Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-02 / 153. szám
1991. július 2. 6 NÉPÚJSÁG Dalmand: nem - Simontornya: igen Három csapatunk a kézilabda NB ll-ben Amikor a dalmandi lányok átvették az aranyérmeket a kézilabda szövetség évadzáróján, már akkor is fölöttébb mérték- tartással szóltak a magasabb osztályú szereplésük esélyeiről. Pesszimizmusukat igazolandó, a klubvezetés végső verdiktje cseppet sem örömteli számukra. Erről kérdeztük Farkas Györgyné játékosedzőt. — Június 12-én tartotta elnökségi ülését a Dalmandi Me- dosz, azon személyesen betegségem miatt nem tudtam résztvenni. így csak az egyesület elnökétől és a játékosoktól értesültem az ott elfogadott döntésről. Arról, hogy nem indulunk az NB ll-ben. Az idén maradunk a megyebajnokságban, ezzel együtt igyekszünk megtakarítani egy bizonyos összeget, s ha jövőre ismét bajnokok leszünk, akkor már zöld utat kapunk az indulásra. A helyi ön- kormányzat semmilyen pénzügyi támogatást nem tud adni, így az NB ll-es feltételek biztosítása teljes egészében a mezőgazdasági kombinátra hárulna. ígéretet kaptunk a pálya és az öltöző felújítására, ám az is elhangzott, hogy az ősztől induló megyebajnokságban a vidéki mérkőzések autóbusz költségeit leszámlázzák egyesületünk felé. — Milyen a hangulat a játékosok között? — Hát, tudomásul vették a döntést. Ok is úgy vannak vele, hogy próbáljuk meg még egyszer megnyerni a bajnokságot, s utána induljunk egy osztállyal feljebb. Nem titok, Dombóvárról jelentkezett egy szakképzett edző, aki erősítésként játékosokat is hozott volna magával Dalmandra. Ő azonban csak NB ll-es csapathoz szerződik, így aztán játékosedzőként továbbra is én irányítom csapatunk felkészülését, edzéseit. A jelekből ítélve együtt marad a bajnoki címet nyert együttesünk. Az ezüstérmes Simontornyai BTC női gárdája viszont él a dalmandiak lemondásával felkínált lehetőséggel. Varga László ügyvezető elnök: — Fiatal csapatunkkal valójában csak 1992. őszén terveztük az NB ll-es indulást, de ezzel a mostani lehetőséggel úgy érezzük, hiba lenne nem élni. Támogatást kapunk az önkormányzattól és természetesen a gazdasági egységektől is. Nincs akadálya a magasabb osztályú szereplésünknek, így aztán Simontornyát ősztől egyszerre két újonccsapat képviseli a sportág harmadik vonalában. A bőrgyári sporttelepen új borítást kapott a bitumenes pályánk, július közepétől megkezdődik a felkészülés. Mind a női, mind a férficsapat erősítése folyamatban van. Szeretnénk megállni helyünket két fronton is az NB ll-ben.- fekete A kapitány nem „árulkodik” Javában készülődik az india- napolisi világbajnokságra a magyar női tornász válogatott. A felkészülési állomások sorában ezen a héten egy chiassoi nemzetközi viadal szerepel, amelyen a házigazda Svájc együttese mellett a hollandok legjobbjaival méri össze tudását a vb-re rutint, tapasztalatot gyűjtő magyar együttes. Maráczi Ernőné szakvezető ugyan pontosan ismeri vb-csa- pata gerincét, négy tornászlány tengerentúli részvétele már bizonyosnak tűnik, de — mint mondta — korai nyilvánosságra hozni, kik bírják bizalmát. — Szerencsésebb, ha nem „nevesítek”, hadd legyenek kétségek között a lányok, vetélkedjenek az utolsó pillanatig a vb-helyekért — fogalmazott Maráczi Ernőné. Elmondta, szerdán utaznak Svájcba, pén teken az előírt gyakorlatokkal szombaton a szabadonválasz tottakkal lépnek a szerekhez. A magyar színeket Chiasso ban képviselők névsora: Ónodi Henrietta, Molnár Krisztina Molnár Andrea, Balog Ildikó Kiss Andrea, Balázs Bernadett Óváry Eszter. A magyar válogatott kiutazó sát a KLM, a Holland Királyi Lé gitársaság finanszírozza, Óno diék versenyzéséhez így te remtve anyagi alapot, egészen pontosan 200 ezer forinttal járulva hozzá a világbajnoki felKerékpáros hosszú távú OB Steig Csaba ismét bajnok Három szekszárdi az első öt között Visegrádon gyönyörű környezetben rendezte meg az MKSZ az 1991. évi felnőtt kerékpáros bajnokságot. A Duna-partról 14-szer kellett felkapaszkodniuk a versenyzőknek a Fellegvár előtti parkolóhoz, hogy teljesítsék a 182 km-es távot. A mezőnyben négy szekszárdi kerekest találtunk, akik közül Steig és Egyedi is győzelmi esélyekkel indult. A viadalnak a bajnoki címen és a helyezéseken túl más tétje is volt, nevezetesen a vb-csa- patba kerülés. A szövetség hat versenyzőt nevez, most már elárulhatjuk, köztük van két favo- ritunk is. De még ne szaladjunk ennyire előre ... A rajt után egy 5 km-es lejtő következett, majd közel 4 km-en át a festői Duna-parton karikázhatott a mezőny. Ezután viszont jött a Steig Csaba (KSC-Metálbau) „fekete leves”, 4 km embertpró- báló emelkedő a célig. A „kegyetlenül" nehéz pálya miatt szinte körönként zsugorodott az élen hajtó versenyzők száma. A szekszárdiak jól tartották magukat, esélyeshez méltó taktikával fogyasztották a kilométereket - úgymond uralták a mezőnyt. Vanitsek - még ifjúsági - számára a 8. kör bizonyult a vízválasztónak, itt búcsúzott el végleg az élbolytól, de becsületesen küzdött tovább. A 13. körben Kovács Gábor, a Hun- gári Biztosító GP idei győztese, robbantott és mintegy 200 m-es előnyre tett szert. Kis ideig ... Ugyanis Egyedi ritmust váltott és őt csak Steig volt képes követni. Az üldözők leszakadtak, amiben nem kis része volt a szekszárdi Schneider Gábornak is, hiszen nagyon okosan csökkentette tempójukat. A két szökevény közül Egyedi volt az aktívabb, míg Steig a taktiku- sabb. Előnyük egyre nőtt, majd következett a célegyenes. Itt lovagiasan” megegyeztek: nem taktikáznak, győzzön a jobbik. Egymás mellett helyezkedtek el, beállították a megfelelő áttételt és - mintha most kezdődne a verseny - hatalmas hajrába kezdtek. Fej-fej mellett közeledtek a célhoz, az utolsó métereken azonban Steig volt a gyorsabb és felemelt karokkal ünnepelhette bajnoki címét. Győzött Steig-Metálbau, az Egyedi Bici-Tour előtt. Nem véletlen a fenti megfogalmazás, Egyedi Zoltán (KSC-Bici-Tour) hiszen ez már a szponzorok küzdelme is, akik csak azokat támogatják, akik „tűzküzelben” vannak. (Egyébként Egyedi plusz költségeinek fedezésére jelentkezett egy új támogató, a tamási illetőségű Pintér Tanker.) A versenyhez visszatérve, Schneider végül az 5., míg Vanitsek - legjobb ifiként - a 14. helyen végzett. A női bajnokságban már nem szerepeltek ilyen sikeresen a szekszárdiak: Szabó Kovács Beáta 7., Ágoston Zsuzsa pedig a 11 .-ként ért célba. Mérlegen a Kisdorogi MEDOSZ SE Vábró:„Középcsapattá váltunk” Portugália a junior világbajnok Lisszabonban a portugál junior labdarugó-válogatott otthon tartotta a Coca Cola Kupát, megnyerte a 20 éven aluliak világbajnokságát. A döntőben: Portugália - Brazília 0-0 - hosszabbítás után 11 -esekkel 4-2. A 125 ezer néző előtt lejátszott döntőt az argentin Lamolina játékvezető dirigálta. A hírügynökségi jelentések szerint a portugálok úgy védték meg két éve, Szaúd-Arábiában szerzett junior vb-elsőségüket, hogy olykor „közük sem volt" a játékhoz, mert az ifjú brazil labdaművészek szinte eldugták azt. A jelentős sárgalapgyűjtemény - hetet osztott ki a bíró - beszerzésében különösen az első 15 percben jeleskedtek a fiatalok mindkét oldalon. Jelentések szerint dühös fúriaként üldözték egymást, aki labdaközeibe ért. már kapkodhatta a lábát, mert azonnal odavágtak neki... Az első percben a brazil El- ber lesgólt lőtt, majd ugyanezt megismételte nem sokkal később. Abszolúte negatív figurává lépett elő, hiszen óriási kapufát is lőtt, a 11 -es rúgó viadalban pedig kihagyott egy büntetőt. Á második félidőben a hazaiak közül Joao Pinto dolgozott ki helyzeteket, de rendre ki is hagyta azokat. A Vili. junior vb végeredménye: 1. Portugália, 2. Brazília, 3. Szovjetunió, 4. Ausztrália. „Itt van a kezemben az év végi értékelés... Amikor őszszel átvettem a kisdorogi focistákat, a 16. helyen álltak és három pontjuk volt. Láttam, hogy fizikailag nincsenek olyan állapotban, ami elvárható lenne, ezért az első időszakban az erőnléti munka kapott nagy szerepet. Eközben kiszűrtem azokat a játékosokat, akik hátráltatták a munkát, illetve ők automatikusan le is morzsolódtak. Kilencen mentek el, helyükre hoztuk ide Debrecenit, Vöröst, Takácsot és Szócsőt. Igyekeztünk megteremteni az NB lll-as szintű feltételeket. Sikerült a klubvezetéssel is korrekt kapcsolatot kialakítani. Ezek voltak az első lépések... Az őszi idény végére teljesítettük a minimális célt, nevezetesen azt, hogy ne szakadjunk le nagyon a mezőnytől. A téli felkészülési időszakban főleg a csapatszerkezet összhangját igyekeztünk „csiszolni”. Azt hiszem, nem eredménytelenül... Míg ősszel szinte végig a 15-16. helyen tanyáztunk, addig tavasszal 8 forduló után már a 9-10. helyet foglaltuk el, vagyis középcsapattá váltunk. Némileg meglepő, de idegenben jobban szerepeltünk, mint hazai környezetben. Ezt nem tudom mással magyarázni csak azzal, hogy ott nem feszített a mindenáron való győzni akarás, ami itthon, pályaválasztóként sokszor görcsbe csapott át. A végére nagyon elfáradtak a játékosok, de azért Boglárlellén mégegyszer „felszívták” magukat és simán nyertek. Elégedett vagyok a csapattal, leginkább Szőcs, Debreceni, Komáromi, Róth, Beke F. és Vecsei teljesítménye tetszett. Gólkirályunk Beke lett 9 góllal, a 7 gólos Boros és a 6-6 találatos András, illetve Vecsei előtt. Sokat segített a falu és a sportkör vezetése, ezért csak köszönettel tartozunk nekik. Nekem lejárt a szerződésem, a napokban fogunk tárgyalni. Vázoltam a vezetőknek a továbblépés lehetőségeit... Én egy középcsapatnál többet akarok. ” Vábró József edző monológját lejegyezte: - krasznai A játékvezető ne politizáljon! Befejeződött az olasz labdarúgó bajnokság, de a szenzációt azok szolgáltatták, akikről e szezon végén a legkevesebb szó esett, a játékvezetők. Ca- sarin - a nevét számos nemzetközi mérkőzés tette ismertté - már mint eldöntött tényt közölte, hogy 1993-tól csak hivatásos játékvezetők fújhatják a sípot az első és a második osztályban. Mi több, aki arra vállalkozik, hogy vasárnaponként feketébe öltözve beveti magát az arénába, semmiféle politikai pártnak nem lehet tagja! „A labdarúgás és a politika összeegyeztethetetlen. Nem akarunk karrierlovagokat a sorainkban. Profi játékosok tevékenységét csak profi bírók ítélhetik meg”. S hogy komolyan gondolják, bizonyítja, hogy nyilvánosságra hozták a kereseti lehetőségeket is. Eszerint 1993-tól a játékvezetői fizetések 25 milliótól 100 millió líráig terjednek, évente. (Ez a mai árfolyam másfél milji- ótól öt és fél millió forint.) És miért ne politizáljanak a játékvezetők? Nos, az utóbbira az a válasz, hogy ha a bírák és a katonatisztek számára előírás a politikai függetlenség, miért kivételezzenek a játékvezetőkkel... Végtére is egy megítélt vagy meg nem ítélt tizenegyes némely esetben felér egy halálos ítélettel vagy hadüzenettel! A kapus halála Hétfőn elhunyt az egyik legtehetségesebb szovjet labdarúgókapus, Mihail Jeremin. A 23 éves játékos pontosan nyolc napja bátyja társaságában karambolozott: Moszkva környékén autóbusszal ütköztek. Mihail bátyja szörnyethalt, a kapus életéért egy héten át mindhiába küzdöttek az orvosok. Kovács Irén mesterhármas előtt? Kevés olyan város van a világon, amelyik a mai pénzszű- kés időben két egymást követő évben is vállalkozik egy sportág világversenyének megrendezésére. Győr a kivételek közé tartozik. A magyar női öttusázás fellegvára az elmúlt esztendőben otthont adott a junior (21 éven aluli) hölgyek második világbajnokságának, e héten pedig a harmadik seregszemlét is a kisalföldi város rendezi. A Nemzetközi Öttusa és Biatlon Szövetség (UIPMB) ugyanis - felbuzdulva a győri viadal sikerén- tavaly nyári kongresszusán ismét a magyar városnak ítélte a házigazda szerepét. A létesítmények már rajtra készek, s Magyar Vilmos szövetségi kapitány szerint a versenyzők jó formában várják a nyitószám, a vívás kezdetét.- A csapat vezéregyénisége, Kovács Irén számára nem lehet más cél, mint világbajnoki címe megvédése - mondta Magyar Vilmos. - Ha ez hazai környezetben sikerül, mesterhármast visz végbe, ugyanis amióta létezik junior vb, mindig ő állt a dobogó tetején. Bár több, a-fel- nőtt mezőnyben is sikert aratott vetélytárssal kell megküzdenie, mégis úgy érzem, képes lehet erre a bravúrra. Hasonlóan jó formában vannak társai, Te- mesi Krisztina, Pécsi Mónika és Heilig Anita is. Mindannyian elindulnak a hagyományos viadalon, de a váltóban csak a legjobb három szerepelhet. Tavaly a csapat lemaradt a dobogóról, csak ötödik lett, most mindenképpen az 1-3. hely megszerzése a cél. Bízunk benne, a közönség, csakúgy mint tavaly, lelkes buzdításával segíti majd a lányokat. Világbajnokok az Universiadén Már eltelt egy hét a nagy sikerű budapesti vívó világbajnokság óta, de a sportágban nincs nyári szünet. Egyrészt, napirenden van a vb értékelése (ezen belül a Kovács - Kamuti ügy), másrészt kilencen a Budapest Sportcsarnok magyar főszereplői közül rövidesen az Universiadén vesznek részt. Hétfőn a Nemzeti Sportcsarnok vívótermében együtt gyakoroltak a sheffieldi Universiadéra készülő magyarok, akikkel kapcsolatban Kovács Tamás technikai igazgató a következőket mondta az MTI munkatársának: — Igen erős csapattal indulunk a főiskolások hagyományos találkozóján, így a tekintélyes létszámú küldöttségünkben nem kevesebb, mint kilenc vb-résztvevőnk szerepel, köztük öt aranyérmes, így a női párbajtőrben az egyéniben és csapatban is elsőséghez jutott Horváth Marianna, továbbá Szalay Gyöngyi, Várkonyi Marina és Eőri Diána, valamint a kardozó Köves Csaba. Mellettük Hormai Adrien, Kiss Róbert, Kovács Iván és Mincza Ildikó is. A magyarok a jövő hét végén utaznak angol földre. Sheffi- eldben a hírek szerint a külföldi küldöttségekben igen sokan lesznek a Budapesten jártak közül. Mindezt megelőzi a szövetség elnökségének e heti szerdai ülése, amelyen értékelik a világbajnokságot, s Kovács Tamás ismerteti a jövő évi barcelonai olimpiára a felkészülési programot. — Biztos vagyok benne, hogy napirenden lesz a vb utolsó napján tartott sajtótájékoztatóm, illetve dr. Kamuti Jenőnek, a szövetség elnökének a válasza — mondta még a technikai igazgató az MTI munkatársának.