Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-26 / 251. szám
1991. október 26. PÚJSÁG 9 Ki védi meg a római oltárköveket? Uj erődöt találtak a régészek Már hatodik éve minden évben hallatnak magukról a megyei múzeum régészei, dr. Gál Attila és Szabó Géza azzal, hogy a bölcskei ásatásuk eredményes. Nincs ez másként az idén sem. A munkájukat figyelemmel kísérők tudják, hogy egy olyan kikötő erőd feltárását végzik, amit a IV. század első felében építettek, jórészt olyan oltárkövek felhasználásával, amelyek eredetileg a mai Aquincum, a mai Budapest területén, a Gellérthegyen álltak az ottani kelta őslakosok szentélyében és minden év július 11. napján, nyilván ez lehetett az Eraviscus főistenség ünnepnapja, emelték ezeket. Itt az ideológiai és a gyakorlati ok találkozott, hiszen a keletről megújuló támadások szükségessé tették a limesvonal erődítését. Hirtelen nagy mennyiségű építőanyagra volt szükség, illetve másik oldalon az ideológiai ok: 313, kereszténység, a korábbi római istenségek hirtelen pogánnyá váltak. A legutóbbi feltárásnál Soproni Sándor, az ELTE tanára a téglákat, köveket vallatta, mi pedig őt. - Ezek a téglák elég ismertek, katonai téglagyárakban készültek - mondta a római kor szakértője valószínűleg hajón szállították ide a mai Bécs területéről. A bélyegzők alapján elég jól tudjuk ezeket keltezni a 350-es évek második felére. Az erődbe voltak beépítve, amely vegyes falazással épült: kő és néhány sor tégla, azután megint kő és így építették fel a falakat. Maga az építési-mód is jellegzetesen a IV. század közepére utal. A téglák a különböző katonai téglaüzemek parancsnokainak a nevével vannak bélyegezve. Mit rejtenek a most felszínre került kövek? Egy úgy néz ki, talán egy fölszeletelt szarkofág darabja, a többi megmunkált mészkő, de nincs rajtuk semmi ábrázolás vagy felirat. A korábbiak érdekesebbek voltak. A mostani munka lényege az, hogy sikerült az alaprajzot elég egyértelműen tisztázni és világosan kiderült, hogy ez egy jellegzetes, úgynevezett hídfőállás típusú erőd. Verőce típusúnak is hívja a szakirodalom, mert ilyet Magyarországon Nógrádverőcén, a mai Verőcemaroson tártak fel először. Ezek mind a Duna bal partján vagy pedig a dunai szigeteken épültek II. Constantius ideje alatt. Ilyet ismerünk Szobtól kezdve: Szob, Verőce, aztán Dunakeszi, a Szentendrei-szigeten pl. Tahitótfalu, Monostorsziget, Monostorhorány. Itt van aztán lejjebb a bölcskei, szemben is biztos lesz egy és lefelé van egy hasonló Dunaszekcső- nél. Ugyancsak volt Imsósnál, Dunakömlőddel szemben, de azt a múlt század végén szétrobbantották. Ilyen lehetett feltehetőleg Dunaújvárosban a Szalti-szigeten, de úgy tudjuk, azt is fölrobbantották. — Úgy jöttünk ide, hogy különösebb meglepetés nem ér bennünket - kezdte az ásatás egy hetének összegzését Szabó Géza -, hiszen már az elmúlt öt ásatási szezonban képet kaptunk arról, hogy körülbelül milyen méretű, milyen kiterjedésű, milyen rendeltésű és milyen korú objektumról van itt szó. Ennek ellenére, amikor idejöttünk és alacsony vízállásnál sikerült pontosítani az erőd alapfalait, akkor kiderült, hogy ilyen típusú erőd csak a bal parton lehet, ez viszont kelet felé nyitott, tehát a Dunának a jobb partján van. Gyorsan elkezdtünk keresni, hátha találunk valamit, ami magyarázatot ad a rendellenes elhelyezkedésre és erre találtunk még egy erődöt a Bács megyei partoldalon. Ez igen nagy meglepetés. Az igaz, hogy a régész öröme a lelet, de itt az örömbe mindig üröm is vegyül, mert nem a munkától félünk, hanem attól, hogy a munkára hogyan szerzünk pénzt. Páratlan értékű leletegyüttesről van szó, hiszen olyan feliratos faragott oltárkövek kerültek elő, amelyek máshonnan nem. Tehát az egészet fel kéne tárni, viszont erre pénz nincs. Sőt, amit eddig sikerült megmenteni a vízből, annak az elhelyezése sem megoldott. A szekszárdi múzeum előtt van egy része felállítva, a másik pedig ötödik éve Dunaföldváron a vár udvaron, egy félig elkezdett kőtárnál és semmiféle* garanciát nem kaptunk arra, hogy ez a kőtár be lesz fejezve és a kövek megfelelő helyre kerülnek. Már eddig is jónéhány tévés forgatócsoportnak nyújtott megfelelő csemegét a római kövekből, a ragyogó fehér márványból kihajtó gaz, zöld növényzet, a múlt és jelen találkozása, viszont a szakemberek ezt nem hagyhatják. Nekünk mindenképpen gondoskodni kell a kövek védelméről, még akkor is, ha esetleg onnan el kell szállítani, ami nem a legszerencsésebb megoldás. A régészek, a „szent őrültek” és az őket segítő Dunaújvárosi Búvár Klub lelkes tagjainak áldozatkész munkája újabb kincset, újabb értéket hozott mindnyájunknak, de hadd kérdezzük meg: miért nem jut több a feltáró munkára, a kultúrára egy olyan országban, ami Európába igyekszik, s ahol a közpénzeket sokan érdemtelenül is felhasználják? Ki menti meg az eddig felszínre került római oltárköveket? (ékes) Fotó: Gottvald Károly Soproni tanár úr munkában Szabó Géza Horgonykö Negyedik századbeli tégla Az alacsony vízállás segíti a munkát Elkészült az erőd pontos alaprajza Régészek és búvárok
