Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-24 / 301. szám
6 PÚJSÁG KARÁCSONYI MAGAZIN 1991. december 24. Márai Sándor naplója 1944, karácsony Márai Sándor a 20. század magyar irodalmának hányatott életű, kiemelkedő alkotója volt. A századforduló pillanatában, 1900-ban született és 1989-ben halt meg. Negyven éven át - 1943-tól 83-ig - írt naplója 5 kötetben jelent meg, ebből 4 külföldön látott napvilágot. Európában a Ferenczy-Verlag (Zürich) gondozta addig, amíg lehetőség nyílt arra, hogy az emigrációban elhunyt író naplójának első részei immár Magyarországon is napvilágot lássanak. Az alábbiak részletek a napló 1944 karácsonyán írt fejezetéből. & Karácsony előtti délután. Az a bizonyos karácsony ez, melyről az angol rádió beszélője mint „a magyar történelem legtragikusabb karácsonyáról” emlékezett meg a délutáni híradásban. Igaza volt, csakugyan az. Mi itt a fronton éljük meg a karácsonyt, valamilyen valószínűtlen, álomszerű helyzetben. Szemben Vác, ott az oroszok; nem tudni semmi bizonyosat, milyen ott az élet? - de áthallani a Dunán a váci harangszót. Főt felől nagy csata robaja; második napja dühöng a viadal. Délelőtt vizet húztam, azután rozsét gyűjtöttem. Délután, mély csendben, melyet az ágyúdörgés nem zavar - inkább csak megtölt valamilyen monoton komorsággal -, sétálni megyek Tahi felé. Az országút üres. Tahit időnként lövik, a váci partról. Az út mentén mindenféle behavazott lövészárkok, üresen, mint a tömegsírok. A táj várja a háborút, mely itt van már, nem is „közel”, hanem itt. Ez már nem táj, hanem „hadterület”, hivatalosan is. Láttam ezt a tájat tavaszi, nyári, őszi gúnyájában: s most látom téli meztelenségében, testén a lövészárkok forradásaival. Láttam sugárzónak, érettnek, bőségesnek, engesztelt- nek. Most komoly és csontos a táj, megtelt valamilyen szótlan végzettel. * Karácsony. Teliholdas, fagyos tiszta táj. Estefelé a helybeli kis templomba megyek. A templom körül német muníciós ládák, tehergépkocsik, fegyveres őrök. Ez az a helyzet, melyről később a német hadijelentés így emlékezik meg: „Az ellenség megint templomokat és kórházakat bombázott.” A kis templom üres. Az ég mint Pascal ege, szikrázó és ijesztően hallgatag. Néha felvillan egy piros, sárga rakéta, különös karácsonyesti csillagszórók. A hazaúton, a fagyos országúton, valaki francia dalt énekel. Kilenc felé kialszik a villany. Azután égzengető támadás a túlsó parton, pergő tűz, nehéz ütegekkel. Éjfélig tart ez a vad karácsonyesti kórus. A domboldalon a kis ház rázkódik a nagy izgalomban, mely áthatja a tájat. Sötétben ülök sokáig. Bizonyos, hogy sok meglepő, aljas és nagyszerű történhet még velem; de bizonyos az is, hogy már nem tudok egész lélekkel meglepődni. & Az emberek rettenetes és őrült perében nem lehetek bíró, sem ügyész, sem védő még; csak tanú sem lehetek. Csak ott ülök a hallgatóság között a pádon és figyelek. Pergő tűz közepedte, s mikor egy világ ismert életformái cserepekre törnek, a világháború legnagyobb pillanatainak egyikében érzem a szorongást, mely mindez időszerű gondokon túl foglalkoztat. Ez a szorongás ezt kérdi: mi lesz, ha mindez elmúlik, ha megint bomba, terror és gránát nélkül lehet élni, hogyan bírok megint azzal a démonnal, melynek kínzásait munkával és élvezettel sem bírtam soha megfékezni? Az unalom és a várakozás, kielégületlenség és a szomjas kíváncsiság démonával? Hogyan bírok majd vele, ha megint szóhoz jut? ... Ő az én igazi ellenfelem, s csak azután következnek mind a többiek. & Az orosz tiszteket néhány helybeli úri házhoz természetesen rögtön meghívták vacsorára. Elmentek, ettek, ittak, barátságosan viselkedtek. Ugyanezek az úri házak néhány nap előtt kapkodtak a német Gestapo-tisztek után. Ez a magyar középosztály sunyisága: azt hiszik, szilvóriummal és rántott csirkével örökké el lehet intézni mindent. A megszállást követő első napon csöngetnek ajtómon: sápadt ember jelenik meg, s bemutatkozik. Megtudom, hogy F. ortodox rabbi, aki hónapok óta itt rejtőzik a közelben. Szeretné tudni, kimehet-e már a világba? Az elmúlt hónapokban csaknem egész családját kiirtották. Tanácsolom, hogy várjon a mutatkozással, amíg Pest elesett. A