Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-08 / 158. szám

1991. július 8. PÚJSÁG 3 Túléljük a keleti piac összeomlását Tartós lesz az exportoffenzíva? Milyen mezőgazdaságra lenne szükség? Az elmúlt esztendő export­sikerei, valamint az idei első negyedév kétszázmillió dol­lárra becsült kereskedelmi többlete mintha azt bizonyí­taná: a keleti piac összeom­lása nem is okoz olyan nagy tragédiát. Minek tulajdonít­ható a magyar export ilyen mértékű felfutása, és meny­nyire tartós ez a tendencia? - tette fel a kérdést a Tőzsde Kurír munkatársa Szatmári tamásnak, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Mi­nisztériuma főosztályezető- jének. A konvertibilis export dinami­kus növekedése nem tavaly, hanem 1988-ban kezdődött. Három év alatt megközelítőleg kétmilliárd dolláros külkereske­delmi aktívumunk képződött. 1990. azonban a maga 950 mil­liós többletével valóban siker­évnek számított, s a kedvező tendenciák - a statisztikai rendszer éveleji módosítása miatt ma még meglehetősen bizonytalan adatok szerint - 1991 első negyedévében is folytatódtak. — Elmondaná kicsit részlete­sebben, hogy mi van a számok és a tendenciák mögött? — A rubelexport nagyfokú visszaesése és a belföldi piac beszőkülése arra kényszerí­tette a gazdálkodókat, hogy nö­veljék hagyományos konvertibi­lis kivitelüket. Ez sikerült is. 1990-ben 17 százalékos növe­kedést értünk el ebben a vi­szonylatban. — De hogyan? Hiszen az csak a dolog egyik oldala, hogy a vál­lalatok különböző tényezők mi­att piacváltásra kényszerülnek. A termékeiket azonban el is kell adniuk. Márpedig, sajnálatos módon, nem számolhatunk be a modernizációt elősegítő fej­lesztési programokról, szerke­zetváltásról. — Noha 1990-ben tényleg nem valósult meg a műszaki színvo­nal általános korszerűsítése, a feldolgozóipari, ezen belül a gépipari export mégis elég di­namikus volt. A gazdálkodók inkább vállalták a minimális, esetenként nulla jövedelmező­séget, semmint, hogy egyálta­lán ne tudjanak eladni. Tudni kell azonban: a hagyományos konvertibilis export növekmé­nyének túlnyomó része 1990-ben nem a nagyvállala­toktól származott. A kiemelt termékfőcsoportok exportja ugyanis látványosan vissza­esett. Ezzel szemben rendkívül dinamikusan növekedett a kis­vállalatok, megánvállalkozók kivitele. — Lehet azt pontosan tudni, hogy a teljes konvertibilis ex­portforgalomból milyen mérték­ben részesedett a vállalkozók­nak ez a köre? — Statisztikai rendszerünk, sajnos, nem alkalmas még en­nek kimutatására. Két dolog azonban bizonyos. Az egyik az, hogy az ötven főnél kevesebbet foglalkoztató kisvállalatok ter­melése tavaly 250 százalékkal nőtt. Termékeiket valószínűleg nem a szovjet piacon adták el. A belföldi piac valamennyit fel­szívott ugyan ebből a többlet- termelésből, mindazonáltal ez a piac is beszűkült. Ezért a hazai kisvállalkozások teljesítményé­nek növekedését csak a ha­gyományos konvertibilis piacon való megjelenés tette lehetővé. Hangsúlyozom azonban, hogy megbízható statisztikai adatok hiányában mindezt csak a köz- gazdasági legikára alapozva ál­líthatjuk. A másik tényező az, hogy az elmúlt évben számotte- tően megnőtt a beáramló kül­földi működőtöket volumene: az év végén ötezer vegyesvállalat működött hazánkban. Ezek természetesen még kicsik, de akárhogy van is, a külföldi hozza a piacszervezetet, a szaktudást, a technológiát. Minthogy a „híd a Szovjetunió felé” elképzelés egyelőre nem vált be, a hazai piac pedig kor­látozott volt, nyilván a vegyes­vállalatok is a hagyományos konvertibilis piacokon értékesí­tették termékeiket. — Elgondolkodtató, amit mond, mert gyakran lehetett hallani arról, hogy az exportex­panzió a nagyvállalatok sikeres átállásának, piacváltásának eredménye. — Érthető ez, hiszen működik még a nagyvállalati lobby. És tény, hogy a nagyvállalatok „szökési kísérleteinek” volt némi eredménye. Különböző tendereken vettek részt, és ár­verseny útján is számos eset­ben beszállítói pozíciókat sze­reztek. Ezenkívül többen közü­lük importbázisra épülő korsze­rűsítést hajtottak végre, s igy je­lentek meg a piacon. Éz azon­ban még nem igazi szerkezetá­talakítás. — Az első nagyedéves jó eredmények ismeretében mit gondol: sikerül fenntartani az export dinamikáját? — Nagyon remélem, hogy a kedvező tendenciák a jövőben sem törnek meg, jóllehet a szovjet politikai-gazdasági fej­lemények miatt nagy a bizony­talanság, és az'is elképzelhető, hogy az előző évekhez képest hetvenszázalékos lesz az ex­portvisszaesés. Ezért fokozott követelmény a magyar vállala­tokkal szemben a piacváltás felgyorsítása. Magyarország mezőgazda­ságának potenciális lehetősé­gei európai viszonylatban kie- melkedőek, tehát ehhez lehető­ség van arra, hogy jelentős kivi­teli többletet érjünk el. Ennek elsődleges feltétele azonban, hogy agrárreformunkat a haté­konyság szempontjait szem előtt tartva dolgozzuk ki és hajt­suk végre. Mik ezek a jó adottságaink? A magyarság történeti múlt­jánál fogva agrár orientáltságú, a mezőgazdasághoz átlag fe­letti érzéke van. Ehhez járul erős individualizmusunk, amely folytán sokkal nagyobb telje­sítményre vagyunk képesek, ha magunk gazdáiként, nem pedig nagyszervezeti alkalmazottak­ként dolgozunk­Világviszonylatban egyedül­állóan sok magasan kvalifikált szakemberrel rendelkezünk. Éghajlati és talajadottságaink a mezőgazdasági termékek többsége setében jók. Sok a napfény, igen nagy az öntö­zésre potenciálisan felhasznál­ható lehetőség. Redukált szán­tóra vetítve lényegesen kisebb a népsűrűségünk, mint bármely tőlünk nyugatra lévő gazdag országnak. Mezőgazdaságunk már a szocializmus évei alatt is meg­mutatta képességét, az eleve rossz, hibás struktúra ellenére dicséretes eredményeket ért el. A nagy nyugat-európai piac­hoz való közelségünk integrá­lódásunk után, reálisan tíz éven belül nagy előnnyé válik. Ter­mészetesen vannak komoly hátrányaink is. Melyek ezek? A mezőgazdasági szakma és a múltból örökölt érdekképvise­letek betegesen nagyüzempár­tiak maradtak, nem akarják tu­domásul venni, hogy agrárpoli­tikánk az elmúlt évtizedek so­rán a követelményekkel ellenté­tes vállalati és tulajdoni struktú­rát alakított ki, amelyen gyöke­resen változtatni kell. Ezzel szemben a jelenlegi politikai erők jelentős hányada azt a múltbeli tulajdonosi szerkezetet akarja visszaállítani, amely ak­kor is túlzottan elaprózott volt. Tehát a kor technikai és társa­dalmi követelményei mögött nem állnak politikai erők. Mezőgazdaságunk a kor poli­tikai és gazdasági követelmé­nyeihez képest abnormálisán nagyvállalatokba szervezett. Ezt ugyan az utóbbi években kiegészítette az abnormálisán kis egységekből álló kisegítő és háztáji megzőgazdaság, a mo­dern mezőgazdaság gerincét képező farmergazdaság azon­ban teljesen hiányzik. Az elmúlt évtizedek agrár- lobbyja elérte, hogy mezőgaz­daságunk a nagyüzemeken be­lül technikai szempontból rela­tíve jól felszereltnek tekinthető. Az utóbbi években az agrárla­kosság sok munkával és áldo­zattal elérte, hogy lakáskörül­ményei ugrásszerűen javultak. Ezzel szemben a mezőgazda- sági termelést és a falusi életet kiszolgálandó infrastruktúra hi­ánya visszahúzza a mezőgaz­dasági termelés hatékonysá­gát, lehetetlenné teszi a kor­szerű farmergazdálkodást. A mezőgazdaságot érintő árak torzak és rossz irányba orientálnak. A mezőgazdaság technikai fejlődését eleve bé­nítja a termékeihez viszonyítva drága technikai és a rendkívül alacsony bérszint. A technikai piaci hatásra csak ott fejlődik, ahol drága a munkaerő és ol­csó a technika. Az adott árvi­szonyok mellett nem lehet számítani ara, hogy az elen­gedhetetlen technikai fejlesz­tésre sor kerülhessen. Kopátsy Sándor Nyilvános testületi ülés Dunaföldváron Ülésezett a dunaföldvári kép­viselőtestület. A jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy ez volt a legnépesebb önkormányzati ülés a város történetében, hi­szen nyilvános tanácskozást hirdettek meg. Többek között elfogadták a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló rende­letet. A németországi testvérvá­rossal, Creidingennel történő kapcsolattartás céljából a város igényelni fogja a Pénzügymi­nisztériumtól az utazási valuta­keretet. A városi könyvtár he­lyéről is döntöttek, a könyvtár átköltözik a volt pártház épüle­tébe. Továbbá egy szakértői bi­zottság javaslatot tett a körzeti fogorvosra, a képviselőtestület a három javasolt személy közül dr. Juhász Jánosra tette le a voksát. Július 25-én rendkívüli testü­leti ülésre kerül sor, ekkor meg­vitatják a szervezeti és műkö­dési szabályzatot, továbbá az őstermelők értékesítési helyé­nek kijelöléséről is döntenek. Erdélyiek találkozója Az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete július 13-án, szombaton délelőtt 10 órakor rendes havi találkozóját tartja a szekszárdi művelődési köz­pontban. A találkozóra meghív­ták dr. Söptei Csabát, a Köztár­sasági Megbízott Tolna Megyei Irodájának munkatársát és dr. Gémes Balázs múzeológust, Szekszárd városi helyhatósági képviselőt. Ez nem átmeneti fizetésképtelenség Mi legyen a szovjet piacra épült vállalatokkal A magyar gazdaságot az idén a szovjet piac összeom­lása miatt érte a legnagyobb csapás. Ez a gyorsaságával és nagyságával még a szakembe­reket is meglepő piacvesztés a nemzeti jövedelem 3-4 száza­lékos csökkenéséhez, és ön­magában 150-200 ezres mun­kanélküliséghez vezet. A hetek múlásával érthetően egyre tü­relmetlenebbek a vállalatok, sok helyen csak most ébrednek rá: bekövetkezhet, amit senki sem akart elhinni, vagyis az év­tizedekig bombabiztos keleti piac egyszerűen működéskép­telenné válik. A vállalati vezetők és az állami banki szakembe­rek soféle mentőmegoldáson gondolkodnak: ezek többsége arra épül, hogy a szovjet kap­csolatot csak átmenetileg sújtja a partner fizetésképtelensége, és előbb-utóbb visszaáll a ko­rábbi állapot. Ezért - úgy vélik sokan - erre az időszakra az ál­lamnak valamiképpen életben kellene tartani a kereskedelmet, és persze vele együtt a szovjet piacra termelő vállalatokat is. Ezen szakemberekkel szem­ben feltűnően más nézeteket vall Csaba László közgazdász, a Kopint-Datorg főosztályveze­tője, aki szerint nagy hiba lenne, ha az állam vagy a ban­kok költségvetési pénzből mes­terségesen tartanák életben ezeket a nagyon is kérdéses jövőjű kapcsolatokat. — A Szovjetunióban miden hi­ánycikk, az alapanyagtól a fo­gyasztási cikkekig, és az élel­miszerig. A magyar áru tehát kellene. Miért nem fizetnek? — Nemcsak nekünk nem fizet­nek, hanem a nyugatiaknak sem, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs miből fizetniük, nincs valutájuk. A magyar vállalatok nem tudnak évekre hitelezni, mint a néme­tek vagy az amerikaiak. Márpe­dig ez a mostani szovjet fize­tésképtelenség nem néhány hónapig tartó átmeneti válság, ezért ennek hosszútávú követ­kezményeivel szembe kell nézni. — Nap mint nap olvasni nyilat­kozatokat bartermegállapodá- sokról, újabb és újabb indikativ listákról. Ugyanakkor a kiszállí­tott áruk ellenértéke csak nem akar befolyni. Ezek szerint a megkötött megállapodásaink semmire sem kötelezik a szov­jet partnert? — Ez egy széteső piac, ahol egyre kevesebb a biztosíték bármire. A köztársaságok ke­reskedni akarnak, de a központi kormányzat érdekei mások. Ez utóbbi mindenáron egy kézben akarja tartani a valutabevétele­ket, és a piacképes árukat is. Ez még a barterügyletekre is igaz. Hiszen a Szovjetunióban változatlanul fennmaradt a köz­ponti árualapok rendszere, és ezek működtetéséhez a bartert is fel akarják használni.A szov­jet piac bedugulása mindenki­nek problémát okoz, így végülis nem csoda, hogy senki nem akarja felvállalni, épp ő fogja „tönkretenni” egy kérlelhetetlen intézkedéssel az amút igy nagy bajban levő vállalatokat. Ez va­lóban igaz az érintett miniszté­riumokra és a Nemzeti Bankra is. Ráadásul minden állami, pénzügyi szerv egy államközi kapcsolat révén részt vett az előkészítésben. Mi lesz az áfészekkel? Interjú dr. Szilvasán Pállal, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének elnökével A rendszerváltás óta dr. Szil­vasán Pál, a Fogyasztási Szö­vetkezetek Országos Szövet- ségénak elnöke az egyetlen olyan szövetkezeti vezető, aki az egyik legmagasabb állami ki­tüntetést, a Magyar Köztársa­ság Zászlórendjét kapta. Ez az elismerés nyilván azt is jelenti, hogy a fogyasztási szövetkeze­teknek a jövőben is jelentős szerepe lesz a falun élők köré­ben. Hasonló benyomás alakult ki az áfészek nemrégiben tar­tott kongresszusán is, amely a manapság megszokottnál sok­kal kevesebbet foglalkozott a múlttal, és elsősorban a jövő út­jait és céljait jelölte ki. Szilvasán Pált erői a feladatról és erről a jövőről kérdeztük. — A pártállam idején a poli­tikai hatalomba a termelő- szövetkezetek képviselői ke­rültek, következésképpen a mezőgazdasági szövetkezés volt az elismertebb, a támo- gatottabb forma. A fogyasz­tási szövetkezetek amolyan másodhegedűs szerepre kényszerültek. Változott most a megítélés, és vele együtt a jövőépítés esélye is? — Korábban a termelőszövet­kezetek elsőbbsége politikai szándék és a politikát alakító emberek akarata volt. A fo­gyasztási szövetkezeteket a le­nini elvekhez képest túlságosan laza tömörülésnek tartották, s emiatt nem is ismerték el valódi szövetkezeteknek. Az persze akkor is tény volt, hogy a ma­gyar gyakorlat a világban ta­pasztalható folyamatokkal nem egyezett. Nyugaton ugyanis termelő tipusu szövetkezés alig van, rendkívül aktívak és haté­konyak viszont a fogyasztási, értékesítési és beszerző szö­vetkezetek. — A mozgalom jövője rész­ben a nyugati példák, de sok­kal inkább a szövetkezés belső törvényei alapján két­ségtelenül megalapozott. Ám, úgy tűnik, ezt nem min­denki ismeri el, hiszen a nem is olyan régen még példamu­tató szövetkezők mostaná­ban elhagyják a mogzalmat, más, napjainkban divatos társulási formákat választva. — Nagy a bizonytalanság, s ez arra késztet embereket, hogy új utakat keressenek. Meg kell vi­szont állapítanunk, hogy a szö­vetkezetekből menekülők száma kicsi, a nagy többség egy világszerte elismert modell magyar gyakorlatát akarja kor­szerűsíteni. Természetesen a szövetkezeti struktúrát sem szabad konzerválni, ha az gaz­daságilag célszerűtlen, hanem ki kell használni a társasági tör­vényből adódó lehetőségeket. Szövetkezeti tőkével lehet kft-t, részvénytársaságot alapítani, ha az a tagság érdekeit szol­gálja. Az viszont semmiképpen nem javasolható, hogy a tagok alapeállátása kikerüljön a szö­vetkezetekből; ez