Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-17 / 140. szám

A Nap kél 4.46 órakor nyugszik 20.44 órakor A Hold kél 10.47 órakor nyugszik 23.59 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: SZERI ÁRPÁD Telefonszámunk: 16-211. Telex: 14-251, telefax: 15-508. Forróság, kánikula Előrejelzés az ország területére ma es­tig: jobbára napos, igen meleg idő lesz. A nyugati, északnyugati országrészben délután már többfelé valószínű zápor, zi­vatar. A déli, délnyugati szél napközben megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik, zivatarok kör­nyezetében átmenetileg viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29-34 fok között alakul. JÚNIUS 17 HÉTFŐ Névnap: Laura, Aida Százhuszonöt éve hunyt el Det- roitban Lewis Cass (1782-1866) amerikai államférfi. 1782. október 9-én született a New Hampshire állambeli Exeter városában. Ügyvédnek tanult, önálló ügyvédi irodáját 1802-ben nyitotta meg, s nemsokára ko­moly tekintélyt szerzett a polgárok körében, 1806-ban beválasztot­ták Ohio állam törvényhozó testü­letébe. 1812-ben részt vett az an­golok ellen viselt háborúban, ma­gas katonai beosztásokban szol­gált. 1813-ban kinevezték a michi- gani területek - Michigan Terri­tory - kormányzójává, s 1831-ig, azaz tizennyolc évig látta el e fon­tos, de elég hálátlan beosztást. Sokat tett a terület fejlődéséért, de a territórium 1837-es felvételét az Egyesült Államokba már nem érte meg Michigan élén. Mai moziműsor Bonyhád, művelődési ház: Já­kob lajtorjája (19 óra). Kertmozi: Marslakó a mostohám (21 óra). Dombóvár: Azok a csodálatos Baker fiúk (18 óra). Dunaföldvár: Ártatlanságra ítél­ve (18 óra). Paks, Duna: Természet lágy ölén (20 óra). Művelődési ház: Kereszt­apa III. (20 óra). Szekszárd, Panoráma: Házi- nyúlra nem lövünk (17.30 és 20 óra). Világ Mozgó: Bagdad Café (Sivatagi komégia) (18 óra). Autós­mozi (a szekszárdi vásártéren): Házinyúlra nem lövünk (21.30 óra). Tamási: Filofax avagy a Sors Könyve (20 óra). Tolna: Kötözz meg és ölelj! (19 óra). Fadd-Dombori, kertmozi: Ovi­zsaru (21 óra). Kaposszekcső, autósmozi: He­ves jeges (21 óra). Nyolcvan horgász és 137 kiló hal randevúja Az első napon (szombaton) a női és az ifjúsági, a másodikon (vasárnap) a felnőtt versenyzők mérték össze tudásukat, Szed­resen. Az 1991. évi II. osztályú horgászbajnokságot a Holt- Sárvízen rendezték meg. Sem­leges pálya volt ez, ugyanis Tol­na megyeiek nem indultak a versenyen, mert tavaly, meg­nyerve a hasonló bajnokságot, felkerültek az I. osztályba. Tíz másik megye sporthorgá­szainak vetélkedéséből a szá­mítógépes összesítés után a borsodiak kerültek ki győzte­sen. Második Fejér, harmadik Baranya lett. A két nap alatt a résztvevők (80-an) összesen 137 kiló halat fogtak. Egyéni­ben a Somogy megyei Szári Zsolt bizonyult legjobbnak, aki a háromórás versenyidő alatt 5 kiló 80 dekányi zsákmányt mu­tatott fel. A legnagyobb halat a veszprémi Scharf István akasz­totta: 1 kiló 61 dekás pontyot - Valamit mindenki fogott „Nul­lás” nem volt a mezőnyben - mondta az értékeléskor Kállai István, a MOHOSZ Tolna Me­gyei Intéző Bizottságának ver­senyfelelőse. A díjkiosztást egyébként Szekszárdon, a Rózsa Ferenc Szakközépiskola kollégiumá­ban tartották. A díszes serlegek és oklevelek gazdára találtak. Magyarországon több mint 360 ezren rendelkeznek hor­gászengedéllyel. Versenysze­rűen csak egy töredékük űzi ezt a sportot A nagy többség csak kedvtelésből pecázik. Csend- szerető emberek. De, mint Fe­jős Károly a házigazda szedre- si egyesület titkára elmondta, nem magányosak, nagyon is közösségpártiak, és egyáltalán nem idegen tőlük a látványos erőpróba, a jó verseny.