Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-08 / 158. szám

PÚJSAG Szekszárdi A szerkesztő levele Júniusi rejtvénypályáza­tunk negyedik kérdése megtréfálta a velünk játszó­kat, hiszen helyes válasz nem érkezett erre a felad­ványra. A kovács-furfang tehát ez alkalommal kifogott az olvasókon, így - bár­mennyire is szeretnénk - nem adhatjuk át senkinek sem az ötszáz forint értékű vásárlási utalványt. Ám minden rosszban van valami jó. Ezt azért jelent­hetjük ki, mert a Szekszárdi Szemle szerkesztőbizott­sága úgy döntött, hogy a nyereményt átviszi erre a hónapra. Ez azt jelenti, hogy a jutalom megduplá­zódik, azaz júliusi rejtvénye­ink megfejtői között nem öt­száz, hanem kereken ezer forint értékű utalványt sor- sojunk ki. íme, a soha visza nem térő alkalom. S ehhez nem kell más, mint a júliusi soro­zat végeztével tollat ra­gadni, s az ilyenkor szoká­sos négy kérdésre vála­szolva beküldeni címünkre a helyes megfejtést. Ne fe­ledje: a Szekszárdi Szem­lével nyerhet - s ez alka­lommal ezer forintot. Szeri Árpád Látogatóban Szemle 1991. július 8. „Keresem a helyem az életben” Molnár Péter képviselő Szé­kely Bertalan utcai, ötletesen és igényesen berendezett lakásá­ban fogad bennünket. A szek­szárdi képviselőtestület legfiata­labb tagja 24 éves, közte és a legidősebb képviselő között kö­zel fél évszázadnyi korkülönb­ség van. Mi erről a véleménye Molnár Péternek? — A vállalkozási bizottságban tevékenykedem, ez a terület az érdeklődési köröm, ezért aztán mindig igyekszem jól felké­szülni a testületi ülésekre. A korkülönbségek nem zavarnak, a lényeg egymás gondolatainak a megértése. — A munkahelyén, egy betéti társaság egyik vezetőjeként ke­reskedelem- és vendéglá­tás-szervezéssel foglalkozik. A magánéletében is ilyen vállal­kozó szellem? — Keresem a helyem az élet­ben. Fiatal vagyok, mindent szeretnék megpróbálni, kipró­bálni, azután ott kikötni, ahol a legjobban érzem magam, és anyagilag is megtalálom a számításom. Molnár Péter - amint el­mondta - egyedül él, s az el­múlt évek szorgalmas munká­jának, szülei segítségének kö­szönhetően megvett és beren­dezett egy lakást. Az egyéni be­rendezéshez hozzátartozik egy Molnár Péter egy saját készítésű lámpával tévéállvány és egy állólámpa, amelyek emberi alakot ábrázol­nak. Rendkívül ötletesek, és bár elkészítésük fortélyait a képviselő nem árulta el, azt azért megkérdeztük: gondolt-e arra, hogy komolyabban foglal­kozzon ilyen „szobrok” sorozat- gyártásával? — Igen, csakhogy ez nagyon munkaigényes feladat. Lehet, hogy ha egyszer sok időm lesz, akkor egy kiállításra való anya­got megpróbálok összehozni. — Mivel tölti szabadidejét, hol fog nyaralni? — Amióta itt lakom, azóta munka után nem nagyon járok sehová. Jól érzem magam itt­hon. Van egy társaság, akikkel összejárok, azonkívül sok jó ismerősöm akad. Könnyen te­remtek kapcsolatokat, bár nem­igen szeretek reflektorfényben lenni, mégis - talán ilyen az egyéniségem - sokszor ezt nem kerülhetem el. Minden nyárra nagy terveim vannak, aztán ez pár nappá zsugorodik, mert mindig úgy érzem, hogy akkor történik valami jó a mun­kahelyemen, amikor távol va­gyok. Az idén Spanyolországba szeretnék pár napra eljutni. Sas Erzsébet ,vFotó: Ótós Réka Tanulmányút Sevillában Míg nálunk vitáznak, addig a spanyolok vidámak. S hogy mi­ért azok? Többek között