Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-16 / 269. szám
2 PÚJSÁG 1991. november 16. Az Országgyűlés jövő heti programja Az Országgyűlés jövő heti plenáris ülésén a képviselők döntenek arról, hogy sürgősséggel napirendre tűzik-e a kormány által benyújtott jövő évi adótörvény-tervezeteket. A plenáris ülés programjáról ezúttal is Szabad György házelnök tájékoztatta az újságírókat tegnap a Parlament épületében. A hétfői, este nyolc óráig tartó ülésnapon a képviselők folytatják, s a házelnök reménye szerint le is zárják az általános vitát a világkiállítási törvényjavaslat felett. Kupa Mihály pénzügyminiszter „egy füst alatt” terjeszti elő a fogyasztási adóról, továbbá a gépjárműadóról, valamint a földadóról szóló törvényjavaslatokat. Az elsőként említett jogszabálytervezet ügyében meg is kezdődik az általános vita. A képviselők kedden határozatot hoznak a szakszervezeti vagyon védelméről és a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről szóló törvényjavaslat módosításának ügyében: ha sikerül, lezárják az általános vitát, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény módosítását illetően, és mentelmi ügyeket is tárgyalnak. A délutáni interpellációk és kérdések után folytatódik (és vélheően be is fejeződik) az általános vita a lll/lll-as adatok felhasználásáról szóló törvényjavaslat ügyében. Hogy lehetőség nyíljon újabb módosító indítványok benyújtására, a T. Ház ismét megnyitja majd az általános vitát a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat felett és ugyancsak folytatódik az általános vita az új Munka törvény- könyve tervezetéről. Néhány nemzetközi jogszabály kihirdetéséről szóló törvény napirendre tűzése mellett a T. Ház ezúttal remélhetőleg valóban foglalkozik a fegyverkereskedelmi törvény létrehozását célzó, s időhiány miatt immár többször elhalasztott ország- gyűlési határozati javaslattal. Kétperces monológ A politikusok népszerűségéről Egyetlen közvéleménykutató intézet vagy vállalkozás sem engedheti meg magának, hogy a valóságtól elrugaszkodó, manipulált eredményekkel lépjen a nyilvánosság elé. Tekintsük hát hitelesnek a minap közzétett listát, amely 24 vezető politikus népszerűségi rangsorát adja meg. A közéleti TOP 24 nem szolgál szenzációkkal: a köz- társasági elnök, mindenki Árpi bácsija biztosan tartja első helyét, az „alvégen” pedig változatlan értékszámmal áll az MSZMP-s Thürmer Gyula. Érdekes viszont, hogy az előző és a mostani kormánynak egyaránt 4-4 tagja szerepel a felsorolásban - Horn, Békési, Pozsgay, Cse- hák, illetve Für, Surján, Kupa, Antall - s együttes népszerűségi rátájuk hajszálra azonos. (Németh Miklóst már nem szerepeltették a közvéleménykutatók a névsorban.) Persze hiba volna abszolutizálni a közmegítélésbeli rangsort. Nyilvánvaló például, hogy a kormányzás hálátlanabb szerep a közvélemény szemében, mint az ellenzékiség. Vagy hogy a pénz- és adóügyek szakmai vezérlése nagyobb hendikep, mint egy parlamenti bizottságé. Ám a köz vélekedése mégiscsak fontos és tanulságos mutató. Érzékelteti az érintettek tömegbefolyását, hitelét, politikai stílusuk, törekvéseik társadalmi fogadtatását. Több, mint jelzésértékű tehát, hogy a harsány hang, a pörö- lyös indulat, a szélsőséges érvelés, a botrányokkal fűszerezett közszereplés jeleseinek nem sok babér terem a népszerűség mezején. Mármost kérdés, hogy a közízlés fog-e változni, vagy a szóban- forgó néhány vezető politikacsináló. A reális tipp: 2-es. De sajnos, a józan papírforma nem mindig érvényesül, (bajnok) (FEB) A látó gyerekekért! A „VAKVILÁG" alapítvány Tolna megyei Szervezői - Rom- sics Sándorné, Höfler Lajosné és Törő Valéria felhívást juttattak el szerkesztőségünkhöz, melyet az alábbiakban teszünk közzé, remélve, hogy a kérés meghallgatásra talál. Egyre nő hazánkban és megyénkben is a vak gyermekek száma, annak ellenére, hogy van műszer, mely ezt képes lenne megakadályozni. Nem várhatjuk tétlenül, hogy leendő gyermekeink, unokáink arra a szomorú sorsra jussanak, amit a vakság hordoz magával. Annyiszor bizonyítottuk, hogy értelmes célra tudunk szánni néhány forintot, akármilyen nyomorúságban vagyunk is. De lehetünk-e olyan szegénységben, hogy a minket is kerülgető veszély ellen nem próbálnánk védekezni? Két megyének már sikerült azt a műszert megszerezni, amellyel ezt a fenyegető rémet, a vakságot el lehet kerülni. Kérünk minden önkormányzatot, intézményt, az iskolák tanulóit is, vállalatot, vállalkozót, kisiparost, minden Tolna megyeit, hogy forintjaival járuljon hozzá a PULOX 7. nevű műszer megvásárlásához. Ha minden lakója a megyének csak egy forintot tud adni, akkor már van reményünk. Akkor megyénkben a koraszülötteket nem fenyegeti a vakság réme. Ezáltal javítjuk más megyék gyermekeinek esélyét is. Kosztolányi így ír a gyermekszemről: ... lélekzet-visszafojtva, félve nézem, hatvan picike fej egyszerre int s egyszerre pislant százhúsz kis verébszem... Képességeink szerint segítsük, hogy ezek a kis szemek ne a semmibe, ha nem is mindig a legszebb, de mégis reményteli, színes világba tekinthessenek. Adományokat lehet küldeni a következő címre: Magyar Vöröskereszt Városi Vezetősége Gyöngyös (MNB 727-010327-5). Liberalizmus és kereszténység - egymás mellett és nem egymás ellen Iványi Gábor az egyházi vagyonról, az abortuszról, az akasztásról és a megbocsátásról (Folytatás az 1. oldalról) egymással - mutatott rá Iványi Gábor a vele készített interjúban. — A kimutatások azonban azt bizonyítják, hogy az SZDSZ-re nem szavaztak kisebb arányban a hívő emberek, mint a kormánypártokra. Az már természetesen egy másik kérdés, hogy az egyházak felső vezetése miért tekint ellenségesen az SZDSZ-re. — Ön szerint miért? —- Azt hiszem, ennek fő oka az, hogy az egyházak hagyományos kormánypártiak. Ez így volt az előző rendszerben is, igaz, akkor az ellenzék nem töltött be olyan politikai szerepet, mint most... — Ha most itt ülne mellettünk az egyházi vezetés valamelyik képviselője, vélhetően tiltakozna a Kádár-rendszer pártiság ellen ... — Ez ellen nincs mit tiltakozni, ez tény. Ha az egyházak ellenzékiek lettek volna - mint például Lengyelországban -, akkor ma más lenne hazánkban a lelki, és talán a politikai helyzet is. De az igazság az, hogy az elmúlt rendszerben az egyházaknak csak bizonyos körei, s egyáltalán nem a vezető körei fogalmaztak meg valamiféle kritikát az állam elnyomó ideológiájával szemben. Ezeket az egyházakon belüli csoportokat maguk az egyházvezetők is üldözték. Sajnos, ez a helyzet. Mindezeken túl azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy miután