Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-14 / 293. szám
4 PÚJSÁG 1991. december 14. TOLNAI KÖRKÉP TOLNA VÁROSRÓL ÉS A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKRŐL Környékbeli események Egy arc - egy mesterség Testületi ülés Tolnán A gyermekélelmezés helyzete az önkormányzat intézményeinél, a költségvetési üzem átalakulása, a helyi adókról szóló tervezet végleges formába öntése - többek között ezekről a kérdésekről lesz szó a tolnai képviselők ez évi utolsó testületi ülésén, mely december 16-án, 17 órakor kezdődik. Szeretet-műhely A bibliatörténeti szabadegyetem, mely 2 éven át működött, most szeretet-műhellyé alakul. Első ilyen foglalkozásuk december 20-án délután 5-kor lesz a zeneiskola (volt pártház) nagytermében. Az Arnold Fülöp lelkész által vezetett beszélgetéseknek van egy, körülbelül 20 főnyi „törzsközönsége”, de a rendezvények nyitottak, azokon bárki részt vehet. A szeretet, a szeretetadási képesség tanulható, fejleszthető - vallják a szeretet-műhelybe járók. Mostani témájuk: „A mindennapi életben való - ember és ember közötti - kapcsolatteremtés, kapcsolatépítés”. Electric Soul December 20-án este 8-tól ünnepi koncertet ad a tolnai művelődési házban a helyi fiatalok körében népszerű Electric Soul együttes. Sorozatunk szereplőjével és a fájdalommentes foghúzással tizenöt évvel ezelőtt ismerkedtem meg. Sosem fogom elfelejteni, hogy az injekció beadása közben affelől érdeklődött, hogy hány gyermekem van, hány évesek, mi a foglalkozásom. A válaszokkal voltam elfoglalva, miközben ő eltüntette az egyik bölcsességfogamat, ami már hónapok óta kínzott. — Kedves doktornő! Még sosem hallottam arról, hogy valaki ne félt volna a foghúzástól, legfeljebb jól titkolta. Honnan ered bennünk ez a félelem és mi az ön módszere, amivel köztudottan remekül leszereli a félelmet? — A betegek általában sok szenvedés után jutnak arra az elhatározásra, hogy fogorvoshoz mennek. A döntést nekik kell meghozniuk. Régen, amikor még nem volt tökéletes érzéstelenítés, bizony fájdalmmal járt a foghúzás. Ennek „emlékeit” hordozzuk magunkban. Szerencsére, a mai fiatal generáció már nem élte ezt át. A gyermekek sokszor egyedül jönnek minden félelem nélkül. — Mi késztet arra egy ilyen jókedélyű fiatal nőt, hogy a fogorvosi hivatást válassza? — A fiatalról jut eszembe, hogy az idén augusztusban volt húsz éve, hogy fogorvos lettem, hogy idekerültem Faddra, hogy a faddi és a környékbeli emberek fogait ápolom. A jókedélyű- ségről pedig annyit, hogy a legnagyobb segítőtárs, hisz a legtöbb energiát és időt az veszi el, hogy megnyugtassam a beteget. A pszichoterápiát nagyon fontosnak tartom. Ha a beteg bízik, ha segítettem leküzdeni a félelmét, az mindkettőnknek siker. — Ön annyit tapasztalt már az elmúlt húsz év alatt, bizonyára azt is megfigyelte, hogy a betegek közül kik a bátrabbak, a nők vagy a férfiak? — A nők sokai bátrabbak, fájdalomtűrőbbek, azonkívül ami még fontos, sokkal nagyobb gondot fordítanak a fogaikra. — Jelenleg Faddon és Ger- jenben rendel, Tolnán, ahol él, magánrendelést folytat. Úgy tűnik, hogy az energiája kimeríthetetlen. Miből táplálkozik, mi jelenti önnek a feltöltődési, a ki- kapcsolódást? — Akkor érzem igazán jól magam, amikor szinte megállás nélkül dolgozom. El kell azonban mondanom azt, hogy én a három gyerekem mellett úgy élhetek csak a hivatásomnak, hogy biztos és mindenben segítségemre lévő családi háttérrel rendelkezem. Elsősorban édesanyámra és a férjemre A szőlősgazda télen sem pihen Kőszegi Pista bácsival a préselés befejezése után beszélgettünk: — Ma már kevesen készítenek így vörösbort, ahogy én! Október tizenharmadikán szüreteltem és november huszonegyedikén préseltem. Szőlőművelő eleink úgy tartották, hogy igazi vörösbort csak 6-7 hét utáni érleléssel lehet nyerni. Mikor a magyar borok világ- színvonalon álltak, így készítették azokat. Ma a huszonnégy órás kilúgozás a divat, színt ez is ad, de ízre, zamatra, minőségre az előbbi nyomába sem léphet. — Hogyan következnek az igazi ősi mószer lépései? — A kádba kerül a zúzott szőlő, majd forrásnak indul. Ebbe a rotyogó, érlelődő lébe még négy napon keresztül belenyomkodom a törkölyt, aztán három napon át a levével öntözöm. Sokszor majd’ kifut a kádból az anyag. Ahogy látom, hogy szinte megáll a forrás, lesározom. Előfordul, hogy a kád széleinél még utána is kell javítanom. A visszalévő hat hét a nyugalmas érlelődésé, az ízek, zamatok kialakulásáé! így forr meg, így tisztul le, ami egy fejtéssel ér fel. A színié - ami már bor - a hordóba kerül, a törköly a présbe. Én még a préslevet is becsülöm annyira, hogy minden hordóba öntök belőle a lefejtés után. Ez a legcsersavasabb! Azért! — Honnan, kitől tanulta a borászatot? — Parasztgyerek voltam. A szülők, a nagyszülők is földet műveltek. S mint mezőgazdálkodónak, sok mindenhez kellett érteni, „több lábon kellett állni”. A szántóföld mellett második lábnak ott volt az erdő, harmadiknak a szőlő. Jelen pillanatban három szőlőm van, összesen egy hold. Az egyik a Kápolnai-hegy alatt, a másik a Lórétben, a harmadik a Csapás-dombon. Ez a tanyás szőlő. Néhány éve, hogy az utolsó támoszlopot is letettem, így mind kordonos. Az első magasművelésű szőlőt én telepítettem Medinán, húsz évvel ezelőtt. Bevált, és azóta is terjed a környéken. — A jó bornak kell cégér? — Kell ám! De az maga a jó bor! A borom - legyen az fehér vagy vörös - mindegyik kiérlelt, megfelelően savas, zamatos, illatos! Nem hogy a lé, de még a pincém sem látott soha cukrot, de a törköly sem vizet! Sem élesztőt, sem sűrítményt. Ez valódi szőlőlé! így annyira cégére maga magának, hogy a kuncsaftok még Budapestről is, Győrből is, sőt, a nógrádi Szé- csényből is visszajárnak! A szőlőben való foglalatosság nekem olyan, mint a horgásznak, hogy egész nap a parton ül. Ha egy levél nem úgy áll, meg kell igazítanom, hogy minden a legnagyobb rendben legyen! Időm is van rá. Most december 11-én töltöttem be a hatvanat. Igaz, már három éve rokkantnyugdíjas vagyok. — Amikor sem a pincében, sem a szőlősorok között nincs munka, mit ténykedik a szőlősgazda? — Tervez! Próbálja elképzelni a jövőt, a tavaszt! Éppen észrevettem, hogy néhány támoszlopot hamarosan ki kell cserélnem. Hiába volt megégetve, közvetlen a föld felett mégis elkorhadt. Ha egy kicsit enyhül a hideg, kifűrészelem. Van fűrészem, gyalugépem, esztergám. Régen ilyenkor volt idő felújítani a kocsioldalt, a sa- roglyákat... A jelenre ez úgy módosult, hogy visszasegítek azoknak, akik nekem segítettek: hol egy kocsikereket kell kicserélni, hol mást megjavítani, hol a kisafa tört el, hol a gumiskocsit kell bedeszkázni. Otthon vagyok a borászati kellékek világában is! Most vettem egy szemétre dobott prést! Kiegyengettük a szorító vasát és fűrészeltem-gyalultam rá egy kosarat. Nagyon szaporán lehet vele dolgozni! A csapok, a kármentő, sőt, a hordók is saját gyártmányúak. A tanyám emeletén van egy vendégfogadó szoba. Háromméteres tölgyfa asztallal, és tizenkét székkel. Ez is a kezem munkája. Gyakran jönnek ismerősök, vidékről, külföldről. Huszonöt évig voltam hivatásos vadász. Innen a sok ismeretség. Jönnek-visznek 20-30 liter bort, és évről évre visszatérnek...! Konrád László Lesz-e még Tolna a selyem hazája? Az eperfák sem nőnek az égig Egymásnak ellentmondó információk késztettek