Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-22 / 145. szám
Megnyitották a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozóját „Bízom benne, hogy a világtalálkozó hozzájárul az óhazában, a kisebbségi sorban, és a fészektelen szétszórtságban élő magyarság szellemi és lelki közösségéhez, azoknak a gyökereknek a felkutatásához és életben tartásához, amelyek az anyaországhoz kötik idegenben élő honfitársainkat - ezekkel a szavakkal köszöntötte a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozóiának megnyitóján a résztvevőket Göncz Árpád, tegnap a szinte zsúfolásig megtelt budapesti Kisstadionban. A köztársasági elnök reményének adott hangot hogy a világtalálkozó elősegíti az egyházak egymásra találását hozzájárul az egyházakban megkezdődött megújulási folyamatok kiterjedéséhez. Aláírásokat adtak át ’56-os rendőrök erkölcsi rehabilitációja Tiltakozás az atomerőmű ellen különféle európai atomerőmüvekben az átadáskor elmondta, hogy a kanadai gyártmányú, 10 MW-os fűtőmű biztonságos, de sehol a világon ilyent még nem alkalmaznak. Örömmel nyugtázta a polgármester úr azon kijelentését, miszerint a lakosság széles körű véleménynyilvánítása nélkül nem döntenek ebben a kérdésben, és az aláírásgyűjtést befejezettnek tekinti a tervezett atomfűtőmű építése tárgyában. Dr. Palkó László átvette a 33 aláírásgyűjtő ívet és válaszában elmondta, hogy csak állami tulajdonban lehetnek a nukleáris létesítmények, véleménye szerint nincs a város olyan helyzetben, hogy ilyent meg tudna venni. A kanadai cég megkereste őket, így az önkormányzatnak kötelező körültekintően megvizsgálni az ajánlatot, a tárgyalások még nagyon az elején járnak. -sjHőlégballon-bemutató Őcsényben A sörös- és az unicumosüveget ábrázoló hőlégballonnal, a ventilátorral felfújható miniballonokkal találkozhatunk, ha ma kilátogatunk az őcsényi repülőtérre. Seven Continental Ballon pécsi székhelyű amerikai-magyar kft szakmai napokat tart az öcsényi repülőtéren, ahol mintegy 80 hölégballonos ad egymásnak randevút Láthatjuk az égi lovasként ismert egyszemélyes, kosár nélküli ballont melynek utasa egy hevederen lovagolva irányiba légi járművét A szakmai programot ma reggel 5.30-8 óráig lehet megtekinteni, majd emyöbemutatóval szórakoz- tatják a közönséget Képviselő-testületi ülés Bonyhádon Bérlakásokról, rendeletekről, pénzről... Emlékműavatás 1992 pünkösdkor Mai számunkból Mi van a kosárban? (5. oldal.) Hét végi beszélgetés Hambuch Gézával (6. oldal.) Mézes napok (7. oldal.) Ez a gyár eladó (8. oldal.) Rézi néni diótortái (9. oldal.) Requiem Graham Greenért (10. oldal.) Béres Ilona boldog-boldogtalanságai (11. oldal.) nyezöje dr. Palkó Lászlónak, akik a városban létesítendő atomfütömű ellen tiltakoznak. Eröss Zoltán aki tíz éve dolgozik Eröss Zoltán átadja a 664 tiltakozó aláírását fotó: kispál Bajtársi találkozó Szekszárdon Csikós Vince 1956-ban a szekszárdi rendőri állomány forradalmi tanácsának az elnöke volt. A forradalom leverése után megfosztották rangjától és elbocsátották az állományból. Csikós Vince nagyon várta a rehabilitációt, de már nem érhette meg: az idén április 27-én hunyt el. Halála után özvegye kapta kézhez a Belügyminisztériumtól a parancsot, melyben Csikós Vincét rehabilitálták és alezredessé léptették elő. Az idevonatkozó rendeletek azonban még mindig nem tették lehetővé nyugállományú rendőrtiszt katonai tiszteletadással történő eltemetését. Tegnap Szekszárdon a BM- klubban tartott bajtársi találkozón talán sikerült valamit kárpótolni a meghurcoltatásokért, az elszenvedett méltánytalanságokért. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett összejövetelen Csikós Vincéné is ott volt. Rajta kívül még kilenc egykori rendőrnek küldött meghívót a főkapitány, '56- ban ök mindannyian kihívták maguk ellen a sorsot - de mondhatjuk úgy is, hogy csak a kötelességüket teljesítették. Valamennyien együttműködtek a nemzetőrséggel és nem kis szerepük volt abban, hogy az emlékezetes napok idején Szekszárdon és környékén alig szóltak a fegyverek. A bajtársi találkozón Székelyhídi Géza, a Pofosz megyei elnöke, Pri- ger József, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Ternák Gábor országgyűlési képviselő, Kocsis Imre Antal Szekszárd város polgármestere valamint Durgonics János ezredes, a Tolna Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság képviselője is részt vett. A politikai pártok közül a Független Kisgazdapárt, az MDF, az SZDSZ és a Fidesz képviseltette magát. Dr. Berta Attila főkapitány elmondta, hogy miután megkapta a Belügyminisztériumtól kilenc egykori rendőr személyi anyagát a rehabilitációra vonatkozó parancscsal, kötelességének érezte a baráti találkozó megszervezését Csak kilencen kaptak meghívót, mivel a többi bajtárs más megyében telepedett le, ennélfogva velük a területileg illetékes kapitányság veszi fel a kapcsolatot. Kapitány Ferenc országgyűlési képviselő kiemelte, hogy '56-ban Szekszárdon és környékén a többi megyéhez képest példás volt a közbiztonság, még egy kirakatbetörés sem volt. Elsősorban Csikós Vincének köszönhetően jó volt a rendőrség és a nemzetőrség együttműködése, köztörvényes bűnözők itt a nemzetőrségbe nem férkőzhettek be. Székelyhídi Géza, a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetségének megyei elnöke hangsúlyozta, hogy Csikós Vince és társainak helytállása a mai közrendőr számára is példaértékű lehet. Az akkori feszült politikai viszonyok közepette is a közbiztonság fenntartását tekintették elsőrendű feladatnak. Sajnos napjaink rendőrei nemegyszer gúzsba kötve érzik magukat, hiszen egy-egy intézkedést nagyon gyakran ügyészi vizsgálat követ, emiatt időnként határozatlanság tapasztalható. Dr. Horváth Marcell tartalékos alezredes végezetül társai nevében köszönetét mondott a találkozó megszervezéséért és reményét fejezte ki, hogy rendszeressé válnak a hasonló jellegű összejövetelek.-kmCabernet és chardonnay Megyei borverseny Szekszárdon A verítékes munka gyümölcse Ülést tartott a bonyhádi képviselő-testület elsőként Oroszki István polgármestert hallgatták meg, aki beszámolt a majosi evangélikus templom újraszenteléséröl, a Ba- den-Würtemberg tartománybeli magyarok szövetségének elnökével való találkozásáról, a megyei tűzoltóparancsnokkal folytatott megbeszéléséről, valamint a Tolna Megyei Vállalkozói Központtal megtartott közös tanácskozásukról. Ezt kővetően áttekintette a testület az állami bérlakások helyzetét s ezzel kapcsolatban úgy döntöttek, hogy az új lakásügyi törvényt kővető három hónapon belül, a hivatal készítsen konkrét tervet az önkormányzati tulajdonban lévő lakások értékesítéséről. A testület ezen az ülésén felülvizsgálta a hatályos tanácsrendeleteket és 15 korábbi, a városi tanács által hozott és elfogadott rendeletből négyet hatályon kívül helyezett és ötöt jelölt ki módosításra. A munkára ad- hoc bizottságot alakítottak. A pénzügyi terv módosításával kapcsolatos döntés - ennek lényeges momentuma, hogy az éves terv készítésekor előre nem tervezhető szituációk következtek be - a kórház rendelőintézet, valamint a sportcsarnok beázó lapostető szigetelését fel kell újitatni. A felújítás a tartalékalap terhére történik. A majosi és bonyhádi elSö világháborús emlékművek felújítására a testületi döntés alapján 250 ezer forintot fordítanak, szintén a tartalék keretből. Arról is döntés született, hogy Bonyhádnak legyen második világháborús emlékműve, mégpedig 1992 pünkösdjén avassa azt a város, ünnepélyes keretek között A majosi óvoda és iskola fűtésének korszerűsítésére 1,3 millió forintot fordítanak. A városi szociális és kommunális valamint vállalkozókat segítő alapítvánnyal kapcsolatos döntést elhalasztották a következő, júliusi ülésre, ennek részleteiről a gazdasági bizottság további információkkal fog szolgálni. A tömegsport és utánpótlás nevelésére szolgáló sporttámogatásokat közérdekűnek nyilvánították. A polgármester tájékoztatót adott a 6-os főút melletti terület fejlesztési lehetőségeiről, s az a döntés született, hogy Oroszki István vegyen részt az előkészítő tárgyalásokon és a termálkút próbafúrására vonatkozó szándéknyilatkozatot aláírhatja. Az önerős gázhálózatra vonatkozó, lakásonkénti harmincezer forintos hozzájárulási összeget ez év december 31 -ig nem változtatták meg. A családi iroda átszervezésével kapcsolatos döntés alapján a szolgáltatásokat ezentúl a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ vállalkozói alapon fogja nyújtani.- szs szú napokon, heteken át öntözi verítékével a földet a borosgazda, míg az asztalra kerülhet munkájának gyümölcse, a bor. A kistermelők, állami gazdaságok tekintélyes része az értékesítés előtt a szakmai zsűri véleményével is meg akar ismerkedni, hisz a borversenyeken kivívott elismerés rangot jelent - nem is akármilyet - a termelőnek. A versenybe benevezett vörös- és fehérborok ízét, illatát, színét, s az összhatást megyénkben is először a városi és városkörnyéki vetélkedőkön mérték össze a termelők, a selejtezőkön legjobbnak ítélt boroknak pedig tegnap Szekszárdon a mezőgazdasági kombinát dísztermében kellett vizsgázniuk. A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal által rendezett vetélkedőn dr. Pálos Miklós államtitkár és dr. Kozma Pál akadémikus is részt vett. A fehérborok közül továbbra is a chardonnay, az olaszrizling és a tramini a sláger, míg a vörösek közül főként a cabernet, a bikavér, a kékfrankos és a merlot fajták nyerték el a szigorú borbírák elismerését. A korábbi gyakorlattal ellentétben a szervezők különös gondot fordítottak a zsűri összetételére: a bírálóbizottságokban ezúttal a kistermelők képviselője is helyet kapott. Az ünnepélyes eredményhirdetésre, és a díjkiosztásra közeljövőben kerül sor. Megyei közgyűlés A Tolna Megyei Önkormányzat közgyűlésének soron kővetkező ülésére 1991. június 27-én csütörtökön - 9 órai kezdettel kerül sor a megyeháza nagytermében. Esőként Priger József, a közgyűlés elnöke tart tájékoztatót az előző ülés óta tett fontosabb intézkedésekről, majd dr. Farkas László főjegyző terjeszti be a közgyűlés és szervei szervezeti és működési szabályzatának tervezetét Ezt követi a Tolna Megyei Önkormányzat közgyűlése 4/1991. (VI. 27.) sz. rendelettervezete a megye címeréről és zászlójáról, használatának rendjéről majd az 5/1991. (VI. 27.) sz. rendelettervezetről, a kitüntetések, dijak alapításáról és adományozásáról. Ezután a megyei közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak, bizottsági elnökeinek (tanácsnokoknak), valamint a bizottságok tagjainak költségtérítését állapítjuk meg. Végül megvitatják a megyei egészségügyi és szociális intézmények helyzetét illetve a megyei intézmények 1990. évi ellenőrzésének tapasztalatait. A bejelentések között - többek között - kinevezik a Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatóját javaslatot terjesztenek elő a „Nagycsaládos Rátátokért Alapítvány” létrehozására, a Vállalkozásfejlesztési Alapítványhoz való csatlakozásra, a Tolna Megyei Tanács V. B. Sportszövetségi és Rendezvény Iroda megszüntetésére, a Tolna Megyei Önkormányzat Rehabilitációs Foglalkoztatója (Szek- szárd-Palánk) részben önálló gazdálkodó intézmény megszüntetésére, a dombóvári tűzoltólaktanya értékesítésére, valamint a högyé- szi Apponyi-kastély hasznosítására. Ismét Orbán Viktor a frakcióvezető Ismét Orbán Viktort választotta vezetőjének két tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül a Ratal Demokraták Szövetsége képvise- löc so portja. Megerősítette tisztségében a három eddig frakcióvezető-helyettest: Ader Jánost, Deutsch T amást és Szájer Józsefet is - tájékoztatott Bayer Zsolt, a Fidesz szóvivője a fiatal demokraták évadzáró frakcióülésén született döntésről. TOLNAI KÖRKÉP TOLNA VÁROSRÓL ÉS A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKRŐL Összeállításunk a 4. oldalon olvasható. Benne: Új kántora van Tolnának (Szebelédi Gábor bemutatása); Nem a diszkó, hanem a disznók ellen (Lépések a vandálok megfékezésére, Dombodban); Egy arc - egy mesterség (Rhém Fe- rencné portréja). A szekszárdi polgármesteri hivatalban tegnap annak a 664 polgárnak az aláírását adta át Eröss Zoltán az aláírásgyűjtés kezdeméWerner Mihály, a bátaszéki polgármester - a szigorú borbíra szerepében