jelenti nyuga­ton is a fő profilt. — Manapság hangzatos szlogen a privatizáció az egész magyar gazdaságban. A falusi boltok is magán­kézbe kerülnek? — A fogyasztási szövetkezet már ma is privát szektor. Tulaj­donosai vannak, a Kis Jánosok, Nagy Józsefek. Ők nem azért szövetkeztek, hogy egy legény- egyletnek legyenek a tagjai, hanem gazdasági tevékenysé­get folytatnak. Elvben ez így volt a múltban is, de a politikai torzulások miatt a valós szövet­kezeti gondolat nem érvénye­sülhetett. Ezek az akadályok leomlottak, s ha egy szövetke­zetnek vannak tulajdonosai, és ők elegendő tőkével bírnak, ak­kor nem privatizálni kell, hanem működni. Sürgető feladat a ma még oszthatatlan vagyon neve­sítése. Felméréseink szerint egy tagra átlagosan 15-20 ezer forint értékű vagyon jut. Ennek hozadéka lesz, amiből ugyan megélni nem lehet, de a tulaj­donosi kötődés feltétlenül erő­södik a jövőben. Az üzletrészek nagysága szvöetkezetenként és tagonként eltérő lesz majd, de változatlanul megmarad az egy tag egy szavazat elv. Ez garantálja azt, hogy a legkisebb tulajdonos is beleszólhat a kö­zösség dolagaiba. Ez a lényegi különbség a szövetkezet és a részvénytársaság között, az utóbbiban ugyanis a vagyon nagyságától függ az érdekek érvényesítése. Ma még szokat­lan ez a módszer a magyar emberek számára, s a kistulaj­donosok számos társaságból kiválnak. — A szövetkezet tehát min­denkinek esélyegyenlőséget ad arra, hogy akaratát érvé­nyesítse. Ez azonban csak elv, amit eddig is sokan és sokszor megsértettek. Jobb lesz-e attól a falusi ellátás, hogy a szövetkezetek kezé­ben marad? — A szövetkezetnek missziója a kis falvak ellátása. Ha kivo­nulnak onnét, belátható ideig megbénul a kiszolgálás. Nem véletlen az, hogy a magánszek­tor nem vállalkozik falun. A szövetkezetek maradnak falun, hiszen a tagság azért hozza létre őket, hogy az ellátásukat megszervezze. Az persze vár­ható, s egyre inkább követel­mény is lesz, hogy a szövetke­zeti működés megváltozik. Mindenütt meg kell tanulniuk profi módon kereskedni, s en­nek egyik feltétele, hogy a teljes vertikumot átfogják. Ennek ed­dig az állam is gátat szabott, hi­szen az állami tulajdonú nagy­kereskedelmi vállalatok lefölöz­ték a hasznot, a morzsákat en­gedték át a szövetkezeteknek. A jövő szövetkezete maga látja el az áruk beszerzését külföld­ről és itthonról, elvégzi a nagy- és a kiskereskedői munkát is. A tagság érdekében senkinek nem engedi át a hasznot. így lesz képes a lagkisebb telepü­lések ellátására is. Nincs ebben semmi különös és újdonság, nyugaton is így működnek a szövetkezetek. Az igazi keres­kedő ugyanis az, aki beszerzi az árút. Rajta múlik a haté­konyság, hiszen egyáltalán nem mindegy, hol és mennyiért vásárol. A beszerzést nagyban érdemes folytatni, így ennek révén a szövetkezeti központok szerepe felértékelődik. Ha profi módon működnek a szövetke­zetek, hatékonyabbak lehetnek a magánkereskedőknél, s ezál­tal kiegyensúlyozottabb lehet a falusi ellátás. Ez lesz a jövő. A jelen viszont korántsem ennyire letisztult. Készül az átmeneti törvény, amely saját maguk felülvizsgá­latára kényszeríti a szövetkeze­teket. Várhatóan lesznek szét­válások, viták, amelyek sokakat egzisztenciálisan is hátrányo­san érintenek. — A magyar szövetkezetek tör­ténetében is egy olyan szakasz következik, amikor lezárul a múlt, s utána újraindul a mozga­lom. Az újrakezdéshez a meg­változott viszonyokhoz igazított alapszabály kell, a tagságnak döntéseket kell hoznia saját működéséről. Mindenkinek szem előtt kell tartania, hogy a sövetkezet magánemberek tár­sas vállalkozása.

Next

/
Thumbnails
Contents