Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-09 / 211. szám
VIULMAU , , 2 i'íÉPUJSAG 1991. szeptember 9. Nagy volt az érdeklődés a kiállítás első napján (Folytatás az 1. oldalról.) étterem. A Vásár biztonságát, a kiállítók nyugalmát, a kiállított tárgyak biztonságát az Aramis Kft szavatolja. A vásár mind küllemére, mind a kiállítottak számára, illetve a bemutatott árukra nézve vetekszik a budapesti BNV- vel. Három hónap alatt olyasmit valósított meg itt Kanalovics László, ami sokakat elismerésre késztetett. A kiállítás- megnyitón részvevő Baráth Etele is az ekismerés hangján szólt a Gremenc Expóról.- Ez a vásár, a mai megnyitó is azt bizonyítja, hogy nincs olyan ellentét Expo-ügyben a vidék és főváros között, mint azt némelyek saját céljaik megvalósítása érdekébebn hangsúlyozzák - mondta a Világkiállítás kormánybiztosa. Kérésünkre Baráth Etele később szívesen fejtette ki erről bővebben is nézeteit. — Világkiállítás nem létezik vidéki csatlakozóhelyek nélkül. A turizmus is csak akkor kifizetődő, ha vidékre tudjuk vonzani. Ilyen szempontból logikus, hogy a Világkiállítás közvetlen témái megjelenjenek vidéken. Ezen belül Szekszárd helyzete kezd stratégiává válni. Ha létrejön a tervezett kelet-nyugati autóút kapcsolat, a szekszárdi híd, akkor ez geográfiailag központi hellyé teszi ezt a kiállítást. — Ha létrejön az autóút... Nem tudom véletlenül vagy szándékosan, de ön is feltételes módban fogalmazott. Mint köztudott, vannak lobbik, melyek „fúrják” ezt az elképzelést. — Fúrni, fúrhatják ezt az elképzelést a lobbik, ettől függetlenül természetszerűen létre kell jönnie ennek a hídnak és autópályának, amit állami,’központi erők is segítenek. Ha mindez megvalósul, rangos hellyé válik Szekszárd. — Ön szerint, hogy kell értékelni a ma megnyílt Gemenc Expót? — Eddig csak nagyon halvány ötletek voltak arra nézve, hogy lehetne Tolna megyét a Világkiállításba bevonni. A történelmi borvidékkel kapcsolatban merült fel, hogy az itteni ipari termékeket, népszokásoBútorok igényeseknek Ruhabemutato kát és magát a bort kellene bemutatni. A bor bemutatása mindenképpen jó, de igazán akkor szerencsés, ha ipari, technológiai szempontból is van mit csatlakoztatni. Ezenkívül pszichológiailag hatalmas ereje van annak, hogy vidéken sorra jönnek létre az ehhez hasonló, de nem ennyire magán- vállalkozásban kivitelezett expók. — Felsorolná az eddig megnyílt vidéki expókat? — Az idén több vásáron voltam, de ezek nem mint helyszín jöttek létre, hanem események voltak. A szekszárdi vásárnak épp az a nagyszerűsége, hogy mint hely is létrejött. Visszatérve a kérdésre, Székesfehérváron volt egy kifejezetten vállalkozói randevú, amire a városi sportcsarnokot használták fel. Ugyanez volt Pécsett, az Oktatási Központ területén. A Gemenc Expót az különbözteti meg ezektől, hogy konkrétan erre a célre és nem permanensen jött létre. Ezért nagyszerű ez a vállalkozás, ezért minden bizonnyal lesz jövője. F. Kováts Éva Foto: Gottvald Károly mm Ford Sierra több, mint másfél millióért Lottónyeremények A 36. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt, négyesekből 27 darabot találtak, nyereményük egyenként 521 901 forint. Hármasokból 4026 db, nyereménye 2917 forint, kettesekből 118 959 db, nyereménye 118 forint. Mély fajdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÉRI ISTVÁNNÉ sz. Szabó Zsuzsanna életének 53. évében elhunyt. Temetése 1991. szeptember 12-én, csütörtökön délután 3 órakor fesz Baján, a köztemetőben. Gyászoló család Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága, szeretett férj, apa, nagyapa, KOVÁCS JÓZSEF (volt Bartina u. 38. az. alatti lakos) életének 60. évében, 1991. 09. 06-án csendesen elhunyt. Temetése 1991. 09. 11-én 15 órakor a szekszárdi újvárosi temetőben lesz Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ifj. GÁL SÁNDOR 36 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 9-én 15 órakor lesz a nagykónyi temetőben. Gyászoló család Az országban elsőként Kolping iskola Szekszárdon Új szemléletű háziasszonyképzés Püspöki áldással indult a Kopling iskolában a tanév A családok szétesőben, nő az iskolából kiszorulók, a munkanélküliek száma, egyre több a kallódó fiatal. Ezt felismerve indult meg az 1991-92-es tanévben a képzés az ország első egyesületi Kolping szakiskolájában, Szekszárdon. Az ünnepélyes tanévnyitó vasárnap délután volt a Gyermekek Házában, mely ideiglenesen - amíg a Kolping iskola végleges helyére, a Pázmány térre nem költözik - helyett ad annak a negyvenegy, 14. életévét betöltött, 8. általános iskolát végzett lánynak, aki ennek híjján szak- képzettség és munkahely nélkül maradna. Az ünnepélyes tanévnyitón dr.György Mária, a Szekszárdi Kolping Család elnöke köszöntötte a megjelenteket, a vendégeket, dr.Mayer Mihály megyéspüspököt, dr.Szűcs Pált, a Munkaügyi Minisztérium képviselőjét, Kocsis Imre Antal polgármestert és az Országos Kolping Szövetség tagjait. Mint dr.György Mária mondotta, az Adolf Kolping által, német nyelvterületről 150 éve indult mozgalom, mely Európán túl Amerikában is meghonosodott, mindig tudott alkalmazkodni az adott társadalmi helyzethez. Céljuk ma is változatlan, meggyőződéses keresztényeket kell nevelni, akik jó szakemberek, hordozói a családi életnek és pillérei a társadalomnak. Hasonlóképpen vélekedett Mayer Mihály megyéspüspök is, aki az intézmény zászlóját felszentelve hangsúlyozta, szeretné, ha ez az iskola nem a korábbiakhoz hasonló „műiskola”, hanem igazi oktatási intézmény lenne, ahol a tudáson túl az egyén a fontos, ahol elsősorban „a szívek szólnak”. Ezt követően Köntösné dr.Radnai Annamária, az iskola igazgatója vázolta a 2 éves ok- tási forma által nyújtott szakismereteket, mely a magyar tanmenetre épül és amely a tanulmányok sikeres befejeztével államilag elismert bizonyítványt ad. Ecsetelte ennek a sajátos képzésnek az előnyeit, majd mindenkinek sikeres iskolakezdést kívánt. —f. kováts ótós— Két osztálynyi lány kezdi meg az első tanévet Keressük Európa legjobb autóvezetőjét! Fordot nyer a szolnoki döntő győztese Az Auto Extra, a Kölni Ford Művek, az Állami Biztosító RT., valamint a Shell és Interag Kft. szponzorálásával az idén is meghirdette az Európa legjobb autóvezetője pályázatot. Mint ismeretes, az Auto Extra júniusi illetve júliusi számában megjelent tesztkérdésekre helyes válaszokat beküldők között sorsolással választják ki azokat a szerencsés vezetőket, akik a gyakorlati versenyben bizonyíthatják be ügyeségüket. A döntőt szeptember 22-én, Szolnokon rendezik meg, ahol kiderül: ki lesz Magyarország legjob autóvezetője. A hazai bajnok egy vadonatúj Ford Escort 1.6 Ghia boldog tulajdonosa lesz. A főnyeremény Európa egyik legkeresettebb középkategóriájú autója, amelynek kifejlesztésére nem kevesebb, mint 2,5 milliárd márkát költött a nagy múltú gyár. Ez a legnagyobb ősz- szeg, amelyet a cég valaha is kiadott egy új modellsorozat kifejlesztésére. S az eredmény? Aerodinamikailag rendkívül kedvező karosszéria, tágas és komfortos belső tér. A futóművet szintén újragondolták a Rajna partján, amit a kocsi kitűnő menetkényelme és menetstabilitása bizonyít. A kitartó és tudatos fejlesztő munkának köszönhettően ma az Escort kontinensünk egyik legkelendőbb autója. A szolnoki döntő győztese tehát nem akármilyen autóval, hanem egy 105 lóerős, extrákkal bőségesen felszerelt Escorttal térhet haza. „ Vállalkozni muszáj” Megnyílt a Gemenc Expo Kanalovics László megmérettetett „Nagyszerű vállalkozás - mondta a kormánybiztos