azért, mert ott szinte egy emberként áll a lakosság a világkiállítás mellett, viszont hazánkban már-már késhegyre menő viták • zajlanak az Expo körül. Nemrég két szekszárdi győződött meg arról, hogy Sevillában, a jövő évi világkiállítás helyszínén mi­ként készülnek a helybeliek erre a fontos eseményre. Uta­zásukat bízvást nevezhetjük szakmái tapasztalatcserének is, hiszen Heil János, a To- tév-Centrál Kft. ügyvezető igazgatója és Kaszás Zoltán, ugyanezen vállalat asztalos kft-jének műszaki vezetője a jö­vőre nézve is számos tanul­sággal gyarapodva téret haza. — Az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetsége szer­vezte az utat, melyen összesen harminchármán vettünk részt - elvenítette fel élményeit Heil já- nos. — Elkísért bennünket né­hány újságíró, rádiós, valamint a Hét című televíziós magazin stábja is. Repülővel utaztunk először a spanyol fővárosba, Madridba, majd onnan ugyan­csak repülővel folytattuk utun­kat a célállomásra, azaz Sevil­lába, az andalúz fővárosba. — Már a megérkezés is szol­gált némi meglepetéssel, ugyanis 46 fokos kánikula várt bennünket - folytatta tovább Kaszás Zoltán. — Ezt a hősé­get még a pálmafák se nagyon viselték el, már úgy néztek ki, mintha valamennyi megsült volna. Viszont az autópálya, ami a repülőtérről vezetett a vá­ros felé, csodálatos látványt nyújtott. Látszott, ezt már a vi­lágkiállításra való készülés je­gyében építették a spanyolok. Sevilla központja egyébként hasonló bármelyik nyugat-eu­rópai nagyváros centrumához, viszont az óváros szűk utcái összehasonlíthatatlanul egye­dülálló hangulattal bírnak. Az arab-mór építészet stílusjegyei minden látogatót lenyűgöznek: a kovácsoltvas kapuk a sárga­réz keretekkel, díszítésekkel, a rendkívül fejlett kézművesség lépten-nyomon tapasztalható jeleivel. — Milyenek egyébként a spa­nyol emberek? — Meglepődtem azon is, hogy milyen fokféle nációval találko­zik Spanyolországban a turista. Sokan talán azt gondolnák, hogy a spanyolok többsége fe­kete hajú, ám legalább annyi abarna és szőke hajú lakosság száma is. Az emberek - de még a kisgyerekek is - éjfél után egyig korzóznak az utcá­kon, a közbiztonság jó. — Vendéglátóinktól azt is megtudtuk, hogy Sevilla koráb­ban, pontosan 1929-ben már rendezett világkiállítást - vette át a sz.ót Heil János. — Akkor is sikerült valamit lendíteni az életszínvonalon, s most is eb­ben bíznak a helybeliek. Ez a déli rész, ahol Sevilla is talál­ható, a gyengén fejlett spanyol régiók közé tartozik, s a kínál­kozó fejlődési lehetőséget nem kívánják elszalasztani. — Spanyolország egyebek mellett a bikaviadalok hazája. Megtekintették ezt a látványos­ságot? — Nem, mert a belépőjegy árát nem a mi pénztárcánkhoz szab­ták - válaszolt Kaszás Zoltán. — Számunkra egyébként is minden túl drágának tűnt. A spanyol átlagkereset 80 ezer pesetát tesz ki, s hogy egy pél­dát mondjak az árakra is: egy pohár sör 100-300 peseta körül mozog. Ez egy spanyol szá­mára egyáltalán nem drága, de mi, magyarok kétszer is meg­gondoltuk, hogy rendeljünk-e egy-egy korsóval. S az is jel­lemző, hogy sehol nem láttunk hobbikertet. Egyszerűen nin­csenek rákényszerülve arra, hogy így egészítsék ki a fizeté­süket, mert abból gond nélkül megélnek. Az árubőség fan­tasztikus, szinte kivétel nélkül mindenhol csak nyugati ter­mékkel találkoztunk, illetve