédű asszonyság , doktori titulussal a neve előtt. Megdelejezte a kártyát, amiből a mű­sorvezető kihúzott egy lapot. „Ön uram a jövő évben örömmámorban úszik” - mondta a főboszorkány, mire fölkapcsoltam a vil­lanyt -, és lenyeltem egy jó erős altatót. D. Varga M. írás közben (Angyalok kara) Lukács evangéliumában az Úr angyala jelenti a pásztoroknak az örömhírt, mire azok „nagy félelemmel megfélemlének”. De legott meg is nyugszanak, s midőn elindul­nak az angyallal a jászolhoz, „mennyei seregek sokasága” kíséri őket, dicsérve Istent. Arról nem szól az evangélista, hogy milyen rangú angyalok jelentek meg a pásztoroknak, pedig többszólamú az angyalok kara, külön tudományág is foglalkozik velük, az angeloló- gia. Létezésükben nincs okunk kételkedni, a IV. lateráni egyetemes zsinat 1215-ben döntött angyal-ügyen, a részletekről pedig már a Pszeudo-Dionüsziosz Areopagita néven ismert szerző tudósít, valamikor az V. századból. Is­meretei szerint az angyalok kilenc kara három triászt alkot, az elsőben találhatók a szeráfok, kerubok, a királyi székek, a másodikban az uraságok, az erősségek és a hatalmasságok, a harmadikban a fejedelemségek, az arkangya­lok és az egyszerű angyalok. Dante tud olya­nokról is, akik „csak magukra voltak, lelkűkben nincsen sem erény, sem vétek”, ehe non fúrón rebelli, ne fur fedeli a Dió. Szomorú állapot, őket még a pokol is szégyenelte. A három mágikus szám. Ott van a Szenthá­romság nevében. Dániel könyvében három ifjú áll a tüzes kemencében, a kis Jézust három ki­rály keresi meg és harminc ezüst pénzért árulja el Judás, a feltámadt Jézus pedig háromszor I jelenik meg tanítványainak. Folytathatjuk: Isten hat nap alatt teremtette a világot, Jákobnak ti- í zenkét fia volt, Jézus is tizenkét apostolt szólí­tott maga mellé. S mint már idéztem, az angya­lok ilenc kara három triászt alkot. A zsidó teo­lógia tud Szamáéiról, a halál angyaláról, de róla ne essék szó. Mit csinálnak az angylaok, mivel töltik időtlen napjaikat? Nem tudjuk. Madách Tragédiájában dicsérik Isten hatalmát, hárman név szerint is szerepelnek, Gábor, Mihály és Ráfael, mind­egyik főangyal, s megtudjuk tőlük, hogy már a világ teremtése előtt léteztek, ezért mondhatja ; Gábor főangyal, hogy Isten kimérte a végtelen ; űrt „anyagot alkotván beléje”. A kozmikus ün- • népén csak Lucifer háborog, az Úr szavára el í is kotródik s azzal fenyegetőzik, hogy megdönti ’ ezt a világot. A többit tudjuk. Az angelológia tanítása szerint az angyalok i létét nem kell bizonyítani, mert a kinyilatkozta­tás eleve feltételezi létezésüket, s mint egy í másik teológiai munkában olvasom, tapasztal- 1 juk is őket, „mint a kozmosz különféle , rész-strukturáinak teremtett, személyes struk- ■ turális elveit”. A titokzatos Hénokh, aki Matu- . zsálem atyja volt, bejárta a nem ismert tarto- - mányt, látta az ősatyákat, társalgott az angya- j lókkal, nevüket is feljegyezte s megtudta azt is, I hogyan buktak el sokan, midőn az emberek lá­nyaival közösködtek. Bonyolult történet, a rész­letek nem is tartoznak ránk, de Hénokh köny- j véből tudunk az őrzőangyalokról is, akiknek az I a dolga, hogy megóvják a tévelygő halandókat, ; feltéve, hogy ők is akarják. A mennyei hierarchiában nehéz eligazodni, de az őrzőangyalok itt vannak közelünkben, láthatatlanul is valóságosan. A puttókat a fes­tők találták ki, a barokk korban kiváltképp ked­velték őket, a templomokban is gyakran