az egyházak nicsenek elválasztva az államtól, ezért mindig is az az érdekük, hogy kormánypártiak legyenek. Hiszen az anyagi igényeiket csak így tudják érvényesíteni. — Az anyagiakat illetően nemrég került napvilágra az, hogy az egyházak eddig hatezer ingatlant igényelnek vissza. Sok ez ön szerint, kevés, vagy éppen elegendő? — A törvény lehetővé teszi, hogy az egyházak valamennyi volt ingatlanjukat visszakérjék. Ha ez hatezer ingatlan, akkor valamennyi jár. Ha ez hétezer, s csak hatezret kérnek vissza, akkor ez azért lehet, mert a többivel nem érdemes foglalkozni. Egyébként azt hiszem, hogy a hatezres szám nagyon sok. Amikor a Németh-kormány idejében elkezdődött ezeknek ingatlanoknak a felmérése, akkor ennek a számnak nem egészen a tizedrészét kérték az egyházak, s úgy becsülték, hogy ez az a mennyiség, amire feltétlenül szükségük lenne. Ez a törvény, ami a terület rendezésére született, viszont arra bátorítja az egyházakat, hogy mindent kérjenek vissza. Legfeljebb amit nem képesek birtokba venni, azért anyagi kárpótlást kaphatnak. — A Keresztény Értelmiségiek nemrég tartott tanácskozásán elhangzott, hogy a pedagógusok az elmúlt negyven évben két generációt neveltek félre. Egyetért ezzel a megállapítással? — Ez a megállapítás nem igaz. A pedagógusok mindig is a nemzet napszámosai voltak, mentették a menthető értékeket, s a mostani politikusok jelentős hányada ezen időszakban végezte el tanulmányait. Ha valaki ember lett, ember maradt ebben az időszakban, azt nagyban köszönheti becsületes tanárainak. Persze, a pedagógusok között is voltak karrieristák, mint ahogy lesznek is. — Az erkölcsi-etikai szempontok manapság más területeken is rendkívül fontos szereppel bírnak. Az abortuszvita még nem fejeződött be nálunk, de az ismeretes, hogy az eddigi liberális felfogással szemben sokasodnak a szigorítások hívei. A katolikus egyház számos vezetője éppenséggel a teljes tiltás mellett foglalt állást... — Ez sajnos nem az a terület, ahol igennel vagy nemmel lehet nyilatkozni. Az élet szent dolog, s az abortusz senkinek sem tesz jót. Az ingerlőén sar- kos vélemények helyett körül kellen járni ezt a problémát. Saját példámból tudom, hogy nehéz körülmények között is lehet vállalni a gyermekáldást. De amíg az állam nem hárítja el azokat a problémákat, amelyek miatt az emberek nem merik vállalni a gyermekeket, amíg nem foglalkozik a felvilágosító munkával, addig ehhez a kérdéshez kioktató és tapintatlan módon nem szabad közeledni. A jó megoldást nem tudom, de azt hangsúlyozni szeretném, hogy egy olyan problémával állunk szemben, ahol csak a kisebbik rosszat lehet megcélozni. Balgaság lenne ugyanis azt hinni, hogyha törvény tiltaná, akkor nem lenne abortusz. Lenne nagyon sok zugabortusz, az ezzel járó tragédiákkal. Az lenne a cél, hogy minél kevesebb élet pusztuljon el, s erre kellene megfelelő törvényt hozni. Ha ezt törvénnyel nem lehet elérni - s úgy vélem, nem lehet -, akkor más eszközt kell választani. Ahol az állam megteszi a magáét, mint Svédországban, ott radikálisan csökken az abortuszok száma. — Gyakorta halljuk mostanság a keresztényi megbocsátás kifejezést is. A parlament szerdai ülésén viszont Dénes János független képviselő akasztásra hívott fel. Ilyen körülmények között Iványi Gábor hisz a