Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-06 / 131. szám
1991. június 6. KÉPÚJSÁG 5 Növényvédelem Szőlő7, gyümölcs-, zöldségkárosítók A szeszélyes, helyenként szélsőséges időjárás egyes kártevőknek, illetve kórokozóknak olyannyira kedvezett, hogy az idén hiábavalónak tűnt a tavaly jól bevált védekezés. Elég megemlíteni az őszibarack tafrinás levélfodrosodását vagy a szőlő-levélatka makacs károsítását. A szőlőben nem ritka, hogy sokan már a harmadik védekezésnél tartanak a levélatkák ellen, és még mindig szemet szúr a hajtástörpüléssel, levél- kanalasodással együtt járó atkafertőzés tünete. A kártevő elleni védekezéskor ekkor a Neoron 500 EC vagy a Mitac 20 EC mellett mindenképpen rovarölő szert - Bancol 50 WP-t, Bi 58 EC-t, Unifosz 50 EC-t, Zolone 35 EC-t, Sherpa-t, vagy a feltételes forgalmú Ekalux 25 EC-t kell alkalmazni a kelő szőlömoly lárvák ellen. A legkényelmesebb (és talán a legjobb) megoldás a felt. forg. Danitól 10 EC-vel való kezelés, mivel e szer mind a két kártevő ellen kitűnő hatású. A gyümölcsösökben és várhatóan a zöldségfélékben a fentebb említettekhez hasonló eséllyel fognak jelentkezni a le- véltetvek. Ezek a szívókártevők a párás, nedves időben felszaporodva az azt követő száraz időszakban okoznak nagy károkat. A súlyosabb esetben levélhullást is előidéző károsításukon kívül esetenként még fontosabbá válhat a vírusterjesztésben megnyilvánuló másodlagos kártételük. (Pl.: már találkozhatunk a burgonya levélsodródásával, mely vírusbetegség valószínűleg a tavaly levéltetű által fertőzött vetőgumóról terjedt a növényre.) A Pirimor 50 DP, Bi 58 EC, Fendona 10 EC, Sherpa, illetve a felt.forg. Ekalux 25 EC szerekkel elvégezhető levéltetvek elleni permetezés egyben a vírusok elleni megelőző védekezés is (melyek ellen mind a mai napig nincs lehetőség közvetlen vegyszeres kezelésre). A gyümölcsösöknél maradva az almát és a körtét főként a mélyfekvésü területeken érte erős varasodás fertőzés. E gombabetegség a levélkárosítás után már a mogyorónyi gyümölcsöt fertőzi, így az ellene való mostani védekezés a gyümölcskárosítás megelőzésére, erősen levélfertőzött terű leteken pedig annak mérséklésére irányul (Rondo-M, Topaz MZ 62,5 WP, Systhane MZ és a felt. forg. Rubigan Plus). A felsorolt szerek egyben a helyenként szintén egyre erősebb lisztharmat fertőzés ellen is hatásosak. Ez a gombabetegség a melegebb június napok hatására várhatóan az őszibarack hajtásain, később a gyümölcsein is erősebben fog jelentkezni. Az ellene alkalmazható szerek közül a Rubigan 12 EC-t, Chinoin Fundazol 50 WP-t, Topsin M-70 WP-t, illetve a Ka- rathane FN 57 felhasználását javasoljuk. Feltétlenül újra fel kell höv- nunk az uborkatermesztők figyelmét a peronoszpóra elleni védekezésre, mivel a betegség ellen a tipikus tünet megjelenésekor (citromsárgán sárguló levél, fonákén szürkéslila penészgyeppel) már nehéz a védekezés. A felszívódó szerek közül a Mikai C-64 WP, a Galben M, a kontakt szerek közül a Bravo 500 és a Dithane M-45 a leghatékonyabb e kórokozó ellen. (A felsorolt szerek a Bravo 500 kivételével a szintén aktuális hagymaperonoszpóra betegség ellen is felhasználható.) Lovász Csaba T.M. Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás Sophia Loren: Mitől maradok szép ? Amikor az újságörók arról faggatták Sophia Lorent, a még ma is gyönyörű olasz filmsztárt, hogy mivel tudja megőrizni csodás alakját, a színésznő felnevetett: „Nagyon egyszerűen - spagettit eszem!” Pont tésztát, minden fogyókúrázó rémálmát? - csodálkoztak el a riporterek. Sophia elárulta a nagy titkot: mindig csak egy maréknyit fogyaszt belőle. A színésznő azt tanácsolja^ mindenki számára, aki ügyel az alakjára, hogy csak addig egyen, amíg már nem éhes. Soha ne tömjük tele magunkat! Fia faljuk az ételt, a telítettségi érzés 10-20 perc múlva jelentkezik, lassan kell tehát ennünk, így kevesebb táplálékot veszünk magunkhoz. íme, álljon itt ízelítőül Sophia egynapi menüje. Reggeli: 5 dkg korpás barna kenyér, 3 dkg sovány felvágott, 2 csemegeuborka, 1 -2 csésze tea, cukor nélkül. Ebéd: paradi- csommártásos spagetti. Ehhez 4 dkg korpás spagettit sós vízben kifőzünk. Egy teáskanálnyi olajon üvegesre párolunk egy kis fej hagymát, hozzáadunk 2 nagyobb paradicsomot, 1 teáskanálnyi paradicsompürét. Sóval, borssal, bazsalikommal fűszerezzük, majd leöntjük vele a kifőtt tésztát. Fejes salátával fogyasztjuk. Vacsora: Zöldségpü- réleves. 10-10 dkg megtiszított burgonyát, sárgarépát és karfiolt, 5 dkg zellert, 1 kis fej hagymát, 2 gerezd fokhagymát egy leveskockával együtt 2 csésze vízben felteszünk főni. Borssal és petrezselyemmel fűszerezzük, majd összeturmixoljuk. ízlés szerint egy evőkanál tejföllel gazdagítjuk. Természetesen nem maradhat el a napi rendszeres torna sem. Reggelente futással melegít be, majd háton fekve 2 percig „biciklizik”. Ezután még mindig háton fekve, tízszer felhúzza a térdét, karját oldalra kinyújtja és nagyon lassan felemeli felsőtestét. Ugyanígy lassan visszaereszkedik. A hasizom tornázta- tása után a derék karcsúsítása következik. Terpeszállásban oldalt hajolgat, majd előre, végül jobb kezével a bal bokáját fogja meg és fordítva, mindezt két percig. A tornagyakorlatokat este megismétli. A tornát masz- százs egészíti ki, hasát körkörösen 2 percig, majd középtől kifelé haladva, újabb 2 percig erőteljesen masszírozza. A csípő és a comb átgyúrására 5 percet szán. Sophia az arc és a dekoltázs bőrét ilyenkor júniusban tavaszi pakolással tartja üdén: 10 dkg epret villával összetör, majd kikeveri 1 evőkanál tejszínnel és 1 teáskanál mézzel, 20 percig hagyja fenn a szépségmaszkot. Háztartás Tűzre. . . vigyázzatok! Igen sok tűz - baleset történik a háztartásokban. Legtöbbször túlmelegedett elektromos szerkezetek okozák a tüzet.Első helyen áll a rosszul beépített, vagy rossz helyre állított televízió. Ügyeljünk arra, hogy televíziókészülékünk - ha szekrénysorban vagy polcon helyezzük el - megfelelő távolságra legyen a bútor hátsó falától, elegendő levegőt kapjon. Ne állítsuk televíziónkat közvetlenül a fűtőtest mellé, és ne pakoljunk rá nehéz könyveket, ruhaneműket újságokat. Égő gyertyát ne helyezzünk a készülék közelébe. Könnyen tűzhöz vezethet az is, ha lámpánkba az előírtnál erősebb körtét csavarunk be. Ilyenkor ugyanis túl nagy hő keletkezik, és a műanyag foglalatok, a vezetékek és a lámpaernyő is tüzet foghat. Különös figyelmet kell szentelnünk a vasalónak. A tűz oka legtöbbször itt is túlmelegedés. Ezért tanácsos a vasalót kikapcsolni, és a zsinórt a konnektorból kihúzni, még akkor is, ha csak néhány percre megyünk ki a szobából. Ha elektromos készülékek közelében kesernyés, égő szagot érzünk, azonnal kapcsoljuk ki a szerkezetet. Fiúknak, lányoknak... * A sportos nyári vászonzubbony egyaránt divatos fiúk, lányok számára. Könnyű, szellős, ritka szövésű, lehetőleg természetes anyagból célszerű megvarrni. A szabásminta 10-12 évesekre alkalmas, 1 kocka = 10 négyzetcentiméter. A zseb, a kivágásbetét és a vállon végigfutó pánt elütő színű és mintájú lehet, így divatosabb. A zubbony alját gumiházzal készítjük, s vékony zsinórt fűzünk bele, elől megkötve. Ha pamutdzsörzéből varrjuk, hűvösebb időben is kellemes viselet lesz. * Receptajánlat Rizsből készül... A rizs valószínűleg a késői kőkorszakban, .Délkelet-Ázsiában vált kultúrnövénnyé. Ott lett ez a mocsári növény ősidők óta a térség legfontosabb élelmiszernövényévé. A búza és a kukorica után napjainkig az emberiség legnagyobb területen művelt növénye maradt. Mintegy 8000 fajtáját ismerik és terjesztik világszerte. Parajos rizs Hozzávalók (4 személynek): 1 fej hagyma, 2 dkg vaj, 4 dl víz, só, bors, szerecsendió, 1 kis csomag mélyhűtött paraj, 25 dkg rizs. A hagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. Vajban megpároljuk. Vizet öntünk hozzá, fűszerezzük, majd a parajt és a rizst hozzátesszük és negyedórát lassú tűzön főzük. Töltött kelvirág rizzsel Hozzávalók: 25 dkg rizs, 5 dkg margarin, fél liter tej, 1 zsömle, 2 db tojás, 25 dkg darált hús, só, bors, szerecsendió, liszt, cukor. A rizst sós vízben kb. 20 percig megpuffasztjuk, és margarinnal kizsírozott formába töltjük. Közben egy kelvirágot megtisztítunk és háromnegyed liter folyadékkal (fele tej, fele víz) felöntjük, megsózzuk, és félkészre főzzük. A zsemlét beáztatjuk, kinyomjuk és hagymával pikánsan fűszerezzük. A vagdalt húst a zsemlével, a hagymával, 1 tojással, sóval, borssal, és szerecsendióval masszává gyúrjuk és a kelvirág bordái közé kenjük. A kimaradt húspástétomot és a hússal töltött karfiolt a rizsre tesszük. Margarinból, lisztből és karfiolléből híg rántást készítünk és sóval, szerecsendióval, egy csipet cukorral ízesítjük, 1 tojás sárgájával berántjuk és a kelvirágra öntjük. Az egészet sütőben (200-225) átsütjük. Rizsfelfújt Hozzávalók: 4 dl tej, 20 dkg rizs, 1 csipet só, 1 csomag vaníliás cukor, 3 dkg vaj, 3 tojás, 12 dkg cukor, egy fél citrom reszelt héja, másfél dl málnaszörp, 1 csomag mazsola. A megmosott rizst 4 dl vízben kezdjük főzni. Egy csipet sót és vaníliás cukrot teszünk bele. Ha a víz már félig elfőtt, 4 dl tejet öntünk rá és kis lángon lefedve puhára főzzük. Közben a vajat habosra keverjük a cukorral és a tojássárgákkal. A rizst kihűtjük, belekeverjük a cukros tojássárgát, a mazsolát és a tojások keményre vert habját. Zsírral kikenünk egy tepsit, finom zsemlemorzsát szórunk az aljára, majd beleöntjük a rizsmasszát, sütjük. A málnaszörpöt langyosan, csészében adjuk a tésztához. Egészségvédelem - betegségmegelőzés Az asztma