Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-26 / 251. szám
1991. október 26. PÚJSÁG 5 Lengyeli képeslapok Lengyel jellegzetesen Tolna megyei település. Apró falucska a Völgység lankái között, szépséges természeti környezetben, nyolcszá- zötven-kilencszáz lakossal. Mai lakosságának hetven százaléka székely származású, húsz százalék a német őslakos, és tíz a magyar. Ez utóbbiak az idők folyamán úgy költöztek ide. A németek nem a Mária Terézia féle betelepítéskor kerültek az uradalomba, hanem már előbb, 1717-ben Amadé báró hívta őket birtokára. Az ötlet játékos, de komoly is. Egy elképzelt turista képeslapjai nyomán szeretnénk bemutatni a mai falut, s meggyőzni minden olvasót, hogy legalább egyszer el kell látogatni ebbe a kedves kisfaluba, ahol szinte minden évben van is olyan rendezvény, ami idecsalogatja azokat az embereket, akik egy szép hét végi kirándulást terveznek. Vonzó lehet Lengyel azok számára is, akik hosszabb időt szeretnének eltölteni egy csendes helyen, barátságos emberek között. "Van itt egy ember, aki mindent tud a faluról" Bai Józsefet a helytörténészek jól ismerik. Ha valaki mindent tudni szeretne a település múltjáról, bízvást fordulhat hozzá. A legutóbbi választásokon rábízták az emberek a jövő formálását is. Három jelölt közül 67 százalékos eredménynyel ő lett a község tiszteletdíjas polgármestere. Munkahelye a szakmunkásképző inzézet, de „művei” közé tartozik a község történetét, az ott élők sorsát illusztráló mini-múzeum megalapítása, illetve az anyag összegyűjtése is. Akit érdekelnek a svábság és a székelység éltformájára utaló tárgyi emlékek, megtekintheti a két emlékszobát. Példa a múzeumocska a népek békés együttélésére is. — Mennyiből gazdálkodik ma a település? — kérdeztük a polgármestert. — Tizenhatmillió kilenszázezer forint az idei költségvetésünk, ebből nyolc és félmillió az alsófokú oktatási intézmények, az óvoda és az iskola fenntartására kell, a körzeti egyészségügyi szolgálatra közel kétmilliót költünk, a hivatal sincsen ingyen, az idén fejlesztésből csak egy kétszáz méteres út építésére tellett. — Mi a község legnagyobb gondja? — Feltétlenül az út, de most már talán látszik a megoldás is, a baranyai Kárász községgel közösen szeretnénk megépíteni a mintegy 1,8 kilométeres útszakaszt, természetesen támogatással, pályázati pénzből. Ha ez sikerül, jelentősen megrövidül az út Pécs és Komló irányába. Ez bizonnyal jót tesz az idegenforgalomnak is. — Mekkora ma a község idegenforgalma? — Azóta, hogy megjelent a füzetem a Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtárában, és szerepel bélyegzős helyeinek listájában, egyre többen keresik fel a csodálatos kastélyt, illetve annak parkját. A túristaszezonban szinte minden hét végén vannak csoportjaink. Jelentős a német idegenforgalom is, ez pillanatnyilag a családok között bonyolódik, de hosszabb távon el tudnám képzelni, hogy nemcsak azok jönnek ide, akiknek rokonaik élnek a községben, vagy Bonyhádon, de ehhez még sokminden hiányzik — Például mi? — Most csak a szervezett csoportokról beszélek, már gondot okoz az érkezők étkeztetése, mert legközeleb Bonyhádon lehet enni, hiszen az iskolában a hét végeken, amikor a kirándulók érkeznek, nincsen étkeztetés. Szívesen látnánk egy vállakozót, aki vendéglőt, illetve borozót nyitna a községben, hiszen igazán jó boraink is vannak. Visszatérve a kiinduló kérdésre, természetesen nagyon hiányzik a telefon is, sajnos semmi remény arra, hogy két-három éven belül változás legyen. — A már említett füzeten kívül mely helytörténeti kutatásainak eredményét dolgozta már fel? — Az összegyűlt tárgyi emlékekhez képest, ezek közé tartozik például a képeslapgyűjtemény és a fotók is, valójában nagyon kevésre volt időm. A képek, amik a kis múzeumban egyszer már szerepeltek... — Emlékszem, a lengyeli napokon az idős emberek milyen meghatottan nézték saját gyerekkori felvételeiket... — Igen, az 1988-ban volt, és az óvoda, illetve a polgári olvasókör megalakulásának száz éves évfordulója alkalmából szerveztük. — Száz évig egyfolytában működött az óvoda? — Majdnem, csak a Tanácsköztársaság után volt körülbelül három év szünet. Egy pályázatra az óvoda történetét írtam, meg s ugyancsak a centenáriumra a polgári olvasókör történetét, amit az Apponyiak 1888-ban alapítottak, éppúgy, mint az óvodát. Ugyancsak száz éves volt a tűzoltóegylet is, amikor fölkutattam és földolgoztam az emlékeiket, 1984-ben. Foglalkoztam a népoktatás történetével, ami a faluban 1745-ben kezdődött, s Római Katolikus Elemi Népiskolaként működött az államosításig. — Milyen forrásokból dolgozik? — A levéltárban sokminden megtalálható, de természetesen felkutatom a még élő tanúkat is, s rábukkantam korabeli írásos anyagokra is. Élt itt egy legendás kántortanító, aki 1894-től 1935-ig dolgozott, s naplót vezetett. Lerich Istvánnak hívták. Schröder Rezső pedig ötven évig volt itt plébános, és az iratanyagot példás rendben tartotta. „Az ősembertől a grófokig, sok érdekes történelmi emléket láttunk" Már az eddigiekből is világos, hogy egy falu addig és úgy él, ahogy az értelmisége dolgozik. Ott voltak és vannak, s reméljük lesznek is polgári, civil szervezetek, ahol a helyi értelmiség ezeket létrehozzza és működteti. Ezek az értelmiségiek a történelem során sok társadalmi csoportból kerülhettek ki, s emléküket kötelessége megőrizni az utókornak, már csak a példa miatt is. Azért is, mert olyan hagyományt jelentenek, ami méltóságot, tartást adhat a ma ott élőknek. A hagyományok nélkül szegényebbek vagyunk, identitásunkhoz ezek is hozzátartoznak, s minél sokoldalúbbak etnikailag ezek az emlékek, annál gazdagabbak lehetünk mi magunk általuk. Lenegyelben sok ilyen elődre emlékezhetnek az emberek, s a maiaknak sem kell szégyenkezniük tetteik miatt. Az úgynevezett lengyeli kultúráról már írni sem érdemes, annyira közismert, s olyan nagy irodalom foglalkozik vele. A helyi értelmiség európai mércével mérhető alakja volt Wosinsky Mór, a későbbi szekszárdi apát, archeológus, akit 1880-ban neveztek ki plébánosnak Lengyelre. Eleinte az egyházi irodalom terén működött, később utazásairól írt, járt nemcsak Európa sok országában , de Afrikában és Ázsiában is. Apponyi Sándor gróf támogatásával majdnem tíz éven át dolgozott azon az ásatáson, amelynek eredményeit két kötetben írta meg a tudós apát, s adta ki az Akadémia archeológiái bizottsága a Leletek a lengyeli őskori telepről címmel. Ezt követően az egész megyét átkutatta, s a Tolna vármegye története az őskortól a honfoglalásig című két kötetes munkában publikálta. Munkájának elismerésééül a Magyar Tudományos Akadémia 1902-ben levelező taggá választotta, 1890-ben a müncheni antropológiai társulat levelező, 1891-ben pedig a római árkádia akadémia rendes tagja lett. A hírek szerint az eddigi ásatások leletmentése, konzerválása után folytatódik a kutatás, talán már a jövő nyáron. A tervek szerint keresztárakkal folytatják az ásatást „Két kastély is van a faluban" Hasonló elimeréssel lehet szólni az Apponyi- akról, akik az uradalmat 1790-ben vásárolták meg Amadé bárótól, s akkor egy kisebb kastélyt építtettek, aminek az emeletét később lebontották, s amelynek földszintjén ma a posta és az óvoda működik. A nagy kastély építtetője gróf Apponyi József volt. Ezzel kapcsolatban Hiller István 84 éves lengyeli lakos a következőket mondta el- mint ezt Bai József meg is írta: „Anyámtól hallottam, hgy a község lakóinak minden héten két napot kellett robotba menni. A kastély jobb szárnyán az I. emeletig érő hidat építettek vastag fagerendákból és az ökörszekerek azon hordták fel a téglát.” Az építtető elképzelése szerint magán hordja a naptári év jegyeit. A négy évszakot négy bejárati ajtóval jelképezték, a hónapokat a tizenkét kémény jelzi. Ötvenkét szoba és háromszázhatvanöt ablak volt a kastélyban. „Bízunk benne, hogy teljes lesz az emlékszoba" A szakmunkásképző és szakközépiskola minden különösebb csinnadratta nélkül emlékszobát létesített a volt tulajdonosok emlékezetének megőzésére. Apponyi Sándor felesége a családi örökösöédési viták lezárása után, 1927-ben alapítványt létesítve a felhalmozott kulturális értékeket a Nemezeti Múzeumra hagyományozta, a csodálatos bútorzat legnagyobb részét még 1930-ban elszállították, s azóta raktárban pihen. A könyvtárat a gróf már életében a Széchenyi Könyvtárnak adományozta. Máig szégyen, hogy az ötvenes években a polgári olvasókör gazdag könyvtárát egyszerűen elhordták, s tulajdonképpen nem tudni hova. Valószínűleg megsemmisült. Egy-egy darabja itt-ott felbukkan. Az emlékszobát a megyei múzeum segítségével rendezték be. Jelenleg a csodálatos tükör uralja, de államdó kiállításként a vitrinekben helyet kaptak a lengyeli kultúra leleteinek szép darabjai, és az Apponyiakra vonatkozó iratok másolatai. Az iskola akár két szép szobát is szentelne az anyagnak, ha ehhez megkapná a régi berendezés egy-egy darabját, állandó kiállításhoz letéti anyagaként. Bizonnyal méltóbb helye lenne itt, mint a raktárban. Az iskola és a park gondozottsága a biztosítéka annak, hogy megbecsülnék az anyagot. A kápolna restaurálása is a tervek között szerepel, mert a kastélyt valamennyi tulajdonosa át-meg átalakította, míg végül megkapta mai stílusát. Megint csak az ötlet ami segíthet, hiszen a a restaurátorok megfizetésére nincsen pénz, de „építőtábort” szervezni a képzőművészeti főiskolásoknak erre a feladatra már megoldást jelenthet. A községben megbecsülik a mai értelmiséget is, az önkormányzat hét, illetve a polgármesterrel együtt nyolc tagja közül négyen a szakközépiskola és szakmunkásképző dolgozói, az igazgató és egy tanár, két szakoktató. Az általános iskola igazgatóhelyettese és a körzeti orvos is képviselő lett. A szakközépiskola és szakmunkásképző igazgatója, Tóth György nem boldogtalankodik, hanem dolgozik, szervez és ha kell, szervezkedik, hogy 126 tagú csapatával biztosítsa az iskola jövőjét a még ínségesebb időkre is felkészülve, a jelenleg 508 diák érdekében. Tanulván nemcsak az elődöktől, hanem a korszellemből is, alapítványt hoztak létre a megyei ön- kormányzat és a környező mezőgazdasági üzemek és mások részvételével. Azóta az iskola folyamatosan gazdagodik, s most nem is elsősorban pénzzel, hanem például a gazda- és a gazdasszonyképzéshez szükséges állatokkal. • Egy régi és rettentően elhanyagolt istálóépü- letet az egész nyáron át tartó munkával — senki nem törődött azzal, hogy tanítási szünet van — az állatok számára lakhatóvá, és a tanítványok számára használhatóvá varázsoltak. A gyerekek el is nevezték Noé bárkájának, mert már annyi állat van benne. Á kismalacok rendre születnek, s az örvendetes eseményen is megjelenik mindenki, aki a környéken elérhető. Vannak már tojótyúkok, nyulak, vemhes üsző, két boci már itt született, két ló hamarosan érkezik és birkát is találni. Az igazgató órákat beszél az iskola szerkezetéről, a szakmunkás és a szakközépiskolai képzésről, a tervekről. Lévén középiskolai tanár és környezetvédelmi szakmérnök, vannak elképzelései a környezetvédelmi technikusok képzéséről is. Mára már nyilvánvaló, hogy a túlspecializált képzésről az általánosabb szakmák alapjai felé kell irányulnia a fejlődésnek, így növénytermesztő és állattenyésztő gépészek helyett általános mezőgazdasági gépészek oktatására térnek át, ahogyan ezt a folymatosság lehetővé teszi. Ha minden sikerül és kialakul, akkor lesz itt egy évestől az ötig sokféle képzési forma, amelyek egymásba is átmehetnek. A már beindult gazda- és gazdasszonykép- zés egy éves, hiszen szakirányú szakközéspis- kolát, vagy szakmunkásképzőt végzett hallgatói vannak. Ha az élet és környékbeli munkaerő- helyzet megkövetelei, akkor készek arra is, hogy két éves formában, elmélettel kiegészítve nyolcadik után is fogadjanak fiúkat és lányokat. Az elméleti tananyagot központilag kapták meg, de természetesen a helyi specialitásokhoz adaptálni kellett mindent, munkaidőt és nyári szünetet nem kímélve. Az oktatók maguk is tanulják azt, hogy mit hogyan kell tanítani. Á valóságos háztartási körülmények között, együtt, kollégiumban lakva ismerkednek meg mindazokkal a tudnivalókkal, amelyek egy igazi háztartásban, gazdaságban nélkülözhetetlenek. Disznót már tizenötöt vágtak a konyha számára, savanyúságokat, befőttet tettek el, minden nap maguk főzik az ebédet, és meg is eszik. Van varroda a lányoknak, a fiúk állattartó telepéről már szóltunk. Kis csoportokban 15 fiú és 15 lány ismerkedik a jövő szakmájával. Az órabeosztás a kívülálló számára teljességgel kö- vethetlen, s természetesen alkalmazkodik az állatok etetéséhez, itatásához, a fejéshez. A mezőgazdasági, kertészeti munkáknak megfelelően van tavaszi és őszi órarend. Az alapítvány következő lépése, az iskola profiljának és az alapítvány vagyonának megfelelő vállalkozásbokba kezdenek. Ehhez minden lehetséges pályázatot igyekeznek elnyerni. Az iskolát az idén hárommillió forint bevétel elérésére kötelezték, jelenleg már hétmilliónál tartanak. A vállalkozások kapcsolódnának az idegen- forgalomhoz is, hiszen a mini-vágóhíd áruira nemcsak a helybéliek lehetnének a vevők, hanem az idelátogatók, sőt az időről időre hazatérő, Lenegylről elszármazott németek is szeretik a hazai ízeket. Kimért húst sem gond értékesíteni a disznóvágási szezonon kívül, hiszen egy ilyen kis faluban az egy kiló hús árához mindig hozzá kell számítani az útiköltséget. A gazdasszonyképzős lányok által száraz virágból készített díszekre mindig akad vevő. Az iskola épületének nyári hasznosítása is a tervek között szerepel, amire már volt példa. Ihárosi Ibolya
