Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1991-08-24 / 198. szám
1 PÚJSÁG 1991. augusztus 24. Szűcs Mariann: Ebédidő Tengerbe hullik egy könnycsepp Portrévázlat Thinsz Gézáról Az ételkiadó korlátján Etelka végigcsúsztatta a tálcát. A főzelékeknél megállt, és fölváltva hol a kínálatot, hol a feje fölött lógó árjegyzéket böngészte. Mögötte már többen toporog- takk. — Na, mi lesz már? - méltatlankodott a sor végén egy férfi. Etelka zavartan visszanézett, majd egy bágyadt krumplifőzeléket emelt ki. A legolcsóbbat. Tálcájával a kezében körülményesen levackolt egy üres asztalnál. Néhány kanál főzeléket lenyelt, amikor egy vele-ko- rabeli férfi szusszant le az asztalhoz. Tálcáján alig fértek el a gőzölgő tányérok. Etelka szeme kikerekedett és önkéntelenül buggyant belőle a kérdés. — Ezt mind maga akarja megenni? A férfi szájában a kanállal bólintott. — A mi korunkban már nem egészséges ilyen sokat enni! — Ugyan! - legyintett a férfi. -Tudja, én inkább belefulladok a zabálásba, de a fiaméknak nem hagyok semmit. Fölélem a kis vagyonkámat, meg a nyugdíjamat, meg az összes ingóságomat kiviszem a Telekire, de nekik nem hagyok egy huncut petákot se! Ne az én halálomra bazírozzanak! — Nagyon haragudhat rájuk, pedig hát fiatalok, nem biztos, hogy megérdemlik. — Fenét nem! Alig-hűlt ki a feleségem, máris be akartak dugni egy szociális otthonba. Hát nem, ebből nem esznek! —Bezzeg én! - sóhajtotta szomorkás mosollyal Etelka, s hogy a férfi önfeledten lafatyolt tovább, titokzatok képpel folytatta. — Az én kisfiam immáron négy éve, hogy kiment Svédországba egy turista úttal, és nem jött haza. Itthon a kollégák keresték is egy ideig, mert kölcsönöztek neki pénzt. Állítólag az egyik kisfőnöke azt mondta, hogy legalább kétszázezerrel tartozik. Én erről nem tudtam. De hát nem is ez volt a fontos. Nekem ő a mindenem, az egyetlenem. Egyedül neveltem, tízéves volt, amikor az apja meghalt. Nincsen rajta kívül senkim. Mit gondol, hogyan lehetne hazajönnie? — Vonattal vagy repülővel - nyelt egy nagyot az öregúr. — De itthon lehet, hogy megbüntetnék! Börtönbe kerülhet... — Ugyan! Etelka hálás kutyaszemekkel nézte a habzsoló férfit. Igazi úriember, hiszen érdeklődik az őt feszítő gondja iránt. Tétován kanalazta a bőrösödő főzeléket. — Na, és a fia haza akar jönni? - kérdezte a férfi, és egy túláradó böffenéssel jelezte a második fogás végét. — Szeretném, ha hazajönne! — De a fia, az is akarja látni magát? — Biztos ... A férfi élvezettel cuppogtatta a csirkecsontot. Kezén lassan végigcsordult a paprikás lé. Zsebkendőért kotorászott, miközben nagyokat szuszogott. Megtörölte a száját, és mélyen Etelka szemébe nézett. ' — Ez jó volt, egészségemre! Magának asszonyom, pedig csak annyit mondok, hogy üljön föl a vonatra, és zötyögjön ki a fiához, és hozza haza, ha már annyira akarja! Minden jót! Etelka kapkodva kikaparta a tányér aljáról a maradék főzeléket. — Igen, ez a legjobb megoldás - gondolta -, ha én érte megyek, akkor haza fog jönni! Csak legalább írna! írná meg a címét, hogy hol keressem! Északra sodorta a szél. Ott is hunyt el 1990 nyarán, 56 évesen. Éppen akkor, amikor végre úgy látta, versei hazaértek; a magyarországi olvasók is megízlelhették a tiltott gyümölcsöt. Halotti kártyájára Búcsúzó című versét nyomtatták szerettei, szellemiségéhez illően magyarul és svédül; „Tengerbe hullik a könnycsepp / ez a halál. Csak ennyi. Ne sirass. / Bölcs hullámoktól tanulom az öröklétet.” Thinsz Géza 1956 óta élt Svédországban. Egyetemi tanulmányait az uppsalai egyetemen végezte, majd Stockholmban telepedett le, ahol haláláig egy svéd könyvkiadónál dolgozott. 