Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-23 / 275. szám
(tolnál 8 tJEPUJSAG Tervek a székely népfőiskoláról Székely baráti találkozó Amerikás magyarok Az anyanyelvet nem lehet lecserélni A Székely Szövetség vezetősége gyűlést tartott 1991. november 15-én Bonyhádon, a polgármesteri hivatal nagytermében. Legfőbb napirendi pontjuk a jövő évi munkatervből adódó feladatok megvitatása volt. Ugyanis nem elég a székely népi kultúrát pusztán csak felfedezni, de a tradicionális értékeket szakértelemmel és kellő tudatossággal szabad csak dédelgetni, hogy tiszta eredetiséggel válhasson jussává a következő generációknak is. E cél motivációjára indítja be a Székely Szövetség vezetősége 1992-ben a bukovinai székely népfőiskolát. Székely értelmiségi akadémia A népfőiskola keretében tervezték a székely értelmiségi akadémia működését. Ennek első stádiumaként összegyűjtik a bukovinai székely értelmiségieket egy felmérés útján, Fábián Gergely, a Székely Szövetség elnöke irányításával. Ezen értelmiségiek januártól a tagozat oltalmában mélyebben megismerkedhetnek a székely- ség történelmével, kultúrájával, mai problémáival - késztetést sugallva ezzel (a főként irányító) tevékenységük felelősségteljes elvégzésére. Továbbképző tanfolyamok A népfőiskola további építőköveként továbbképző tanfoEgyre több szó esik a volt kormányzóról, s az igazságügyi miniszter is jónak látta jelezni, hogy politikai rehabilitá- sának kérdésére előbb-utóbb sor kerül. Valamit feltétlenül tisztázni kell, mert a kommunisták közönséges fasisztát láttak benne, a kor, amit nevével jeleztek, a Horthy-fasizmus nevet kapta, ami méltánytalan is, hamis is. Igaz, hívei szívesen emlegették, hogy az európai fasizmus a szegedi gondolattal kezdődött, az első zsidótörvényt, még 1920-ban, Horthyék hozták, a sommás ítélet azonban igaztalan, már csak azért is, mert Horthynak nem volt politikai rendszere, nemzetformáló koncepciója, ehhez képességei is hiányoztak. Katona volt, a hatalom embere, Bécs és a moncarhia neveltje, élet- szemléletét, sovány műveltségét is ez határozta meg. Tragikus hős is lehetne, de ehhez hiányzott belőle a jellem szilárdsága, a küldetéstudat, az időkhöz méltó történelmi nagyság. Ha megvonjuk uralkodásának mérlegét, az eredmény vigasztalan. Amikor a németek 1944 októberében valósággal kizsuppolták a megszállt országból, milliónyi halott maradt utána. Es egy lerombolt ország, amit felelőtlenül odavetett a nyilas rémuralomnak. A történelem tényekből indul ki, érzelgésnek tehát nincs helye. Horthy esetében sem. A politikust, bármilyen poszton álljon is, tettei minősítik, az már közömbös, hogy daliás termetű tengerész-e vagy köpcös, kopasz, még vallási hovatartozásának sincs jelentősége, hisz a református Horthyval jól érezte magát a katolikus hercegprímás is. 1944. március 19-én az országot megszállták a németek, azonnal munkához láttak. Elfogták az ellenzéki politikusokat, betiltottak újságokat, elrendelték a zsidóknak a sárga csillag viselését. Mit tett Horthy ebben a szörnyű időben? Később sopánkodott, hogy Hitler lépre csalta, s míg ő Klesheimlyamot szerveznek. Neves népművészek és szakemberek segítségét, tapasztalatcserék konzekvenciáit fölhasználva a hagyományőrző egyesületek magasabb szintű vezetését kívánják ezzel megvalósítani. A székely népművészet tehetségeinek különböző kategóriádban való felkutatását és segítését is célozzák terveik. Emez feladatkör megvalósítását Kóka Rozália, az Érdi Székely Kör vezetője tartja kezében. Bukovinai székely hagyományőrző tábor A bukovinai székely hagyományőrző tábornak a jövő nyáron immár harmadízben ad otthont Lengyelen az Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szak- középiskola, Höfflerné Kelemen Emma vezetésével ez alkalommal népzenei csoport beindítását tervezik hazai és erdélyi székely gyermekek számára. Erdélyből a Déva-környéki gyermekeket várják elsősorban az un. szórványtelepülésekről: Marosludasról, Csernakeresz- túrról és máshonnan. Néprajzi gyűjtőcsoport Szintén a népfőiskola keretében tervezik