egy helyen, az egyik étteremben kellemes meglepetésben volt részünk: magyar bort fogyasz­tottak a közeli asztalnál. — Miként lehetne összegezni a Sevillában szerzett tapasztala­tokat? — Valamilyen szempontból fel­tétlenül elhivatott volt ez a csa­pat, ugyanis mi itt a Totév-nél is abban reménykedünk, hogy lesz világkiállítás - mutatott- rá Heil János. — Sokat remélünk az Expo-tól, de aggályainkat sem hallgatjuk el. A kérdés az, hogy nekünk miként lesz lehe­tőségünk olyan színvonalas rendezésre, amilyet Sevilla va­lósít meg. A nagyságrendeket és a feltételeket tapasztalva az máris bizonyos, hogy rendkívül nehéz feladat vár ránk. Mégis, személy szerint merem remélni, hogy sikerülni fog.-szá­Fotó Kispál Mária Nyugdíjas érdekvédelem A pártoktól teljesen független szervezet kíván lenni, de a Vö­röskereszttel együtt szeretne dolgozni a hasonló célok elérése érdekében. Ezt vallja a Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége, melynek szervezőbizottsága június 6-án alakult meg Szekszár- don. Célkitűzés: a nyugdíjas tagokra való odafigyelés, az egy­mással törődés, a technikai, lelki, jogi, anyagi segítségnyújtás. A szociális jellegű gondok megoldását is vállalják a kisnyugdíjasok anyagi támogatásának megszervezésével. Ugyanis az önkor­mányzat rendelkezik a költségvetésben meghatározott pénzösz­szeggel, melyből azok kapnak, akik arra rá vannak szorulva, s ezt a segélykérelemmel is bizonyítják. A nyugdíjasok között olyanok is vannak, akik munkát vállalnak nyugdíjkiegészítésként, a szer­vezet számukra is felvilágosítást nyújt. A közeljövőben akciókat is szerveznek, boltokat, magánvállalkozásokat keresnek majd meg: olcsó cipőket, ruhaneműket, élelmiszereket vásárolhatnak majd így a kispénzű nyugdíjasok. A polgármesteri hivatal messzeme­nően támogatja a szervezet törekvéseit. Intézkedés történt arra nézve is, hogy a szövetség a Dózsa György út 1. szám alatti székházban kapjőn helyiséget. A Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége jelenleg hatvan tagot számlál. Az új helyükön július 10-től kezdve szerdánként 10 és 12 óra között ügyeletet tartanak, ott várják azokat a nyugdíjasokat, akik akár tagnak jelentkeznek, vagy valamilyen konkrét problé­mával keresik fel a szervezetet. Régen volt, igaz volt Szekszárd díszpolgárai Mindannyiunk örömére tör­tént, hogy a közelmúltban Hu- sek Rezsőt és Mészöly Miklóst a város díszpolgárává avatták. Talán nem ünneprontás, ha a tanulság kedvéért felidézzük, kiket ért elsőként hasonló kitün­tetés. Szekszárd régen is meg­ajándékozott arra érdemesnek tartott férfiakat (azóta egy nőt is) díszpolgári címmel. A szép szokás 1986-ban történt újjáé­ledéséig tízen kapták a kitün­tető címet, mindannyian a szá­zad első évtizedeiben. Első díszpolgárunk Bezerédj Pál. Erről 1909-ben határozott a képviselő-testület. így kívánta kifejezni őszinte nagyrabecsü­lését a város azért a harminc évi munkáért, amellyel virág­zóvá tette hazánkban a selyem­tenyésztést és a selyemfonó ipart. 