-Wy­Fotó: -ór­A borsodiak nyertek. A csapat nevében Bachner András (jobbról) veszi át a dijat- VASÁRNAP svédországi ven­dégszereplésre utazott a váraljai hagyományőrző néptáncegyüttes. A nivreni népi együttes tavalyi lá­togatását viszonozva Sundsvall- ban, a nyári napélyegyenlőség ün­nepe alkalmából megrendezett nemzetközi folklórfesztiválon vesz­nek részt a váraljai néptáncosok. Mit mutatnak a csillagok? Az olasz telefontársaság külön­leges szolgáltatásai közül a horosz­kópjukra kiváncsi telefonálók száma emelkedett a legnagyobb mérték­ben: 13 millió hívást regisztráltak 1990-ben. Ennél többen csaka pon­tos időt kérdezték, illetve a segélyké­rő telefont használták. Elektromos és Mechanikai Műszergyártó és Javító Kft. Szekszárd, Soós Sándor u. IS. Minden típusú automata mosógép javítása, Hajdúsági Iparművek mosógépeinek, centrifugáinak és automata mosógépeinek garanciális javítása, vérnyomásmérők javítása. Telefon: 74-15-720 (440/40) HALLOTTAM Két interjút Az elsőt szombaton a 168 órában, ahol egy születendő - elég magas tandíjú - leendő politikusképző iskola vezetője beszélt terveiről. A másodikat vasárnap reggel, szintén a rádióban, ami­kor Göncz Árpád köztársasági elnök beszélgetett kedvesen, közvetlenül, nagyon sok humorérzékkel a riporterrel. A Magyar Köztársaság elnöke természetesen nincs rászorulva az én di­cséretemre, ilyesmire nem is vetemednék. Más „profi” politiku­sok azonban annál inkább rászorulnának arra, hogy tanuljanak a magyar állam első emberétől. Aki aligha véletlenül vezeti fölé­nyesen a népszerűségi listát. Elsősorban nyugalmat, megfon­toltságot, történelmi szemléletet tanulhatnának tőle, és a dema­gógia legteljesebb hiányát. Ami ugyebár nem mindannyiunkra jellemző? Nem tudom, hogy Göncz Árpád hány „fordulóban” lesz még köztársasági elnök. Remélem a legtöbb tehetségeset, mely jókí­vánságommal aligha tenném boldoggá. Mindenesetre ha más beosztásba megy, javasolnám, hogy hívják meg a politikusképző iskolára. A világért se tanárnak! Főigazgatónak. ORDAS IVÁN Kánikula FOTÓ: RITZEL Vendéglátás pofonokkal fűszerezve Két német állampolgár üdülni jött Magyarországra, azonban a fo­gadtatás miatt legközelebb bizo­nyára alaposan fontolóra veszik, hová is menjenek nyaralni. A velük történt sajnálatos inzultust remél­hetőleg nem hozzák összefüggés­be a magyaros vendégszeretettel. Éjszakára a faddi Volent-öbölnél vertek sátrat A 22 éves tolnai Tirin- ger János meg akart ismerkedni a turistákkal, de hamar rádöbbent szerény némettudására. Szeren­csére baráti köréből néhányan tör­ték a nyelvet javasolta is a hölgyis- merőseinek, hogy női bájaikkal vonják el a srácok figyelmét - ad­dig megszabadítja őket értéktár­gyaiktól. Az egyik lány azonban fi­gyelmeztette a külföldieket a lesel­kedő veszélyre. Beköszöntött az ájszaka és az egyik fiú a sátorban, a másik pedig az autóban tért nyu­govóra. A sátorban alvó fiú később arra lett figyelmes, hogy Tiringera ruhá­jában kutat Felugrott erre táma­dója ököllel ütlegelni kezdte. Az áldozat mezítláb elmenekült míg az autóban éjszakázó társa is felriadt a zajra és elszáguldott érte­síteni a rendőrséget Mire vissza­tértek, fosztogatójuk mindenüket elvitte. Tiringer ma már előzetes letar­tóztatásban számolja a napokat Arra is fény derült hogy nemrég hoztak ellene 2 év 2 hónap szabad­ságvesztést tartalmazó jogerős íté­letet de halasztást kapott azon a jogcímen, hogy a nagymama házá­nak a tetejét kell megjavítani...- km ­RÁDIÓ, TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyitány. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Hagyományápolók. 11.35: Bou- vard és Pecuchet 12.00: Déli Kró­nika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Há­zunk tája. 13.05: Klasszikusok dél­időben. 14.05: Most jelent meg. 14.35: Fúvósátiratok. 14.55: Pás- kándi Géza versei. 15.05: Muzsiká­ról versben, prózában. 15.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Ze­neiskolásoknak - zeneiskolások muzsikálnak. 16.30: Nyitnikék. 17.05: Eco-mix. 17.30: „Hófehérke és a hét törpe”. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.15: Közvetítés a vívó-vb férfi párbajtőr egyéni döntőjéről és a női kosár­labda Európa-bajnokság helyosz­tójáról. 19.30: Hol volt, hol nem volt.. 19.39: Népdalok. 19.50: Gong. 20.00: Hírek. Időjárás. 20.05: Agora. 21.05: „Kívánság- műsor”. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: A sugár árnyékában. 23.05: Lemezmúzeum. 23.45: A Varsói Musica Antiqua kollégium ének­és hangszeregyüttese. 24.00: Hí­rek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Rivalda­fényben. 8.50: Délelőtti torna. 9.03: Az olvasás gyönyörűsége. 9.33: A cigányprimás. 10.35: Tudósítás a férfi párbajtőr egyéni selejtezőkről, a budapesti vivó-vb-ről. 10.40: Fül­szöveg. 10.45: Magyarán szólva. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Hogy tetszik tenni? 11.35: Magyar köny- nyüzenei felvétetek. 12.00: Nóták. 12.48: Tudósítás a férfi párbajtőr egyéni selejtezőről, a budapesti vi- vó-vb-ről. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Slágermúzeum. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Kívánságműsor. Közben: 14.55: Tudósítás a férfi párbajtőr egyéni selejtezőről, a budapesti vivó-vb- ről. 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00- 19.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hírek. Időjárás. 17.30: Kata- posta-klub. 17.50: A-B/CD. 18.20: MIKRO-fon. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Popre­giszter. 20.00: Garázs. 20.30: Nó­takalendárium. 21.00: Hirek. Időjá­rás. 21.03: Zeneközeiben. 22.09: Úrilány. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Maximális sebesség nincs... 23.15: Húszéves a Debreceni Dzsesszfesztivál. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Ze­nekari muzsika. 10.10: A hét zene­műve. 10.40: A Beaux Arts trió ját­szik. 11.35: Igor Gorin operaáriákat énekel. 12.00: Hirek. Időjárás. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Kilátó. 13.45: Morradán: Kreol kan­táta. 14.19: Budapesti Bach Hét 1990. 15.46: A Magyar Rézfúvós- együttes mai magyar szerzők mű­veiből játszik. 16.00: Hírek. Időjá­rás. 16.05: Prokofjev műveiből. 17.12: Szilfai Márta operaáriákat énekel. 17.30: Yehudi Menuhin fel­vételeiből. 18.30: Hangpaletta. 19.00: Hirek. Időjárás. 19.05: Fol­low me! 19.20: A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak. 19.35: Közvetítés a New York-i Metropoli­tan Operából. Verdi: Luisa Milter. Közben: 20.39: Kritika két hangra. 22.20: Magyar zeneszerzők. 23.00: A véges végtelen. 23.30: A hét ze­neműve. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10-2.00: Világhírű zenekarok felvételeiből. 0.15-4.20: Az MR ze­nés műsora hajnalig. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Halnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. (6.15: Dél-dunán­túli krónika. Tallózás Zala, So­mogy, Tolna és Baranya megyei la­pokból. Dél-dunántúl útjairól. 7.15: Dél-dunántúli krónika. Időjárás. Ügyetetek hírei. 7.55: Esemény­összefoglaló.) Szerkesztő: Balogh Zoltán. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek (Petőfi). 15.05: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és keres­kedelmi műsora. (Közben hírek: 16.00- 17.00-18.00: regionális, 16.30: német és szerbhorvát nyel­vű.) 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemze­tiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.25: Német nyelvű nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Forma-1. 9.15: Képújság. 14.58: Műsorismertetés. 15.00: Parlamenti Napló. 17.20: A nagy szerb vándorlás III. 17.50: Képúj­ság. 17.55: Katolikus Krónika. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyereksa­rok. 18.45: Horrorsó. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Te­lesport. 20.10: Nap nap után. 21.45: Felkínálom. 22.30: Az őrök hazamentek. 23.25: Késő esti hír­adó. 23.30: BBC-híradó. TV2 6.00-9.00: Napkelte. Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dombóvári Gábor 16.10: Hirek. Műsorelőzetes. Időjárás. 16.15: Olasz nyelvlecke kezdőknek. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Dominó. 17.45: Gyerekek­nek. 18.10: Popreál. 18.35: Műsor- előzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Boldog család. 19.50: A hét műtárgya. 20.00: Telesport. 21.00: Stúdió ’91. 22.00: Híradó. 22.35: Napzárta előtt... DOMBÓVÁRI VÁROSI TELEVÍZIÓ A 18 órakor kezdődő Sporttévé adásában felvételről tekinthetik meg Jaczek Miedzik búcsújátékát. Utána film. Telefon: 66-746. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 18.15: Filmsorozat gyerekek­nek. 18.45: Sétálok és filmezek. 19.15: Rajzfilm. / Híradó I. 20.00: Jobb étet. 20.50: Hét nap a világ­ban. 21.20: Híradó II. 21.45: Holly­woodi filmtár. 23.15: Yutel. / Hírek. 0.20: Műsorzárás. 2. MŰSOR 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Esti műsor. 0.00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.00: Egyveleg. 12.30: Turisztikai magazin. 13.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: A világ, amelyben élünk. 20.30: Belföldi tudósítások. 21.00: Málta. 22.00: Hirek. Sport. 22.20: A kivégzés. 0.20: Nemzetközi hírek. 0.30: Kék éj. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.05: Forma-1. 9.30: Már megint te! 9.55: A félelem másodpercei. 11.10: Rizikó. 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nyeremény. 12.35: Wells Fargo meséi. 13.00: Hirek. 13.10: Hammer. 13.35: Kalifornia klán. 14.25: A Springfield-sztori. 15.10: Senki más, csak te! 15.55: CHIP’S. 17.10: Forró nyeremény. 16.45: Rizikó-játék. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hétmillió dolláros asszony. 18.45: Híradó. Időjárás. 19.20: A csapat, 20.15: A főnök. 21.15: Született Kelet-Los Ange­lesben. 22.45: Kulturális magazin. 23.15: Hírek. 23.25: Férfimagazin. 24.00: Les Patterson megmenti a világot. 1.25: Hammer. 1.50: Mű­sorzárás. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkór­ház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Az ár. 12.05: Szerencsekerék. 12.45:Te- lebörze. 13.35:Videoklip-újdonsá- gok. 14.00: Alf Meseországban. 14.25: Közkórház. 15.10: Szom­szédok. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Daniel Boone. 16.45: Cagney és Lacey. 17.50: Megbabonázva. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. Időjá­rás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: T rapper John M.D.21.00 :Ne küldd a feleségedet Olaszországba! 22.45: Hírek. 23.00: Újdonságok és történetek. 23.45: Az állatok karne­válja. 0.15: Rómeó és Júlia. 2.25: Így láttuk. 2.30: Trapper John M. D. 3.20: Műsorismertetés. Képújság Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon:11-422. Felelős vezető: VADASZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Bőfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HEUR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 199 Ft, negyedévre 597 Ft, fél évre 1194 Ft, egy évre 2388 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. v

Next

/
Thumbnails
Contents