Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1991-08-26 / 199. szám

Szekszárdi Szemle 1991. augusztus 26. Báli előzetes Több lapban is megjelent a meghívó, amely szerint Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgár- mestere meghívja a város min­den polgárát, vállalkozóit, válla­latok, intézmények, gazdasági társulások vezetőit és dolgo­zóit, augusztus 30-án este nyolc órára a Korzó áruház előtti térre nyárbúcsúztató ut­cabálra. — Honnét az ötlet? - kér­deztük a polgármestert. — Mindig is foglalkoztatott a gondolat, hogy miként találkoz­hatnék kötetlenül minél több­ször, és minél több városi pol­gárral. A testvérkapcsolatokból származik a kiinduló ötlet, Né­metországban sok kisvárosban megrendezik évente a városi fesztivált. Mivel nekünk erre most nincsen pénzünk, ezért lett belőle - hagyományteremtő szándékkal - először egy nyár­végi utcabál. — Mit fog ott csinálni? — Köszöntőm a szekszárdi­akat, és aztán beszélgetünk. Remélem, táncolni is fogok. — A feleségével jön? — Természtesen. Az biztos, hogy műsort ad a Big Band, és valószínűleg a Bartina tánc- együttes is. Külföldön vannak, de majdnem biztos, hogy visz- szaérkeznek. A zeneiskola ta­náraiból alakuló alkalmi zene­kar szolgáltatja a talpalávalót. Egyébként ez alkalommal min­denki ingyen lép fel. — Vendéglátás? — Ezúttal nem lesz ingye­nes, hiszen az önkormányzat­nak nincs erre pénze, de a Kis- pipa Kft gondoskodik a résztve­vők ellátásáról, a városgazdál­kodási vállalat felállítja a kisszínpadot, a DÉDÁSZ pe­dig a világításról gondoskodik. — Mekkora részvételre számít? — Fogalmam sincs, lehet, hogy csak harmincán leszünk, de az is, hogy több ezren. Én az utóbbit szeretném, ezért, ezt az alkalmat is megragadom, hogy meghívjam a polgárokat, tölt­sünk együtt egy kellemes estét. Rejtett értékeink A gimnázium épülete Kilencvenhat esztendeje ér­kezett meg Szekszárdra a kö­vetkező hír: „A szegzárdi fő­gimnázium ügyében a vallás- és közoktatási miniszter leiratot intézett Tolnavármegye közön­ségéhez, melyben arról értesíti, hogy "a Pártos Gyula által az új állami főgimnázium ügyében Szegzárd nagyközség kiküldöt­teivel a helyszínén folytatott tárgyalás alapján tudatom ..., hogy az úgynevezett Kisvásár- térből a tanulmányi alapból e célra megvenni szándékolt 1050 négyszögöl nagyságú te­rületet ezen célra elfogadni kész vagyok azon feltétel alatt, hogy jogkötelezettség biztosít- tassék, miszerint az ezen terü­let mellett fekvő alapítványi korcsma épület jelen rendele- tem keltétől számított 5 év fo­lyamán belül a község részéről megszereztetik és tanügyi ér­dekből eltávolíttatik"”. Ezzel és persze a megye- székhely által ajánlott több mint százezer forinttal meg az állami támogatással vehette kezdetét Tolna megye első teljes kép­zést adó gimnáziumának épí­tése. Az akkor Szent István tér­nek nevezett terület széle haj­danán a sárközi csónakokon érkezőknek szolgált kikötőül, de ekkor már népes állatvásárok színhelye volt, mindössze a mai Gróf Pál lakótelep helyén volt egy kisebb tó, amely télen a korcsolyázók igényeit elégítette ki. Az akkor még Vízi, később Arany János utcában egyéb műintézet is szolgált egészen más testi örömöket, erről azon­ban a miniszter vagy nem tu­dott, vagy csupán bölcsen hall­gatott, s a meg nem nevezett - a mai adóhivatal helyén állott - szolgáltatás meg is maradt. Alig két év múlva, 1897. au­gusztus 8-án már hírül adhatta a Tolnamegyei Közlöny: „A szegzárdi állami főgimnázium kolosszális új épületét múlt hét­főn (augusztus másodikén) vette át a kiküldött bizottság. A hatalmas kétemeletes épület a szerződésben kikötött határ­időre teljesen elkészült s így szeptember elsején már bevo­nulhatnak a múzsafiak”. A kö­vetkező években azonban nemcsak