Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1991-08-10 / 187. szám

PÚJSÁG 1991. augusztus 10. A szomszédos országokból is érkeznek Történésztábor a Balaton partján Hét végi beszélgetés Kovács Ferenccel — Bár Kovács Ferenc fő­állásban a Tolna Megyei Tudományos Ismeretlen jesztő Egyesület munka­társa, nyaranta - de lega­lábbis ezen a nyáron - „mel­lékállást" is vállal. Méghozzá nem Tolna, hanem Somogy megyében, ahol is a Bala- tonfenyvesi történésztábor vezetése a feladata. — Valóban ez lesz a felada­tom, de hogy ez miként alakult így, ahhoz nem felesleges is­merni az előzményeket. A tör­ténésztábor - pontosabban a dél-dunántúli történészek tá­bora - 1986 óta létezik. Ekkor egyezett meg négy megye - Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyékről van szó -, hogy minden évben más helyszínen rendezik meg ezt az egy hetes szakmai találkozót. így lehetett házigazda második alkalommal Dombori, ahol egyébként első ízben voltam táborvezető. — Ügy tudom, az utóbbi néhány évben Tolna megye már nem vállalkozott a tör­ténészek fogadására . . . — Bebizonyosodott az, hogy körülményes ez a minden év­ben más helyszín megoldás. Ezért végül is Balatonfeny- ves-Alsó, Somogy megye volt KISZ-tábora lett a történészek állandó bázisa. Ettől függetlenül a táborvezető személyét a négy megye váltakozva adja, mint­egy vetésforgó rendszerben. — S kik adják a tábor la­kóit? — Azok, akik az átlagosnál mélyebben érdeklődnek a tör­ténelem iránt. Főképpen törté­nelem szakos tanárok, levéltá­rosok, muzeológusok, régészek jelentkeznek, de eddig sem zárkóztunk el, s bizonyára a jö­vőben sem zárkózunk el a kö­zépiskolás diákok elől. — Ezek szerint tovább­képzés, avagy az ismeretek felidézése, elmélyítése cél­jából egyaránt előnyös résztvenni ezen a rendez­vényen. Azaz, a történelem­ből felvételiző diákok szá­mára is hasznos előkészítő­ként szolgálhat. — Természetesen, csak azt azért figyelembe kell venni, hogy a résztvevők igényeinek megfelelően minden évben más és más tematika, témakör köré csoportosítjuk az előadá­sokat. Elsőként, 1986-ban a bi­rodalmak és a kisállamok vi­szonyát vizsgáltuk meg, majd a későbbiekben egyebek mellett a sztálinizmus és Közép-Eu- rópa helyzete, a magyar kö­zépkor, a politikai személyisé­gek kérdésköre került napi­rendre. — Ebből az következik, hogy a mostani, augusztus 18-án kaput nyitó tábor is egy területet, a történelem egy szeletét öleli fel .. . — Valóban, a kedvező ta­pasztalatok arra ösztönöztek bennünket, hogy egy téma ala­pos, több korszakot átívelő elemzésével foglalkozzunk. így jutottunk el a nagyon is aktuális témakörhöz, az önszerveződő társadalomhoz. Aki ez iránt ér­deklődik, az nyugodtan jöjjön. — Az életkor sem kizáró ok? — Kezdetben harmincöt éves korhatárt szabtunk, ma már ez a megkötés sem létezik. Az egyedüli feltétel az, hogy a táborlakó tartsa be az előíráso­kat, de ebből még sohasem származott gond. — Egy-egy ilyen tábor fontos szerepet játszhat a a valós történelmi értékelés megismertetésében, a reális történelemszemlélet kialakí­tásában. Ám manapság, amikor szinte semmi sem biztos, főképpen a közelmúl­tunk históriáját illetően, mi­ként valósulhat meg a he­lyes, korrekt iránymutatás? — Példának okáért a társa­dalmi önszerveződések téma­körnek az elmúlt negyven év­hez közvetlenül nincs köze. Gyakorlatilag tényeken alapuló történéseket vitatunk meg, te­hát a szabadkőművesek szer­vezkedése vagy az izraeli kibu- cok létrejötte „rendszersemle­ges” alapon vizsgálható. Ez a megállapítás ugyanígy vonat­kozik az ’56-ot követő bör­tön-szervezkedésekre, melyek­ről, ha minden úgy alakul, Göncz Árpád köztársasági el­nök tart előadást. Azaz nem ideológiai konferenciát szerve­zünk a marxizmus-leninizmus- ról vagy a vallásról, hanem tu­dományos kutatásokon alapuló felismeréseknek adunk fóru­mot. Persze, a társadalmi ön- szerveződések témakört egé­szen napjainkig tárgyaljuk, az önkormányzatokban működő történészek bevonásával, akik­kel kerekasztal beszélgetést tervezünk. — Kovács Ferenc meg­említette Göncz Árpád ne­vét, aki elfogadta a tábor meghívását. Emellett nem egy alkalommal sikerült már Balatonfenyves-Alsóra csá­bítani a magyar történész- társadalom színe-javát. — Rangsorolni természete­sen nem lehet, de azért meg­említeném a legismertebb elő­adók közül Ránki György nevét, aki sajnos azóta már elhunyt. Járt már nálunk Ormos Mária, Niederhauser Emil, Kosáry Domokos, szóval, valóban a szakma elismert tekintélyei lá­togattak el hozzánk. — Amikor megérkeztem beszélgetésünk helyszínére, Kovács Ferenc éppen gond­terhelten vizsgálgatta az előadók névsorát. Nehéz ta­lán elérni őket? — Szerencsére nem egye­dül kell intéznem az ügyeket, sok segítséget ad a pécsi Ja­nus Pannonius Tudományegye­tem két munkatársa. S ami azt illeti, elég nehéz az előadókkal kapcsolatba kerülni, rengeteg más elfoglaltságuk van, s néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy le kell mondani a részvé­telt. De mindez persze legyen a szervezők, így a táborvezető gondja . . . — Az meg a táborvezető öröme is lehet, hogy a ma­gát regionálisnak nevező tábor immár túlnőtt önmaga keretein, országos jelentő­ségűvé vált, sőt, a szom­szédos államokból is fogad vendégeket. — Tavaly óta Erdélyből is érkeznek történelem szakos ta­nárok, sőt, idén előadást is hallhatunk néhányuktól. Van­nak felvidéki jelentkezőink is, de a Vajdasággal és a Kárpátal­jával is felvettük a kapcsolatot. Ha bátrabbak lennénk, s remé­lem, leszünk is, akkor elkezdhe­tünk azon gondolkodni, hogy miként tekinthetünk a távolabbi országok felé. Mert ott is élnek olyan magyarok, akik a történe­lem iránt olyan szinten érdek­lődnek, mint a tábor résztvevői. S nem árulok el titkot, ha azt mondom: szívesen kifizetnénk azt a nevetséges háromezer fo­rintot a rászorulók helyett, ami a hat napos teljes ellátás és szál­lás költségeit fedezi. — Szívesen kifizetnék, ha lenne rá keret - gondo­lom, így lehetne befejezni a mondatot. Ezek szerint anyagi gondokkal küszköd­nek? — Mint bárki más. Megpró­bálunk szponzorokat keresni, de nem túl rózsásak a kilátása­ink. Bár, most úgy tűnik, hogy szerencsével járunk, a megyei önkormányzati hivatal vállalja a tábor egyszeri támogatását. Egyébként a finanszírozás ér­dekében létrehoztuk a Pannon krónika nevű alapítványt, ehhez szintén kértünk támogatást. — Miben jelölné meg ezen táborok fontosságát, miként foglalná össze lé­nyegüket? — A táborok fontos szerepet játszanak a reális történeti érté­kelések megismertetésében, a történelemszemlélet alakításá­ban. A neves előadók nemcsak új tényekkel, összefüggésekkel, koncepciókkal gazdagítják a hallgatókat, hanem ahhoz is mintát adnak, hogy miként vál­lalhat tisztes, alapos munkára épülő egyéni véleményt, s ez­zel járó szakmai, etikai és poli­tikai tartást a történész. Bátran állítható, hogy a táborok hatása - mivel a résztvevők többsége tanár - több ezer mai általános és középiskolás diák világról alkotott képét formálta és for­málja. S talán azt sem túlzás ki­jelenteni, hogy a találkozók át­tételesen hatnak az országban zajló társadalmi-politikai válto­zásokra is. — S vajon mit jelent a tá­bor - immár kevésbé hivata­losan - annak vezetője számára, főképp, ha tudjuk, hogy Kovács Ferenc jelen­leg nem gyakorló történész? — Valóban nem vagyok gyakorló történész, ám rendel­kezem történelemtanári diplo­mával. Azt azért remélem, hogy az általam elmondottakból kide­rült: rendkívül kedvelem ezeket a táborokat. Mindez köszön­hető azoknak az embereknek, akiket itt ismertem meg. Amel­lett, hogy egyfolytában tanulok, itt mindig kitűnő a hangulat, fél órán belül mindenki ismer min­denkit, s azt sem szólják meg, aki nem megy el az előadá­sokra, hanem helyette a Bala­tont választja. Bár hadd tegyem hozzá: a táborlakók többsége azért minden esetben az elő­adások mellett dönt. Szeri Árpád A HIT VILÁGA „Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.” Pál I. levele a korinthusbeliekhez, 14,10. A pápalátogatás helyszínei Zarándokút Máriapócsra Máriapócs csupán néhány ezer lelket számláló falucska, de amilyen kicsi, olyan neveze­tes Mária-kegyhely, mégpedig görög katolikus búcsújáróhely. Kegyhellyé pedig azért vált, mert a falucska bizánci ízlésű fatemplomának ikonosztázion- ját díszítő Mária-kép, az ú.n. Is­tenszülő Szűz 1696. november 4-én elkezdett könnyezni. A fel­tűnő eset híre futótűzként ter­jedt szét, s hatalmas tömegek kezdtek Pócsra zarándokolni, hogy saját szemükkel győződ­jenek meg a csodáról. A képet azonban I. Lipót császár pa­rancsára már a következő év­ben Bécsbe vitték, s a Stephans-dómba helyezték, ahol ma is látható. A pócsiak kénytelenek voltak az eredetiről készített másolattal beérni. És ekkor a csoda 1715-ben, majd 1905-ben megismétlődött: a Madonna ismét könnyezett! A kicsi fatemplom később már nem volt képes befogadni a zarándokok tízezreit. Ezért 1731-1756 között új kőtemplo­mot emeltek a régi helyére - a harmadik könnyezés már eb­ben történt -, amely szép ba­rokk templomot 1948-ban XII. Pius pápa bazilika rangra emelte. A magyarországi görög kato­likusok aránya az 1949. évi, a felekezeti megoszlást feltüntető statisztika szerint az összlakos­ság 2,7 százaléka. A görögka­tolikusok a keleti szertartást kö­vető, de hitben és egyházszer­vezetben a katolikus egység­ben élő keresztények. Hogy a római katolikus magyarság ke­belébe miként kerültek görög­katolikusok, nem tudjuk bizo­nyosan. Elképzelhető, hogy még Bulcsu és Gyula vezérek hoztak Bizáncból papokat, amit megerősít egy XI. századi orosz krónika: „a magyarok két fejedelme Istentől vezéreltetve, Bizáncba ment, s a szent ke- resztséget önmaguk s alattva­lóik számára kiesdekelték”. Egy másik felfogás szerint csak a 16. századtól tudunk görög ka­tolikus magyarokról. Az augusz­tus 18-i máriapócsi pápai mi­sére a Cseh és Szlovák Szö­vetségi Köztársaságból, Ro­mániából és a Szovjetunióból is tízezreket, együttesen pedig 350-400 ezer embert várnak. Ennél azonban jóval többet, 500 ezret is el tudnak helyezni a most épülő misehelyen, ha a szükség úgy hozza. II. János Pál pápa Máriapócson görög katolikus szertartású szentmi­sét mutat be. E gesztussal a szomszédos országok görög katolikus közösségei iránt ér­zett elismerését és megbecsü­lését akarja kifejezni azért a sok üldöztetésért és megaláztatá­sért, amit az utóbbi 40 évben kellett elviselniük. A csehszlo­vák, román és szovjet hívek püspökeik és papjaik vezetésé­vel érkeznek majd Máriapócsra. A szertartás magyar, ószláv, román, szlovák és angol nyelvű lesz. Dr. Csonkaréti Károly Ökumenikus imaistentisztelet 1945. augusztus 6-án atomtámadás érte Hiro­simát. A szörnyű katasztrófa iszonyatos pusztí­tást végzett. Ártatlan emberek tízezrei haltak meg és a sugárfertőzés szörnyű kínjait az élet- benmaradottak, a leszármazottak is szenvedték. Azóta az egyházak minden év augusztusában megemlékeznek az atomtámadás áldozatairól és azért imádkoznak, hogy legyen fegyvernyug­vás és béke a Földön. A fentiek jegyében gyűltek össze augusztus első vasárnapján Szekszárdon a Kálvin téri templomban katolikusok, evangélikusok és re­formátusok, hogy közös imaistentiszteleten kö­nyörögjenek a békés emberi életért. A 90. zsoltár eléneklése után Szilvássy Géza lelkipásztor kö­szöntötte a megjelenteket. A református gyüle­kezet lelkipásztora ezután Jézus főpapi imádsá­gából olvasott fel néhány verset, hogy Isten megmentse a világot az egymás elleni gonosz­ságtól, gyűlölettől. Különösen aktuális ez ma, amikor déli határainkon túl pusztító fegyverek dörögnek. Jó dolog, hogy Isten megőrizte né­pünket a nagy társadalmi változások között is az erőszaktól..Minden Isten alkotása, így az élet is, ezért tiszteletet parancsol. Ha bárhol gyilkosság történik, az Isten elleni lázadás. A 390. dicséretet követően Németh István ny. evangélikus lelkipásztor szólt a hívekhez. Hiro­sima gonosz napjaira emlékezett. Kegyelettel adózott a világháború hősi halottainak és az el­hurcolt, elpusztított zsidó testvéreknek. Jeremiás prófétát idézte, aki sírt a lerombolt Jeruzsálem felett. Felolvasta megrendítően szép saját ver­sét, melyet „Jeremiás új siralmai” címmel írt. Eb­ben drámai erővel kérdezi a költő: „De mit vétet­tek az ártatlanok? Szenvedést vetettünk, ezért nyomorúságot aratunk... Uram újuljon meg ke­gyelmed rajtunk ... Vezess minket a békesség útjára.” A 342. dicséret vezette be Takács Gábor ró­mai katolikus káplán szolgálatát. Emlékeztetett arra, hogy II. János Pál pápa korábban össze­hívta a világvallások vezetőit, hogy a világ béké­ért imádkozzanak. Erre az eseményre is gondo­lunk ma. Ezt követően Assisi Szent Ferenc mélyről fa­kadó imádságát olvasta fel, melyben a béke eszközeiért fohászkodik. A káplán úr idézett a Hegyibeszédből: „Boldogok akik békét teremte­nek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” A béke apostolai legyünk ebben a világban. A mi szere­tetünk melege kell ahhoz, hogy az elvetett mag jó termést hozzon - mondta. Szilvássy Géza felolvasta a hollandiai testvér­gyülekezetek köszöntését. Ők abbéli kívánsá­guknak adtak hangot, hogy Európát a békesség és igazságosság alapján építsük fel közösen. Az ökumenikus imaistentisztelet a 47. zsoltár eléneklésével és a három lelkipásztor áldás­mondásával ért véget. Lemle Zoltán Évközi 19. vasárnap „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek...” (Jn 6,41-52) Alig van szentírási mondás, amivel annyira visszaéltek volna, mint ezzel a prófétai kije­lentéssel. A szubjektív vallá­sosság erre a mondásra épít és szívesen idézi Jeremiás prófé­tát: „És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a má­sikat, testvér a testvérét így ta­nítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyóbbig.” (Jer 32,34) Igazolva látják ezekben az idézetekben sokan, hogy semmiféle közvetítőre nincs szüksége az embernek: sem papra, sem szentségekre. Jézus azért küldte el a Szent- leiket, hogy bennünk munkál­kodjék, vagyis hogy egyéni életté váltsa az isteni útmutatá­sokat és Isten nagy valóságait beállítsa érzés- és cselekvésvi­lágunkba. De ez nem lehet más, mint amit Jézus tanított és rendelt! Nem lehet tehát egé­szen új és egészen más, mint amit a keresztény hagyomány is magába foglalt és gyakorolt. Ahogy Jézus tette, úgy kell nekünk is csinálnunk. Hiszen maga mondta: „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Legyen elég a tanítványnak, ha olyan mint mestere, s a szolgának, ha olyan, mint ura.” (Mt 10,25) Ahogy Jézust tanította az Isten, úgy tanít és vezet bennünket is. Jézust pedig nem valamilyen gyökeresen új rendre tanította az Isten, hanem az öröktől fogva megállapított isteni üd­vösségterv végrehajtására. Be­vallja: „Nem magamtól beszél­tem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, hogy mit mondjak és mit beszéljek.” (Jn 12,49) Ezért használja Jézus olyan gyakran ezt a visszatérő kifeje­zést: „... hogy beteljesedjék az írás”. Még szó- és kifeje­zés-használata is ószövetségi ihletésű. Nem mintha nem tu­dott volna más módját a meg­váltásnak. De ő tudta, hogy az Atya „parancsa örök élet. így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta". (Jn 12,50) Ahogy Jézust tanította az Is­ten, úgy tanít bennünket is: szervesen beépülve az isteni rendbe. Jézus meg is mondja: a Szentlélek „nem magától fog beszélni, hanem azt mondja, amit hall...” az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. ” (Jn 16,14). A Szentlélek sugal­latai tehát csak akkor jézusiak és hitelesek, ha szem előtt tart­ják azt, amit Jézus is átvett és folytatott az Atya akarta ószö­vetségből: a közvetítés elvét. Jézus mondta: „Aki titeket hall­gat, engem hallgat; aki titeket megvet, engem vet meg”. És ezt nemcsak akkor tartja fönn, ha az a közvetítő prófétai alkatú szellemiség, vagy a feddhetet­lenség magasán járó erkölcsi nagyság, hanem a kiskaliberű- ség útporában botorkáló em­ber. Ennél a kegyelem közvetí­tési rendnél tökéletesebbet mi is el tudunk gondolni. De hát nem mi vagyunk az üdvrend megalapítói, hanem az Isten, „aki a kövekből is tud Ábra­hámnak fiakat támasztani.” (Mt 3,9) Isten tehát úgy tanít közvet­lenül, hogy a külső közvetítőket sem zárja ki életrendünkből, sőt azokhoz utal mindnyájunkat. Pápay József

Next

/
Thumbnails
Contents