arra, hogy felkeressem a nagy hagyományokkal bíró tolnai selyemgyárat. Egyrészt az a hír járta, hogy az eperfák telepítése, a selyemhernyó-tenyésztés újból lábra kap megyénkben, a tolnai selyemgyárra alapozva, a másik információ szerint, a gyárban áll a munka és a munkásokat folyamatosan építik le, miközben a vezetők egyre- másra, külföldi „tanulmányúta- kon” vesznek részt. A részletekről Pfundtner Antal ügyvezető igazgatóval beszélgettünk. — 1900-ban épült Tolnában a gyár, amely Magyarország selyemgubó-feldolgozó központja lett. Bezerédj Pál alapította, az ő nevéhez fűződik a magyar selyem. Olaszországból hozatott szakembereket, eperfákat is telepíttetett. A háborúig csak felfelé ívelt a selyemgyár tevékenysége. A 60- as években váltásra kényszerültünk. A divat megváltozott, a természetes anyagok helyett a műszál uralta a piacot, ezért a szintetikus alapanyagok előállítására állt rá az üzem. 1971— ben a tiszta selyem teljesen meg is szűnt. Poliamid, poliészter, üvegselyem volt a kínálatunk, melyből ingeket, harisnyát, ejtőernyőt, tapétát és több tucat terméket készítettek. — Akkor hányán dolgoztak itt? — Több, mint ezren. — Azóta újabb váltást is megért a gyár... — Igen, két évvel ezelőtt újból divatba jöttek a természetes anyagok és ezzel a tiszta selyem is. A műselyem mellé felvettük ismét a tiszta selymet. A termelői kedv megvan, a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombináttal közösen próbáljuk feléleszteni a régi szép időket. Tervezzük az eperfák újbóli ültetését, a selyemgubó előállítását és feldolgozását. — Mielőtt a jövőről beszélnénk, lépjünk vissza gondolatban az idei év elejére, hiszen újabb változást élt át a gyár kollektívája. — 1991. áprilisában átalakultunk kft—vé, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az alaptőkénk 374 millió forint, ebből 6,6 milliót a tolnai önkormányzat, 1 milliót a faddi önkormányzat, 2,3 milliót a dolgozók adtak össze, a többség maradt állami tulajdon, de a taggyűlés nélkül ezt a vagyont nem lehet már szétszedni. — Mi igaz a leépítésekből? — 1984-ben lettem itt, a selyemgyárban igazgató, ettől az időtől kezdve, a hatékony foglalkoztatás miatt, folyamatos volt a leépítés, ami nem radikális létszámcsökkenést jelentett, hanem akinek kedve volt, hozzá segítettük a korkedvezményes nyugdíjazáshoz, akit lehetett, más munkakörbe helyeztünk, az idén a GÉM átvett 30 embert tőlünk. Most 300 körüli a létszámunk. — Mire számítanak a közeljövőben? — Most készülnek a számítások arról, a készterméktől vi- szafelé, hogy éri meg a selyemhernyó-tenyésztéssel foglalkozni. Ha a kész árú ennyibe kerül, a kereskedelmi haszon ennyi, a szövés, a fonás, a gu- bótenyésztés ennyi, akkor mennyiből kell gazdálkodnunk. Pontos számokra van szükségünk, hiszen csak annak van értelme, ha Magyarországon fel is tudjuk dolgozni a selymet, és az adott összegbe bele is férünk. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, százmilliós értékű beruházásba kell majd kezdenünk, hiszen új gépekre lesz szükségünk, de ilyen nagy befektetésbe nem lehet beleug- rani anélkül, hogy körültekintő tapasztalatokat ne szereztünk volna. Ezért döntöttünk úgy, hogy első lépésben a búvárokkal, akik japán technológiával rendelkeznek, társulunk. Tőlük vennénk fonalat, majd itthon, a mohácsi szövőgyárban azt feldolgoznák, amit mi próbálunk majd értékesíteni. így lehetőségünk van a költségek elemzésére még a beruházás előtt. — Most, a jelenben hogyan gazdálkodik a gyár? — Nem vagyunk veszteségesek, talán várható egy kis felfutás is, ha a szovjet és a belföldi piac beindul. Termelésünk 15 százaléka, 80 millió forint, megy tőkés exportra. Belföldi megrendelőink elsősorban kft— k, maszekok, harisnyagyárak, kötődék. Jelentős a festőüzem tevékenysége is, hiszen Európa egyik legmodernebb festődéje a miénk. Évente ezer tonna fonalat festenek meg itt, ennek a felét bérmunkában végzik. Most, az év végéig nem dolgozunk teljes kapacitással, de januártól teljes gőzzel megy majd a munka. Mauthner Ilona Fotó: Ótós Réka számíthatok, de rajtuk kívül sok jó barát és ismerős is segít, ha kell. Azt szoktam mondani, hogy szerencsém van, mert engem sok jó ember vesz körül. Köztük van az asszisztensem is, akivel itt kezdtem és 20 éve dolgozom együtt. Ami pedig az igazi kikapcsolódást jelenti, az a rejtvényfejtés. — Húsz év egy fogorvosi rendelőben. Mi változott az évek folyamán? — Sok minden. Jóleső érzés és természetesen a munkám elismerése is, hogy a falu vezetőitől mindig maximális segítséget kaptam. Igaz, hogy teljesítheted lent sosem kívántam, mindig csak annyit, amennyi a betegek korszerű ellátásához nélkülözhetetlen. Ehhez ma is minden támogatást megkapok. — Az eltelt 20 év alatt sok vidám és „vérfagyasztó” története gyűlhetett össze, most azonban, a közelgő ünnepekre való tekintettel inkább szép dolgokról essék szó. Miután tudom, hogy a legfontosabbak az ön számára a betegei, ha egy jó tündér teljesítené a kívánságát, mit szeretne látni a betegei karácsonyfája alatt. — Semmit sem kívánok, ami anyagi, ami megvehető. Hitet kívánok, jó egészséget, bizalmat egymás iránt, szeretetet és tiszteletet. — Köszönjük a jókívánságokat, és köszönjük a munkáját, minden egykori, jelenlegi és jövendő betege nevében. Sas Erzsébet Mozi, ozi, zi,i, ... Bezárta kapuit a város egyetlen moziterme, azzal a megszokott és bevett kijelentéssel, hogy nem gazdaságos a fenntartása. Érdemes ezen a tényen kissé elmeditálni, hiszen nem pusztán csak a gazdaság egyik negatív jellemvonásáról van szó, hanem felfogható egyfajta kortünetnek is. A magyar- országi változások koráénak. Tekintsünk kicsit vissza a múltba. A letűnt rendszerben a filmforgalmazás és mozizás monopólium volt, aránylag jól megfizetett vezetőkkel és nagy adag központi támogatással. Ezek a vállalatok, köztük a Tolna megyei, működtek úgy-ahogy, netán busás anyagi hasznot bekaszírozó emberekkel az élükön. Közben ügyet sem vetettek a publikum szokásainak megváltozására. Pedig már évekkel ezelőtt kitapintható volt: a házi mozizás, a videó és a műholdas, illetve kábeltelevíziós rendszerek kínálatával nem tud lépést tartani. Ilyenkor szokás normális viszonyok között versenyképessé tételről beszélni és valamit tenni. Ehelyett maradtak a levegőtlen, lepusztult vetítőtermek, az elhanyagolt műszaki feltételek, az éhbérért dolgozó kiszolgáló személyzet és egyáltalán, a balkáni állapot. Hogy a vállalat az elmúlt évben áruba bocsátott épületekért kapott pénzével mit tett, azt csak találgatni lehet. Tartok attól, nem a megmaradó ingatlanokra fordították és eladták volna mindet, ha a törvényhozás időben nem lép közbe. Megszűnőben egy állami vállalat, és azok az önkormányzatok, amelyek a városi mozizás lehetőségét a jövőben fenn akarják tartani (köztük a tolnai is), megörökölték a rendszer teljes csődtömegének kicsiny szeletkéjét. Ezzel vált a tolnai mozi sorsa is jelképpé, a változások jelképévé. Ez által vált a történet tanulságossá: az újonnan választott döntéshozókra gigászi munka és feladattömeg vár, míg az elmúlt évtizedek történelmére, a dagadó pénztárcájú és ellendrukker funkcionáriusaival együtt, kiakaszthatjuk a mozi kirakatából visszaköszönő táblácskát: nem üzemel! Takács István Dr. Ulrich Hedvig fogorvos Kőszegi Pista bácsi a felújított préssel „Nem dolgozunk teljes kapacitással”