ők, hanem mások is használták a Pártos Gyula ter­vezte impozáns épületet. Egy év múlva itt nyílt meg ideiglene­sen a megyei múzeum első kiál­lítása, a század elején itt, a tor­nateremben tartott istentisztele­tet az evangélikus gyülekezet, a második világháború végén pedig katonai kórháznak foglal­ták le. Természetesen a kez­detben csak első és második osztállyal indult gimnáziumot legjobban ismerték azok a tanu­lók, akik medresre koptatták vö­rösmárvány lépcsőit. Akadt köz­tük polgármester (Vendel Ist­ván), államtitkár, számos író, költő, művész és tudós. Róluk és az itt tevékenykedő tanárok működéséről az intézmény tör­ténetét megíró Zentai András könyve tájékoztathat legjobban. Ez a munka tovább folytatja azt a hagyományt is, amelyben az itteni legjelesebbek kitűntek: mindenkor író és társadalmi rangjuknak megfelelő közéleti szerepet játszó tanárok, igazga­tók működtek az épület falai között. Esemény számba menő irodalmi délutánok, maradandó zenei élményt nyújtó hangver­senyek egyaránt voltak itt, ahol ma is otthonos ez a szellem. Talán csak az a számos ösz­töndíj, jutalomdíj nem idézi ma még újra ezt, ami régen meg­volt, de most bántóan hiányzik. Ugyanez mondható el a gimná­zium első igazgatójának emlé­kéről is: ami megvolt, az is el­veszett, s ma még egy-utcanév sem őrzi annak emlékét, aki az első negyedszázadban lerakta a mai jóhírű intézmény alapjait. Mindez persze legkevésbé ír­ható a mai Garay János Gim­názium rovására... Dr. Töttős Gábor E heti kérdésünk: Ki volt a gimnázium első igazgatója? Az épületet 1897. augusztus 2-án adták át Látogatóban „Telített az életem” Ha van miért... A címbéli megállapítást dr. Tóth Csaba képviselő úr, két estét betöltő beszélgetés után tette, miután utaltam arra a nem titkolt félelmemre, miszerint az elhangzottakból miképpen ra­gadjak ki 50-60 sort. A legjobb megoldásnak tartottam hát, ha kérdéseimet szavakra reduká­lom. Az egy-egy szóból álló kérdésekre, a képviselő úr vá­laszait pedig a lehető legjobban összefoglalom. — Család, gyerek, társ? — Számomra ez a legfonto­sabb. Kata Viktória 3 éves, Klára Kitti 2 hónapos. Ha a kicsi is olyan lesz mint a nagy, akkor azt se bánnám, ha öten len- nénbek. Remélem mindketten hasonlítanak majd a felesé­gemre, aki az életem társa, re­mek anya és mindenben a partnerem. Sajnos sokkal ke­vesebb időt tudok velük tölteni most, mint amennyit szeretnék, de egyetértek Dosztojevszkijjel, miszerint „Akinek van miért, az kibír minden hogyant, akinek nincs miért, az belehal az életbe, akkor is ha körülrakják kenyérrel.” — Otthon? — Otthont teremteni nem könnyű. Laktam már kollégium­ban, albérletben, garzonban, panel lakásban. Szeretnék a családommal nyugodtan élni, egy olyan helyen lakni, ahol az emberek köszönnek egymás­nak. A Felsőváros, ahol építkezünk, úgy érzem ilyen. — Szóla valamit a barátság­ról? — Nagyon jó érzés, hogy vannak olyan barátaim, akikkel a beszéletést két év után is ott tudjuk folytatni, ahol abbahagy­tuk. Véleményem szerint a ka­maszkorban - talán a világra eszmélés közös élménye van benne - köttetett barátságok és az érdek nélküliek azok, ame­lyek igazán fennmaradnak. — Hivatás? — Számomra a hivatás nem szakmához kötött. Az életem kell, hogy hivatás legyen és azt a lehetőségek szerint a legjob­ban szeretném csinálni. — Munkahely? — Az egyetem és a katona­ság után a szekszárdi kórház I. sz. belgyógyászati osztályán dolgoztam. Az otthonteremtés vágya és külső - gazdasági - körülmények miatt, megfordítva a kezdő orvosok életének szo­kásos sorrendjét, családi ház építkezésbe kezdtem. Ehhez kénytelen voltam egy év fize­tésnélküli szabadságot is igénybe venni. Majd több ok miatt - élve a lehetőséggel és a hozzá kapott segítséggel - stomatológiai átképzésben