megvalósítani a néprajzi gyűjtőcsoport körének bővítését, munkájának gyámolí- tását a még fellelhető székely népművészeti értékek megóvása érdekében. Többek között a bukovinai székely bibliográfia és tájszótár összeállításán ben várta a különvonat indulását, Hitler kiadta az utasítást a Margarethe-terv végrehajtására. Nem sokkal később ösz- szeszedték a vidéki zsidó lakosságot, megkezdődött a deportálás, Horthy minderről nem vett tudomást, sőt 1944 május 3-án fogadta Szálasit s azzal dicsekedett neki, hogy a zsidókérdést ő vetette fel először, még 1920-ban. „De különbséget kell tenni a lázadó kommunista zsidó és a hasznos zsidó között” - figyelmeztette Szálasit, miként ez hűségesen idézte szavait naplójában. Az események rohantak a maguk irracionális útján, míg végre nagy nemzetközi nyomásra Horthy felemelte szavát a pesti zsidók érdekében, s közben megpróbált kilépni a háborúból, de olyan ügyetlenül, hogy október 15-i proklamáció- jával még nagyobb szerencsétlenséget idézett elő. A többi személyes sors: a németek őt sem kímélték, ahogyan nem kímélták Grün bácsit vagy Szegény Jánost a doni fronton. A többit tudjuk, ki történelem- könyvekből, ki saját keserű tapasztalataiból. Horthy természetesen történelmi személy, ahogy Nero és Haynau is az. Más kérdés, hogy érdemes-e becsülésünkre. A rendszer, ami nevéhez fűződik, tipikus átmeneti korszak volt, ahogy nevében is, királyság, király nélkül, sok szempontból feudális viszonyok jellemezték, ugyanakkor bizonyos liberalizmus sem volt idegen tőle. A kormányzói jogkört többször is törvénybe foglalták, Horthy fejében dinasztikus ábrándok is megfordultak, a fiának kreált kormányzóhelyettesi rang ezt sejtette, de mindenki tudta, hogy a háború után valamilyen formában változnia kell az ország közjogi helyzetének is. Ennek formáját senki nem látta előre, Horthy István repülőkatasztrófája után pedig a kormányzó személyét illetően is új helyzet állt elő. Az orosz megszállásra, annak tartósságára végképp nem gondolt Bonyhádon is dolgoznak. A székely népfőiskola céljainak megvalósulását elsősorban anyagi tényezők hátráltathatják. E problémán pályázatok útján való pénzszerzéssel igyekeznek enyhíteni. így pályáznak például a Közoktatási és Kulturális Minisztérium, vagy a határon túli magyar kisebbségek támogatásáért létrejött lly- lyés-alapítvány anyagi támogatására is. A Székely Szövetség vezetőségi ülésén egyebek között fölmerültek a hagyományos székely farsangi bál szervezési mikéntjei. De beszéltek a csik- somlyóiakkal közösen, Budaörsön jövőre tervezett passió-játékon és az érdi székely találkozón való részvételről is. Továbbá a bizonyos szempontból hátrányos helyzetű településeken élő székely lakosok bevonása is téma volt. (Varsád, Ka- laznó, Kisvejke, stb.) Székely baráti találkozó A gyűlés után, ugyanezen a napon baráti találkozón vettek részt mindazok, akik a székelyek hazatelepítésének 50. évfordulója tiszteletére szervezett emlékűt keretében idén nyáron ellátogattak Bukovinába. Ez est hangulatán is tükröződött a nyári kirándulás sikeressége: a közel száz ember egyként dajkálja a közös élményeket, egyként meghatódott, ám örömteli és felszabadult is volt az újbóli együttlét során. Gányiné Forrai Ágnes senki, azok sem, akik ezt Jaltában lehetővé tették. De ekkor Horthy már végképp kívül került a történelmen. Rehabilitációra nincs szükség, mert senki nem ítélte el, Nürnbergben is csak tanúként idézték meg. De szerepét illetően nem is ez fontos, a történelem sem ezt firtatja. Szerepe, bárhogyan is vizsgáljuk, katasztrofális. Szó nélkül bólintott, amikor Bár- dossy törvénytelenül hadat üzent Moszkvának, ettől kezdve, ha vonakodva is, kiszolgálta Hitlert, tűrte a magyar hadsereg oktalan psusztulását az orosz fronton, alig volt szava néhány szadista tiszt újvidéki vérengzése ellen, tudomásul vette a német megszállást s annak minden következményét. A nagy idők nagy embereket követelnek, Horthyból pedig hiányzott a küldetéstudat, a fel- készültség és az emberi nagyság. Mindvégig úgy viselkedett, mintha