megje­lennek, de a pufók, néha szárnyakkal is ékes­kedő lények a képzelet világába tartoznak, s az angyalokhoz nincs közük. Az igazi angyalokat arról lehet megismerni, hogy földig érő ruhát viselnek, kezükben mindig tartanak valamit, pálmaágat, mérleget, harsonát, pengetős hangszert, esetleg kardot, mint Szent Mihály, néha lángpallost, amint az is, aki az ősszülőket parancsolta ki a paradicsomból. Az angyaloknak nincs neme, egyszerre fér­fiak is, nők is, olyan lények, amilyenekről Szók­ratész beszél a boldog őskorból. De kérdés, hogy ez előnyükre válik-e? Ügy tudom, mindenütt jelen vannak, a szoci­alista Kassák Lajos is gyakran idézi őket, s Ba- bitsra is úgy emlékezett, hogy angyalok őrizték. Valósznűleg Kassákot is, mert ezer veszélyből mentették ki, békés öregkort ért meg, s elége­detten búcsúzhatott, mert elvégezte munkáját. De másra is van példa. Szegény Radnóti a félelmetes angyalt sejtette sorsa mögött, vé­gül ez is eltűnt, s utolsó tavaszán úgy érezte, „hol ezelőtt angyal állt a karddal — talán most senki sincs”. De mit is remélhettünk a háború őrületében, ami mindig az ember műve, s ezen az sem vál­toztat, hogy akadnak, aki megáldják a fegyve­reket. Nem tudom, ilyenkor mit csinálnak az angyalok. Valószínűleg szomorkodnak, de arra talán mégsem gondolnak, hogy minden re­ménytelen. így karácson táján pedig valósággal felajánl­ják szolgálatukat. Azt mondják, induljunk Bet­lehembe, ne törődjünk azzal se, ha téliesre for- í dúl az idő. A csillagszórós szentséges éj ter­mészetes díszlete számunkra a havas táj, pe­dig a földi utakat róva, Jézus soha nem látott havat. Az angyal komor, kiégett sziklás tájon vezette át a pásztorokat, akik könnyedén öltöz­tek, kihajtott nyakú inget hordtak, nem úgy, mint betlehemező magyar társaik, akik nehéz csizmában kocognak a falusi utcán, hogy min- ‘ den házba megvigyék a jó hírt. A szegényes jászol körül mennyei világos­ság, s ameddig a szem ellát, angyalok soka- > sága. Azt éneklik: dicsőség Istennek, békesség a jóakaraté embereknek. Glória, mondjuk ve- { lük, de érdemes figyelni a mondat másik felére ; is, mert csak a jóakaraté embereket illeti meg a békesség, a többiek háborogjanak. Nem ránk i tartozik, hogy mi legyen a rosszakaratú embe- I rekkel, azt azonban tapasztaljuk, hogy itt nyü- í zsögnek körülöttünk, háborút akarnak, öldök- j lést, békétlenséget, pedig ők is látják a betle- ; hemi csillag jóságos fényét. Tél van, az angyalok nálunk mindig ziman- kós táj felett lebegnek. Az őrangyal össze- ; húzza magán földig érő köntösét, dörzsöli a kezét, szárnyaival verdes, mert fázzik. Mi is fá- jj zunk, s közben érezzük a pásztorok félelmét is. ; Ne félj, mondja dideregve az őrangyal, s a tá­volba mutat. A szegények nyiszlett kabátjuk- ! ban nézik az eget, s reménykedve arra gon­dolnak, talán egyszer hozzánk is elhallatszik a : betlehemi örömhír. Csányi László Karácsonyi népszokások Konyhavallató Mondd meg mit eszel, meg­mondom, ki vagy! Bizonyos szokások alapján a néprajzi ku­tatók messzemenő következte­téseket vonak le egy-egy nép­csoport származásáról, etnikai kötődéseiről. Rékai Miklóssal, a Néprajzi Múzeum 32 éves tu­dományos munkatársával, az étkezési szokások egyik ifjú ku­tatójával a karácsonyi „asztalt” próbáltuk körüljárni. Ősi motívum a karácsonyi széna-szalma alkalmazása ... Ez mit jelent? — A karácsonyi asztal ke­resztjére kerül a széna, vagy a szalma kévecsomag, amit az­után az ünnepek elmúltával feletetnek az állatokkal. Ez a betlehemi jászolra is, a halottas szokásokra is utal, hiszen az ősi időkben a túlvilágra készü­lőknek szénából, vagy szalmá­ból vetettek puha halotti ágyat, hogy kényelmesebbé tegyék számukra a túlvilági létet. De ez az asztalra tett kis kéve a csa­lád hazajáró kedves leikeinek is fekvőhelye lehet. — Mikortól ismerjük törté­nelmileg is hitelesen elődeink karácsonyi „menüjét"? '— A XVIII—XIX. századtól, de inkább ez az utóbbi, amire már biztosan tudunk hagyat­kozni. A korábbi időkből inkább csak írásos emlékeink marad­tak fenn a betlehemes játékok­ról, a paradicsomi énekekről. A karácsonyi asztal az egyetlen, ami kicsit a múltba is visszave­zet. Miről is van szó? A kará­csonyi asztalt a Szenteste al­kalmából különlegesen illik fel­díszíteni. A legfontosabb: ün­nepi abroszt terítenek rá. Itt áll­junk meg egy pillanatra, ugyanis az abrosz elterjedése ezzel az ünneppel áll kapcso­latban. A középkori magyar konyhában nem ismerték az abroszt, de karácsonykor bizo­nyítottan ott volt. Egy sajátos teríték is társult hozzá: egyik sarkára gabonamagok kerültek a termékenység szimbóluma­ként, másik sarkára fokhagymát tettek, ami a család egészségét volt hivatott őrizni. A harmadi­kon alma állt, amelyet az egy­ség jelképeként annyi szeletre vágtak, ahány tagja volt a csa­ládnak, s a hiedelem szerint akik ettek belőle, jövőre is újra találkoztak a karácsonyi asztal körül. A főétel szinte mindenütt a mákosguba volt, amit összeap­rított sülttésztából készítettek, forró mézes vízzel meglocsol­tak. Az Ipoly mentén szerelmi jóslásra is használták: az el­adósorba került leány az apja villájáról az első falatot lekapta, körbeszaladta a házat, vissza­jött, maga mögé dobta és visz- szafordulva a láng fölött meg kellett látni jövendőbelije arcát. Másutt az eladó lányok kitették a küszöbre a maguk készítette gubát és akiét legelőbb meg­ette a macska, az ment első­ként férjhez. Volt ahol a kapuba szaladtak ki vele, és az arrajáró férfiak keresztnevéből, vagy az odahallatszó kutyaugatás irá­nyából következtettek a jöven­dőbelire. De hasonlóan fontos szerepe volt - van - az almá­nak is, amelynek meghámozott héja elárulta a választott nevé­nek kezdőbetűjét. Érdemes szólni a dióról is. A termékeny­ség szimbóluma szinte egész Európában, de amíg az embe­rek a szentesti misére vártak, rendszerint kártyáztak, s a tét dió volt. A feltört dió beléből egészségre, betegségre, ha­lálra próbáltak következtetni. — Mióta szokás halat enni? — Ennek európai gyökerei vannak. A karácsony böjti ün­nep, a szárnyas és a hal fo­gyasztását nem tiltják. így ter­jedt el ez a szokás. A paraszti hagyományban nem szerepelt a hal, a városokban jött divatba. — Miből állt a hagyományos magyar menü? — A főétel - mint említettem - a mákosguba volt, előtte rendszerint babból, lencséből készült levest fogyasztottak, éj­fél után pedig terítékre került az advent idején levágott disznó­ból készült hurka, kolbász. — A beigli? — Dél-német, osztrák ere­detű, hajlított kalácsot jelentett eredetileg. Szilézián keresztül terjesztette el nálunk a városi cukrászipar kiszorítva a ha­gyományos magyar kalácsot az asztalról. — És a töltöttkáposzta? — Ez is viszonylag új étel, korábban nem volt divat az ün­nepi asztalra tenni. Gyökerei a két világháború közé nyúlnak vissza. Somfai Péter (FEB)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents