Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-08 / 106. szám

Rettegett Iván, Nagy Péter és Sztálin Az erőszakos utolérési törekvések kudarca Oroszországban Oroszország magába zárkózása, idegenfóbiája (idegengyűlölete), majd időnként ezen elzárkózás meg­szüntetésének kényszere, erősza­kos keresztülvitelének megkísérlése végighúzódik a XVI. századtól, Rette­gett Ivántól kezdve napjainkig. A le­maradás a Nyugat mögött, majd en­nek a ténynek a keserű felismerése arra ösztönözte a felvilágosultabb uralkodókat, hogy szem beszállja­nak saját népükkel, egyházukkal és véres erőszakkal próbálják meg or­szágukat rávezetni a Kánaán felé ve­zető modernizációs útra. (Folytatás a 2. oldalon.) Kormányrendelet az aszálykár mérséklésére Ki kaphat támogatást? A kormány május 2-i ülésén rendeletet hozott a mezőgaz­dasági üzemek, vállalkozók ta­valyi aszálykárának mérséklé­sére. A rendelet részletes szövegét a Magyar Közlöny legközelebb megjelenő számában hozzák nyilvánosságra. Mivel a téma sokakat érint, a támogatás vi­szont nem minden gazdálkodót illet meg azok közül, akiket az elmúlt évben aszálykár sújtott, a Földművelésügyi Miniszté­riumban érdeklődtünk: kik és milyen összegű támogatásra tarthatnak igényt? (Folytatás a 3. oldalon.) Kisvállalkozók oldala (5. oldal.) Sajtótájékoztató az egyetemi és főiskolai felvételi jelentkezésekről Napirenden az önkormányzatok tulajdonviszonyai A második világháború befe­jezésének közelgő évfordulója alkalmából rövid megemlékező beszédet tartott Antall József miniszterelnök az Országgyű­lés keddi plenáris ülésének kezdetén. A kormányfő hang­súlyozta: ez a nap alkalmat kí­nálhat a magyar parlament számára, hogy kifejezésre jut­tassa: örökre szakított mind a szélsőjobboldali, mind a szél­sőbaloldali eszmékkel. Egy másik évfordulóra - az új parlament egy esztendővel ezelőtti megalakulására - em­lékezett az elnöklő Szabad György. A törvényhozás egy év leforgása alatt végzett munká­ját értékelve rámutatott: a kép­viselő-testület ezen időszak­ban több mint 90 törvényt alko­tott illetve módosított, s mintegy 80 országgyűlési határozatot hozott. A hosszúra nyúlt ügyrendi vi­ta után az Országgyűlés az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányza­tok tulajdonába adásáról szóló törvényjavaslat általános vitá­jával folytatta munkáját. Boross Péter belügyminiszter expozé­jában hangsúlyozta, hogy a most tárgyalandó törvényja­vaslat nem az első lépés az ön- kormányzatok tulajdoni viszo­nyainak rendezésében. (Folytatás a 2. oldalon.) Örményországi harcok A szovjet hadsereg egységei kedd reggel tűz alá vettek négy ör­mény falut. Örményország moszk­vai képviselete úgy tájékoztatta az MTI moszkvai irodáját, hogy a tá­madásokba helikopterek és harc­kocsik is bekapcsolódtak. A katonák előbb ultimátumot in­téztek a lakossághoz: vagy leadják a fegyvereket, vagy eltüntetik a föld színéről a falvakat. Az örmény képviselet szóvivője közölte, hogy a hétfőn lerombolt Voszkepar faluban tizenhárom ember vesztette életét a település ellen intézett katonai támadásban. Közlése szerint a halottak többsé­ge rendőr. A támadók állítólag negyven rendőrt túszul is ejtettek és elhurcoltak. Eközben a szovjet parlament el­vetette az örmény Legfelsőbb Ta­nácsnak azt az indítványát, hogy az örmény-azerbajdzsán konfliktus újbóli kiéleződése miatt hívják ösz- sze a szovjet Népképviselők Kong­resszusát. A szovjet törvényhozás ugyanakkor úgy döntött, hogy hi­vatalos vizsgálócsoportot küld ki Örményországba és Azer­bajdzsánba a jereváni, illetve a ba- kui állítások ellenőrzésére. Az elutasító döntést tartalmazó határozat úgy fogalmaz, hogy a Népképviselők Kongresszusa és a szovjet parlament már eddig is több ízben foglalkozott az örmé- ny-azeri háborúskodással. Hatá­rozatok is születtek ez ügyben, ám azok csak papíron maradtak. Elfoglak a cserbenhagyó, ittas gázolót Jogosítványa.nem volt, mert bevonták ittas vezetés miatt Május 6-án, a késő esti órák­ban - 22 óra 35 perckor - Nagymányokon, a Kun Béla és az Arany János utca kereszte­ződésében egy ismeretlen tet­tes elütötte ZUK kistehergép- kocsijával a vele szemben se­gédmotor-kerékpárral közle­kedő Illés Pál Kismányok, Tán­csics u. 19. szám alatti lakost. Illés Pált a mentők súlyos, nem életveszélyes sérülések­kel szállították kórházba, az is­meretlen tettes pedig megállás nélkül továbbhajtott, cserben­hagyva a sérültet. A baleset tanúinak segítsé­gével a Szekszárdi Rendőrka­pitányság szakemberei né­hány óra alatt nyomára buk­kantak Kovács Antal, Kismá­nyok, Petőfi u. 10. szám alatti la­kosnak, aki a Zük-ot vezette. Kovács Antalt az „késztette” a helyszín elhagyására, hogy az általa vezetett gépjármű még nem volt a nevére Íratva, ittas ál­lapotban vezetett, valamint ve­zetői engedélye sem volt. Azt ugyanis néhány nappal koráb­ban a bonyhádi kapitányság vonta be - ittas vezetésért. Gergelics Előkészületek a kötelező szerződéses biztosításra Várhatóan 5-6 biztosítóintézet foglalkozik majd a kötelező szerző­déses gépjármű-biztosítások megkötésével - értesült az MTI a Magyar Biztosítók Szövetségénél. A szerződések megkötése vár­hatóan csak a hónap végén kezdő­dik meg, de a szövetség reményei szerint a több mint 2 millió szerző­dést június végéig meg lehet majd kötni. A biztosítók a sorban állás el­kerülése érdekében a legkülönfé­lébb módon kívánják a gépjármű­tulajdonosokat megkeresni. így például postások, alkalmi ügynö­kök, egyetemisták viszik majd ház­hoz a szerződésajánlatokat. A járműtulajdonosoknak ne­gyedévi összeget kell előre befizet­ni, mert a havonkénti díjfizetés je­lentősen megnövelné az admi­nisztrációs költségeket Lehetőség lesz ugyanakkor átutalási betét­számláról is fizetni a kötelező bizto­sítást. A befizetést igazoló betétlapot - amelyet július 1 -jétől a forgalmi en­gedélyben kell tartani - vala­mennyi biztosító önállóan, cégne­vét feltüntetve készíti el. Dombóvár és környéke Alsóhetényben, Dalmandon, Ka- posszekcsőn és természetesen Dombóváron jártunk az elmúlt hé­ten. Hogy mi történt ezeken a tele­püléseken, arról szokás szerint la­punk 4. oldalán olvashatnak. * A Dombóvártól pár kilométerre lévő kis települést röviden úgy is jellemezhetnénk: tiszta utcák, ren­des porták. Gondosan rendbe ra­kott udvarok, virággal borított elő­kellek mutatják, Alsóhetényben dolgos emberek élnek. A hetényiek egy része a termelő­szövetkezetben talál foglalatossá­got, a fiatalok Dombóvárra járnak dolgozni.- A megélhetés igen nehéz, de aki a két keze erejével keresi a ke­nyerét, az megél. Aki akar, most is létesül - hallottuk Lelkes Jánosné- tól. Eddig sok foghíjas telek volt Al­sóhetényben, most egyre többen állnak neki ezek beépítésének. De akadnak olyan családok is, akik a közeli településekről költöznek ki ide, a csend, a nyugalom és a szépség birodalmába.- pusztai téri ­Szép házak, rendezett porták Aki akar, Alsóhetényben is érvényesül Idilli környezet fotó: kispál Mária Rendőrőrs Simontornyán Véglegesen eldőlt, hogy Simon­tornyán rendőrőrsöt hoznak létre. A nagyközség önkormányzatának képviselő-testülete ma délután 3 órakor kezdődő ülésén határoz azon feltételekről, amelyeket eh­hez a településnek kell biztosítani. A képviselő-testületi ülést megelő­zően - 14 órakor - dr. Berta Attila megyei rendőrfőkapitány ad tájé­koztatót az érintett községek pol­gármesterei számára a rendőrőrs felállításának indokairól, majdani feladatairól. Ugyancsak a mai napon kerül sor a 61-es úti balesetveszélyes csomópont bejárására. Várhatóan ezt követően szerelnek fel veszélyt jelző villogó sárga lámpát, építenek ki járdaszigeteket és szélesítik há­romsávosra az utat a keresztező­désben. Az ellenőrzés tapasztalatai Tolnanémediben készülnek a következő önkormányzati képvise­lő-testületi ülésre, amit május 9-én este 6 órakor tartanak. Megbeszé­lik az ÁMK-nál végzett ellenőrzés tapasztalatait, mellette természete­sen minden egyéb aktuális téma is „terítékre” kerül. A község­gazdálkodás és közművelődés Szálkán A szálkai képviselő-testület leg­utóbbi ülésén a községgazdálko­dás keretében megvitatta az utak, hidak, a környezetvédelem és köz- tisztaság helyzetét és feladatait, valamint a községrendezési tervet. Az utóbbi kapcsán a testület úgy foglalt állást, hogy azt felül kell vizs­gálni. Ugyanakkor jóváhagyták 30 házhely kialakítását. Megállapítot­ták, hogy a környezetvédelem és a köztisztaság javítása érdekében a Vöröskereszt helyi szervezetével együttműködve a korábbinál haté­konyabb munkára van szükség. Ezt követően megvitatták a köz- művelődés helyzetét. A testület szükségesnek tartja a kultúrház és a könyvtár egy épületben való el­helyezését, a fiatalok szerény, de kulturált szórakozási lehetőségei­nek megteremtését egy videoklub létesítésével. Ennek érdekében fontos feladat a kultúrház épületé­nek célszerű bővítése. Az egyéb napirend keretében meghallgatták a polgármester tájé­koztatóját folyamatban levő ügyek­ről. Elhatározták, hogy részt vesz­nek, illetve támogatják a vállalko­zásfejlesztési alapítvány szekszár­di működését, továbbá a „Szálkán a művészetért” alapítványt is. A Szálkán dolgozó művészek alkotá­saiból állandó kiállítást terveznek. A felsőfokú tanintézmények nappali tagozataira idén összesen 52 ezer 503 magyar állampolgár­ságú fiatal jelentkezett - erről tájé­koztatta a sajtó munkatársait ked­den a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban a tárca fömunka- társa, Bakos Károly - miután lezá­rult az egyetemek és a főiskolák je­lentkezési határideje. A témával kapcsolatban el­mondta, hogy ebben a tanévben mintegy háromezerrel több jelent­kezőt vesznek fel az egyetemek és a főiskolák mint tavaly. (Folytatás a 2. oldalon.) A nők jogai Kelet-Európábán (2. oldal.)

Next

/
Thumbnails
Contents