még nem múltak volna el a Monarchia szép napjai, s csak akkor kapta föl a fejét, amikor a hebehurgya IV. Károly megpróbált besettenkedni a királyi palotába. Uralkodása alatt először és utoljára határozott volt, szerencsénkre, mert a Habsburgok visszatérése nemcsak itthon jelentett volna katasztrófát, hanem a nemzetközi életben is. 1944-ben még egyszer megadatott neki a lehetőség, hogy tisztességesen lépjen le ország- lása színpadáról, ahol huszonöt éven át mindig belesült szerepébe. Kosáry Domokos szellemesen mondta: „Az Úristen kezébe adta a tárogatót, de ő nem fújt bele”. A részletek a történészekre tartoznak. Aki a háború végén szétnézett az országban, csak pusztulást látott, romokat, melyek között özvegyek siratták férjüket, tönkretett életüket. Arról nem érdemes vitatkozni, hogy jószándék vezette-e. Az eredmény azt mutatja, hogy tökéletesen alkalmatlan volt arra a szerepre, amit Szegeden vállalt. Csányi László „Nevem Szepesváry Solcz Dezső. Születtem Budapesten, 1922 junius 18.-án. 1966-tól 85-ig (közel húsz éven át) hiába kértem magyar beutazási vízumot, azt mindig visszautasították. .. 1990. júniusában 50 éves éves érettségi találkozónkon voltam Budapesten. Éppen ezért, és megértve az otthon történt eseményeket, büszkén és boldogan jelentkezem a Doni Bajtársak Köre tagságára." Texas, 1990. Dezső bácsi megjárta a Don-kanyart, majd a magyar börtönöket, aztán jött 56 és Amerika. Most 69 évesen visz- szatért Magyarországra feleségével, Ilonkával, hogy otthont teremtsen ezen a földön, a Duna-Tisza mentén, amit mindig is a magáénak érzett. Nyíltsága, kedvessége lenyűgözött, de a beszélgetésünk mégis nehezen indult. Érzem, bármit kérdezek, mély sebeket tép fel. Irigylésre méltó, tiszta kiejtéssel és nagyon átgondoltan formál meg minden mondatot. Megbélyegzetten — Két témakörnél, még így közeledve a 70. évhez is, a szüléimét és a magyarságomat említve, mindig elérzékenyülök. Nem valami férfias dolog, de nem tehetek róla. Végig, míg kint voltunk Amerikában, egy szempont vezényelt bennünket, hogy mi magyarok vagyunk. — Dezső bácsi, ha ekkora fájdalmat jelentett a hazától való távoliét, mi vitte magukat Amerikába? — A családom neve és a vagyoni helyzetünk megbélyegzett bennünket. Apámé volt az első szegedi likőrgyár és a budapesti Nemzeti Szálló. Az elsők között fosztottak meg minket mindentől és vitték a szüléimét a hortobágyi büntétő táborba. Én ebben az időszakban katona voltam. Majd háborús bűnös címen engem is elítéltek öt évre, amiből egyet töltöttem le. Ma sem tudom miért tartóztattak le, se a vádiratot nem ismertem, se a tárgyalásra nem vittek el. Hamarosan újabb három évet kaptam, arra való hivatkozással, hogy üzérkedtem és tiltott kapcsolatokat tartok fenn. A szüleim még mindig a Hortobágyon voltak kitelepítve, nekik küldtem csomagot, ez nem tetszett a rendszernek. Egy évet ültem le, politikai fogolyként kezeltek. Nagyon sok érdekes emberrel találkoztam a börtönben, megismertem egy fiatal vegyész mérnököt, aki a péti műtrágyagyárnak volt az igazgatója. A sors iróniája, ő Montreálba került és mind a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Soha nem felejtem el, 53-ban, Ágoston ügyész azt mondta, az ilyen emberek, mint maguk, csak azért dolgoznak jól, hogy adott esetben többet tudjanak rombolni. Aztán jött 56, én akkor egy nagyvállalatnak voltam a gépkocsivezetője és megválasztottak a forradalmi munkás- tanács vezetőjének. A bukás után nem maradt más hátra, mint valóban az életünket mentve, átléptük a határt. December vége volt, én 35 éves voltam és édesapám barátainak a segítségével, megérkeztünk Amerikába. Munka a második naptól — Szüleivel mi történt? — Édesapám meghalt, édesanyám később, 1960-ban utánunk jött, akkor 68 esztendős volt és 83 évesen, amerikai állampolgárként halt meg. — Tehát önök, a feleségével megérkeztek Amerikába. — És már a 2. napon beálltunk dolgozni, fizikai munkára, New York állam egyik kis városában ... Az amerikai nép abban az időben nagy szeretettel fogadta a magyar menekülteket. Bennünket az evangélikus lelkész istápolt. 58-ban innen tovább mentünk Ohióba. Tanfolyamokat végeztünk el, műszaki rajzolóit, ügynökségit. — A nyelvet mennyire beszélték? — Lassan tanulgattuk, nem sok előképzettségünk volt. — Dezső bácsi említette, hogy 35 évesen hagyták el az országot. Voltak-e már gyermekeik? Távol a gyerekektől — Két tizenéves gyermekünk volt, akik vidéken a nagyszülőknél voltak, de nekünk olyan hirtelen, a hátsó lépcsőn kellett elhagyni ezt az országot, hogy se idő, se lehetőség nem volt rá, hogy magunkkal vigyük őket. Később lehetőség adódott arra, hogy a gyermekeink utánunk jöjjenek, de csak az egyik költözött ki Amerikába. Ő most is Arizonában él a családjával, a 70-es években jöttek ki, már a kint élő unokáim is felnőttek, de közülük csak egyik beszél magyarul. A másik fiunk itt maradt és ez most a nagy targédiánk, hiszen két hete volt a temetése, 46 évesen tüdőrákban halt meg. Az elmúlt évtizedek alatt a feleségem többször is haza látogathatott, de én nem jöhettem. — Hogyan alakult az életük 58 után? — Lépésről lépésre volt mindig egy kicsit jobb. Sokat kellet dolgozni, volt amikor négy állásunk is volt egyszerre. Az itthoni magyarság nincs azzal tisztában, milyenek a kinti munkakövetelmények, ha valaki bekerül egy autógyárba, vagy a tv képernyő gyárba, ahol mi is dolgoztunk, fel kell tudni venni azt a munkatempót, amit diktálnak, hiszen a szalagot nem fogják miatta lelassítani. — Dezső bácsi, 35 évesen hogyan lehet gyökeret ereszteni egy idegen országban? — Ebben a korban az anyanyelvet, a szülőföldet nem lehet már lecserélni. Meg lehet játszani, rövid időre be is tudjuk csapni önmagunkat is, de hosszú távra nem megy. A fiamat nézem, aki hasonló korban jött utánunk Amerikában, neki ott születtek a gyermekei, akik már nem a magyar gyökereken nőnek fel, belőlük már igazi amerikai lesz. — Mennyi idő telt el, mire a saját házukban lakhattak? — Az első házat 14 évi munka után vettük meg, aztán foglalkozást és államot változtattunk. Az utolsó 15 évben szállodalánc menedzselésével foglalkoztunk. Két szép házat is vettünk, egyet Arizonában és egyet Ohioban, de berendezett lakosztályt és teljes ellátást élveztünk a szállodaláncon belül, mindenütt. Mielőtt haza jöttünk az arizonai házat eladtuk, az ohióit pedig a fiamnak ajándékoztuk. 1990 karácsonyán kaptam meg az útlevelemet, any- nyira örültem neki! Oda tettem a fa alá. Megbékélve — Nem féltek attól, hogy nem tudnak visszaszokni, hiHorthy körül 1991. november 23. ..Tudja, mi a haza?" A kiút az iskolázottság szén más körülmények közé jönnek vissza, mint ahonnan elmentek, de ez még messze nem Amerika? — Nem, szóba sem jöhet. Megdöbbentő lesz, amit most mondok magának, ez az ország ma a lehetőségek hazája. Azt is látom, hogy az emberek 90 százaléka elégedetlen, és minden okuk meg van rá, hiszen az elmúlt években köny- nyebben éltek, nem volt ilyen áremelkedés, és nem volt munkanélküliség sem. De ezt a demokrácia hozta magával, ugyanígy a bűnözés, a drog és a pornográfia is elkerülhetetlenül megjelenik, illetve már meg is jelent. Ezen egy érett társadalomnak át kell esni, és ezeket tudni kell kezelni. Kire számíthat ez a nép ha nem önmagára?! Tudja mi az egyetlen kiút? A több iskolázottság, a műveltség. Rá kell, hogy jöjjenek az emberek, ebben a nagyvilágban senki nem segít rajtunk, csak mi magunk. Ennek érdekében meg kell békél- nünk egymással. — Dezső bácsi, hol fognak a feleségével otthont teremteni? — Itt Magyarországon. Most Faddon élünk a plébánián. A plébános régi barátunk, sokáig együtt voltunk Amerikában. Tudja, azelőtt sosem jártam Faddon, de nagyon szép hely és barátságosak az emberek. Magyarország olyan kicsi, hogy egyik határvégtől a másikig órák alatt el lehet jutni. Mi más távolságokhoz szoktunk. Akár- hová kerülünk, jól érezzük magunkat. Tudja mi a haza?! A szeretteim nyelve, a barátaim egyénisége, amikor a fajtám rákiabál a bíróra a focimecs- csen, vagy valami ízeset mond a kocsmában és azt én értem, nem csak a szavakat, de a mentalitást is. Mauthner Ilona
