Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-26 / 251. szám

tolnai) ,

6 népújság

1991. október 26.

Úton Klézsétől Zombáig

„Istennek tervei voltak velem..

Hét végi beszélgetés dr. Demse Péter esperes-plébánossal

— Egy évvel ezelőtti beszélgetésünk két momentumát őrzöm. Az egyik, hogy milyen büszkén vallotta magát moldvai csángó magyarnak. A másik az a életére, humorára jellemző epizód, amikor ingujjra vetkőzve takarította a parókia előtti árkot. Emlékezik?

— Hogyne emlékeznék! Éppen erre kerekezve egy borisz- sza hírű atyámfia kajánul rámrikkantott, hogy „dolgozunk, dolgozunk püspök úr?” En visz- szafeleltem, hogy „nem tudom, a püspök úr éppen mit csinál, én az árkot tisztogatom!” Mindig sokat és szívesen dolgoztam a kertben, vagy a ház körül.

— Pappá szentelésének 50. évfordulóját két évvel ezelőtt, 75. születésnapját pedig ez év februárjában ünnepelte. Mindkét alkalommal regényes életútra tekinthetett vissza. Beszéljünk erről, mert nem minden klézsei fiú jutott el Rómába tanulni.

— Amikor én tíz évesen indultam, ketten kerültünk be 1927-ben Moldva fővárosának, Jászvásárnak - Jasinak - a szemináriumába. Nagy esemény volt, hiszen szegény parasztcsalád kilencedik gyermekeként születtem 1916. február 3-án, s igen gyengécskeként. Apámat elvitték munkaszolgálatos katonának, s édesanyám azon sírt, hogy mi lesz most már ővele, ha a kis Péter meg talál halni, deszka sincs, amiből koporsót csináljanak. Apám úgy ment el, hogy elébb szerzett deszkát. Odaveszett szegény 48 évesen, én megmaradtam, s azzal magyarázom, hogy Istennek tervei voltak velem, talán még azzal is, hogy nemsokára édesanyámat is elveszítve a testvéreim neveltek.

— Úgy tudom, gyakran jár haza, onnan is sok a látogató és nem csak rokonok.

— Ez nekem boldogság, de azt hiszem, az idén Péter-Pál- kor voltam utoljára otthon, amikor a klézsei plébános ezüstmiséjére mentem el. Nagyon elárasztott az út.

— Gondolom, inkább annak érzi a súlyát, amit életútnak nevezhetünk.

— Hát, volt mit megélni. Kezdem azzal, hogy amikor iskolába kerültem, meg kellett tanulnom románul, mert odahaza a csángó magyart beszéltük. Két évbe telt, mire iskola első lettem. Úgy gondoltam pedig, hogy egy valamivel idősebb társam, a Duma György okosabb, mint én. Árva gyerek volt ő is és nem tudott rendszeresen iskolába járni. Mi ketten mindig versengtünk a tanulásban, és a birkózásban. Meg is látszott a magaviseleti jegyünkön! Nem haragból verekedtünk, de soha se akart vége lenni a vetélkedésnek. Jó fiú volt ez a Gyuri. Tudja mi lett belőle? Párttitkár, meg képviselő is, de soha se hallottam róla rosszakat. Szívesen találkoztam volna vele, de soha nem sikerült.

— Úgy emlékezem, hogy a jászvásári szemináriumban öt évet töltött és 16 évesen került ki Rómába. Közben járt odahaza?

— Nem. Úgy szólt a regula, hogy a kispapok nyaranta nem mehettek haza, nehogy megkísértse őket a világi szellem.

■4..

I

Csak akkor mehettem Klé- zsére, amikor Rómába indítottak bennünket. Akkor 1932-őt írtunk és viszontlátásra csak 1939-ben kerülhetett sor. A teológiai tanulmányok után ’39-ben március 18-án szenteltek pappá, s kellett volna még egy évet Rómában tölteni, hogy ott doktoráljak. Később ez Budapesten történt meg. A visszatérés gyönyörű volt, mert egy európai körutat téve tértünk haza.

— Akkor már majd annyi puskapor volt Európa levegőjében, mint oxigén, ha ugyan nem több.

— Érzékeltük is, de minden rossz benyomást kisöpört belőlünk a hazatérés izgalma. Tudtuk, hogy ünnepi szívvel várnak minket. De mindjárt megérkezve úgy éreztem, hogy megbuktunk, mert se szerető ölelésre, se testvéri, fiúi csókra sor nem került. így nevelődtünk. A társam még az édesanyját sem merte megcsókolni, mert hátha bűn az is. Az első miséje után se volt szava a hívekhez. Következő vasárnapon én miséztem és azt gondolva, „egy életem, egy halálom”, megköszöntem a híveknek, hogy együtt imádkoztak, énekeltek, ünnepeltek velem. Egyébként a püspök azzal küldött a bukovinai székelyekhez Andrásfal- vára, hogy ”te tudsz magyarul, sok nyelvet beszélsz, különben is idős ember az ottani plébános.” Szeptember 1-én, 1939-ben foglaltam el a helyemet és az isteni gondviselés kezét láttam ebben is, mert már harmadikos gimnazistaként rá- éreztem, hogy nem a népnek kell megtanulnia a pap nyelvét, hanem fordítva. Akkor írta meg nekem a nővérem, hogy Klé- zsén kitiltották a magyar nyelvet a templomból.

— Úgy tudom, bajba is került a meggyőződése miatt.

— Nem is sokára, mert 40-ben hazamentem Klézsére vakációzni és fölszólított a plébános - aki olyan buzgó híve volt Antonescuéknak, mint később a kommunistáknak -, hogy távollétében tartsam meg a nagymisét, de ne prédikáljak magyarul. így is készültem, ám amikor szembe találtam magamat a hívek kérdő, szemrehányó tekintetével, románul is, magyarul is fölolvastam az evangéliumot, s mondtam szentbeszédet.

— Nem is ment feledésbe az engedetlenség.

— Hát nem. Bukovinában 1941 májusában kezdődött el a haza-, illetve a Bácskába telepítés. „Jöjjön velünk tisztelendő úr, eldugjuk egy ládában!” - mondták az emberek, de a püspök nem engedett. 1941 szeptember 23-án Jasiba, ahova éppen lelkigyakorlatra mentem, utánam táviratoztak,hogy jelenjek meg a hadbíróságon. Rövidre fogva a dolgot, „magyar propaganda” volt a vád ellenem, a szülőfalum plébánosa jelentett föl. Nem a tárgyalás kitűzött napján jelentem meg, hanem később, így újabb tárgyalást tűztek ki. Otthon aztán, azt tanácsolta az én plébánosom, aki áldott jószívű, bölcs ember volt, hogy gyorsan szerezzem meg a papírokat és irány Bácska! így kerültem mégis azokhoz, akik ládába rejtve hoztak volna. Az első állomásom Bács-Andrásfalva - Andrásföldje, Andrásnépe volt három évig. Utána ismét föl kellett kerekedni 1944 októberében. Itthon Mélykúton folytattam a papi munkát, aztán kerültem Jánosházára, ahova már eljöttek értem a bukovinaiak és püspöki rendelésre lettem a papjuk. Rövid ideig Aparhan- ton, 18 évig Izményben, majd négy évig ismét Aparhanton.

— Mint korábban hallottam, Izményben egy parasztházban alakítottak ki kápolnát, s a mellette lévő szobát lakta. Ez volt a plébánia.

— így volt, de jó egyetértésben éltünk az élet minden dolgában együtt. Itt derült ki, mekkora előny a német nyelvtudás és a paraszti eredet. Kaszáltam, kapáltam, végeztem a lelkipásztori munka mellett mindazt, amit a falu lakossága. Tökéletes volt a harmónia.

— Aparhanton viszont más lett a helyzet.

— Ez csak részben igaz. Az őslakos aparhanti hívekkel is hamar egymásra találtunk, nekem a falu párttitkárával volt csatám azzal nehezítve, hogy ő volt az iskola igazgatója is és ilyenként feladata, hogy minél kevesebb gyerek járjon hittanra. Az én hivatásom pedig azt követelte, minél több emberpalánta útját egyengessem az Istenhez. Följelentést, följelentés követett, mire a pécsi püspök Zombára helyezett és erre a hatóság is rábólintott, mert a község az itt máig jóemlékű plébánosának halála után az akkori káplánt látta volna szívesen plébánosként.

— Nyilván azt gondolták, hogyha dr. Demse Pétert Zombán nemszeretemként fogadják, lead valamit a hevületéből.

— Lehet, hogy gondoltak ilyet, de - Istennek legyen hála - idő teltével csalódniuk kellett, mert az itt töltött negyedszázad csak összehozott a zombai hívekkel. Szerencse az is, hogy a tanácselnökváltás után az az elnök, aki most polgármesterként bírja a köz bizalmát, nem ellenfélként közelített a plébániához.

— Ezek szerint boldog és elégedett.

— Hálás vagyok Istennek, hogy időt enged a pihenésre már amennyire egy papi ember szolgálatában megpihenhet, mert azért még mindig rengeteg a dolgom, mivel Kisdorog is ide tartozik. Most két fiatal ember útját egyengetem a papi pályára. Egyikük az unokaöcsém.

— Ha újra kezdené az életet esperes úr, ugyanezt az életutat választaná?

— Csak ezt vállalnám. Erre Klézse kötelezett.

— Engem pedig a hallottak, őszinte tiszteletre.

László Ibolya

A HIT VILÁG A

„Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen." Pál I. levele a korinthusbeliekhez, 14,10.

Isten dicsőségére összefogtak

Ismét bebizonyosodott, hogy önző világunkban félre lehet tenni az önzést akkor, amikor nemes cél elérése a kívánalom. Nem történt ez másként Simon- tornyán sem, ahol összefogott szakember és ipar nélküli, hogy aztán Isten dicsőségére felújítsa a református templomot.

Takaró András nagytiszeletű úr öt éve szolgál a nagyközségben, s azóta háromszázról négyszázra növekedett a gyülekezet, elkészült a száz személyes közösségi ház, korszerűsítették a szolgálati lakást, parkosítottak, példaértékű megegyezés alapján a nagyközségi elöljáróság visz- szadta az iskolát és a hasznosításról közösen döntenek majd. A sor a jelenlegi templomfelújításnál tart, ennél azonban érdemes egy kicsit elidőzni.

A református templom az 1700-as évek közepén épült - mocsár volt még azon a részen.

amikor a katolikus kegyúrtól megkapták a területet -, és gyakorlatilag az eredeti formát őrizte meg mostanáig. Ez azt jelentette, nem volt aljzat, a padok homokban álltak, így nem véletlen, hogy elrothadtak. Lépni kellett, amihez nemcsak elhatározás, hanem segítőkészség és Isten akarata is szükségeltetett. A bőrgyár és a nagytiszteletű úr holland barátai nélkül meg sem tudtak volna mozdulni — hangsúlyozza Takaró András -, de a helybeli lakosok munkájáról sem szabad elfelejtkezni. Felújították a teljes villanyhálózatot, mellette pedig mindent úgy állítottak vissza, ahogy régen volt. Gyakorlatilag csak a falak maradtak a régiek, minden más új a templomban. Az aljzatot dréncsövezték, szigetelték, aztán tardosi félmárvánnyal burkolták be. Az ösz- szes padot vadonatúj, gőzölt bükkből készítette Nagy Gábor,

Nagyot változott a templom környéke is

cecei mester. A nagytiszteletű úr tizenkét steenweijki (holland) barátja lebontotta a század elején utólag épített karzatrészt és teljesen kicserélték az eredeti karzatot.

A szószéktető is most készült el, a Szentlélek lángját faragtat- ták rá, festését pedig Gáspár Gyula, erdélyi származású festőművész végezte el. Megváltozott a mennyezet, Reisz Tamás festette rá a szőlőfürtöt és a búzakalászt - a kenyér és a bor a refomátus úrvacsora jelképe -, a templom stílusjegyeit. Az egyébként megtalálható az Úr asztalán és a szószék közepén is.

A lelkes gyülekezet 3500 órát dolgozott ellenszolgáltatás nélkül azért, hogy az Úrral méltó helyen talákozhassanak, s megszépült templomukkal is Isten dicsősségét hirdessék.

(ékes) Fotó: Gottvald

Minden uj, csak a falak regiek

Szeretet, nyitottság és hit

Óvoda - keresztény szellemben

Reformációi

ünnep

Két jelentős esemény színhelye ezen a hétvégén a szekszárdi evangélikus templom.

Szombaton kerül sor az országos viszonylatban is ritka értéknek számító, kétszáz éves felújított orgona felavatására. Délelőtt 10 órakor dr. Harmati Béla püspök hirdeti az igét, és szenteli újra a hangszert. Az ünnepi szolgálatban részt vesz a gyülekezet egykori s mai lelkésze mellett az egyházmegye vezetője, Lackner András esperes. A hálaadó istentiszteletet követően rövid ünnepi közgyűlésre kerül sor, ennek keretében Trajtler Gábor orgonamű- vész-lelkész, egyházzenei igazgató mutatja be a templom megújult kincsét.

Az ünnepség terveink szerint nem fejeződik be templomi együttlét utáni fogadással. Délután 5 órakor Zászkaliczky Tamás európahírű orgonaművész Bach műveket szólaltat meg egyházzenei hangverseny keretében.

Vasárnap a szokott istentiszteleti renden kívül még egy találkozóra sor kerül. A szekszárdi protestáns egyházak rendezésében reformációi ünnepély lesz, 17 órakor. Ez az alkalom arra a megújulási folyamatra utal, amelyre minden kor egyházának (egyházainak) szüksége van. Az igehirdetés szolgálatát Szilvássy Géza ref. lelkipásztor tartja, majd előadás hangzik el ilyen címen: Mai magyar protestantizmus a pápalátogatás után. Előadó: dr.Hafenscher Károly lelkész, teológiai professzor.

Mindkét alkalomra nagy szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt, felekezetre, meggyőződésre való tekintet nélkül.

Hafenscher Károly lelkész

Ősz elején katolikus szellemű óvodai foglalkozások kezdődtek, a megyében egyetlen helyen, Szekszárdon, az újvárosi óvodában. Frei Lászlóné vezető óvónő elmondta, hogy a város minden részéből járnak ide gyerekek.

A polgármesteri hivatal azért ezt az intézményt jelölte ki erre a célra, mert a városban itt volt szabad helyiség. Az egyházi csoportot Borbás Vendelné és Ángyán Anna óvónők irányítják.- Miben különbözik a keresztény szellemű csoport tevékenysége a megszokott óvodai programtól?- kérdeztem Bor- básnét, aki sokat tett a csoport létrejöttéért.- Elsősorban a szellemiségében, de természetesen itt is van játék bőven. Még az egyházi csoport megalakulása előtt 60 kisgyerek hittan tanítását vállaltam, de heti egy órában nehéz volt sűríteni a hitélményük gyakorlati megnyilvánulását. A szülők részéről merült fel az az igény, aminek következtében itt, az újvárosi óvodában helyet kapott a keresztény szellemű csoport.- Hány kisgyerek jár ide?- Tizenhét óvodás, de az igények ennél sokkal nagyobbak, ez az intézmény a város szélén van, és a megközelítése sok szülőnek gondot okoz. Az önkormányzati hivataltól ígéretet kaptunk arra, hogy jövőre városközponti óvodába költözhet a csoport.- Az egyházi csoportnak mi a napi programja?- Számunkra is a legfontosabb a gyermekek személyiségfejlesztése, de semmit nem erőltetünk. Az adott tevékenységbe minden óvodás akkor kapcsolódik bele, amikor kedve tartja. Még az étkezéseket is úgy bonyolítjuk le, hogy egy adott idősávban, déltől három óráig, ki-ki akkor ül az asztalhoz, amikor megéhezik. így arra is van lehetőség, hogy a megkezdett tevékenységét az óvodás is befejezze vagy megvárja kis barátját. A jó Isten is azért adott szabad akaratot az embernek, hogy éljen ezzel a lehetőségével.

Ha az idő jó, akkor a környezetismereti foglalkozásokat a szabadban töltjük. Gyakran átjárunk az újvárosi plébánia kertjébe, ahol minden érdemlegeset megbeszélünk a gyerekekkel.

Legutóbb gesztenyevárost építettünk a homokba, és diót gyűjtöttünk. Egyetlen gyerek sem akadt, aki feltörte és megette, hanem először társait kínálta vele. Látja, ez az a szellemiség, amit szavakkal nagyon nehéz jellemezni. A közösségi érzés, a szeretet, a nyitottság és a hit az, amit szeretnénk megerősíteni ezekben a kis emberkékben.

Bízom benne, hogy a jövőben több városban és faluban is követik majd a példánkat, éppen ezért október közepétől áprilisig, szombatonként, a megyei művelődési központban, tanfolyamot szerveztünk keresztény óvodapedagógusok részére. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Mauthner