1960-ban jelentkezett először verseskötettel (Még mindig így), s ez a könyv a saját versek mellett fordításokat is tartalmazott. De nem csupán svéd költőket magyarított, kéretlenül ültette át svéd nyelvre az elmúlt 30 évben József Attilát, Weöres Sándort, Szabó Lőrin- cet, Illyés Gyulát, Nagy Lászlót, Pilinszky Jánost, Gergely Ágnest. Téve ezt a legcsekélyebb elismerés nélkül. Nagykövet volt ő, pecsétes papírok nélkül. Miközben saját versei illegálisan juthatak csak a magyarorA tanárt, aki sakkpartnerem és távolabbi szomszédom, sokan ismerik és szeretik a hegyen. Nemrég nyugalomba vonult, és most már teljesen átadhatja magát szenvedélyeinek, a kertészkedésnek és barkácsolásnak. Előszobájában függ egy machete, melyet kubai társas- utazásáról hozott valamikor. A machete igen széles pengéjű kés, vagy inkább bárd, mely La- tin-Ámerikában nélkülözhetetlen a cukornád vágásnál, de fegyverként sem utolsó eszköz. A hegy, amikor kerek öt éve ideköltöztünk, nyugalmas és békés volt, ablakunkból közel s távol nem látszott ház. Aztán ide is benyomultak a ... hogy is mondjam? ... bunkók, nehéz gépeikkel letaroltak mindent, ami zöld, tönkretették az egyetlen járható utat, s elkezdték betonba álmodni rettentően grandiózus és félelmetesen ízléstelen palotáikat. Halkan szitkoszági olvasó kezébe. Egyetlen idehaza kiadott verseskötete, A párbeszéd művészete csak 1983-ban jelenhetett meg, s ezután közölték a folyóiratok hébe-hóba verseit. Pedig lírája sajátos színt jelent a magyar irodalomban, látásmódja, élethelyzete olyan alkotásokat teremt, amelyeket csak egy „magyarul svéd, és svédül magyar” költő hívhat életre. 1970-ig az első köteten kívül még három könyvet publikál „A jó hatványain, Asszonyáldó, Árnyjáték), s e könyvek alapján Thinsz Géza költészetének forrását a dalban találjuk föl, verseit játékos erotika és nosztalgia jellemzi. S a másik pólusa e lírának az identitáskeresés. Thinsz Géza nem katasztrófaként éli meg a hazájától való elszakadást. Úgy foglal hont egy másik kultúrában, hogy soha nem tépi el a korábbi szálakat, s hogy hozzáadja a csak általa hozzáadható érzéseket, látásmódot, sajátos ízt. „Szakadatlanul a határsávokon” - írja egyik versében. A hetvenes évek három verseskötete (Határsávok, A vizek távlatai, Rendhagyó látogatás) arról győzi meg a figyelmes olzódtunk és tűrtünk. Tűrtük a zajt, a port, s bizarr módon örültünk a rossz időnek, mely némiképp visszafogta az emberiség alsóbb bugyraiból toborzott, nem éppen intelligenciájáról és empátiájáról nevezetes építőmunkásainak lármáját. Pedig hát őelőlük menekültünk, sokkal kényelmesebb és nagyobb lakásból ide, „baz- megország” akkor még érintetlen hegyére, vállalva a széntró- gerolást, a telefontalanságot, a szánalmasan összebuherált ház alig helyrehozható hibáinak költségeit. Egyetlen jutalmunk volt: a mélységes csönd, Isten legszebb ajándéka a mindennapokban. Megtanultuk elviselni kényszerűen Bélát, a karosszérialakatost, aki éjfélkor is veri a kasznit, ha olyan kedve van, tűrtük a népszerű rádióműsorokat, a nyúlós és selypegő szövegekkel és borzalmas szávasót, hogy Thinsz minden verse újabb és újabb pontosí- tási kísérlet, s hogy egyre tömörebbek lesznek a költemények, a dal mellett megjelenik a „lírai próza”, s frappáns telitalálatai aforisztikussá teszik műveit. A nyolcvanas évek köteteiben (Valaki diktál, Bodzavirág, Az ismétlődés misztikája) a szerelem majd kizárólagos témává válik, s ez az emberi létezés minden szeletét átjárja. A köteteiben szaporodnak az egysoros versek, s e villanások időzített bombaként „robbannak” az olvasóban: „Érted megérte” (Előzetes). Minden egy pontba fut; az összetartozás élményébe. S az élmény valójában megmagyarázhatatlan, de „A megmagyarázhatatlan mindig nőnemű”. Tavaly év elején még új verseit rendezgette kötetté. Remélhetőleg nem kell sokat várni megjelenésére. Életében utolsó megjelent könyvét lapozgatva valóság és képzelet keveredését látjuk, s az élmény és a rá- gondolás kettősségében minden hitelesé válik. Teremt a vers is: „Kimondtalak, tehát létezel.” Ennél többet nem kívánhat az ember! Böröndi Lajos mokkái. A lakótelep utánunk nyújtotta karmait, de mindegy: még így sem bántuk meg a dolgot. Szomszédom és barátom nem mondott le pedagógiai hajlamairól akkor sem, amikor egy telekkel odébb építkezni kezdett egy külkeres, aki nyilván elég sok rossz üzletet csinált cégének ahhoz, hogy ... no de hogy befejezzem a mondatot. Az ő alkamazottai nem csupán az elkerülhetetlen munkazajt produkálták,hanem rátettek egy lapáttal. Állítólagos majomőseink igen közeli leszármazottai nemcsak folyamatosan eltorlaszolták az utat, de rádiójuk és szalonképtelen, üvöltve történő közleményeik felbolygatták szomszédaink idegrendszerét is. A pedagógiai jellegű figyelmeztetések után szomszédom lekapta a falról a machetét, és rohamra indult a zajkártevők elSárándi József: Lélek rád mutat Hányszor fölépítsz, Az ivást kéne rombolom magam. most abbahagynom, Halni egyszerűbb, szabad művesként teszik is sokan. bűntől szakadnom. Remény? Fanyar-jó, Lélek Rád mutat, házamon belül. kereslek Mester. Asszonyom szeret, Találkozunk majd védelmez kívül. valahol, egyszer...? Szentmihályi Szabó Péter: Tanár, machetével „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk” (Arany János) Hogyan kell a múlttal bánni? A Vitkovics-ház Egerben Gyakran előfordul, hogy önmagában szabatos közlés válik félreérthetővé, mosolyogtatóvá, ha olyan szövegkörnyezetbe kerül, amely megváltoztatja jelentését. Az sem kevésbé kelt derűt, ha egy-egy szót igazi értelmével ellentétesen, vagy éppen rossz helyen használnak: ilyenkor - akárcsak az előző esetben - létrejön a mosolyog- tató mondta, s a komolynak szánt, közlés úgy áll előttünk mint félregombolt kabátú vőlegény. A televízió első műsorában vetítik például a francia Séri'e rose-1, amelynek eredeti címe nem puszta előkelősködésből került most ide. Teljesen egyértelmű, hogy jelentése Rózsa sorozat, ennek ellenére Rózsaszín sorozatra keresztelte a fordító. Vajon miért? Talán nem érezte eléggé egyértelműenk a rózsa sokszínűségét, s többek között majd félévezredes „kedves, szerelmestárs” szimbólumát? Lehet, hogy így van, de ettől még egész Európában - a reneszánsztól kezdve - él ez a jelentős, a virágénekekből is jól ismert hasonlat. Nem él azonban a szolgáló szónak a fordítása, amelyet ráerőszakoltak a július 19-én vetített filmben. Itt az úr többször is kijelentette, milyen nagy öröm számára, hogy ilyen „hűséges szolgáló”, „jó szolgáló” van a házában. A szolgáló a Magyar értelmező kéziszótár szerint „háztartási alkalmazottként dolgozó leány". A filmben azonban szemmel láthatóan férfiúról volt szó, amit kézzel foghatóan be is bizonított ez a szolga. Ha már a témánál vagyunk, álljon itt két példa az 1991. augusztus ötödiki Magyar Nemzetből. A világbajnok sakkozóról azt állítják a kilencedik oldalon, hogy jövendő feleségét „szenvedélyes hangú levelekkel bombázza”. Lehetséges, — elméletileg -, hogy valóban így volt, de talán választékosabb, képszerűbb lett volna, ha azt írják: ostromolja. Az a másik szó manapság, a levélbombák korában némileg félreérthető. Méginkább az a fordulat, amelyet ugyanitt olvashattunk. Az egyik focistráól azt találta írni az újságíró: „most pedig nem kisebb feladat hárul rá, mint Pintér Attila „pótlábasa’’. Ha a lábas, pótlábas szavakból indulunk ki, alighanem rossz úton járunk, a konyhába tévedünk. Ha a pótláb felől közelítünk, akkor sem kevésbé derűs a mondat, mert bár nem tudhatjuk, hogy a nevezett labdarúgónak hány és milyen lába hiányzik, de azt igen, a pótláb legtöbbször fa vagy műanyag. Ez pedig még átvitt értelemben sem kellhet neki... Lehet azonban találgatni, vajon hol, hogyan veszítette el a saját lábát. A Kossuth Rádió július 22-i éjszakai adása némi magyarázattal szolgál: „Ha valaki kimegy az erkélyre és beleszagol a levegőbe, vagy leugrik sétálni ...” - kezdődött a mondat. Talán ezt hallgatta a sportoló, nem csoda, ha az ajánlatot megfogadván pótlábasra van szüksége. Némi stílusgyakorlatot igényelhetne azonban az a magyar költő és drámaíró, akinek a fenti adón augusztus negyedikén mutatták be művét. Éhben azt mondja az egyik szereplő: „Ezzel elárultad a fogad fehérjét, most és mindörökre. Helyesen fogalmazva vagy elárultad magad, vagy kimutattad a fogad fehérjét. Az elsőhöz illik az időhatározó, a másodikhoz nem, ez utóbbi ugyanis állati jelkép, kutyák tesznek így, ha kellően feldühítik őket. Ez azonban nem mosolygás, hanem vicsorgás a javából - a magyar nyelvnek is. Dr. Töttős Gábor Eger az a város, amelyben annyi a látnivaló, hogy bármely évszakban érdemes fölkeresni. Az országban ebben a városban sikerült egy építészei kort - nevezetesen a barokkot - a legszebb pompájában megőrizni. A történelmi belvárosban találjuk az Érseki Palotát (északi és nyugati szárnya épült ebben a korban), a Ferences és a Minorita templomot, a nagypréposti palotát, a liceumot. Barokk stílusú a megyei kórház valamint az önkormányzat megyei központjának épülete is. Jó, jó, mondhatni másutt az országban is akad középület egy-kettő hasonló, szerencsére templomok is e korból, s még említhetnénk kastélynevet is. De egy biztos, olyan, mint a nemrég renovált Vitkovics-ház, közel s távol sehol nincs. Méreteit, arányait nem a dölyf vagy a szűkös szükség szabta, hanem az önbecsülés. S az önbecsülés ad méltóságot még egy épületnek is. Szépsége a hajdanvolt Szandtner Ferenc kőműves- mester ízlését és igyekezetét dicséri, ki megépítette még 1760-ban. A Vitkovics-család Thinsz Géza: Megterítve? Minden bölcsességek tudója, Csuang-ce megvigasztal: a halál hazatérés. Talán terítve áll már az asztal? Ha megkísért az elmúlás Ha megkísért az elmúlás, mint a szerelem, elnyúlnék melletted, akárha meztelen. De ez csupán vágyálom. '«Mert olyan jól tudom, elintézem én a halálom magánúton. Válasz egy ismerős kérdésre Rólad magyarul álmodom. len. Sajnos, vagy szerencsére, senkit sem ölt meg, sőt, ahogyan azt előre sejteni lehetett, a megsértett önérzet újabb lármaeffektusokat produkált, amúgy a lakodalmas rock esztétikai nívóján. A legszomorúbb az egészben az, hogy mindebből a problémából a rendőrség kizárható. Egy működőképes rendőrt idevonszolni heraklészi feladat lenne: ahhoz előbb szomszédom machetéjének le kellene sújtania, többször is. De hát van ma csend? Van ma csendrendelet? Van ma betartható és betartandó rendelet ebben az országban? Van ma csend-őrség? No nem a kakastollas fajtából, félre ne értsenek. Szomszédommal most egy szomszédsági önvédelmi csoport szervezését fontolgatjuk, egy polgárőrségét, amely rendet és csendet akar. Sosem hittem volna, hogy megérem ezt is. Géppisztolyt, kézigránátot, golyóálló mellényt nagyobb tételben is vásárolunk. Úttorla- szokat biztosít az önkormányzat. egri első, krónikákban is kitüntetetten jegyzett jelese Vitko- vics Péter volt, aki katonatisztként harcolt 1687-ben a város török uralom alóli felszabadításáért. Fia, József, egri görögkeleti esperes plébános lett, ahogy gyermeke, a nagy műveltségű, nagy tudású Péter is. A rác parókiát ő építtette a templom alatti dombra. Ő az, aki kapcsolatot tartott a szerb felvilágosodás legjelesebb írójával, Dosider Obradovic- tyal.Valószínűleg ez a példa hatott Vitkovics Mihályra, aki 1788-ban, az egri pravoszláv papiakban látta meg a napvilágot. Nem követte atyja példáját a hivatásban, jogot tault, s lett a 19. század első felének kimagasló egyénisége. Kazinczy barátjaként Szemere Pállal és Horvát Istvánnal 1811-13 között tagja a „pesti triásznak”. Magyar és szerb nyelven egyaránt írt. Ma a felújított Vitkovics-ház- ban, méltó környezetben szoba őrzi tárgyait, írásait, a korabali emlékeket. De ebben az épületben kapott helyet Kálnoki László, az 1985-ben elhunyt költő hagyatéka is. A gyönyörű lépcsőház, a patinás falak, varázslatos hangulatot árasztanak. Az udvaron, az évszázadok illatát árasztó kőfalak karéjában nyári kamarahangversenyek rendezésére nyílik alkalom. Józsa Ágnes Mosolygó mondatok
