Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-11 / 109. szám
10 NÉPÚJSÁG 1991. május 11.' A Mozart-év hangversenyei A Requiem - Szekszárdon Talán az ismert gazdasági gondoknak, talán egy végre megvalósulni látszó kultúráltabb ünneplés-magatartásnak tulajdonítható, hogy Mozart halálának bicentenáriuma évében végre nem kell attól tartanunk, hogy a megemlékezés egész éve alatt „a vízcsapból is” Mo- zart-zene zúdul majd ránk. Igaz, a bécsi klasszicizmus óriásának életművében kevés a magyar vonatkozás, s amint vezető hangversenyrendező intézményünk igazgatóhelyettese tavaly elmondta, mi csupán a magunk szerényebb eszközeivel ünnepelhetjük Mozartot. Elsősorban néhány nagy előadóművészünk nemzetközileg is hitelesnek tartott Mozart-interpretációjával - egy kissé a ritkábban hallott művekre koncentrálva. A Nemzeti Filharmónia a különleges életmű keresztmetszetét kínálja. Az előadók között kiemelkedő szerepe van a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak, melynek immár közel három évtizedes múltja alatt repertoárjában mindig is fontos hely jutott Mozart műveinek. Három februári Mozart-estjük után az év második felében az ő közreműködésükkel szólalnak majd meg a fővárosban egyebek közt azok a versenyművek, melyeknek előadói világhírű magyar szólisták lesznek: Schiff András, Franki Péter, Pauk György. A neves kamaraegyüttessel s a hozzájuk csatlakozó szólistákkal és kórussal hallhatjuk majd Mozart hattyúdalát, a Ftequiemet is szeptemberben, amelynek karmestere a nagyhírű stuttgarti kutató és dirigens, Helmut Rilling lesz. Ő vezényli egyébként a ritkán hallható Idomeneo című opera hangversenyszerű előadását is novemberben. A zeneszerző vonósnégyeseiből a Bartók Vonósnégyes Mozart-soro- zatán hangzik el jónéhány, ugyancsak Franki Péter közreműködésével, októberben a Zeneakadémián. Van okunk hinni, hogy ezeknek és a fel nem sorolt koncerteknek egy része hallható lesz több vidéki hangversenyteremben is, mindamellett, hogy az önálló zenei rendezvényekkel büszkélkedhető városok maguk is rendeznek egy-egy kiemelkedő megemlékező koncertet. Ezek között az egyik legrangosabb esemény bizonyosan a Requiem előadása lesz,éppen a zeneköltő halála napján, december 5-én Pécsett a Pécsi Szimfonikus Zenekar s a Nevelők Háza Kórusa előadásában, Ella István vezényletével. Ugyanitt októberben és decemberben még két Mo- zart-estre kerül sor, melyeken egyebek közt a két utolsó nagy szimfónia, a népszerű g-moll és C-dúr, Jupiter-szimfónia szerepel a műsoron. Mozart-esteket rendeznek Székesfehérvárott is, ahol novemberben a székes- egyházban az Alba Regia Szimfonikus zenekar játszik, s a nagy c-moll misét szólaltatja meg. A Requiem a pécsi művészek előadásában megszólal majd Szekszárdon is. Mozart zenéjének szenteli nyári koncert-programjainak egy részét az idén a Vácrátóti botanikus kert is, ahol az Állami Hangversenyzenekar és a Failoni Kamarazenekar ad koncerteket. A Liszt Ferenc kamarazene- kar játszik várhatóan a debreceni Mozart-estéken is, s a tervek szerint még jónéhány koncertteremben szerte az országban. Nem kizárt,hogy hallható lesz a fővároson kívül a Pesti Vigadó tavaszi Mozart-koncertso- rozatának egyik-másik hangversenye is, melyeken a Conten- tus Hungarikus Kamarazene- kart hallhatjuk Jandó Jenő és Várjon Dénes zongoraművészek közreműködésével. A részben még csak most alakuló-formálódó koncert-tervek azt mutatják: a hangversenyrendező intézmények mértékkel, de a hazánkban is élő, létező Mozart-hagyományok szellemében gondoltak a rövid életű, de az európai zeneművészetben meghatározó erejű alkotó emlékének felfrissítésére a Mozart-év keretében. Szomory György Deák Mór: A TOLVAJ Világított a hó, nem húzták be a függönyt.- Fölkapcsoljam a lámpát? - nyújtózkodott a kicsi.- Mondta valaki? - förmedt rá Kiss János. A félhomály kijött a sarokból, leült a konyha közepén, nézte őket. Néha még barátságos volt, családias, de már egyre ritkábban.- Kérek még - mondta a kicsi. Tányérján egyetlen morzsa sem maradt.- Nincs több - Kiss Jánosné magához ölelte, fejét mellei közé rejtette, bárcsak még mindig szoptathatnám, elbújtatta, el az éhség, el az apja haragja elől, el a minden esti két zsíros kenyér elől, ami minden este kevés.- Neked semmi sem elég? - Kiss János felemelkedett, aztán leült, zavarodottan, szégyenkezve, mint akit rajtakaptak. Mint aki rajtakapta magát. - Gyere ide hozzám is - mondta.- Nem - a kicsi kikémlelt Kiss Jánosné karjai közül. - Nem.- Majd én odamegyek - ajánlkozott a nagylány. Kiss János végighúzta kezét az arcán. Bőre sercegett.- Szúrsz - mondta a lánya, nevettek mindketten. Kiss Jánosné nézte őket, a kicsi fészkelődött, s hirtelen nagyokat kellett nyelnie, kettő nagyot és mélyet, így nyeli az ember a keserűségét, ne tudja senki, ne lássa senki. Kiss János tudta, Kiss János látta, de inkább elfordult,ha már segíteni nem lehetett.- Mi volt az iskolában? - kérdezte a nagylányt. A gyerek szeme elsötétedett, fel kellett kapcsolni a villanyt.- Megint csúfoltak a ruhám miatt - mondta. Hangja elcsuklott. Kiss János összeszorította a száját. Kiss Jánosné látta, de inkább elfordult, ha már segíteni nem tudott.- Ki? - kérdezte Kiss János. Keze beletúrt a gyerek hajába, összeborzolta, simogatta. Mint a szél, gondolta Kiss Jánosné, olyan finomak ezek a nagy,vastag ujjak, mint a szél, amit úgy szerettem lánykoromban.- A Tatai Dóri meg a Takács Pityu - a gyerek már pityergett. - Mikor veszünk nekem új ruhát?- Bemenjek szólni? - ringatta Kiss János térdén a lányát. - Akarod?- Nem, azt nem - ijedt meg a gyerek. - Azt nem szabad, Apu. Nézték egymást, két egyforma szempár, az egyik valamin még innen, a másik valamin már túl.- Na, gyerünk lefeküdni - szólt rájuk Kiss Jánosné.- Ma nem fürdünk? - kérdezte a kicsi.- Tegnap fürödtünk - magyarázta a nagylány. - Holnap fogunk megint.- Kell a villany? - szólt vissza Kiss Jánosné a konyhaajtóból. - Nem, kapcsold le nyugodtan - felelte Kiss János. Világított a hó, hideg volt, reggelre még hidegebb lesz, ha kialszik a tűz, Kiss János összerázkódott, brrr, mintha a félho- mány mordult volna föl, szerette volna ököllel verni az asztalt, vagy a fejét, vagy valamit, bármit, föl kellett állnia, lépnie kellett, beleütközött a feleségébe, istenem, istenem, istenem, ahogy ölelgette, nem lehetett tudni, védi-e vagy védelmet kér tőle.- Nézd csak - súgta Kiss Jánosné fülébe, a sötétben kitapogatta a táskáját, kivett belőle valamit, s az asszony kezébe tette.- Tudod, mi ez? - kapcsolta föl a villanyt. Kiss Jánosné nézte a szerszámot, BOSCH, hirdették rajta a betűk, új volt, vadonatúj:- Nem - válaszolta.- Ez egy sarokcsiszoló - mondta Kiss János. - Vagy flex, ha úgy jobban tetszik. Az üzletben tizenkétezer forint. Én odaadom nyolcért. Kiss Jánosné ránézett, nem szólt, óvatosan letette az asztalra a szerszámot, aztán hátat fordított neki. Várnia kellett kicsit, utána összeszedte a tányérokat, s a hideg vízben lelötykölte őket. Az asztal felől előbb szipogás, aztán nyüszítés hallatszott, mintha a félhomályba belerúgtak volna. Kiss Jánosné nem fordult meg, mosogatott tovább. Csak akkor hagyta abba, amikor felismerte azt a hangot, amit életében egyszer hallott. Kiss János édesapjának a temetésén. Akkor aztán átölelte, és magához szorította Kiss János fejét, mint előbb a kicsiét, és így maradtak, sokáig, nagyon sokáig, istenem, istenem, istenem. írás közben (Tengervíz) A fiaskóban zavaros folyadék, piszkos lé, tisztátalan kotyvalék, boszorkányszombaton, a Brocken hegyén kígyót, békát, undok férgeket főznek ilyenben. Ha kihúznánk a dugót, talán füst csapna ki belőle, nyomában gomolyogva lépne elő a szellem, hogy hálálkodva megkérdezze, mivel szolgálhatja meg visszakapott szabadságát. Gyanakodva nézem, az is megfordul a fejemben, hogy a végén nem jut eszembe semmi, s nem tudok mit kérni a jóságos szellemtől. A háziasszony azonban eloszlatja kételyemet, s csak ennyit mond: tengervíz. Ő maga merítette meg a bütyköst - pontosan huszonkilenc évvel ezelőtt - 1962 nyarán Sopotnál a Balti-tengerben. Szorongva nézem a koszos löttyöt, a háziasszony azonban oly természetesen mondja, mint aki a múlt mélységeiből lép ki, a túlélő biztonságával: Emlék. A részletek meghatóan egyszerűek. Nász- úton voltak a lengyel tengerparton, akkor látták először a tengert, ma is áhítattal emlegetik. Milyen volt a tenger? Nagy, mondja titokzatosan Éva, a háziasszony, de a koszos víz, ami egy butykosban azóta is ott van a könyvespolc szélén, ezt nem is sejteti. A kagyló emlékszik a tengerre, sejtelmesen zúg, mint a szél, mindig ugyanazt mondja, nem unja meg soha. Ez a palack, ami eredetileg pálinkásüveg volt, nem titkot őriz, csak fél liter pos- hadt vizet, ami valaha tenger volt, együtt élt a végtelennel, de erről már fogalma sincs. A Föld felszínének csaknem háromnegyed részét víz borítja, ez a fél liter is ebből való, de már csak bizonytalanul sejteti a rokonságot. Nem is való semmire, hal nem élne meg benne, meginni sem lehet. Színét elvesztette, valamikor az északi tengerek acélos hidegségét tükrözte, didergő sirályok köröztek felette, talán a bolygó hollandit is látta, aki ezen az útvonalon hajózott a viharos norvég fjordok felé, hogy megtalálja s rögtön el is veszítse a szerelmes Sentát. Ami maradt, a múlandóság és a romlás fájdalmas ténye, fél liter tenger, megalázva, piszkosan és poshadtan. , Ennyit érne a múlt és az emlék? Nem, nem. Éva asszony hevesen tiltakozik, ez jelkép csupán, a valóság más volt, Ígéret volt és boldog- éág, szerelem és remény. Már az út is, ujjong Éva, repülővel a felhők felett, úgy éreztem, mintha Isten közelebb lett volna hozzánk. És egyszer csak megpillantottuk a tengert! A szikrázó napsütésben sejtelmesen ragyogott, titokzatosan, nem hasonlított semmihez, annyi volt, amennyit a neve mond, tenger. Éva átszellemülten áll a múlt szivárványíve alatt, de Pali tompítja lelkesedését.- Szép látvány volt, a többivel viszont nem lehet dicsekedni. Motelben laktunk, igaz, a tengerparton, de silány faházakban, elég gyatra körülmények között. Becsorgott az eső, ebédre céklalevest adtak és mindig fújt a szél.- Kis hajó vitt Gdanskba, - mereng Éva - Olimpia volt a neve, s jártunk egy szigeten is, vagy félszigeten, mérnem is tudom.- És volt ott egy templom, emlékszel? - kérdezi Pali. - Az orgonáját barokk szobrok díszítik, s amikor megszólaltatják, ezek mozognak, az angyalok trombitát fújnak, dobolnak vagy a szárnyukat lebegtetik, a szentek pedig bókolnak az Úr előtt. De a múlt ködéből csak bizonytalan részletek villannak fel, elmosódottan, az idő sok mindent szeszélyesen kiselejtezett. Ez a tengerparti tíz nap álombéli utazás volt, s amikor visszaindultak, a repülőgép félkört írt le a tenger felett, mert a búcsú is épp oly ünnepélyes volt, mint a megérkezés, de ezzel le is zárult életünk egy szakasza.- Szép volt, - mondja Pali, s ettől kezdve minden múlt időben történik, tengert pedig azóta se láttak. Nem volt lakásuk, házépítésbe kezdtek, kölcsönnel, rengeteg munkával, aztán jöttek a gyerekek, - nem folytatom. A valóság minden álmot befalt, már a tenger távoli zúgását is csak néha hallották, ilyenkor a fülledt nyári meleget enyhítette, de mindig más volt a gondjuk. Az is nagy esemény volt, hogy Kispali egyszer elmehetett Zánkára, Julika is volt táborban, az iskolával jártak Sopronban meg a Dunakanyarban. A ház elkészült, Julika már dolgozik, Kispali pedig elvégezte az egyetemet.- Ennyi, - mondja Nagypali - egy élet munkája. Ha számot vetünk mindennel, az eredmény végtére szegényes. Még van néhány évem a nyugdíjig, ha ugyan meghagynak addig a helyemen.- Azt azért elmondhatjuk, hogy láttuk a tengert.-Éva fáradt szemében fény csillan, hunyó csillag az alkonyodó égbolton. Ami maradt, fél liter tengervíz. Zavaros, pos- hadt, Éva már többször ki akarta önteni, de sajnálta, valamit mégis csak őriz a múltból, a tengerből, az őselemből. „És lön este és lön reggel, ötödik nap." Ekkor népesítette be a vizeket s megáldván „látá Isten, hogy jó". Az emberre ezután került sor, a hatodik napon, „és látá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, imé igen jó ”. A föld porából teremtette az embert vagy a tengerből emelte ki? A tudomány az utóbbira gyanakszik, de végtére mindegy, történelmünk mögött az örök tenger zúg, melyből fél liter itt van ebben az üvegben. Sok mindenre gondolhatunk. Emlékeink meg- romlanak, a jobbik esetben velünk öregszenek. De mégis megőriznek valamit, mint ez a fél liter tengen/íz. Zavaros, poshadt, el sem tudjuk képzelni, hogy egyszer szép nők testén folyt végig, hátán büszke hajókat hordott, kincses gályákat. De ebben a szomorúságban is a múlt része, egy üvegnyi az őselemből, kezdetünk titkából. Csányi László A Szépművészeti Múzeum legszebb grafikái Leonardótól Chagallig anyagban, noha abban is van Tiepolo-, Maul- bertsch- és Watteau-rajz. Ám a 19. századi kollekció ismét a legnagyobbak - Delacroix, Daumier, Manet, Renoir, Rodin, Cézanne, Tou- lose-Lautrec, Picasso, Chagall - rajzait sorakoztatja. E remekmívű rajzok között vannak önálló alkotások és tanulmányok, freskók, festmények vázlatai is. Nemcsak Rembrandt grafikáiból A Szépművészeti Múzeum gyűjteményét belülről ismerő egyik műtörténész sporthasonlattal élve úgy minősítette a kollekciót, hogy az Európában ha nem is arany-, de mindenképpen ezüstérmes. Különösen az a százezer darabos grafikai gyűjtemény, amelyet még az Es- terházy-gyűjtemény alapozott meg, s amelyet olyan mecénások gyarapítottak, mint Delhaes vagy Majovszky. Hat évvel ezelőtt Amerikában - New Yorkban, Chicagóban és Los Angelesben - mutatták be a Szépművészeti Múzeum grafikai tárának legszebb rajzait. Most e válogatás Leonardótól Chagallig címmel itthon is látható a nyár közepéig, július 14-ig. A rajzgyűjtemény legfontosabb, legjellemzőbb és legszebb lapjait bemutató tárlatot itthon, legutóbb 22 évvel ezelőtt, egy budapesti nemzetközi művészettörténeti kongresszus alkalmiból nyitottak. (Azt megelőzően pedig 1956-ban). A kilencvenkét művész 106 alkotása időben a 16. századtól a 20. századig terjed. És olyan neveket vonultat fel a 16-17. századól, mint a német Dürer, Cranach, Altdorfer, az itáliai Leonardo, Raffaello, Correggio, Veronese, a németalföldi Jan Brueghel, a holland Rembrandt, a francia Poussin, Claude Lor- rain. Ilyen csúcsteljesítmények nincsenek a .18. századi művészi kvalitása miatt, hanem Leonardo életművének egyik be nem fejezett és elpusztult alkotására utalandó is felbecsülhetetlen értékűek azok a fejtanulmányok, amelyek az Ang- hiari csatát ábrázoló freskóhoz készültek. Rembrand Holland parasztháza pedig azért különlegesség, mert abból a korszakból való (1636 körül), amikor a művész még alig fordult a tájábrázolás felé. Watteau tanulmánylapján két festményének egy-egy alakja szerepel, csodálatos művészi elrendezésben, pedig véletlenszerűen került egymás mellé a két nőalak. Raffaello Marsot ábrázoló rajza az egyetlen szoborterv a művész életművében. Delacroix kisméretű vízfestménye, a Villámlástól megrettent ló a budapesti rajzgyűjtemény legkiemelkedőbb műveinek egyike. A főművek mellé a műtörténet számára különösen értékes jó néhány ritkaság, specialitás is társul. És kiállítottak olyan műveket is, amelyeket az újabb kutatások emeltek ki az ismeretlenség vagy más mester munkássága köréből (Kádár) Helmuth Rilling, a Requiem karmestere