1908-ban az országnak 68 millió, Szekszárdnak 4 millió korona jövedelmet biztosított az, hogy Bezerédj a selyemte­nyésztés miniszteri meghatal­mazottjaként itt fejlesztette ki az iparág központját. Apponyi Albert gróf 1921-ben lett a város díszpolgára. A vá­rosatyák 75. születésnapja al­kalmából kívánták őt köszön­teni, amiért „védte mindenkor nemzetünk jogait, igazát és si­kerrel tárta fel sérelmeinket”. Még az év szeptemberében ítélték oda a kitüntetést I.G. Pedlov kapitánynak, az Ameri­kai Vöröskereszt magyaror­szági meghatalmazottjának is. Neki köszönhetően 1902 telén jelentős nyomorenyhítő ado­mányokhoz jutottak a város rá­szorultjai. Díszküldöttség vitte Szekszárd kitüntető oklevelét a negyedik díszpolgárnak, gróf Bethlen István miniszterelnök­nek. 1926-ban Leopold Kornél és Schneider János, a keres­kedők egyletének elnöke úgy indokolta meg a javaslatot, hogy bár a jelölttel „sem szemé­lyileg, sem pedig helyi érdeke­inkkel való kapcsolatban, sem­miféle közvetlen vonatkozás­ban nem állunk, hanem csak az ő személye és működése iránt méltán érzett tiszteletünk és nagyrabecsülésünknek adunk kifejezést”. 1927-ben rendkívüli közgyűlés tárgyalt újabb négy javaslatot. Elsőként dr. Pesthy Pál igazságügyminiszter mellett hangzottak el lelkes felszólalá­sok. Szekszárdon kezdte köz- szolgálati pályáját és mint a megye szülötte és országgyű­lési képviselő, közbenjárt a Magyar Nemzeti Bank szek­szárdi fiókjának létesítése ér­dekében. A város csatornázá­sához még az igazságügyi tárca költségvetéséből is jutta­tott. Mint a gyönki kerület kép­viselőjét, választókerülete min­den községében díszpolgárrá választották. A pályáját Szek­szárdon kezdő Virág Ferenc pécsi egyházmegyei püspök is ekkor lett a város díszpolgára. Dr. Őrffy Imre kincstári főtaná­csos, országgyűlési képviselő megválasztásakor szekszárdi születése mellett érdeméül hoz­ták fel, hogy hiteleket szerzett a kislakásépítési akcióhoz. Dr. Éry Márton évtizedekig szol­gálta a vármegyét. Mint alispán és országgyűlési képviselő, vármegyei területeket szerzett a városnak. Segítette a vízmű létesítését és ő kezdeményezte a tisztviselőtelep - a mai Mun­kácsy utca - kiépítését. Egy év múlva ismét díszpol­gárt avattak. Dr. Vass József munkaügyi és népjóléti minisz­ternek tényleg sokat köszönhe­tett a város. Segítsége nélkül aligha épült volna fel a 30 milli­árd koronába kerülő új kórház. Elkészülte után a napi 1400 pengő fenntartási költség élén- kebb kereskedelmi forgalmat és új munkaalkalmakat is jelentett Szekszárdnak. Vendel István polgármester javaslatára annyi más település után Szekszárdon is díszpolgár lett vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök. Tisztsége mel­lett a megye szülöttének szólt a kitüntetés, megítélését azzal indokolva, hogy fáradhatatlan, példaképpen szolgáló szünet nélküli munkássága fundamen­tumává vált a szebb, a boldo­gabb magyar jövőnek”. A javaslatok gyakran hivat­koztak arra, hogy mindannyiu- kat a város közakarata jelölte a megkülönböztető címre. Talán tényleg így volt, az azonban biztos, hogy az utókor tudja igazán megítélni, ki mennyire vált valóban érdemessé arra, hogy Szekszárd díszpolgára legyen, és kik azok, akiket csak néhányak udvarias gesztusa emelt hozzá. Kaczián János Rejtett értékeink A fogház épülete Ma már talán hihetetlen, de Szekszárd szinte megyeszék­helyi rangját köszönheti hajdani tömlöcének: 1779-ben fontos érv volt a vármegyeház alatti száraz cellasor abban, hogy másokkal szemben diadalmas­kodjék a versengésben. Két­száz esztendeig a mai borozó és néhány raktárhelyiség szol­gálta az igazságot, mígnem száz éve elhatározták, hogy az új bírósági épület mellé meg­építik a királyi ügyészségi fog­házat is. Figyelemreméltóak az akkori érvek: „A megyeházban elhelyezett fogház már régóta nem felelvén meg rendelteté­sének, s másrészt a megyének is szüksége lévén az általa el­foglalt helyiségekre, elodázha­tatlanná vált egy modern, a humánus és a közegészségü­gyi követelményeknek megfe­lelő fogház felépítése”. A megvalósításhoz 1894. augusztusának végén fogtak hozzá s rövid három hónap alatt tető alatt volt már az épü­let. E közben lezajlott a városka első sztrájkja is, mert 100 tolnai kőműves letette a vakolókana­lat. Egyes források szerint azért, mert a Grünwald testvé­rek, akik az építkezés fővállal­kozói voltak, kevesebbet fizet­tek nekik, mint a szegedieknek, mások szerint a pallér azzal sértette meg őket, hogy azt mondta: - Nem kőmívesek ma­guk, hanem suszterek... Le­het, hogy fordított sorrendben mindkettő igaz volt, az viszont tény: a sztrájk és a hatalmas felhőszakadás, jégeső ellenére egy év alatt minden elkészült, méghozzá az eredetileg terve­zett 171 ezer forintnál több mint tízezerrel olcsóbban. Ebből az összegből minden huszadik fo­rintot olyasmire fordítottak, ami első és egyedülálló volt még a megyeszékhelyen. Némi mo­sollyal képzelhetjük el, hogy amíg a Szegzárd Szálló vendé­gei kályháktól várták a meleget, a fogházban már forróvizes központi fűtés volt, amelyet a budapesti Zellerin Rt. készített. Érdemes bekukkantanunk az 1895. szeptember 20-án át­adott új intézménybe a Tolna­vármegye című lap segítségé­vel. „Itt nyernek elhelyezést a kir. ügyészi és vizsgálóbírói hi­vatalok 6-6 szobával, melyek a Szarka (ma: Vörösmarty) utca felőli oldalon vannak, s ugyan­ennyiből állanak a Béla térre néző magánlakások is megfe­lelő mellékhelyiséggel és fürdő­vel. Ugyanitt lakik földszint a fogházfelügyelő és az egyik fogházőrmester. A fogházépü­let a csillagrendszer alapján épült, s tágas, szellős folyosók­kal van ellátva; azonkívül víz­vezetékkel, fürdőkkel(l) felsze­relve úgy, hogy az egészség­ügyi követelményeknek telje­sen megfelel. Van benne 65 zárka, melyekből 45 magán­zárka, és 20 tágas zárka, ezen­kívül kórházi helyiség (I), munka- és iskolatermek(í). Előí­rás szerint 145 letartóztatottra van számítva, de szükség ese­tén 300 is elhelyezhető a fog­házban.” Mindez a telekkel és a berendezéssel együtt mintegy negyedmillió forintba került. Tudjuk, hogy a fogháznak kü­lön orvosa volt, rendszeres ta­nítás is folyt az épületben - fő­leg az analfabétákat tanították meg a betűvetésre -, sőt, ren­des vizsgákon adhattak számot tudásukról. Nem csoda azon­ban, ha mindezek ellenére nem lett kedvelt tatózkodási hellyé. Kétes dicsőség az is, hogy itt zajlott le az utolsó vidéki női akasztás, s itt töltött néhány napot Faludi György, a jeles költő is. Dr.Töttős Gábor Fotó: Ótos Réka E heti kérdésünk: Városunk egyik díszpolgára írta: „Friss ügyvédjelöltként sikerült egy gyilkost megmentenem a halá­los ítélettől; engem meg - min­denkinek a magáét - kivittek a frontra”. Ki ő? Júniusi kérdéseink megfej­tése: 1.Szekszárd lélekszáma 1915-ben a 15 ezerhez járt kö­zel. 2. A milleniumot 1896-ban ünnepeltük. 3. Leopold Lajos műve: A presztízs. 4. A patkó addig van a lovon, amíg meg nem patkolják, mert utána a ló van a patkón.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents