Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1991-08-10 / 187. szám
1991. augusztus 10. (tolnai) ltfÉPUJSAG 5 TOLNATAJ Meztelenre vetkőzöl. Ez az első. Megtan jIg1 feltekerni a kapcát, mert ha nem tudod, agyongyötör a gumicsizma. A hosszú alsó, a. ing - amit nem vehetsz le ötven fokban sem a sújtólég miatt - a nadrág, a kabát... a oányász- lámpa, a sárga „kobak”, a mentőké szülék... Mi is kell még?! A szerszám, s az a (arat, mely levisz a szászvári feketegyémánt-h irodalomba, nap mint nap. Dugdosom a jegyzetfüzetet, i z oda sehogyan sem illő tollat, nézem sze ntelenül tiszta csizmám, patyolatos ruhám, ér nyújtom a kezem. Sorra az ismerősöknek. Jorbély Sándornak, akit annyiszor csodáltu' k kölyökkorunk- ban vájáriskolás sapkájába i, Bájer Janinak, akivel egy osztályterem pacait koptattuk nyolc kemény éven át, s aki pi' ia kis focista volt, Kovács Józsinak, kit kétszei is eltemetett a szén. Egyszer az után, hogy viásták. Most egyik lába hat centivel keskenyek combban mint a másik. Sántít is valamelyest. é\ földalatti kínját mégsem mutatja az arca A kórházi zárójelentésen állt; állapota további romlása várható, de az üzemorvos csak le- küldte a lukba. S ő ment, zokszó nélkül. Csak a keserűség meséltette vele most is ezt, s ő úgy hallotta, voltak akik „beleszóltak” a leszázaléko- lásába. A villogó szemek furcsán feketéllenek. Ismert arcvonások jutnak el tudatomig, mint ködfátylon átsejlő emlékképek, s a szájuk... Istenem a szájuk olyan megfoghatatlanul furcsa színre váltott át, ott a mélyben lent. Lent, a gyémántbirodalomban. A főmérnök, Vass Dénes és Nagy Sándor körletvezető szegődik kísérőül mellénk. Amúgy is dolguk akad, hát közösen széliünk kasba. A csilleszállító vasketrec meglódul lefelé az aknában. Billeg, zörög és siklik, másodpercenként hat méternyit,- s a főmérnök nyugtat, a lengés természetes. Jószerencsét, Béke-akna! A tetőn a Béke-akna, melybe függőlegesen zuhan a tegnap, a ma, a holnap. Zúdul lefelé, összeköt hat szintig lemélyítve mindenkit a külvilággal. A hatodikról dőlésmenti lejtakna visz a hétre, ahol a termelés folyik. Csupa idegenül ható szó, a bányásznyelv eszperantója: tárló, lejtakna, főte, kihúzószint és függőakn^, A főmérnök azt mondja, olyan ez, mint a pince, csak itt nem bor van, hanem szén, a fekete gyémánt. — Főnök, a 34-esen sintörés van. — Hol, a lanovkánál? Napi gond. A bánya veszélyes üzem. Volt itt már évtizedekkel ezelőtt is baj, volt tavaly is, s bármily kemény beszéd, azt mondják, lesz a jövőben is. A kas megáll, kilépünk a csillék ki-bejövő birodalmába. Újabb ismerős. A bányászvasutas szerepe a váraljai Petz Jánosnak jut. Kétfelé válunk, a főmérnök és a körletvezető először omlásveszélyről, gázveszélyről, tűzveszélyről tájékoztat, aztán új kísérő mellé oszt be. Ők elmennek, ellenőrzik a tegnapi omlást, az ott dolgozókat. A szászvári bánya a legveszélyesebbek egyike. Ötszázhatvan méter a fejünk fölött. Új kísérőm fiatal ember. Magas, vékony, szikár típus, aki nem szokott a sok beszédhez. Gondolja, majd megtudom, ha egy műszakot végignézek a mélyben. Fölösleges szónak itt nincs értelme. Mit ne mondjak - megtudtam. Műszakvégre szedtem én a levegőt mindenütt ... A jobboldali vágányon mennek lefelé a csillék, hogy megtöltsék üres hasukat szászvári fekete szénnel, a baloson érkezik a verejtékkel termelt lényeg. Amit el tudnak adni. Úgy emlékszem, a főmérnök azt mondta, naponta több millió összértékben, de ehhez tegyék gyorsan hozzá, a bányászat iszonyatos költségekkel terhelt iparág. Ennek okán beszédbe elegyedünk, s itt a nehéz körülmények között nem fura a kemény szó sem. — Akármelyik vonalat vesszük, mindenütt sz...-ban vagyunk. Az ipar, az energetika, a mezőgazdaság, a kereskedelem ... Minek bá- nyászkodom? Akarok valamit. Itt kicsivel több jut a forintból, de mára ez is megkopott. — Mi hír járja, fni lesz veletek? - kérdem, mert itt könnyű a tégezés. — Nem mondják, nem tudjuk igazán. Reménykedünk. Itt még nem tud senki semmit. Szászvár és a mányoki brikettgyár együtt? Hát az még célszerű lenne. A lanovkánál szolgálóknak nem tetszik, hogy szállítják a szenet Komlóra. Ott osztályozzák, húzzák-vonják, s az mind a szénre rakódik GYÉMÁNTBIRODALOM költségként.,, Volt itt valaha osztályozó, miért kellett azt szétroggyantani? Mert kellett a modernebb ... A rosseb ette. Van modernebb? Van a nyavalya. Na, mennem kell, félrekapom a bikafát!” Tudják mi az a bikafa? Amivel a kutyát (a csillét) terelgetik megfelelő irányba. S ha már itt ta\unk, bizony én azt sem tudtam, mi az a sze- , elemfa. Na nem egészen így nevezik a bányászok azt az apró darab fát, amit táskában, hónaljban hazavittek mint ajándékot az asz- "zonynak, de ugye a lényeget értik ... aki vitt neí'ány ilyen fadarabot, az kapott a babájától egy ku szerelmet. Lefelé a gurftón A lanovka csak a vendég kedvéért állt meg a szénszállító csillék le-fölv„ ^szólásával, amíg a 45 fokos lejtaknán, a sífew 'nőhöz hasonló szerkentyűn, le nem vonatoztam -<z aljba. A gépek fülsiketítő zaja, a buzgárokból, ~rélyből előtörő forrásokból szivárgó víz, a fekete szénportól olyan iszonyatosan csúf lucskot alkot, hogy még a csizma is irtózik tőle. S a por, a por beleül az ember minden pólusába. Kísérőm fiatal házasember. Vőnek ment, s most nagy a becsülete, mert unokát produkált, s az újszülöttet jó bányászszokás szerint a munkatársakkal alaposan meg is „pisiitatták”, mert a mondás szerint így lesz egészséges. A hatalmas TH-vasak mögé szurkált akácfarönkök mögött ezer és ezertonnányi fekete szén. Az akác keményfa, tűrőképes. Mint a bányászember. Kísérőm barlangász volt, könnyen jut előre. Geológiai szakközépiskolába járt, s most segédfelügyelői állásban szenved a szállításnál. Nem nehéz a bányászokkal, értik a szót,- mondja. — Ez most kényszer, vagy akarat - ez a beosztás? — Elvégeztem a bányaipari technikumot. — Látsz itt perspektívát? — A bányászat lehet hogy a szénnel kezdődik, de nem szűnik meg vele ...- szóval értem? Öt-hat éve még ígérvény volt Máza-dél-Váralja, mára csak pislákoló ré- ménymécses. Olyan szóbeszéd is járta, a főfúrómester az után kapta a prémiumát, mennyi szenet „talált.” Mennyire lehetnek így az ottani kutatások hitelesek?! Márta Attila fiatalember, aki korát meghazudtoló otthonossággal taszigálja a kutyákat (csilléket) arrébb a fekete lucsokban. — Van itt még pénz? — Mondjam? Mondom. A főmérnök úr amióta itt van, csak ígérget, hogy a kinti létszámot megváltoztatja, de nem sok huzata van ennek. — Azzal jobb lesz neked? — Persze, kevesebb emberre jut a bér. — Kint sok a léhűtő? — Akad. A focicsapatot szívesen eltartja a bányász, de a főnökök mennyi prémiumot raktak zsebre, azt kellene megkérdezni? Azzal foglalkozna, hogy itt ne legyen víz a szállítóvágaton. Hátul a szivattyúknak kéne menni... — Spórolásra megy ez szerinted? — Nem, nincs emberük. Nem félek a főmérnöktől sem, megmondom én neki is szemébe. Itt a szakszervezet, a másik fele. Arra se képes, hogy a bányász érdekét képviselje. Nem az üdülésről van csak szó. A titkárunk sokmindenről tud, sokmindenbe beleszólhatna. — Nem szól bele, mert félti a prémiumát, az állását? — Nem prémiumról van itt szó! — Próbálgatja ő, nem?! — Próbálgatja, csak nincs hatása. Vannak itt magasabb körök, akik neki is parancsolnak, beleszólnak a dolgokba. Ne csak ígérgessenek! Kijelentették, hétfőn, pénteken egyszerűen nincs szabadság. Ha problémája van a bányásznak, menjen el orvoshoz? — Az orvosnál a bányásznak mindig volt ennyi becsülete ... — Volt, de mára elfogyott, bár szerintem nem is volt. Sokmindent lehetne itt változtatni. — De mit? — A munkakörülményeket például, ne négykézláb kelljen a munkahelyre bemenni, törődni az emberekkel. Egy emberről csak egy bőrt nyúzhatunk le. Ez nem pénz kérdése, ez szénkérdés. Sokminden elmarad, mert kell a szén ..! Mi értelme van a külszíni fejtésnek, milyen szenet visznek el, azt se tudjuk. Régóta mondják, hogy bezárják ezt a bányát. — Ha bezárják, mit csinálsz? Ehhez értesz. — Ez jó kérdés. Nincs szakmám, csak lett volna. Elkezdtem a technikumot, megnősültem és abbahagytam. Meg kell próbálni újra az iskolát. Még csak 22 vagyok. Az egész ország félti az egyetlen munkahelyét. Mutassanak nekünk egyszer egy bérpapírt, ki mikor, mennyit kap! Be kellene menni az irodába, hányán vannak? Sok a papírmunka, biztos, de néhánytól kinn a világoson, meg lehetne szabadulni. Nem vagyok én megelégedve még magammal se. — A főmérnökkel mi bajotok van? Nekem azt mondta, sokszor és sokat beszélget az emberekkel. — A fejtésben megmondták neki a szemébe is, hogy kinek tartják. Nyolc hónapja van Szászváron, s mint mondják kemény ember. Nem ismer pardont, de magával szemben is igényes. Hallotta, összetévesztik egy másik Vassal, aki valóban párttitkár volt, bár nem tagadja senki előtt, a hajtós pártmunkások közé tartozott. Azt sem érti, miért mondja a bányász, hogy rendszerváltás így meg úgy, miközben sír, hogy az egypártrend- szer idején is jobb volt. Most ezen ki igazodik el? Vass Dénes azt mondja, neki már 1996-ra is megvan az elképzelése, s senki előtt nem fog mosakodni, hogy mikor mennyit dolgozik. Lapozza a naptárt, a szabadságából még 20 nincs kivéve, de bányamentő szolgálatból is van már ekkora szám mögötte. Úgy érzi, sokszor jobban aggódik ezért a bányáért, mint az aki számonkér tőle, de nem tesz meg mindent, mert még nem fogja föl ésszel, milyen borotvaélen táncolnak. Minden probléma mögött a megoldást kell keresni szerinte, s most a tettek ideje van itt, nem a sírásé. Igaz, nincs kiszállás előbb, a nyolc óra az nyolc legyen, a biztosítás pédig biztos, s az ing begombolt. Mert ő tudja mi az a sújtólégrobbanás. Panaszkodnak többen is. Van aki keményen, más gyéren. Elküldték embereket, akik megkapták a 250 ezer forintos lakásépítési támogatást, aztán fél év múlva visszavették őket. Úgy látszik a Mecseki Szénbányák Vállalatnak sok kidobnivaló pénze van - mondják erre. Más azt mondja, nem volt képes az illető elszakadni a bányától, s van akad aki ezen röhög, és az igazgató sofőrjét citálja elő példának, meg a raktárosokat. Nincs itt már se Isten, se ember, csak egyvalami - a pénz! A fejtésben iszonyatos a meleg. A bányászlámpa csóvája kétméternyi területet sem világít be, akkora a por. A hely szűk. A négyezer műszakszámról beszélgetünk, meg arról, 1994-ig kell ennek érvényt szerezzenek, de hogyan engedjék el azt, akinek négyezer műszakja van, amikor akad jócskán olyan, akinek ötezer fölött áll a neve mögött. Azt mondja a vájár, a kormány legjobban tenné ha végre nyilatkozna, hogy lesz-e bánya, vagy nem lesz?! Nem gyűjtök emlékeket A csapat percnyi szusszanást követően om- lasztja, kaparja, lapátolja, csillézi tovább a szenet. Aki a bányásztól egy fillért is irigyel, egy délelőttre jöjjön le! Azt mondja a csapatvezető vájár, ő nem gyűjt emlékeket, lesz az magától is a tüdején. Társa megnyugtat, a fénycsóvába tévedt milliárdnyi porszem onnan már nem megy messzire. A gatya átizzadt, a csizma telve porral, a gépek dübörögnek, a ventillátor nem csak friss levegőt, port is hoz. Köpni sincs ereje néha az embernek. Az ötliteres műanyagkannákból műszakvégre elfogy a szódavíz. Csúszkálunk, bujkálunk kifelé a vágatból. A körletvezető Simon Sándorral tárgyal, a munkáról beszélnek. A megoldást keresik. A csapatvezető azt mondja, nem látja értelmét véleményt mondani, mert attól még úgysem változik semmi. Elmondta ő többször is, de kérdi, minek?! Nem tudok mit felelni erre. Még jó hogy itt most nem is nekem kell. Mit tud segíteni az újságíró abban, hogy mint első munkahelyéről, innen is mehessen nyugdíjba?! Semmit. Ez az újság az ipari minisztériumba nem nagyon kerül el. Akkor meg újfent minek?! Kinek?! Talán egy államtitkár ha megnézi, de ettől még a szakma véleményére ma sem sokan kíváncsiak azok közül, akik döntenek. És ez bányászvélemény. Elköszönünk. Jószerencsét! Érzem, már sohasem szabadulok meg attól a borzalomtól, amikor az apósomat (aki meg sem érhette az esküvőnket) hazahozták a bányából, egy nylonzsákban ... A bánya szigorú, s sokan érzik, hogy igazságtalan. Szabó Sándor Fotó: Ótós R.