nyilasok ezen a karácsonyon nem karácsonyfákat, hanem akasztófákat állítottak; így a Szabadság-téren, ahol karácsony másodnapján öt áldozatukat - állítólag túszokat - akasztották fel. Régebben karácsonykor a köztereken „szegények karácsonyfája” címen állítottak fel emelet magas, sudár fenyőket. A karácsonyi nyilvános akasztófák a Szabadság-téren valahogy pontosabban illenek ez időhöz. Napok óta villany nélkül élünk, s gyertyánk alig van: éppen csak meg-meggyújtjuk a sápadt lángot: délután négykor már sötét van. Sötétben ülünk, s hallgatjuk a pergő tüzet, Pest ostromát. A számonkérések még csak kárörvendő torokköszörülések hangnemében jelentkeznek: a nyilashírű emberek körül gúnyosan somfordáinak a falubeliek. Senki nem dolgozik. Mit csinálnak? Krákognak, várnak. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember leikéből a „jobboldaliság" címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint „kersztény magyar ember” előjogokkal élhet e világban: egyszerűen azért, mert „keresztény magyar úri ember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény-magyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyarlást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a „jobboldaliság” igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a „jobboldali, kersztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett „előkelő közhivatalnokok”-nak lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak becses létezése tényét. Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyar- ország nem lesz nemzet. Csak a nevelés segíthet, mely a gyermekek lelkét ragadja meg. * A végzet most közös katlanba rakott zsidót, kersztényt, barátot és ellenfelet, s valamilyen forró pépet főz az egészből. Gyúr-e az idő ebből a pépből még egyszer társadalmat, nemzetet? Nem tudok felelni. Ferenczy-Europress Bibliai tájakon - ma Jeruzsálem, Názáret, Betlehem - a Szentföld. A világon sehol sem várják jobban azt az üzenetet, amelyet egykor Betlehemből tettek közhírré: békesség van a Földön. De nincs béke az Olajfák hegye alatt. Názáret, az evangéliumokban gyakran szereplő galileai város. Itt adta hírül az angyal Máriának Jézus születését, aki itt élt és nevelkedett 30 éves koráig. Názáret, ezerkilenc- százkilencvenegy évvel később. A túristabuszok eltorlaszolják a szűk kis utcát, mely a Kihirdetés templomához vezet. A hagyomány szerint itt tudatta az angyal Máriával, hogy fia fog születni. A templom előtti téren a zarándokok angolul, németül, portugálul, lengyelül, magyarul, japánul beszélgetnek. De mielőtt bejutnának a templomba, vagy József műhelyébe, Fejszál előtt kell elhaladniuk. Az arab Fejszál előtt. Egy kőhají- tásnyira születetett és nőtt föl attól a helytől, ahol a keresztények számára minden elkezdődött. Most fából faragott jászolt árul a téren. Ó, bibliai Názáret! Már a rómaiak is vért ontottak néhány, a kopár hegyeken meghúzódó házért. Azután az arabok, a kereszteslovagok, a törökök, még Napóleon csapatai is. És ma? Öntőzőcsatornás zöldségföldek, szarvasmarhafarmok, az állatok boxokban, gyümölcsöktől roskadó dato- lyapálmát. Bet Shean után már úttorlaszok, katonák, határőrállomás vár. Átengednek. 700 000 palesztin él itt, 1967 óta iz- ralei ellenőrzés mellett. Jerikó előtt, a kősivatag közepén, a buszmegálló betonépülete romokban: bombatalálat érte. Az út tovább Jeruzsálemen keresztül vezet. Jeruzsálem, Izrael fővárosa, három vallás szent városa. Az Olajfák hegyén (melynek lábánál, a Get- szemáni kertben fogták el Jézust) palesztin gyerekek állnak az út mentén. Legtöbbször az Intifada szót ismétlik, amely megszabadulást jelent. Betlehem, Jeruzsálemtől 7 kilométerre délre fekszik. Mikeás próféta már 700 évvel Jézus Krisztus világrajövetele előtt Izrael majdani uralkodójának születési helyéül jövendölte meg. A Születés temploma előtti tér, délután. A szuveníreket árusító bódék vasrácsokkal körülvéve, a palesztin kereskedők sztrájkolnak. Már kilencedik hónapja. A tetőkön izraeli katonák posztóinak. A rendőrőrhelyeket három méter magas acélrácsok védik. A sziklabarlang, a Születés temploma alatt. Ahol 2000 évvel ezelőtt a jászol állt, ma aranyba foglalt csillag jelzi a helyet. Az olajlámpák égnek, tömeg, zsúfoltság, villannak a vakuk. Imádkozásra, csendes áhítatra ma alig alkalmas a környezet. Egy civil az altemplomban titokban azt figyeli, nem rejtet- tek-e el bombát a szent helyen. S közben készülnek a karácsonyi éjféli mise tv-közvetíté- sére. Mert 1991. december 24-én is innen vár béke-üzenetet a világ. FEB Betlehemállítás, művészi fokon A lengyel Wojciech Plochow betlehemi figurái Az első betlehemet Assisi Szent Ferenc állította, amikor 1223-ban a grecciói erdőben egy védőtető alatt szalmával teli jászolt állíttatott fel, ökröt és szamarat vezetett oda, és így prédikált, A dramatizált előadáshoz a pásztorok imádása és a Háromkirályok is hozzátartozott. Évszázadok során a liturgia tovább gazdagodott, főleg a keresztes és jezsuita szerzetesek terjesztették az egész keresztény világban. A gótika és a reneszánsz időszakában a templomokban nagy, faragott betlehemeket állítottak fel, életnagyságú figurákkal. A 18. század végén már a polgárság körében is szokássá vált a betlehem állítás. A legszebb betlehemeket Olaszországban, Bajorországban. Dél-Tirolban és Csehországban készítették, ahol mindenütt sajátos formái alakultak ki. Dél-Tirolban és a Szász Érchegységben egész falvak specializálták magukat a betlehemek faragására, virágzó népművészeti ágat létrehozva. A leghíresebb - ma is látható betlehem - száznál több figurával - IV. Károly (1748-1819) nápolyi király számára készült, amelyet az egész barokk korban utánoztak. Az utolérhetetlen művészi tökéllyel készített élőkép a nápolyi betlehemkészítők fénykorát idézi. A minia- túraszerűen kidolgozott kis figurák mindegyike tökéletes ipar- művészeti alkotás. A jeleneteket a 16-17. századi nápolyi festők képei és a nagy olasz művészek metszetei után alakították ki. A háttér, a környezet teljesen élethű. A hegyek, a fák, a bibliai Betlehem városa, Campagna tájait idézi, gyakran római romokkal. A kis istálló az Abruzzo hegység csűrjeit utánozza. Németországban és Tirolban a háttér ugyancsak hazai, a keleti tájak a jellegzetes pálmafákkal, mecsetekkel csak a 19. század második felében hódítanak tért. Az ábrázolások ezeken a vidékeken is először az oltárképek kompozícióit utánozzák, csak később gazdagítják a nép életének jeleneteivel, de akkor oly bőséggel, hogy szinte háttérbe szorítják a főjelenetet. Népszerűségük felülmúlhatatlan életközelségükből fakad. A többszázfigurás kompozíciók élőképszerűen ábrázolják az egész korabeli falusi életet. Bepillanthatunk a kézművesek műhelyeibe, az aprócska boltokba, a háziasszonyok karjukon kosárral bevásárolnak, dobol a kisbíró, működik a lacikonyha, még a polgármester is megjelenik katonákkal. Az erdőben vadásznak, fát vágnak, egy rőzsehordó öregasszony is feltűnik az ösvényeken. A patakban asszonyok mosnak, a falu apraja-nagyja ott sürög-fo- rog a szent jelenetben. A múlt században különleges szerepet játszottak a Szász Érchegységben kialakított drága mechanikus „karácsonyhegyek”, melyek Krisztus születésének történetét mozgó figurákkal, zenélő szerkezetekkel együtt adták elő. A múlt században, főleg Lengyelországban a papírkivágásokból összeállítható betlehemek készítése emelkedett tökélyre, amelyeket a gyáripar mindenütt utánzott és elterjesztett. A betlehemkészítés, ott, ahol hagyományai élnek, így hazánk egyes vidékein is, még ma is kedvelt népművészeti ág, de színvonala hanyatlóban van. Százéves a görögszói kápolna A Szekszárdi Mezőgazda- sági Kombinát görögszói szőlészeti telepe autóbuszmegállójánál, a dombtető kanyarjánál áll egy kis kápolna, a kőkeretes ajtóbejárón a következő felirattal: MICHAEL UND ANNA MAYER 1891. Két éve még nem volt beomolva a kis hajó boltíve és még helyén voltak a vasgerendák, a toronysisak is elfogadható állapotban viselte csúcsán a keresztet. Ma már nagyon leromlott állapotú. Kár lenne ezt a kis kápolnát veszni hagyni. Erről a helyről szép a kilátás, a domb teraszos kiképzése is kiemeli ezt az építményt. Szekszárd- nak egyébként sincs sok 100 éves épülete. Az ősök iránti tisztelet is kötelez minket arra, hogy megbecsüljük, amit ők ránkhagytak. Farkas Béla plébános Egy 18-19. századi osztrák betlehem
