Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-08 / 133. szám
991. junius8. NÉPÚJSÁG 11 timontornya, Vármúzeum 4 szobrász ünnepel Kő Pál ötven éves A kiállításokat lá- igató közönség ott általában rejtve larad, miként szüle- <. meg egy-egy be- lutató, tárlat. Si- lontornya vármú- 3umi kiállításairól sndszeresenhírtad- ink már eddig is. A lenelg látható és jgusztus 31-ig legtekinthető kiállí- ls rendhagyónak londható annyiban, Dgy kettős ünnepről an szó. Egyrészt eltér a átköznapok ese- lényeitől az, amikor 31 művész vállalja a bemutatkozást, megmérettetést záltal, hogy embe- ik elé teszi legben- íbb titkait is, alkotá- ai képében. Ha lindez kötődik egy születésnaphoz, jplázódik a pillana- ik nagyszerűsége, rínessége. Kő Pál szobrászművész ibb alkalommal volt megyénkben ren- azett ifjúsági művésztáborokban anzultációkat ve- atő művésztanárát, tehát ismerősit köszönthetjük Gyűrűfű Páva - Magyar Messiás most is. Ő az, aki ünnepelni Tolna megyébe, Simontornyára jött. Elkísérték ide barátai is, akiket kissé szokatlan, de kedves hangú levélben hívott. Arra kérte őket, hogy nevezzenek meg egy szobrot, amit szívesen látnának ezen a születésnapi kiállításon. Az sem baj, ha mindenki ugyanazt választaná, hiszen akkor csak az az egy szobra lett volna látható. Akik Simontornyára látogatnak ezekben a napokban, meggyőződhetnek, hogy sok barátja van Kő Pálnak és nem ugyanaz az alkotás áll közel valamennyiükhöz. Páva, Károly Róbert, Anyám könyvei, Kislány széken, Gyűrűfű, Delila, Kukás, Táltos, Dobozos, Asszony fekete órával. .. csak néhány cím a tárlaton bemutatott plasztikák közül, ám valamennyi olyan erővel van jelen, ami Kő Pál reményének ámenje. „Az ember nagyon törékeny és esendő, mégis szeretne valami maradandó nyomot hagyni” - írja a barátainak címzett és Budapesten 1991 .január 15-én keltezett levélben. Kő Pál művészete az európai művészettörténetben hagyott nyomot. A kezdetben arasznyi szobrai nem pusztán méreteiben nőttek és emelkedtek országhatárainkon túlra. Alakjai, figurái egyetemes érvényű emberi gondolatok közvetítői, üzenetvivői. A simontornyai kiállítás megnyitó percei elsősorban a barátok emlékidéző pillanatai voltak és harsányabbak, mint amit egy-egy szoborhoz közelítés megkíván, de ettől mentesít az élet iránt érzett felszabadult öröm. Decsi Kiss János Fotó: Gottvald Károly Kő Pál édesanyjával Barátai körében „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk. ’’ (Arany János) Hol van Erópa? Természetesen: sehol - válaszolhatná rá akárki, mert földrajzi fogalomként így nem találnánk meg sem a hazai, sem a külhoni földrajzi munkákban az öreg kontinens nevét. Egy helyütt azonban mégis előfordul, méghozzá egyre gyakrabban: számos felületesen beszélő kiejtésében. Szomorú hallani az érzékeny fülűeknek, amikor Európa helyett Erópát, aerobik helyet ero- bikot ejtenek, hiszen a magyar beszéd egyik alaptörvényét csúfolják meg ezzel. „Felemás beszéd felemás lélek jele” - mondotta Kodály fél évszázada, ám ő még aligha hallhatott olyan tömegben rosz- szul beszélőket, mint mi manapság. Pedig a szabály, a szokás világos: nincs a magyarban olyan hang, különösen magánhangzó, amelyet sorvasztott hangzással kellene kiejtenünk. Az a morgás azonba, amit néhá- nyan beszéd helyett használnak, nemcsak megtűri, hanem már szinte meg is követeli a henye ejtést, felületes hangoztatást. Vegyük sorra a leginkább fülsértő példákat! Az előbbiekben idézett ejtésforma-egy-egy hang önkényes kihagyása - nem csekély lendülettel terjed. Hallani ilyen szavakat: Asztria /Ausztria/, agusztus /augusztus/, atóbusz /autóbusz/, meterológia /meteorológia/, átalában /általában/. Ezekben a többnyire idegen eredetű kifejezésekben az eredeti kettőshangzót, szakszóval élve diftongust akkor is ki kell ejtenünk, ha tudjuk, szülőföldjén nem szokás külön magánhangzóként mondani az au-t. Az utolsó példában pedig még ilyen mondvacsinált ürüggyel sem hagyhatjuk el az / hangot. Való igaz, voltak, vannak szavak, amelyekben átalakult a hajdani kettőshangzó eggyé: az ausztrigából osztriga lett, de azért Ausztria nem vált Osztriává\ Előfordul, hogy azokat a hangokat változtatják mássá, amelyeknek erre semmi szükségük nem lenne. A Kossuth Rádió május 12-i adásában legalább hússzor lehetett hallani így a város nevét: Kajró. Az bizonyos, hogy itt közeli áll az i aj-hez, de azért messze nem az. Ugyanígy fülbosszantó hallani a rádjó-1 a rádió /azaz kiejtve: rádijó/ helyett. Jellegzetesen pesties és csúnya, ami szintén a Kossuthon hangzott el május 20-án, az éjszakai műsor kezdetén: „Ebben a randa, pocsék időben... ” A ronda - kellő hangszínben - szebben érzékelteti a lehangolt- ságot, nem kell ahoz a-val szólni. Ugyanebben a műsorban hallhattunk példát egy másik ejtéshibára is. „Egyenlőre nem mondom meg, ki az úriember” - közölte a műsorvezető. Ahelyett, hogy így ejtette volna: egy- gyelőre. Máskor loddzsiát mondanak, fölöslegesen i-vel, mert Itáliában sem úgy mondják..Magyar megfelelőjét aligha lenne ilyen nehéz kimondani! Szintén vonatkozik ez egy újonnan felkapott divatszóra. Aki azt hiszi, francia eredetű, az imázsnak mondja, aki az angolra tippel imidzsnek ejti, aki tisztában van latin eredetével, imágónak hangoztatja. Ahhoz képest, hogy ez a szó lárvától kezdve páncélsisakig mindent jelenthet, elég nagy karriert futott be. Mi lenne, ha helyette megpróbálnánk az arc, arculat, forma, jelleg szavakat használni? A végén még oda jutunk, mint hajdanán a tragea szóval. Ez közös őse a trágya és a drazsé szónak egyaránt, amit, ugye, nem szerencsés összekeverni. Balassi Bálint még „csókkal trágyázott szere- lem”-ről beszél, jelezvén ezzel: valaha fűszert, hozzákevert ízesítést jelentett a latin fogalom. Ma azonban nem hiszem, hogy szükségünk lenne ilyen tartalmatlan ejtésbeli tarkaságra, he- nyeségre. Legalább nagyon /és nem najon/ kétlem. Dr. Töttős Gábor ’ardi Anna: Ady ifjú szíve Ifjú szívekben nem élek ifjú szívem elveszett életem millió gyökértelen rozsdafolt és enyészet Még így is törnek ellenemre gonosz napon gonosz ostobák kényszerpályán csúszik lefele ambíció és humanitás Ifjú szívem mégis mozdul Ifjú arckat keres nagy szárnyakon a városon zökkentet és repültet Megadatik az mindenkinek még igaz életű lehet szent mint szem sír mert lázad múlik és nem adja fel í. Nagy Illán: Végkifejlet nagy nemzetközi széltől lár mindenki irténelmi szélütött. Acsádi Rozália: Pipacsok . füzében Pipacsok szép tüzében égek. Árokparton oltárképek. Fohászos imával térdelek a teremtés csodája előtt. Réti-Csonka László: Forró, kráterforró szélhideg este vársz rám tele éhes testedben ezer és ezer lángkard ingerrel és hirtelen azt érzed e forró kráterforró várás milyen álomrégi méz őrület méz szerelem akár cseppnyi esetlen-szép mackóé ki erdőn mézet falna vakító éhe csöndüres éjszakáján ijedezve félelmesen és anyátlan Hamary Dénes: Hajnali személyvonat A falon kerek, kosztól megfeketedett óra döcögtette az időt. Egyedül ült a váróteremben. A hűvös, kora hajnali szél néha megnyikorgatta a rosz- szul záródó bejárati ajtót. Cigarettáért kutatott a zsebeiben, de hiába. Felállt, elindult a non-stop büfé irányába. Kísérteties volt az állomás. A sínek bordáiktól megfosztott gerincoszlopokként feküdtek, mint egy abszurd tömegsírban. A fiatal, fekete hajú büfésnő álmos, karikás szemekkel nézett rá.- Két doboz Symphoniát kérek. Valami ital van?- Rövid, bor, sör.- Adjon egy rumot és egy kávét. Nincs forgalom? Hülye kérdés. Mintha nem látnám, hogy nincs. Azt hiszi, ismerkedni akarok. Ki tudja, lehet, hogy pont arra vár.- Hétköznap így szokott lenni. Legjobb a hétfő hajnal. A sok ingázó... Vedelik a pálinkát, felkészülnek egy újabb hétre. Beleöntsem a rumot a kávéba?- Bele. Felbontotta a dobozt, rágyújtott. Nézte a partmenti fákat, a Holdat, mely hol eltűnt, hol előbújt a duzzadt felhők mögül. A Balaton halkan nyögött, erőtlen csecsemőként.- Munkába?... Csak azért gondoltam, hogy a hajnali vonatra vár. Ugye azt várja?- Nem. Vagyis nem tudom. Mikor ideértem, fogalmam se volt, mikor lesz vonatom. Azt se tudom, merre akarok menni. A nő zavartan pislogott. Félt, talán egy őrülttel áll szembe, vagy egy szökött bűnözővel. Manapság annyi rosszat hallani. A férfi szívott a cigarettából, forgatta hosszú, vékony ujjai között, nézte a kékesszürke, szélben kavargó füstöt.- Adjon még egy rumot. Hangos kattogással hosszú szerelvény húzott keresztül az állomáson.- Tehervonat. Régen ilyen vonatokban utaztatták azokat, akiket haláltáborokba küldtek. Vagy „csak” munkatáborokba. El tudja képzelni? Összezsúfolva, egymáshoz prése- lődve.. . A levegőtlen, sötét vagonokban. Kint pedig süt a nap, kék az ég, egy-két bárányfelhő úszkál. ..- Meghalt valaki rokona ezekben a táborokban?- Nem. CSAK emberek haltak meg. Olyanok lehettek mint maga vagy én. Furcsák vagyunk. Csak akkor döbbenünk meg, esünk kétségbe, ha közeli hozzátartozóinkat éri tragédia. A nő nem válaszolt. Lopva a karórájára pillantott. Jönne a váltás. Akárki ez az ember, biztos, hogy bolond. Csak nehogy itt jöjjön rá...-Nem vagyok bolond. Látja, ha valaki elgondolkodik bizonyos dolgokról, már bolondnak tartják. Okos emberek azt mondják, az emberré válással nem állt meg a fejlődési folyamat. Az emberiség tovább fejlődik, tökéletesedik. Most tartunk az embertelen emberiség korszakánál. Érti.- Nem is tudom. De hogyan jött rá, mire gondoltam?- Megérzés. Húsz perc, és befut a személyvonat. Lerakta a pénzt, újabb cigarettára gyújtott, lassan lépdelt keresztül a síneken a part felé. Ijedten csikorogtak talpa alatt a töltéskövek. A Holdat hatalmas, lomhán kúszó felhő takarta el. Egyre közelebbről hallotta a hullámzó víz sóhaját, nyögését. A kikötött halászcsónakok tehetetlenül hánykolódtak. A túlsó part fényei idegenül, hidegen villogtak, mint ezer helyről kibácsájtott SOS fényjelzések.- Vége. Vesztettem. Leült egy nedves kőre. - Andrea... De boldog nyarat töltöttünk itt együtt. En kevés voltam. A boldogsághoz a szerelem kevés. Pénz is kell hozzá, nagyon sok pénz... Hátulról valaki megérintette a vállát. Hirtelen fordult meg. Andrea állt előtte, az ismerős szépségével, kegyetlen mosolyával.- Igazad van. A szerelem kevés. A pénz is kevés. A kettő együtt! Miért nem csináltad meg? Te mindenre képes vagy. De nem! Engem akartál megváltoztatni. És rajtam keresztül az embereket. Szegény kis naív! Az emberek megtalálták istenüket, a pénzt. Akik pedig a Mindenhatóban hisznek... A nyomorgók... akik tudják, életükben már nem lehetnek boldogok, azokat talán lehet vigasztalni. Mert nekik csak a Megváltás vigasza maradt.. . Válaszolni akart, de csupán egy szomorúfűz csontváza nézett vele farkasszemet. Közelebb lépett a vízhez, a hullámok csizmájának orrát nyaldosták. Lassan, óvatosan indult. Már majdnem a tó közepéig ért, körötte fehér hullámtarajok, egyre közelebbinek tűnt a túlsó part. Az állomáson csikorogva fékezett a személyvonat. Álmos ingázó állt a lehúzott ablaknál, a hajnal hidegségével prbóálta ébresztgetni magát. Tekintetét végigsétáltatta a nyugtalan vízen.- Nézzék már - kiáltotta. Ott! Mintha egy ember járna a vízen. .. Pedig azt se mondhatom, hogy részeg vagyok.