vet­tem részt, így félig szakmát is változtattam. Jelenleg fogor­vosként dolgozom az AG- RAM-nál és a Húsiparinál. — Pénz? — Református lelkész gyer­mekeként soha nem voltam anyagilag jól eleresztve. Saját munkámmal és kétségtelen jó üzleti érzékkel szereztem meg már diákkoromban a szükséges fedezetet, nyaralásra, hobbira, könyvekre. Anyagi független­ség kell ahhoz, hogy az ember igazán a hivatásának élhessen. Ha mindennapi kenyérszerzési gondokkal van tele, akkor a pénz csak demoralizál. — Másodállás? — Sajnos a 8 órai munkával nem tudom az anyagi függet­lenséget megteremteni. Ezért a világ legnagyobb önsegélyező konszernjének vagyok a tagja. Bátyámmal együtt építjük az üz­lethálózatunkat. — Kapcsolata a politikával? — Mint papgyerek az elmúlt rendszer szemében szálka vol­tam. Nem tudtam én sem azo­nosulni a szocializmussal, így a feszültség ébrentartotta ben­nem a politika iránti érzékeny­séget. A választások előtt a FI­DESZ felkeresett és így vállal­tam a Felsővárosban a jelöltsé­get, ahol most 26-án, hétfőn és 28-án szerdán lakossági fóru­mon találkozom választóimmal. — Hit? — Lenni annyi, mint kapcso­latban lenni önmagámmal, em­berekkel, világgal, Istennel. Számomra hivatás az életem, hogy ember lehessek. Emberi erővel nem lehet istenivé válni, csak isteni erővel igazán em­berivé. Sas Erzsébet Lopott árukészletek A városközpont számos boltjában ismertek azok a kettesé­vel, hármasával közlekedő csoportok - olykor játékos gyer­mekekkel megerősítve - melyek ha feltűnnek a gondolák kö­zött, tanácsos az árgus figyelőszolgálat hadba állítása. Sok­szor ez se elég hatásos. A díszdobozokból eltűnnek a márkás italok, a jobb minőségű kávécsomagok közül a félkilósak. (Az apraja maradhat azoknak, akik vásárlókként nem a pénztárak megkerülésével közlekednek.) Kereskedő ismerőseim mond­ják, hogy az üzleteikben történő lopásoknak töredékét alkotják csak az élelmiszerlopások és azok értéke is csekély. Elköve­tőik pedig elesett, idős emberek, akiket a szükség kényszerít lopásra. A veszedelmet a luxuscikkek, drága kozmetikumok, márkás cigaretták iránt megnyilvánuó „kereslet” jelenti. Van­nak ugyanis csak ezekre szakosodott tolvajegyüttesek. Ve­gyük a spréket. A fiatal nők bőszoknyába gyűrt, bő blúza ki­váló megoldás a lopott dezodoráló készítmények kisíbolására. Eszik, isszák ezeket, hogy olyan sok kell belőlük? A csodát! Az áru, árusok kezébe kerül. S az árusoktól, ha megváltották például a piacon a helyje­gyüket, ritkán, vagy egyáltalán nem kérik az árubeszerzést igazoló számlákat, iratokat. Pedig a bolti lopások rendszerint a legális és féllegális piacokon érnek véget, már csoportos bű­nözés eredményeként. Érdemes ezen eltűnődni, s valami módon védekezni is, hiszen alkalmanként agresszívek is a bolti tolvajok, amikor leleplezés fenyegeti őket. Nemrég a vá­rosközpont legforgalmasabb boltjában, az ötvenesben gáz sprével fenyegetőzött egy tizenéves leányzó és nyert egéru- tat. Ő is a dezodorok iránt tanúsított egybként érdeklődést. Azóta nem látták itt. Másutt se? Nem lehetünk benne bizto­sak. A bolti lopások utánpótlása gyorsabban képződik, mint ami felett még szemet lehet húnyni. S akár hiszik, akár nem, a bolti hiányokat a kereskedelem új konstrukciójában azok fize­tik, akik a boltokból a pénztár útbaejtése után távoznak. Tehát mi, mindannyian.-//­Véget ért egy sorozat A Látogatóban című sorozat, amelyben a szekszárdi képvise­lőtestület tagjait szólaltattuk meg, a mai beszélgetéssel vé­get ért. A sorozat nem keve­sebb, mint 27 héten át minden hétfőn jelentkezett a Szekszárdi Szemle oldalon. Egy összegzéssel, úgy érez­zük tartozunk a Kedves Olva­sónak. Ebben majd a több mint fél éven át tartó beszélgetések tapasztalatait, tanulságait von­nánk le, kedves, vidám epi­zódokkal - amelyek hely hiá­nyában maradtak ki - egészí­tenénk ki az „összefoglalót”. Szeretnénk megköszönni va­lamennyi képviselőnek hogy otthonukban fogadtak bennün­ket, s rajtunk keresztül bepillan­Sas Erzsébet tást nyerhettek az olvasók ma­gánéletükbe, munkájukba, megismerkedhettek hobbijuk­kal. Köszönjük, hogy a minimá­lis terjedelem ellenére maximá­lisan segítettek a lehető legtöb­bet megláttatni magukból. Köszönjük az olvasóknak, akik érdeklődéssel, sokszor méltató vagy elmarasztaló, de általunk meg nem kérdőjelezett kritikával jelezték számunkra, hogy a Szekszárdi Szemle ol­dalán érdeklődésre számottartó vendégek voltak a képviselőtes­tület tagjai, abc-sorrendben Bencze Sándortól dr. Tóth Csabáig. Akik a sorozatot készítették: Sas Erzsébet tudósító, Ótós Réka fotóriporter. Ótós Réka Az önkormányzati ülésről jelentjük Lesz mozi Szekszárdon? Az önkormányzati ülés témái közül az egyikben igen nehe­zen született döntés. Mint az köztudott, a Tolna Megyei Moziüzemi Vállalat oly igen veszteséges, hogy azt a megyei önkormányzat a továb­biakban nem tudja, és vélhe­tően nem is akarja finanszí­rozni. Eddig az történt, hogy a megye kérdést intézett mind a 35, mozival bíró település ön- kormányzati testületéhez, mondanák meg, kell-e nékik mozi? A feltétel a fenntartás, mégpedig az eredeti funkció­ban. Ezenközben még nem tudható, hogy mi lesz a vállalat­tal, fölszámolják, átalakítják, szétdarabolják, ki fizeti az adósságot, tuljdonba kerül-é az épület és a felszerelés? Körül­belül ezeket a kérdéseket tették fel a képviselők is, nem véve észre, hogy most nem a mozik jövőjéről kellene dönteni, ha­nem csupán arról, legyen-e egyáltalán mozija a megye- székhelynek, avagy vállakozók, éjszakai bárt, netalántán masz- százsszalont nyithatnak az épü­letekben, ha az eredeti funkció folytatására nem akadna vállal­kozó. Mint kiderült, ez iránt is van érdeklődés. Ha pedig meg­érné a vállakozónak, akkor meg miért ne érné meg a városnak , hogy legyen saját mozija? Hosszas vita után végül úgy döntöttek, hogy a polgármester tárgyalhat a mozik előnyös át­vételéről, figyelembe véve egy sor bizottság javaslatát, tájéko­zódva a feltételekről, amelyek­nek ismeretében majd véglege­sen döntenek arról, hogy tény­leg kell-e a mozi, s ha igen mi végre? -si­Tűnt urak és hölgyek Nem látom újabban őket. Elfogytak volna, mint annyi más? Képtelenség. Egyetlen város sem lehet meg nélkü­lük. Ha ők nincsenek, ott nincs igazán rend, ahol a papok táncolnak, a város központi részein. Azokkal köszönünk pedig minden hozzánk tévedő idegennek. Legalább azok­kal. Szekszárd - sajnos - sohase pályázhatta volna meg a tiszta város címet, pedig időről-időre föltűntek a közterüle­teken azok a narancssárga nadrágot, mellényt viselő urak és hölgyek, akik seprűikkel, lapátjaikkal, szemétgyűjtő tali­gájukkal vonulva legalább rövidéletű rendet hagytak maguk után. Most hiányoznak. Azokkal együtt, akiknek az lenne a dolguk, hgoy szemmel tartsák a közterületeket. Ha nem az lenne a helyzet, több, mint egy hét elteltével lett volna már figyelem arra, hogy a jégveréses felhőszakadás okozta iszaplerakodást például a nyomdától az autósboltig letaka­rítsák. Nem nagyjából, mint az történt, hanem rendesen, hogy újabb eső ne csinálhasson sarat az aszfalton. És az újabb iszapár ne tömje el a lefolyókat. Úgy tűnik, az egykor volt házfelügyelők után most eltűntek a köztisztaság embe­rei is. Kíváncsian lesem, megjelennek-e újra és mikor? A szükség rájuk, nyilvánvaló, mert a város piszkos és ez nem tekinthető jelentéktelen ügynek! A szigor ideje is elkövet­kezhetne már, meghatározva, hogy a köztisztaság dolgá­ban kj, mire köteles. - //-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents