Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-17 / 140. szám

1991. június 17. Képújság 3 A Nárcisz jegyében A teveliek Romániában, a magyar ajkúak találkozóján Testvérkapcsolat csírái bonta­koztak ki a pár napos együttlét él­ményeiből, amikor tavaly október­ben Tevel község vendége volt egy magyar csoport a romániai Szent- egyházasfalváról. A teveliek 32 fős csoportja vi- szontlátogatást tett a hargitai ma­gyaroknál június első napjaiban, a hagyományos Nárcisz ünnepély idején. A Szentegyházához közel eső Nárcisz réten minden évben a nárcisz nyílásakor rendezik meg a magyar ajkúak összetartozását jel­képező, és a barátságot elmélyítő találkozót. A szabadság sugallatá­tól csodás hargitai táj ilyenkor válik mozgalmassá a tarka népviseletbe öltözött, vidám, harsány emberek sokaságától. A szabadtéri ünnep­séget idén június 2-án Udvari Ár­pád szervező meleg szavai indítot­ták. Ezt követően misét tartottak - szintén a Hargita szabad ege alatt, majd a székely himnuszt énekelték el. Ezután sokrétű műsorral léptek színpadra a különféle együttesek. Szerepeltek a sárospatakiak, a kárpátaljai magyarok, de a helybé­liek és a környező falvak együttesei is. Pódiumra lépett a teveli székely kör népdalköre. Sikerüket Guthné Csaba Mária (a vezetőjük) ihletett beszéde koronázta. Egy csokor virág va a 800 km-es út minden keserű­ségét. Hargita számos természeti és népművészeti értékét ismerhet­ték meg. Jártak Csíkszeredán, Csiksomlyón, Mádéfalván, Kolozs­várott, a Hargita hegytetőjén, a ne­vezetes Békás-szorosban és a le­gendás Gyilkos tó partján is. Ugyanakkor megcsodálhatták a Mátyás-szobrot, Tamási Áron sír­emlékét éppúgy, mint a Csodatevő Szűz Mária szobrát. Emellett az erdélyi magyarok is­mét példát statuáltak a teveliek előtt odaadásból, emberségből. Újfent megerősödhetett bennük a Le kell vonni a múlt tanulságait (Folytatás az 1. oldalról.) Székelyhídi Gézának, a szövet­ség megyei elnökének köszöntője, a Himnusz,majd az azt követő sza­valat után dr. Deák Gábor Tamási polgármestere üdvözölte a megje­lenteket. Hangsúlyozta, üldözött­nek lenni nem előjog, hanem egy állapot, s kérte indulataikból, sérel­meikből, tragédiájukból azt hozzák be, ami a megoldást segiti. Azt kí­vánta - bár van, amit sosem lehet kárpótolni, de - egy kis kárpótlást adjon mindenkinek a találkozó. Dr. Hasznos Miklós országgyű­lési képviselő, a MUSZ 51-56 szekció elnöke emelkedett ezután szólásra. Nagy hatású beszéde elején felidézte ifjúságuk legszebb részének elrablását, a 27 verejté- kes munkaszolgálatos hónap megannyi kínját, azt az időt, amikor a pártállam ideológiája felborította azt az értékrendet, ami ezer évre alapozódott. Ennek az ifjúság, de szüleik szemlélete és a szorgos sváb népesség is útjában állt - hangsúlyozta. De az is igaz, hogy ezt a magyar nép kivetette magá­ból. Ha a történelem egy kis levegőt adott neki, akkor bizonyított is. Bi­zonyította a nép - emelte ki dr. Hasznos Miklós -, nem kér az ide­gen hárfák húrjain pengetett hamis énekből, bármilyen rúzsos ajkak énekeljék is azt, majd a választáso­kat követő elvárásokról beszélt. Várták - mondta - az országot romba döntők háttérbe szorítá­sát, az igazságtételt, a Dudás elv­társak, a Buci Gyurik kiemelt nyug­díjának a csökkentését, ám ez nem következett be. A demokráciának ugyanis szabályai vannak. A de­mokráciában komcsinak, kozmo­politának, világpolgárnak is sza­bad lenni és ezért nem jár börtön - hangsúlyozta, majd kiemelte: - Ha a múlt tanulságait nem vonjuk le, ugyanabba a hibába esünk, mint ők. Azt szabad mondani, ma­gyar testvér, barát, állj ide és mond meg mit csináltál. És ha nem tettél semmit, akkor továbbra is végezd tisztességgel a munkádat! A szónok ezután arról beszélt, hogy a megbocsátás keresztényi erény, de hogy az bekövetkezzék, ahhoz be is kell vallani a bűnöket. Megbocsátunk - húzta alá de nem felejtünk. Dr. Hasznos Miklós ezt követően felhívta a figyelmet ar­ra, hogy a nép nem hallgathat, mert ha nincs véleménye, akkor nem kérhet számon semmit. Szólt arról is - bár vannak akadályozók, kibú­vók -, hogy az ősszel tárgyalják várhatóan a törvényjavaslatot és 92-ben megkezdődhet a kárpót­lás. Az országgyűlési képviselő után Székelyhídi Géza arról beszélt, hogy még mindig nincs rendszer- váltás, a hatalmas vagyonhoz jutott volt pártfunkcionáriusok vagyoná­ból meg lehetne oldani a kárpót­lást. Az érdemtelenül magas nyug­díjak szintre hozását szorgalmazta, s kifejtette azt a szomorú tényt, hogy az üldözöttek 30 százaléka szociális segélyen él, mivel nincs nyugdíjviszonyuk. Itt hívta fel a je­len lévő önkormányzati vezetők fi­gyelmét a segítségadásra. El­mondta azt is, várják a népjóléti mi­niszter hadiözvegyekre és hadi­rokkantakra vonatkozó rendeletét. Dr. Barcza Imre országgyűlési képviselő azt hangoztatta, a kárt szenvedetteken azonnal kellett volna segíteni - anyagilag, erköl­csileg -, de azért nekik is észre kel­lett volna venni, hogy most már nem kell szoronganiuk. Néhány ta­nácsot adott ezután a küzdelem­hez. Ezek: teljes egység, méltóság­gal tárgyalni, tisztességes hang, ügyes tárgyalási készség és az if­júság „felszívása”. Lassan megy az elszámoltatás - mondta. - Jogál­lamban vagyunk, de borzasztó ne­héz elfogni a gyilkosokat. Egyetlen lehetőség van, ha valamikor össze tudunk állítani egy erkölcsbírósá­got. Az elhangzottakra Székelyhídi Géza reagált kiemelve, hogy a volt megyei elvtársak közül még mindig többen mennek Harkányba, mint az üldözöttek köréből, s hangsú­lyozta, nem lehet mindenkit gaz­embernek nevezni amiért párttag volt, és nem lehet mindegyik újság­írót ramacsnak titulálni. Szólt a szövetség 1 millió forintos - költ­ségvetésből kapott - támogatásá­ról, összehasonlítva azt az MSZMP 18 milliójával, illetve a volt HNF 14 milliójával. A szünet után elrettentő számokat sorolt az internáltakról, a kivégzettekről, a hadifoglyokról stb., majd azt mondta, a kárpótlás ügyében egyetértenek a kormány­nyal, de a német ajkúak kárpótlá­sát is szorgalmazzák. Tudják, bo­nyolult lesz ez, mert a földek öt- ször-hatszor cseréltek gazdát, s ezeket a felvidéki magyarok kapták meg. Tapintattal kell eljárni, hogy az itthon élők és utódaik kaphas­sanak földet. Ez megtehető - állí­totta -, hiszen van elég a tsz-ek- ben, meg az állami gazdaságok­ban. Meglesz az 1944. októbertől 1949. júniusig elrablottak kárpótlá­sa is valamilyen formában - jelen­tette ki Székelyhídi Géza megerő­sítve azt, hogy a törvény előkészí­tés alatt van, s a lehető legjobb megoldásért harcol a Pofosz. Be­széde végén kérte a jelenlévőket, kárpótlási ügyben keressék fel őket Szekszárdon a Baloiannisz u. 1 -3. alatt - kedden, szerdán, csü­törtökön 9-től délután 3-ig van fo­gadónap - és ott mindenben segí­tenek a hozzájuk fordulóknak. A hozzászólások a beszédekhez kapcsolódtak, egy részük összefo­gásra buzdított, más részük a tár­sadalomban meglévő igazságta­lanságokat, az emberek megfé- lemlítettségét, a marakodó parla­mentet említette fel. Természete­sen mindegyikre választ is kaptak.- él ­A teveli csoport erdélyi látogatá­sa az idő rövidsége ellenére igen gazdag élményforrást jelentett számukra, sokszorosan kárpótol­bizonyság, hogy a lélek értékei nem fejezhetők ki gazdasági és anyagi értékekkel. GÁNYINÉ FORRAI ÁGNES A Nárcisz ünnepély... FOTÓ: PÁL MAGDOLNA Olaszok és osztrákok a kiállítók között Pécsi Ipari Vásár: július 5-től Zavartalan előkészület a siker reményében (Folytatás az 1. oldalról.) Új színt visz majd a vásárba a dél-tiroli cégek jelenléte. Szabó János, az INDEXPORT képviselője mondta el, hogy társasága 80 cé­get képvisel, közülük 22 a Pécsi Ipari Vásáron is itt lesz. A kedvező­nek ítélt politikai változások nyo­mán ezek elsősorban a magán­szféra iránt érdeklődnek majd. Az előkészületek végéhez köze­ledve a szervezők bíznak a vásár üzleti sikerében a rendezvény vonzerejében. Ennek érdekében szervezik a különböző nemzetközi és szakmai napokat, a sajtó és az önkormányzatok bemutatkozását. A sikeres üzletkötések helyszínéül szolgálhat majd a külön erre a cél­ra kialakított buissenes center. A többi már a kiállítók dolga lesz. K. E Kölesden Pálinkafőzde - a zuhanyozóból Kellner Ferenc a szeszfőzőmester Alkalmi öltözék... ? Múltkoriban az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem egy na­gyon bensőséges, más hasonlókra - szerencsére - még csak nem is emlékeztető kitüntetési ünnepsé­gen. Előkelőség bőségesen volt je­len, magyar generális, német alez­redes, honvédtisztek tömege szinte kizárólag csak arany váll-lappal, magas rangú diplomaták, sőt ma­gyar megyés püspök is. Továbbá egy ismert belhoni politikus, akit már hosszú évek óta ismerek, és akivel korábbi munkakörében tege- ződtünk. Természetesen eszembe se jutott változtatni ezen a nálunk el­terjedt megszólításon, nem is kí­vánta. Politikusom, akinek színma­gyar neve van, pompás, elegáns ti- roli ruhába öltözött.- Szép jelmezed van!-mondtam kissé epésen.- Nekem eredetileg német csa­ládnevem volt, - oktatott ki. - Ma­gyarosítottam! Értek a szóból. Történetesen én is magyarosítottam, így nyomban el­tökéltem, hogy mihelyt jugoszláv előkelőségek hívnak meg, felve­szem Mihajlovity őseim régi ruháját. Bocskort húzok, buggyos nadrágot és handzsárt tűzök az övembe... (ORDAS) Kölesden, a téglagyárban most, ezekben a hetekben nem gyárta­nak, nem égetnek téglát, - egyelő­re eldöntetlen a téglagyár sorsa. Állítólag megvásárolja majd valaki. Nem tudni, az újra termelő gyár munkásai hol fognak majd öltöz­ködni, zuhanyozni, hiszen az úgy­nevezett szociális helyiségben már pálinkát főznek. A kölesdi Áfész vá­sárolta meg a kis épületet, még­hozzá azért, mert a községben a Hajnal utca lakói protestáltak az el­len, hogy a főzde a falu, az utca kö­zepén árasztja az átható cefre-, meg pálinkaszagot. Az elhagyott téglagyár Márpedig pálinkafőzőre egy ma­gára valamit is adó községnek szüksége van. így került az áfész kisüzeme a falu szélére, - a Hajnal utca végére. Kellner Ferenc szesz­főzőmester szerint a falusi embe­rek közül sokan szívesen megisz- szák a pálinkát, s az alapanyag otthon, a kertben ehhez „megte­rem”: kár lenne kidobni a gyü­mölcshulladékot, a szőlőcefrét. Pedig nem olcsó mulatság mos­tanság még pálinkát főzetni sem: egy liter pálinkát százhatvan forin­tért főznek ki. Ebből száz forint a szeszadó, a szövetkezetnél csu­pán hatvan forint marad, ebből kell fedezni az üzem költségeit, a javítá­sokat, megvenni a tüzeléshez nél­külözhetetlen akácfát. Valódi kisüsti pálinkát főznek Kölesden, s ez, - mint mondják - sokkal jobb minőségű, mint amit gőzzel „nyomatnak”. Érdemes volt tehát egymillió forintért áttelepíteni a főzdét, ahova nem csak a faluból, hanem a környékbeli települések­ről is szívesen hozzák a falusi em­berek a hullott gyümölcsöt, a sző­lőcefrét. dvm-bj Egyet kap - másfelet fizet Részletre is vásárolhatok nagy értékű tartós fogyasztási cikkeket, tudósít az elegáns reklám és már-már rikkantanák, hogy - „heuré­ka” -, de torkomra forr a hang. A kamat ugyanis ilyen vásárlás ese­tén ötvenszázalékos, így ha részletfizetésre veszek meg egy mosó- főző-takarító-vagyonőrző, valamint televíziós adások vételére is al­kalmas csodakészüléket, az fizetnivalókban annyi, mintha mésfelet vásároltam volna meg. Beleugorhat ilyesmibe egy nagyon-nagyon átlagpolgár, aki akaratán kívül került és kerül egyre inkábba létmini­mum-számítók érdeklődésének homlokterébe? Belátom, balga kérdés, mert annyira kézenfekvő a válasz. Csak nemrég tudhattam meg, hogy évente szociális piacgazdaságunk imitációjának nagyobb dicstelenségére háromezer-nyolcszáz fo­rintot fordíthatok tartós fogyasztási cikkekre. Első ízben akkor jelent meg orcámon egyfajta vigyor - ami a világért sem belső derűből fa­kad és ahogy látom, egyre több embertársam arcára kövesedik -, amikor néhány hónappal ezelőtt arról értesítettek a létminimum­számítók, hogy nyolcévenként vehetek egy télikabátot. Uramatyám, sóhajtottam és sóhajtom most is -, hol vannak már azok a télikabá­tok, más ruházati cikkek, amelyek átalakítva, majd fordítva, rongyu­kig továbbszolgálatra alkalmasak?! Csak az öregek emlékeznek ilyesmire. Klein Andor néhai gyermekruha-kereskedő emlékezeté­hez hasonló is csak a velem azonos korúaknak lehetnek. Szüléink Klein bácsitól öltöztettek bennünket - négy cipő- és ruhanyűvő ha­szontalanokat -, ami azt jelentette, hogy édesanyánk vezényletével évente egy-két alkalommal megjelentünk Klein bácsinál, aki nekünk selyemcukorral szolgált, anyánknak pedig sokkal inkább emberi, mint kereskedői segítséggel mígnem úgy búcsúzhatott, hogy „Le­gyen szerencsénk máskor is!” E bevásárlások alkalmával a mama kifizette a frissen támasztott hitel első részletét, hogy majd havonta lehessen a pepita füzetbe tintaceruzázni a soros részlet rendezését. Fogalmam sincs, mekkora lehetett Klein úrnál a nem készpénzfize­tők által vállalt kamat. Azt tudom, hogy jól menő volt a bolt, pedig a vevőkört döntően a hozzánk hasonló pepitafüzetesek alkották. Klein úr viszont kiváló kereskedő volt, egyben nagyon derék ember. (Ó sem tért haza a Don-kanyarból.) „Egyet kap, másfelet fizet”... Hm... Úgy gondolom, hogy Klein bácsi mikor odaföntrői figyeli a világot, bizonyára sokszor csóválja a fejét látva ezt a mi mostani se-szociális, se-piac valaminket, és sajnálkozva pancseroknak minősíti nemcsak a kormányban helyet foglalókat, hanem a szaktársait, a mai kereskedőket is. Klein úr, no­ha életében igen jámbor ember volt, valószínű rájuk is kiabál olykor. Vajha figyelni kezdenének rá meg a még élő régi kereskedőkre a mai jobbak, s megtennék mindazt, amit egy valódi kereskedő tesz akkor, amikor a kereslet csökkenését a gazdasági válságból fakadó pénztelenség indukálja, gerjeszti! Azt kérdezik mi lesz akkor, ha a múlt tapasztalatait nem kezdik el hasznosítani a mai kereskedők? Eléri őket is az a végzet, ami száz­ezreket elért már és újabb százezreket fenyeget: kénytelenek lesz­nek szakmát váltani.- lászló i. ­Pofosz-közqvű lés Tamásiban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents