Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-06 / 131. szám
4 NÉPÚJSÁG Paks és környéke Dunakorzó magánvállalkozásban 1991. június A kezdet: presszó, étterem, panzió - a Dunán Szakmunkásképző helyet egyházi iskola Az evangélikus egyház igényt tart az épületre Pakson a vendéglátás és idegenforgalom újabb látnivalóval gazdagodott: családi vállalkozásban megnyílt a NEPTUN Jacht Club presszó és étterem a Dunán. A szóvivő szerepét Kiszl Tibor vállalta, vele beszélgettünk a fedélzeten, a presszó teraszán.- Kanadában láttam egy hasonló, hajón üzemelő szórakozóhelyet, hazajövet elhatároztam, hogy én is megpróbálkozom vele itthon. A nagyszülők hajós emberek voltak, s én, az unoka újból megpróbálok a Dunából megélni - mondta a vállalkozó. Első lépésként egy sóderszállító uszályt vásároltunk, amit Bajáról vontattunk ide, és szeptemberben hozzákezdtünk a nagy álom megvalósításához: az uszályon presszó, étterem és panzió kialakításához. Mindent magunk csináltunk, segített a család, a barátok, az ismerősök. A presszó 60 férőhelyes, az étteremben, amelynek ablakából a Duna hullámainak fodrozódását figyelhetjük, szintén 60 vendég foglalhat helyet egyszerre. A hajó fedélzetén, a presszó teraszán 40 vendég élvezheti a panorámát. A panzió négy 2 ágyas, pótágyazható kabinból áll, teljes berendezésük most készül. Haizler János A télen-nyáron üzemelő NEPTUN konyhafőnök változatos étlapot állított össze, s az étteremben élőzene is van. Két matróz is szolgálatot teljesít a hajón éjjelnappal, mivel ezt a szabályok előírják. A NEPTUN télen-nyáron üzemel, csak akkor vontatjuk el téli szállásra, ha esetleg befagy a Duna.- Terveink vannak még bőven - újságolta Kiszl Tibor. - Két négyszemélyes motorcsónak áll a vendégek rendelkezésére, amely sajátos programot kínál a Dunán. A parton csónakkikötőt is szeretnénk építeni, a lejáró a Dunához már elkészült. Motorcsónakkal - megfelelő tarifa ellenében - a túlpartra is átvisszük a strandolókat, ahol egy mozgóbüfét szeretnének üzemeltetni az igényeknek megfelelően. A partszakaszt 7000 köbméter kővel, sóderrel alakították ki, de a végleges rendezés a vállalkozók célja: betonozás és parkolók kialakítása. Szólni kell azonban a legnagyobb gondról is: a vasúti síneken veszélyes az átjárás. Kiszl Tibor egymillió forinttal járulna hozzá, ha az önkormányzat egy fénysorompó felszerelésével segítené a jövendő Dunakorzó kialakítását. Nagy reményeket fűznek az osztrák ÖMV cég benzinkúttelepítési elképzeléséhez, amely a közelben valósulna meg, a 6-os főúton. Mindenesetre magánvállalkozásban kezd valóra válni az, amire az itt lakók majd fél évszázada nosztalgiával emlékeznek: a paksi Dunakorzó. A hajó fedélzetén működő presszó Legyen szép nyaruk gyermekeinknek Szünidős programok a városban Lassan vége a tanévnek, kezdődik a szünidő, a vakáció. Sorolhatnánk hosszan, hogy merre, hová kelhetünk útra, de egy biztos, annyi szabadságunk nincs, hogy az egész nyarat a családdal együtt töltsük. Szeretnénk, ha gyermekeink felügyelet mellett lennének, időben ebédet kapnának, s jó lenne, ha valamit sportolhatnának is. Van erre itt Pakson lehetőség? Ennek néztünk utána. A kínálat - a teljesség igénye nélkül - az alábbi: Atomerőmű Sportegyesület: Kajak-kenuszakosztály: nyári napközis tabor 10 éves kortól, napi foglalkozás 9-17 óráig. Étkezési és részvételi díj 420 forint/hét. Labdarugó-szakosztály: focitábor a gyerekeknek, étkezés a II. Sz. Általános Iskolában. Kosárlabda-szakosztály: nyári napközis tábor, kerékpártúrák, kirándulások, strandprogram, fagyizás, tízórai, ebéd és uzsonna. A tehetséges gyerekeket várják a napközis táborból a kosárlabda-szakosztályba. Triplex Kft: júliusban 2 turnusban tenisz- és kosárlabda-oktatással, uszodai programmal várják a gyerekeket. Ebédet saját éttermükben biztosítanak. Részvételi díj:1000 forint. BEST Kft: júliusban indul 2 hetes nyelvi táboruk sportolási lehetőséggel. Részvételi díj: 2600 forint. Városi Művelődési Központ: évek óta hagyomány a tanév befejezése után induló szabadidős tábor. Kirándulás, uszoda, ebédelési lehetőség 800 forint/hét részvételi díj ellenében. Németkéren, az erdészházban 7 napos természetvédő tábor felső tagozatos gyerekek számára. Időpont: július 15 és 21 között, részvételi díj kb. 2000 forint. A lehetőségek tehát itt vannak, keresni kell őket, hogy ne legyenek az utcán, kulccsal a nyakukban unatkozó gyerekek. A következő héten az iskolák vezetőitől kapunk részletes tájékoztatást a nyári táborokról. Diák tűzoltóverseny Györkönyben Játékos erőpróba gyerekeknek A Paksi Tűzoltóparancsnokság rendezte és Györköny adott otthont az 1991. évi diák tűzoltóversenynek. Mint János Ágoston őrnagy, a parancsnokság vezetője elmondta, igyekeznek a gyermek tűzoltókat együtt tartani, ezért önálló kezdeményezésként diák tűzoltóversenyt szerveztek, amely a volt úttörőrajokra épül. A felkészítő pedagógusok és az önkéntes tűzoltók lelkiismeretes munkájukkal nemcsak a verseny, hanem a társadalom, az egyének javainak védelmére is felkészítik a diákokat.- A következő évben ismét szervezünk tűzoltóversenyt, és A kismotorfecskendő szerelése Célratartás abban bízunk, hogy több általános iskola csatlakozik egy-egy tűzoltórajjal a nemes vetélkedőhöz - fejezte be szavait János Ágoston. Eredmények: Lányok: 1.Bölcskei Általános Iskola, 2. Györkönyi Ált. Isk., 3. Kajdacsi Ált.lsk., 4. Németkéri Ált. Isk. Fiúk: 1.Bölcskei Általános Iskola, 2. Györkönyi Ált.lsk., 3. Németkéri Ált.lsk., 4. Kajdacsi Ált.lsk. Az abszolút első helyezést a bölcskei fiúk és lányok együtt nyerték. Az ezzel járó kü- löndíjat, a Commodore 64 számítógépet a PAV nevében Kohl József adta át. Az utánpótlás díját a Bölcskei Általános Iskola alsó tagozatos diákjai nyerték. Paksi Duna-party Ez év januárjában lelkes fiatalok kezdeményezésével szerveződött meg a Városi Művelődési Központban a Rock 'N Roll Party, amelyből kinőtt később a Duna-Party. A névváltoztatást a bővített program, a házibulikat idéző hangulat és az alkalmak helyszínének módosulása magyarázza, hiszen a Duna melletti Óvárosi Közösségi Ház (volt Erzsébet szálló) adottságai optimális helyszínt biztosítanak e nagysikerű rendezvényhez. Soron következő összejövetelünkön indul a „mini-casino”, ahol sok meglepetéssel várjuk a versengeni vágyókat, a 60-as évek táncaiban kimerült résztvevők felfrissítéséről a „Teddybär” gondoskodik. Szeptembertől klubkeretekben szeretnénk folytatni a paksi és a más településekről érkező fiatalok részére szervezett Duna-Party-t, melynek évadzáró összejövetelére várunk minden érdeklődőt június 15-én. Blattné Hefner Erika Az oldalt írta és fotókat ké» szítette Eördögh Gabriella. Szerkesztette Árki Attila. A kormány a volt egyházi ingatlanok tulajdonjogi helyzetének rendezésére törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek. Annak elfogadása után nyílik lehetőség visszaigénylési listát benyújtani, de itt Pakson már most szóba került az egyik volt egyházi ingatlan jövője. Á városi képviselő-testület május 20-i ülésén napirendi pont volt a szakmunkásképző 1991/92-es tanévi helyiségigénye. Az már most megállapítható, hogy annak idején nem gondolták végig alaposan az iskola telepítését, mert itt nem biztosítható a három évfolyam megfelelő elhelyezése. Jobb megoldás híján az egyik képviselő javaslatára az iskolában lévő központi műhelyt ürítik ki, és alakítják át tanteremmé, felvetve ezzel egy újabb problémát: a műhely elhelyezésének gondját.- Az ülésen szót kért Bre- bovszki János evangélikus lelkész, képviselő, és kérte, hogy a szakmunkásképző elhelyezésénél vegyék figyelembe: az evangélikus egyház igényt tart az 1992/93-as tanévtől kezdve a volt épületére, és ott egyházi iskolát kíván működtetni. Bővebb információk megszerzése érdekében kerestük fel Nepp Józsefet, a paksi evangélikus egyház felügyelőjét. Kérdésünkre az egyházfelügyelő elmondta: tudvalévő, hogy az egyházak nem kívánnak úgy visszakérni intézményeket, hogy az nem találkozik a helyi közösségi igényekkel.- Milyen iskolát szándékoznak működtetni a majdan visz- szakapott épületben?- Itt régen is oktató-nevelő munka folyt az egyház kezelésében. Mi ezt a munkát szeretnénk továbbfolytatni, és egy négyosztályos, alsó tagozatos iskola beindítását tervezzük. A jelenlegi elképzelés nem teszi lehetővé, hogy felső tagozatos osztályt is indíthassunk. Oktatási programunkban nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni a nyelv és zenei képzésre. Már első ősz tálytól kezdve német nyelvet ok tatnánk, és a zenei órákat a dél előtti tanrendbe iktatnánk be Munkánknál számítunk a zene iskola segítségére is. Egy ősz tály indításáttervezzük, körűibe lül 23-24 gyermeket vennénk fel Az iskola létesítése után szűk ségünk lenne olyan kántor-taní tóra, aki zenei képzettségei é: tanári diplomával rendelkezik,: aki egyben ellátná az iskolí igazgatását is. Indulásnál 2 ta nárra lenne szükség, a délelőtt tanítás és a napközis felügyele ellátására.- Miből kívánják fedezni az is kola beindítását, működését?- Minden iskolára - akár ál lami, akár egyházi kezelésber van - ugyanazok az állami tá mogatások érvényesek. A; egyháztól ezt, mint működőké pes iskolát vették el, reméljüí ugyanúgy fogjuk visszakapni.- Milyen felekezetű szülői irathatják be gyermekeiket?- Ez az iskola az evangélikus egyházé lenne, de ez nem jelent azt, hogy ide csak evangélikus szülők gyermekei jelentkezhet nek. Várunk minden gyermeket akinek szülei a vallásos szel lemű oktatást igénylik.-Nem gondoltak más feleke zetekkel közösen fenntartott nagyobb iskola működtetésére":- Volt ilyen elképzelés, de e beszélgetések során a másik ké egyház - a katolikus és a refor mátus - visszalépett. Végül Brebovszki Jánostó kérdeztük:- Mit gondol, talál megoldási az önkormányzat a szakmunkásképző elhelyezésére?- Én szívből remélem, hogy igen, hisz több üres, kihasználatlan épület van a városban. Ke resni kell a megfelelő megoldást, amely hosszú távon meg oldja a paksi szakmunkásképzés helyzetét. (A témát következő számunk ban folytatjuk.) Az evangélikus egyház „birodalma” Paksi hírek A Best nyelviskola megnyitója 1991. június 7-én, pénteken délután 18 órakor lesz a Bezerédj Általános Iskolában (Paks, Deák Ferenc u. 6.). Műsorvezető: Vágó István. & Zalán Tibor, József Attila-díjas költő tart író-olvasó találkozót a városi könyvtárban 1991. június 7-én, pénteken 18 órakor. * A paksi Liberális Klub második összejövetelét tartja 1991. június 6-án, csütörtökön 18 órakor a Városi Művelődési Központban. Meghívott vendégek: dr.Nádori László (SZDSZ) és Nyerges Tibor (MDF) parlamenti képviselők. A klubnap témája többek között a sport és a sportfinanszírozás kérdései. & A paksi Vak Bottyán Gimnázium ll/b.osztályá- ból Acsádi Andrea, Feil Anita, Niki Ágnes, Sipos Theodora és Terczl Andrea az országos elsősegélynyújtó versenyen 1991. június 1-én Zánkán az első helyezést érték el. * A Paks környéki önkormányzatok is egyetértettek azzal a javaslattal, hogy a Paks Városi Rendőrkapitányság korábbi vezetője, dr Oláh László maradjon meg tisztségében. A régi-új rendőrkapitányt ünnepélyes állománygyűlésen iktatták be. Gyermekeink egészségéért A korszerűbb étrend felé Az egészséges táplálkozás jegyében zajlott a VITÁM IX Kereskedelmi és Kutatási Fejlesztési Kft. május 28-án tartott gyümölcsital-bemutatója, melynek fő szervezője Csővári Judit dentálhigé- nikus volt. Tőle érdeklődtünk a bemutató céljáról, jelentőségéről és az egészséges táplálkozásról. A dentálhigénikusnő tapasztalatai szerint az iskolai boltokban túl nagy mennyiségben van jelen az édesség, a cukorka; az üdítőital. A másik jelenség: sok szülő reggeli nélkül engedi el az iskolába gyermekét, aki, ha kap is zsebpénzt, azt az iskolába jövet üdítőre költi el. A bemutatón megismert gyümöcsital magas béltartalma és természetes cukortartalma miatt helyettesítheti tápanyagok terén a hiányzó reggelit. Ez a paksi II. Sz. Általános Iskolában már kapható a szünetekben. Csővári Judit a helytelen táplálkozásban látja a legnagyobb veszélyt, ami a gyerekek egészségére és a fogaira leselkedik. A gyerekek többsége közétkeztetésben részesül, itt kell többet tenni, hogy a szükséges tápanyagokat megkapják. Kevesebb szénhidrát, több zöldség, gyümölcs kellene, nem szabad a minőségromlást megengedni, és a korszerű táplálkozás sem igényel kizárólag drága alapanyagokat. Az étkezési kultúrára viszont tanítani kell a gyermekeket otthon és az iskolában egyaránt.