gyermekkorban Az asztma a leggyakoribb idült légzőszervi betegség. A gyermekek 10-12 százalékánál észlelhető a szülőknek aggodalmat jelentő, gyakran orvosi bevatkozást is igénylő, visszatérő köhögéssel vagy hangos légzéssel („húzással”) járó légúti tünet. Az asztmatikus hörghurut csecsemő- és kisdedkorban általában légúti fertőzéssel kapcsolatban jelentkezik, lázas állapot mellett. A későbbi életkorban egyre inkább az asztmára jellemzően - bizonyos évszakokban vagy körülmények között - észlelhetők a fer- tőzéses kisérő tünet (láz, hőemelkedés) nélküli nehézlégzé- ses periódusok. Mind a vírus- fertőzéssel összefüggő cse- csemő-kisdedkori asztmatikus hörghurutban, mind az asztma bronchialeban a légútak kóros túlérzékenysége vezet a betegséghez: emiatt hörgőgörcs, a hörgőnyálkahártya gyulladása és fokozott váladékképződés lép fel. Ezen tényezők együttesen gátolják a norámlis kilégzés folyamatát. A gyermek légzése hangos, sípoló, a légzés felületes, amelyhez még ingerköhögés is társul. A túlérzékenység hörgőnyálkahártya izgalmát közvetlenül hideg, poros, vegyi anyagokat tartalmazó (szmog, dohányfüst) levegő belégzése mellett reflexes úton is ki lehet váltani: izgalom, fizikai terhelés is lehet ennek elindítója. E közismerten gyakori kisdedkori betegség gyógykezelésére az utóbbi évtizedekben számos gyógyszer került forgalomba, melyek rendszeres alkalmazása a nehézlégzéses rohamokat ritkítani és enyhíteni képes. Ezek megfelelő megválasztása kedvező esetben hosszú tünetmentességet eredményezhet. A betegek egy részénél - és ez főleg a fiúkat érinti - kisdedkor elmúltával sem szűnnek meg a nehézlégzéses rohamok, ők később asztmás betegek lesznek. Ezen betegek alaptvetően két csoportba sorolhatók: egy részüknél - atópiások vagy extrinsic asztmások - egy vagy több anyaggal szemben kimutatható a túlérzékenység (házipor, atka, toll penészgomba, fű, fa vagy vadkender virágpora, állati szőrök stb.), ezek általában a kórtörténetből kiderülnek, s ilyen esetekben hasi tünetek illetve krónikus vagy visszatérő csalánkiütés lehet a kísérő tünet. Más részüknél - nem atópiás, intrinsic asztmások - ilyen tényezőt nem tudunk allergologiai vizsgálattal kimutatni, csak a hörgőnyálkahártya túlérzékenysége észlelhető. A rendelkezésre álló gyógyszerek vagy a hörgőnyálkahár- tya-érzékenységet csökkentik, vagy a kialakult hörgőgörcs oldására képesek. Minden krónikus légzőszervi betegnél fontos a kezdeti pontos diagnózis és a beteg állapotának, az asztma súlyosságának megállapítása. Ez a klinikai észlelésen, a röntgen-vizsgálaton, a tüdőfunkciók mérésén és az allergologiai bőrpróbák eredményén alapul. Igen fontos a részletes kórtörténet rögzítése az asztmás gyermekeknél a kvöetendő kezelés tervezéséhez is. A gyógyszeres kezelés és a rendszseres ellenőrzés mellett azonos jelentőségű az érzékeny hörgőnyálkahártya kímélése. Ennek érdekében a dohányzás elleni küzdelem, az izgató anyagok, a levegő, por- és vegyiszennyezésének csökkentése a feladat. A rendszeres úszás az a tevékenység, mely a krónikus légzőszervi betegek fizikai erőnlétét, teljesítőképességét leginkább javítja. Ez a mozgás arra is alkalmas, hogy a fizikai terhelésre jelentkező asztmás rohamot gyógyszeresen kivédjük, ezáltal megszabadul a gyermek a fizikai terheléstől való félelemérzéstől. A gyermekkori asztma kezelésének céljai a következők:- az asztmás tünetek gyakoriságának és súlyosságának csökkentése a lehető legkevesebb gyógyszerrel, minimális gyógyszermellékhatások mellett.- a normális növekedés és fejlődés biztosítása.- az iskolai oktatásban való részvétel korlátozás nékül.- testnevelés és sport aktivitás lehetővé tétele.- megfelelő életmód kialakítása.- a tüdőműködés lehetőség szerinti megtartása. Ennek megvalósításához rendszeres ellenőrzésre és szülői együttműködésre van szükség. Dr. Csábi Márta gyermektüdőgyógyász szakorvos Ismerkedés a fűszerekkel II. A most bemutatásra kerülő fűszernövények szinte mindegyike az elfelejtettek közé tartozik. Talán még az erdélyi kertekben találkozhatunk velük. Termesztésük egyszerű, nem igényel különösebb bánásmódot. Hasznuk pedig mindenhol előnyös lenne, egyben gyógyító növényként is alkalmazhatók. Ételeinkben a friss fűszernövények használatával különleges, aromás ízeket érhetünk el. Borsikafü: Vagyis a csombornak igen sok népies neve van, így hurkafű, kerti pereszlén, borsos szatorja. Az Ázsiából származó fűszernövény már igen régóta kedvelt, csak manapság merült feledésbe. Vergilius szerint a méhkaptárok közelében termesztett borsfű a mézet igen finom illatossá teszi. A borsra emlékeztető fűszeres illatú és ízű növényt a bors helyett használják, mert egészségkárosító hatása nincs. Egyébként gyomorerősítő, görcsoldó, felfúvódást gátló hatása miatt értékes gyógynövény is. Használhatjuk: bab, burgonya, káposztafélék, saláták, húsos és gombás ételek, mártások, vadételek, valamint savanyúság eltevés- nél. A friss káposztasaláta bor- sikafűvel és kaporral meghintve különleges finom ízű. Borsmenta: Érdekes szokás volt a rómaiaknál, a borsmentát arra használták, hogy az asztalt bedörzsöljék vele vendégszeretetükjeiéül, vagy a fürdővizet illatosították vele, mert kellemesen frissít, hűsít. A mitológia szerint a menta a nevét egy nimfáról kapta, akit Plútó felesége féltékenységből növénnyé változtatott. Fűszerként nálun igen ritkán használják a menta íze miatt, pedig gyümölcssalátákhoz, kompotokhoz téve pár levélke igen pikáns, kellemes ízt ad. Főként teanövényként ismert. De jó a sárgarépa-, a káposztafőzelékhez is, valamint igen érdekes ízű a kakukkfűvel, majoránnával és néhány levélke borsmentával ízesített pulykatöltelék. Borágó: Vagy borvirág.A kereszteslovagok hozták magukkal a mi vidékünkre. A borágó az egyike az elfelejtett fűszereknek, pedig salátákhoz, savanyúsághoz keverve, de levesekbe és mártásokhoz is igen jó ízesítő. C-vitamin tartalma és aromás íze miatt a borágó virágját üdítő italok ízesítésére használják. Égszínkék virágai kellemes illatúak. A nagyra nőtt leveleibe húst töltenek. Citromfű: Nálunk alig ismerik, pedig már a görögök és rómaiak is használták. Arábiában úgy tartják, hogy a citromfűvel ízesített étel, a belőle készült ital a szívet boldoggá, vidámmá teszi. Használható: gyümölcslevesekbe, saláták, szószok, szárnyas- és vadasételek, valamint savanyúság ízesítésére.- bordiné -