keresztényi megbocsátás eszméjé- ban? — A keresztényi megbocsátás bizonyos törvényekkel kapcsolatban természetesen fel sem merült. Az elhangzott, hogy lehetséges a megbocsátás,. ha a bűnös bűnbánatot gyakorol. A keresztényi megbocsátás azonban elébe megy a bűnbánatnak, mintegy gerjeszti azt. Jézus külön hangsúlyt fektet a Miatyánk magyarázatában arra, hogy az ember legyen kész a megbocsátásra, s ezt gyakorolja is, miután ez a gesztus fogja a másikban az őszinte bűnbánatot felébreszteni. A törvényi fenyegetettség, az, hogy velem le fognak számolni, az soha nem fog igaz bűnbánatot gerjeszteni senkiben. Legfeljebb a félelem készteti arra az embert, hogy fogadalmat tegyen valamire, de mihelyt alkalma nyílik rá, bosszút áll azokon, akik rajta álltak bosszút. Az ilyenfajta elszámoltatás nem alkalmas másra, mint arra, hogy a gyanútlan és sokféle problémával küzdő lakosságnak odadobjon valakit, akin levezetheti indulatait. A közhangulat gerjesztése azonban rendkívül kockázatos. — Sok kormánypárti képviselő meggyőződéssel vallja, hogy a vidéket járva jórészt olyan emberekkel találkozik, akik követelik az elszámoltatást, a valódi rendszerváltást. — Zsák a foltját mindig megtalálja, s kétségkívül létezik az elszámoltatok köre is. Dénes János sem véletlenül átallotta azt mondani, hogy akár az akasztás is szóba jöhet. Hallatlanul tragikusnak és felelőtlennek tartom ebben a zaklatott közhangulatban ezt a lincse- lésre utaló megjegyzést. Most a kormánynak, a politikusoknak mindenképpen a békesség, a nyugalom megőrzésén kellene fáradozniuk, s lenne más eszköz is arra, hogy a volt bűnöket a helyükre tegyük. Főképpen a történészi eszközökre gondolok. Jézus sohasem kívánta, hogy felelősségre vonják a hóhérait. A tanítványok sem kívánták ezt, mert mindannyian felismerték, hogy ami velük történt, az nem feltétlenül igazságtalanság, hanem szükségszerű áldozat, ami jobbá teszi a világot. — Miért abszolút lehetetlen mindezt belátniuk azoknak, akik ugyan a keresztényi meggyőződésükre hivatkoznak, de azzal szöges ellentétben nyilatkoznak és cselekednek? — Nagyon sok a lelkileg sérült ember, aki soha nem tudott magában feloldódni és a keserűségek fölé emelkedni. Mindmáig beteg és zaklatott lelkű, s azt hiszi, hogy megnyugodna, ha a bíró szerepében tetszeleghetne, vagy legalábbis feledtetné önmagával, hogy ő maga sem volt makulátlan. Mert az elmúlt rendszerben az emberek többsége szereplő is volt, nemcsak szenvedő. Mindenki szeretné igazolni önmagát. S azt látom, hogy minél harsányabb valaki, annál inkább takargatni akar valamit. Szeri Árpád A farkába harapó kígyó Ki viszi el a... lapot? Az eltűnt műsor nyomában A szekszárdi bérlők nagy napja Lakás már 160 ezer forintért (Folytatás az 1. oldalról) hiszen a törzsvevők így is kellőképpen fel voltak háborodva a késedelem, illetve amiatt, hogy nem jutott nekik a lapból. A jelek szerint tehát megyei szinten nincs meg az a „szelep”, amely a Budapesten(?) - mint alább kiderül, nem biztos, hogy ott - elkövetett hibákat helyrehozhatná. A bonyhádi reklamációra eddig nem érkezett semmiféle válasz a Hírlap és Postaszállítási Igazgatóságtól. Kő Lászlót, a Hírlap- és Postaszállítási Igazgatóság feldolgozó üzemének vezető-helyettesét sikerült elérnem telefonon, aki elmondta, hogy a szükséges mennyiséget - 743 példányt - útnak indítottak Bonyhádra és sejtelme sincs róla, hogy miért csak 283 érkezett meg. Arról is beszámolt, hogy valóban kapott jelzést a belföldi raktár november 7-én(!H), ám akkor már nem tudták a szükséges mennyiséget pótolni. Azt mondta, Bonyhádon kellett volna az árus példányokból pótolni a hiányzó mennyiséget. (Ami részben megtörtént.) A kör tehát bezárult, a kígyó a farkába harapott. Változatlanul nem tudni, hol tűnt el a hiányzó - nem csupán 107 - újság. Nem vagyunk nyomozó hatóság, nem tisztünk, hogy kiderítsük. Reméljük, a Posta illetékesei majd megteszik, s ha tudomásunkra hozzák, mi szívesen közreadjuk. Azonban - ha meg is történik - nem változtat a tényen, hogy itt „többrendbeli” érdeksérelem történt. Az előfizető nem kapta meg az újságját. A törzsvevő szidta az árust, aki mellesleg több, mint kétszáz újság bevételének reá eső hasznától esett el. Az újság készítői sérelmezhetik, hogy a biztos vevőiktől fosztották meg őket. A bonyhádi postahivatal vezetőjétől megtudtuk, hogy azok az előfizetők, akik nem kapták meg a lapot, visszakérhetik az árát. (Hivatalból azért nem küldik ki, mert az 20 forint felett kötelező.) Egyébként, ha valaki telefonon kéri (5 forint), annak kiküldik a 14,50-et, ami a postának újabb tíz forintjába kerül. A bonyhádi postahivatal és a hírlapbolt vezetője fontosnak tartotta, hogy elnézést kérjen az olvasóktól. Tőlük - akik a jogosan felháborodott előfizetők és vásárlók rohamát állták - ki fog elnézést kérni?-hangyálÉrdemes volt türelmesen várni mindazoknak, akik abban reménykedtek, hogy Szekszárd képviselőtestülete az állami tulajdonú bérlakások elidegenítésekor még a korábbinál is kedvezőbb döntést hoz. A csütörtöki ülésén ugyanis az önkormányzat tagjai módosították korábbi rendeletüket, melynek értelmében a forgalmi érték bruttó negyvenkét százalékát kellett volna kifizetniük a bérlőknek. Több szervezet nyomására, valamint a lakosság észrevételeinek hatására a testület tagjai szinte kivétel nélkül az árcsökkentés mellett voksoltak. Ez se többet, se kevesebbet nem jelent, mint azt, hogy a korábbi negyvenkét százalék huszonöt százalékra olvadt. Egy példával illusztrálva: az egymillió forint értékű lakás mindent összevetve hozzávetőlegesen 160 ezer forintért vásárolható meg, igaz, nem részletre, hanem egyösszegben. Aki nem kíván nem tud - élni ezzel a vélhetően szenzációs lehetőséggel, az a lakbérfizetés terhe mellett természetesen továbbra is a lakásban maradhat bérlőként, tehát senkinek sem kell attól rettegnie, hogy eladják a feje fölül a házat. A Városgazdálkodási Vállalat átalakulásáról zárt ülésen tárgyaltak a képviselők. Mint dr. Palkó László jegyzőtől utóbb megtudtuk, a VGV jövő év január elsejétől egyszemélyes kft.-ként működik tovább, az önkormányzat kizárólagos tulajdonaként. A két vidéki - a bonyhádi és a dombóvári - részleg leválasztása is az időszerű feladatok közé tartozik. A testület Németh Zsolt és Gémes Balázs személyében két tanácsnokot választott: a két képviselő a testület és a polgármesteri hivatal működésének összehangolásában lát el fontos feladatot.-száElveszett a Magyar Demokrata Fórum Szervezete Szekszárd szövegű, középen stilizált MDF feliratú körbélyegző. Használata 1991. november 7-től érvénytelen. (197)
