Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-02 / 153. szám
1991. július 2. NÉPÚJSÁG 5 Michelle és a hollywoodi álom Michelle Pfeifferrel először 1990 januárjában találkoztam Los Angelesben. Szűk fekete jersey miniruhát viselt, olyasmit, amilyet manapság a diszkóba járó magyar lányok. Nem volt rajta fülbevaló a nyakában még egy vékony aranylánc sem. Egyetlen ékszere az a vállig érő, természetes, napsütötte szőke haja volt, amiből csak a rend kedvéért vágat le néha azóta, hogy megnyerte a helyi szépségversenyt a délkaliforniai Orange megyében. Akkor este szinte szorongott. Ott állt a pódiumon, a mikrofonállvány előtt, kezében a hollywoodi külföldi kritikusok Aranyglóbuszával, az újságírók pedig ontották rá a kérdéseket. Arra gondoltam, Michelle-nek nem lehet nehéz átélni Susan Diamond első fellépésének lámpalázát a Csodálatos Baker fiúk oldalán.- Akartam ezt a szerepet, mert Susie figuráját úgy írta meg a forgatókönyvíró, hogy tökéletesen meg tudtam érteni a gondolkodását, a viselkedését, a vágyait. - kezdte Michelle az Aranyglóbuszos alakítás előtörténetét. - A pályám elején szerettem énekelni, de kicsit megijesztett, hogy ez a film szinte minden jelenetben éneklés közben mutatja be a hősnőt. Amikor a rendező fölajánlotta, hogy szerződtetnek valakit, aki majd énekel helyettem, nekem csak tátogni kell, fölébredt bennem a bátorság. Naponta több órát gyakoroltam tanárral és egyedül, csak azt kértem, adjanak nekem legalább egy hónapot. Nem tudtam volna elviselni, hogy más babérjaival ékeskedjek. Aki már látta a Csodálatos Baker fiuk-at, megérti, hogy Michelle Pfeiffer miért mozgatott meg mindent azért a szerepért. A szórakoztatóipar világában mindenütt egyformák a törvények. A siker titka nem kifürkészhető sem egy lokálban, sem egy országosan közvetített tévéműsorban. A tét mindenütt tét. S aki ma egy vidéki szálloda bárjában búg a mikrofonba, holnapután éppúgy lehet világsztár, mint elfelejtett senki. Michelle Pfeiffer, aki büszkén vallja, hogy Hollywoodról először akkor álmodott, amikor tejet, kenyeret és leveszöldséget blokkolt egy los angelesi közértpénztárban, pontosan tudja, miféle véletlenek, bizonytalanságok, szerencsés találkozások, hitek és idegek kellenek ahhoz, hogy a kitartás és az ambíció ne torpanjon meg a visszautasítások küszöbén. A Csodálatos Baker fiuk egy tehetséges muzsikus, egy tisztességes muzsikus és egy vesztésre álló lány rövid közös sikeréről szól, s ennél nem is akar többet mondani. Mégis, szerény szándékával azt a gondolatot sugallja, hogy az élet mindig tartogat választási lehetőséget annak, aki mer választani. A tisztességes muzsikus belenyugszik saját kispolgári mentalitásába, belátva, hogy a haknizás, a szervezés és az éjszakázás nem neki való. Öccse, a tehetséges muzsikus engedni mer bohém habitusának, s megtér egyetlen zenei szerelméhez, s jazzhez. A kallódó lány pedig felismeri, hogy némi akarattal a majdnem föladott álmokból is lehet valóság, sőt, léteznek tényleg romantikus pillanatok is. Hollywood kegyetlen pálya. Bár Michelle Pfeiffer a Baker fiuk óta a Veszélyes viszonyok Sussie Diamond szerepében c. filmben nyújtott alakításáért is Oscar-jelölést kapott, s ezzel belépőt szerzett magának a legjobban fizetett színésznők közé, számára sincs biztosíték. Sztárok jöttek, csillogtak, s zuhantak, ha túl komolyan vagy túlságosan félvállról, komolytalanul vették a karriert. Michelle Pfeiffer már megtanulta, hogy spórolni nemcsak a pénzzel kell, hanem az erejével, az idejével, az érzéseivel is. Civilben civil marad, magánélete csöndes, tartózkodik mindentől, ai Hollywwoodban gyorsan ölő méreg. S miközben a magyar moziközönség vele dúdolja a világslágereket, Michelle Pfeiffer új bemutatóra készül. AI Pacino partnereként most fejezte be egy Brodway sikerdarab filmváltozatának forgatását. Návai A. Dobai Tamás zongoraestje Nagyszerű hangversenyen találkozott újra Dobai Tamás zongoraművész szekszárdi közönségével 24-én este a Művészetek Házában. A koncert be vezetéseként az előadó köszöntötte a régi barátokat, ismerősöket, hangversenylátogatókat, majd két éves finnországi tapasztalatairól szólt, külön kiemelve azt a barátságot, szere- tetet, mellyel a Dobai családot fogadták. A remek ízléssel összeállított műsort J. S. Bach: b-moll prelúdium és fúga című alkotása nyitotta a végtelenül áradó pre ludium felelgetős dallamával, majd a méltóságteljes, fenséges, egyszerű, és tiszta építkezésű ötszólamú fúgát hallhattuk kiváló tolmácsolásban, gyönyörűen megoldva a mű zenei és formai egységét. Liszt: Erdőzsongás, Chopin: Esőcseppek prelüd, a-moll mazurka, Berceuse cimű alkotásokkal gyönyörű színekkel megoldott romantikus csokrot hallhattunk, melynek méltó, befejezése volt a népszerű Ász- dúr ballada. E lírai csokorban Erkki Melartin és Selom Palmg- ren finn zeneszerzőkkel is megismerkedhettünk, Barcarolle illetve a Velencei gondoladal című művek kapcsán találkozhattunk a finn zeneművészet érzelmes lírájával, áradó dallamosságával, remek szín és harmóniaérzékével, melyek maradéktalanul életre keltek Dobai Tamás zongorajátékában. Az est kétségtelenül legnagyobb vállalkozása Bartók Op. 14-es Szvitjének műsorra tűzése volt, mely a szerző zongoramuzsikájának egyik legjelentősebb darabja. A táncos lejtésű indításból mesterien szilajodott a muzsika, hogy az Allegro Barbara típusú harmadik tételben elérje a csúcspontját, majd visszahulljék az utolsó tétel lassú, szenvedő magány-zenéjébe. A kiváló előadásban elhangzó mű méltán aratta az est legnagyobb sikerét. A hangverseny befejezéseként kortárs finn zeneszerző, Einojuani Rautavaara: Jézus és a halászok című alkotásában gyönyörködhettünk, majd a vastapsot követően számos ráadásszámmal búcsúzott Dobai Tamás zongoraművész szekszárdi közönségétől. Reméljük, hamarosan újra taAdenauer és a csodálatos mandarin 1926-ban mutatták be Bartók Csodálatos Mandarinját a kölni operaházban. Az emberi szenvedély, amely elpusztíthatatlan, és képes legyőzni minden gonoszságot, minden sötétséget, testet ölt időtlenül, a Mandarinban, e megfoghatalan, misztikus figurában. A kölni bemutató így tehát jelképes erejű volt. A Mandarint egyébként 1945-ig nem mutatták be Magyarországon. Kölnben botrány lett az előadásból. Köln polgármestere, egy bizonyos Konrad Adenauer magához hivatta az operaház igazgatóját és közölte vele, hogy még egy ilyen botrányos darab a kölni operában, és repül. Az igazgató válasza: Uram! Vegye tudomásul, hogy Bartók a XX. század legnagyobb zenei géniusza, ez a mű pedig a század legnagyobb zenei alkotása! Azzal sarkonfordult, becsapta a polgármesterre az ajtót és távozott. Konrad Adenauer, a kereszténydemokrata politikus később megjárta a nácik koncentrációs táborait. 1945-ben, már 70 évesen lépett a világpolitika színpadára, és ma a modern NSZK megteremtőjeként tartjuk számon. Bartók esetében nyilván tévedett. Később, az 1960-as évek elején Köln polgárai megkövették Bartókot, újra bemutatták a város operaházában a Csodálatos Mandarint, egy forró hangulatú, vastapstól dübörgő estén. Ekkor még Adeanauer volt az NSZK kancellárja. „A szenvedély mozgat Napot és minden csillagot” - írja Dante. A Mandarinban megtestesülő csodálatos emberi szenvedély túlélte Kölnben is a nyárspolgárok dühét, legyőzte a művészetet mindig gúzsbakötni akaró ma- radiságot. Gazdag László Tv-napló Könnyű az észak-koreai tévéseknek, rendszeresen meglátogatja őket a hatalmas vezér Kim Ir Szén fia és kijelölt utóda, a kedves vezető s arra inti őket, hogy a hatalmas vezért a legkedvezőbb szögből fényképezzék, amint ezt a minap egy lengyel dokumentumfilmből megtudhattuk. No de mit csináljon a magyar tévés, amikor már régen nincs hatalmas vezér, kedves vezető sincs, így tétován keresik a megfelelő látószöget, s bizony, bizony nem mindig találják el. Bonyolítja a helyzetet, hogy a kormányszóvivő a minap az egész magyar sajtót retrogárdának nevezte, amiben csak az a furcsa, hogy ő maga a Kádár-korszakban londoni tudósító volt, ami akkor is bizalmi állásnak számított, még pedig a javából. A külügyminiszter a marxizmusban mutatott jeles előmenetelt, az erről szóló bizonyítványt közölte is egyik napilapunk, s ember legyen a talpán, aki szét tudja választani a jó marxistát a rossz marxistától, aki mint - a miniszterelnök úr a minap megjegyezte. - Marxból csak a tőkét tartotta meg, ami lehet, hogy szellemes, csak nem egészen értem. Azt sem tudom, mit kell érteni azon, amit nemrég egy politikus mondott, hogy a tévében sikerült elfoglalniók néhány hadállást. A szól sem szeretem, a hadállás vagy hídfőállás körül harcosok állnak, kezükbe fegyvert lehet csak gondolni, nem pedig vajas zsömlét, sonkával, már pedig jobb, ha a katonáknak zsömle van a kezében, nem pedig géppuska. Következésképp egy hadállások nélküli tévé lenne kívánatos, s erről beszélt nemrég Hankiss Elemér elnök úr is a gyakori műsorváltozások egyikén, éjfél tájban. Azt ígérték, hogy lesz folytatása, de nem lett, vagy csak a figyelmemet kerülte el, mert az ilyesmit mindig menetközben közük. Pedig megérné a folytatást. Hankiss Elemér kiváló elme, íróként tanultuk meg becsülni, s amikor a tévé élére került, jogos reményeket keltett. Most ő beszélt, pontosabban hárman szegezték neki dárdájukat, hogy miért van ez így és nem amúgy, ő pedig derűs nyugalommal állta a megújuló rohamokat. Az avatatlan sok mindent nem tud, az átszervezéssel járó machinációk, produceri irodák, szerkesztőségek között úgy jár a néző, mint Perrault meséjében Hüvelyk Matyi, a Petit Poucet, de nem is az ő dolga ez. Akár ügyfélnek is lehet tekinteni, aki befizetett egy mulatságra s várja, hogy kezdődjék az előadás. A beszélgetés során kiderült, hogy Hankiss Elemérnek igenis van elképzelése, vagy elegánsáéban koncepciója a tévé dolgairól. S ezt szeretné megvalósítani. Ez önmagában is dicséretes, maga a módszer azonban a nézőt nem érdekli, de ne is szóljon bele, mert ez olyan lenne, mintha az utas, azon az alapon, hogy jegyet váltott, bemászna a mozdony- vezetőhöz és tanácsokat adna neki. Valami mindenképp elkezdődött s lebonyolítása már csak azért sem mehet gyorsan, mert kereken 3600 emberről van szó, ezeknek az új helyét megtalálni nem könnyű. Pénzügyi zavarokat is le kell küzdeni, hivatalos sejtelem szerint „bűntények” is történhettek, de ez is az elnök dolga. A néző legföljebb álmélkodik, hogy negyvennél többen egymillió felett keresnek, amitől persze még jó is lehetne a műsor. Pillanatnyilag nem jó, ezt így általánosságban is ki lehet jelenteni, az is bizonyos, hogy több műsor nem vált be, de majd csak kiforrja magát. Attól viszont semmiképp nem lesz jobb, ha a pártok sorra „hadállásokat” foglalnak el, ilyen már volt, ismerjük, nem kell. Milyen legyen hát a tévé? Nemzeti, mondják sokan, de a jelző bizonytalan, mert mindenki azt gondolhat mögéje, amit akar, kokárdát, István-napi körmenetet, vagy akár nyereg alatt puhított húst és sumér rokonságot. Divatos szó a pártsemlegesség, ezt Hankiss Elemér is hangsúlyozta, s ez valószínűleg még sokáig időszerű lesz. A tévé legyen tárgyilagos, minden nap történik valami, ezekből kell kiválasztani azt, ami a néző számára hasznos lehet s amiből kialakíthatja saját véleményét. A manipulált tömeg felvonul, lelkesedik, helyesel, de egyebet nem tud. A lengyel dokumentumfilm bemutatta Észak-Korea spontánnak mondott ünneplését, lehet, hogy ott megteszi, de az európai gondolkodástól nagyon messze van. Ha máshonnan nem, Kosztolányi verséből tudhatjuk, hogy minden emberből csak egy van, egyetlenegy, hagyjuk, hogy az legyen, amivé lehet, emberséggel, okossággal. Hankiss Elemér, a jelek szerint, ennek szolgálatába akarja állítani az elnöksége alatt működő tévét. Fény nevére, áldás életére, abban pedig kár lenne kételkedni, hogy felkészült ember s azt is tudja, merre van Európa. Azt viszont neki sem hiszem el, hogy mindenben a közönség kedvét kell keresni, nem is lehet. Meg aztán ízlés és műveltség nem áll nálunk olyan magas fokon - Nyugaton sem! - hogy ne lehetne csiszolni, finomítani, ismeretekben gazdagítani. A többi nem rajtunk múlik. Reménykedünk, hogy a megújuló tévében mindenki tisztességgel és főleg felkészülten végzi a dolgát. Az elnök is, munkatársai is. Csányi László Michael Jackson milliárdja Ki mennyit keres Amerikában? Erről-arról Idén alkalmasint a popénekes Michael Jackson keresi a legtöbb pénzt az Egyesült Államokban: a szórakoztatóiparba beszállt japán Sony- céggel kötött szerződése alapján egymilliárd dollárt kap új lemez-, film- és videofelvételeiért. Ilyen összeg mellett még a nagyvállalati vezetők többmillió dolláros jövedelme is eltörpül, pedig ők - átlagban - a száz- hatvanszorosát keresik annak, mint munkásaik, ami a világon példátlan arány. A menedzserek mellett a munkájukból élők jövedelmi rangsorában a szórakoztatóipar egyéb sztárjai, valamint a profi sportolók következnek: a The Washington Post adatai szerint Oprah Winfreynek, egy szórakoztató tv-műsor népszerű, fekete vezetőjének évi jövedelme 38 millió. Az élvonalbeli base- ball-játékosok átlag csaknem 900.000 dollárt keresnek, de az egyik nagy sztár új szerződése évi ötmilliót hoz majd neki. Ehhez képest aligha jelentős az a 113.000 dollár, amit Norman Schwarzkopf tábornok, az öböl-háború parancsnoka kap: ugyanennyit keresnek most a Kuvait újjáépítésén dolgozó amerikai művezetők... Az amerikai átlagkereset tavaly férfiaknál kereken 29.000, nőknél 20.000 dollár volt, és az előző évhez képest vagy másfél százalékkal csökkent, mivel a 6 százalék feletti infláció meghaladta az átlag 4 százalékos béremeléseket.
