Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-02 / 257. szám
4 PÚJSÁG 1991. november 2. TOLNAI KÖRKÉP TOLNA VAROSRÓL ES A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKRŐL Környékbeli események Cigányfórum Szociális és gyámügyekkel kapcsolatos tájékoztatásokat hallgathatnak meg a Tolnán élő cigányok november 5-én délután 5-től a helyi művelődési házban. A polgármesteri hivatal városigazgatási irodájának két munkatársa - Ezerné Huber Éva és Rém Ferencné - tart előadást. A szervezők körülbelül száz résztvevőre számítanak. Bélyegklub Az ifjúsági- és felnőtt bélyeggyűjtők soronkövetkező összejövetele november 3-án 9-12-ig lesz, a tolnai kultúrház- ban. Nyugdíjasklub Zenés névnapi köszöntőt tartanak a tolnai nyugdíjas klub tagjai, november 4-én 16 órától a város művelődési házában. Az „összevont bulin” azokat ünnepük most, akiknek az elmúlt negyedévben volt a névnapjuk. E k|ub tagjai hatvanan vannak, de várnak még harminc szekszárdi vendéget is: az ottani nyugdíjas klub képviselőit. A disznóvágásról November 6-án 18 órakor kezdődik a német nemzetiségi baráti kör azon összejövetele, melynek fő témája a disznóvágás. A tolnai kultúrházban meghallgathatják az érdeklődők Freud Antal előadását, a „Disznóvágás és az ezzel kapcsolatos népszokások a sváboknál” - címmel. Munkavállalók tagtaoborzója A Tolnai Munkavállalók Érdekvédelmi Szövetsége november 4-én 18 órakor tartja tájékoztató és tagtoborzó összejövetelét. Meghívott előadók: Őri Csaba (Liga), Krasznai La- josné (MSZOSZ), Ács Károly (Munkástanácsok), Szabó Zoltán (Szolidaritás). A rendezvény a tolnai művelődési házban lesz. — 1990. decemberében pályázat útján nyerte el a jegyzői állást Tolna városában. Tudja-e szíve szerint képviselni a város az ügyes-bajos dolgait? Úgy tudom, Bonyhádról jár a hivatalba .. . — A jogi egyetemet 1975-ben fejeztem be Pécsen. Bonyhádon, a járási hivatalnál kezdtem dolgozni, mint előadó. Elmondhatom, végigjártam az úgynevezett "ranglétrát". Voltam titkársági-, gyámügyi előadó, igazgatási csoport-, majd osztályvezető, 1983-tól pedig vb. titkár. Jogi szakvizsgát 1981-ben tettem, és ’91-ben (az idén) másoddiplomát szereztem a pécsi közgazdaság-tudományi egyetemen. Nem volt ismeretlen előttem Tolna városa korábban sem, az itteni állampolgárok gondjait is meg tudom érteni. Településtől függetlenül lehetnek köny- nyebb-nehezebb problémák ... — Sok törvény hiányzik még ahhoz, hogy az önkormányzati munka zökkenőmentes legyen? — Az alapvető törvények megalkotásra kerültek ahhoz, hogy az önkormányzati munka folyhasson. Más kérdés az, hogy ezek a jogszabályok mennyire jók, vagy rosszak. A települési önkormányzat határozza meg a feladatokat, a település lakóinak érdekében a Lélekharang Bogyiszló halottaiért eddig nem szólt harang a helyi temetőben. Ezen a helyzeten kívánnak most változtatni a falu vezetői és lakói, amikor úgy döntöttek: vásárolnak egy lélekharangot. A rávalót közadakozásból gyűjtötték össze. „Egészség” hónap Tolnán A házipatikáról és bőrünk barna anyajegyeirol Kerekasztal-beszélgetés keretében hallhattunk a házipatikáról a tolnai „Egész-ség” hónap legutóbbi rendezvényén „Gyógyszer a családban” címmel. Meghívottak voltak: Pilisi Istvánná az Alkotmány utcai gyógyszertár vezetője és dr. Vecsei Albert tüdőgyógyász főorvos. Felhívták a figyelmet arra, hogy a gyógyszereket mindig zárt dobozban vagy szekrényben tartsuk, nehogy a kisgyerekek hozzáférjenek! Nagyon fontos, hogy minden gyógyszert a rajta feltüntetett helyen és módon tároljunk: kúpokat, szirupokat a hűtőben, a fényre érzékenyeket sötét helyen. Vannak gyógyszerek, melyeket gondosan el kell zárni a levegőtől, nehogy annak páratartalmától elfolyósod- janak, stb. Mi laikusok csak fizikai változást veszünk észre a készítményeken, ha helytelenül tároltuk őket, de ez együtt jár a szerek kémiai ösz- szetételének változásával, így hatásuk már egészen más lehet, mint eredeti formájukban! Figyelni kell a gyógyszerek lejárati idejére is, nehogy bajt okozzunk! A gyógyszertári készítményeken általában feltüntetik a lejárat idejét, de például krémeknél előfordul, hogy csak az elkészítés ideje szerepel; ezek fél évig használhatók fel. A gyári készítmények általában 5 évig jók - a gyártás idejét minden gyógyszeren megtaláljuk -, az ettől eltérőeknél külön feltüntetik a lejárat idejét. A mai gyógyszerárak mellett a saját érdekünkben is félre kell tennünk a maradék gyógyszereket - érdemes azt is rájuk írni, hogy a családban ki, mire kapta -, de például antibiotikumokból nem maradhat felesleg, azt mindet be kell szedni, amit felírtak. Később nem használható fel, csakúgy, mint a szemcsepp. Ha marad, el kell dobni. Az előadók felhívták a figyelmet az adagok betartásának fontosságára. Ne hagyjuk, hogy egy jóízű szirupot egyszerre elfogyasszon gyerekünk! Különösen időseknél fontos, hogy reggel kikészítsék a napszakonkénti adagokat külön-külön, így biztos, hogy nem felejtik el, hogy mit vettek már be, és mi az amit még nem. A házipatikában fájdalom- csillapítók, görcsoldók, kötszer, sebbenzin, gyorstapasz, égésre való spray kell legyen - tehát tulajdonképpen az elsősegélynyújtásra kell felkészülnünk. A komolyabb bajjal keressük fel az orvost. Ma már sokféle gyógytea van forgalomban, így a betegségek megelőzésében jól alkalmazhatjuk őket - szakember tanácsát kikérve. Mi vagyunk a legtöbb gyógyszert fogyasztó nemzet -jó lenne megtalálni a helyes arányokat. A hallgatók kérdéseikre kimerítő válaszokat kaptak. A gyógyszerésznő felhívta a figyelmet arra, hogy például a cukorbetegek részére az eddig csak Szekszárdon beszerezhető külföldi készítmények mindhárom patikában kaphatóak már Tolnán. Egy másik előadáson - amit szintén az „Egész-ség” hónap keretében tartottak - dr. Bajor Klára bőrgyógyász-kozmeto- lógus beszélt a megelőzésről, mint a legegyszerűbb „gyógymódról”. „Egészség és szépség a bőrgyógyász szemével” című előadásán a fejtetőtől a talpig alaposan részletezte a különféle problémák megelőzésének lehetőségeit. Szólt a helyes tisztálkodásról: A napi egyszeri tetőtől-talig való le- mosdás fontos, ez inkább tusolás legyen, mint a kádban órákig tartó üldögélés. Ki-ki bőrtípusának megfelelő szereket használjon, tisztálkodás után pedig valamilyen testápolót. Bőrünket az öltözködéssel is tudjuk kímélni. Alulra inkább pamut trikót vegyünk, mint műszálas fehérneműt, és a zoknink is pamut legyen! A táplálkozás is befolyásolja arcbőrünk milyenségét. Különösen kamaszoknál! A pattanásos bőr állapotát még rontják is az édességek, az olajos magvak, de a székrekedés is! Ezért célszerű növényi rostokban, vitaminokban gazdag étrendet, egészséges táplálkozást bevezetni á családban. A kvarcolás a pattanásos' arcbőrre jótékony hatású, alkalmazását meg kell beszélni szakorvosokkal, vagy kozmetikussal. A kvarcolásnál ajánlatos betartani a fokozatosság elvét, a solariumot - aki teheti - heti 1-2 alkalommal vegye igénybe, de az arcbőrre nagyon vigyázzunk. Forduljunk szakorvoshoz, ha foltokban hullik a hajunk,' ha 1-2 szemölcs megjelenik a kezünkön, vagy a talpunkon! Az életkor előrehaladtával előjönnek az anyajegyek is. Vannak ártalmatlanok, de vannak olyan barna anyajegyek, amelyek eldörzsölve „megindulhatnak”, s igen rövid idő alatt elfajulhatnak, rákos betegséggé. Tehát, ha elvakartuk, és fáj, azonnal keressük fel a szakrendelést! Vigyázzunk bőrünkre, hiszen csak akkor tudja maradéktalanul betölteni funkcióját, ha egészséges. Dné V. Gy. Egy arc - egy mesterség Dr. Sebestyén István, Tolna város jegyzője lehetőségek figyelembevételével kell dolgoznunk. — Miért nem lett ügyvéd? — Európai hírű professzorok előadásait hallgattam az egyetemen, megvallom olyan hatással van a munkámra, amikoris hiszem azt, hogy a közigazgatásban dolgozók presztízse visszaáll. Ez a mai napig nem történt meg, de úgy érzem, jó úton haladunk. Volt egy időszak az önkormányzatoknál a közelmúltban, amelyen szerencsésen túljutottunk, s a jelenlegi helyzetet felmérve mondhatom, hogy jobb ma jegyzőnek lenni, mint ügyvédnek. — Mennyire független Magyarországon ma egy kis város jegyzője? — A jegyző feladata és hatásköre lényegesen nagyobb mint korábban a vb. titkáré volt. Munkája során azonban az őt kinevező testületnek tartozik elszámolni. Nagyon fontos a köz- igazgatási munkában való jártasság, alapvető a törvényesség betartása, illetve betartatása. Ez egy olyan szakma, melyet pártpolitikai érdekektől függetlenül kell végezni. A hivatali szervezet átalakult hatáskörét illetően, kisebb apparátus látja el a teendőket, mint korábban, melyet összetételében alkalmasnak találok arra, hogy ezt a feladatot ellássa. Megnövekedett a szociális ügyek száma, a lehetőségeket mérlegeljük, aztán döntünk. Sokszor az ügyintézőt is megviseli ha érdemben nem tud segíteni. Ebből adódnak a legkomolyabb problémák egyrészt, másrészt abból, hogy városfejlesztésre nagyon kevés pénzt tudunk biztosítani. Remélem, hogy ebben előbb-utóbb lesz változás ... — Hogyan érzi magát a jelenlegi helyén, a jegyző szerepében? — Jól érzem magam Tolnán, jó a munkakapcsolat a polgár- mesterrel, a munkatársakkal, a testület tagjaival. Mivel az állást pályázat útján nyertem el, bízom abban, hogya pályázatok elbírálásánál a szakmai alkalmasság a legfontosabb szempont. En pedig ízig-vérig köz- igazgatási szakembernek érzem magam.-stierA Takarékossági Világnap alkalmából Ajándék a gimnáziumnak Az OTP tolnai fiókja nem mindennapi ajándékkal lepte meg a helyi Földvári Mihály gimnáziumot. Egy Commodore 128-as számítógépet, színes monitorral és nyomtatóval, a héten vehették birtokukba a Molnár Viktor (ül) és egy társa a géppel ismerkedik kapta a gimnázium, nem más, mint a Takarékossági Világnap volt. A gimnáziumban már kilencedik éve, 1982 óta foglalkoznak a technika tantárgyon belül a számítástechnika oktatásával. A gimnáziumi négy esztendőből az első két tanítási évben minden gyerek megismerkedik ezzel a korszerű technikával. A harmadik és negyedik osztályban már emelt szinten, számítógép-kezelői fakultáción is belemélyednek a rejtelmekbe. Ebben a formában, ha befejezik tanulmányaikat, érettségit és szakmásítót kapnak. Jövőre a hatosztályosra tervezett gimnáziumban már a kicsik is dolgozhatnak a gépeken. Az iskola tervei között szerepel a számítógéppark bővítése is. Az idén, az erre a célra kiírt pályázat útján 200 ezer forintot nyertek, amit az iskola kiegészít, s ebből három számítógépet vásárolnak majd.- péteri - Fotó: Ótos Réka Érdekvédelmi szövetség alakult A munkavállalók jövője Az érdekvédelem, különösen a munkavállalói érdekvédelem, előbb-utóbb fontos szerepet tölt be a munkahelyi bérek alakulásában, a munkafeltételek változásában, a munkanélküliség kezelésében ... Magyarország gazdasági változásai szinte rákényszerítik az embereket, hogy érdekeik érvényesítésében csak önmagukra számíthatnak, ugyanakkor az is nyilvánvaló: ennek a leghatásosabb módja a kollektív fellépés. — A bevezetőben leírtak hogyan tükröződnek Tolnán, a szövetség létrejöttével? - kérdeztem Túrái Gábort, a Tolnai Munkavállalók Érdekvédelmi Szövetségének elnökét. — Országszerte probléma a munkavállalói érdekek érvényesítése. Ennek oka részben a régi struktúrájú szakszervezetek kényelmessége, másrészt az új szerveződések kialakulatlansága, valamint az emberek kishitűsége és a sajnos ecjtyre jellemzőbb fásultsága. Városunkban két nagyobb és több kisebb termelőüzem dolgozóit veszélyezteti a munkanélküliség. Ezt a helyzetet nem tudják és meg sem kísérlik kezelni az eddigi szakszervezetek. Ezért is gondoltunk néhányan, hogy valamit tenni kell Tolnán is .. . — Milyen rétegekből verbuválódtak a szövetség tagjai? — Több munkahelyről munkások, értelmiségiek, középvezetők, alkalmazottak, néhány önkormányzati képviselő, sőt munkanélküliek is vannak a szövetségünkben. — És mif rt városi szinten? — Mert a munkahelyeken új típusú szakszervezetek nem jöttek létre, a kívülről kezdeményezett szervezés háttér nélkül nagyon körülményes, és távolról sem zökkenőmentes. Akik a jövőben velünk felveszik a kapcsolatot, csatlakoznak hozzánk, azokat inspiráljuk és támogatást adunk a régitől eltérő érdekvédelmi formációk megszervezésében. — Mit szándékozik nyújtani tagjainak a szövetség? — Egyéni és kollektív jogvédelmet, rendszeres munkajogi tanácsadást - ezzel szeretnénk elérni azt, hogy az emberek megismerjék jogaikat, élni tudjanak velük és ne tartsanak retorzióktól. — Hogyan képzelik az együttműködést? — Ezen a területen lehetőségeinket - mindkét oldalról - elsősorban, a munkatörvénykönyv határozza meg, valamint a hozzákapcsolódó egyéb jogi szabályozások. A munkáltatókat partnernek tekintjük, nem pedig ellenségnek, úgy látjuk, hogy a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés a záloga a jól prosperáló üzemeknek, intézményeknek. — Miként, hogyan ismerhetik meg a szövetséget az érdeklődők közelebbről? — Ha valaki úgy érzi, a fentieket tovább kell gondolni, illetve a szövetséghez csatlakozni kíván, erre november 4-én, hétfőn alkalma nyílik. Este találkozunk a művelődési házban. Főbb témák: a privatizáció, az új munkatörvénykönyv, az érdekvédelmi szervezetek jogai, a foglalkoztatási törvény (munkanélküliség). — Négy szakszervezeti tömörülés szakértői lesznek a vendégeink, akik előadásaikkal tájékoztatják a megjelenteket és válaszolnak a felmerülő kérdésekre. — Sok sikert kívánva, köszönöm a tájékoztatást! Takács István