Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-04 / 103. szám

2 NÉPÚJSÁG 1991. május 4. A faluban még megtalálható a szülőháza Mindszenty Józsefet 1956-ban a fogságból a rétsági páncélos ezred katonái szabadították ki. Bal szélen Pálinkás őrnagy, egykori Pallavicini őrgróf. A budapesti USA-nagykövetséget elhagyva Bécsben (1971) A csehimindszenti templom, ahol Mindszenty Józsefet keresztelték Szegeden a Dóm előtti körmeneten. A kép valószínű keletkezése 1946. 1949 februárjában a bíróság előtt 1973. július 13-án Heenan bíborossal, westminsteri érsekkel (j) beszél­get a Westminsteri székesegyházban, röviddel azután, hogy misét ce­lebrált a katedrálisban A bíboros életéből A Wallenberg-ügy (4.) Hruscsov dührohamot kapott ÉPPEN EZ IDŐ TÁJT TALÁLKOZ­TAM régi ismerősömmel, Leon Uris íróval. Beavattam a Wallenberg-ügy- be, és hozzátettem: ha könyvet írna róla, sokat segíthetne nekünk. - Olyan emberből, mint Raoul Wallen­berg - mondtam neki -, talán ha egy születik egy évszázadban. Leon Uris figyelmesen végighall­gatott, majd arra hivatkozott, hogy voltaképpen Maszadáról szándéko­zik könyvet írni.- Maszada már kétezer éve vár - feleltem. - Wallenbergnek nincs eny- nyi ideje. Megegyeztünk, hogy kapcsolatba lépek a Wallenberg családdal, és eléjük tárom a tervet. Wallenberg édesanyját fellelkesítette az ötlet, amely azonban sajnos csak ötlet maradt. Wallenberg története azonban ennek híján is egyre ismertebbé vált. Egy napon például felhívott telefo­non Jules Huf barátom, a holland Te­legraph bécsi tudósítója. - Simon - mondta -, jelentkezett nálam egy orosz, aki tud valamit Wallenbergről. Jurij Belovnak hívják. Most mindjárt elviszem hozzád. Jurij Belov elmesélte, hogy 1963- ban ő is a számos szovjet tábor vala­melyikében raboskodott Egy napon egy társával együtt a börtönkórház­ba vezényelték, takarításra. Ez a má­sik fogoly magyar volt és ki akarta deríteni, nincs-e honfitársa a kórház­ban lévő foglyok között. Sikerült is ilyet találnia, és a két magyar gyor­san beszámolt egymásnak a legér­dekesebb hírekről. Az, amelyik már régebben időzött a kórházban, el­mesélte, hogy egy svéd fogoly éh­ségsztrájkot kezdett, mire sürgősen áthelyezték a pszichiátriai klinikára. A svéd fontos ember; a háború ide­jén valamilyen jelentős posztot töltött be Budapesten. Szándékosan nem vettem fel jegyzőkönyvet a vallomásról, mert nem akartam, hogy bárkiben is olyan érzés támadjon, mintha Belov ráve­zető kérdéseket kapott volna tőlem. Inkább rögtön a svéd nagykövetség­re hajtottunk, és az orosz ott tett hiva­talos tanúvallomást. Hatalmába kerí­tett a meggyőződés: most végre jó nyomon vagyok. Addig legföljebb csak Eichmann felkutatásával fog­lalkoztam olyan szenvedélyesen, mint ahogyan most a Wallenberg- ügyre vetettem magam. Nem volt olyan jelentéktelen részlet vagy olyan rég elhangzott vallomás, hogy még egyszer ne ellenőriztem volna. Elolvastam például a beszámolókat Hruscsov 1956-os stockholmi sajtó- konferenciájáról, amelyen a szovjet vezetőt először rohanták meg Wal- lenbergre vonatkozó kérdésekkel. A Kreml ura szokása szerint először dührohamot kapott, utána azonban lehiggadt és a következő salamoni választ adta: „Nálunk ezrével tűntek el az emberek - ennyi idő után már nem lehet tisztázni az ügyet.” Nem sokkal ezután, 1957 február­jában mégiscsak sor kerülhetett a tisztázásra. Gromiko külügyminisz­ter átadott a svéd nagykövetségnek egy jelentést, amely Wallenberg ha­láláról tanúskodott. Gromiko a Ljub- janka börtön főorvosának, bizonyos Szmolcovnak a feljegyzésére hivat­kozott (Szmolcov azonban már nem volt az élők sorában), amelyet az Abakumovnak (Berija KGB-főnök 1953-ban vele együtt kivégzett he­lyettesének) küldött. A feljegyzésben az orvos azt közölte, hogy bizonyos Valenberg (egy l-lel és keresztnév nélkül) 1947. július 17-én szívbénu­lásban elhunyt, s hozzátette, hogy a holttestét elégették. Ezután megtudakoltam a Ljubjan- ka néhány egykori foglyától, valóban el szokták-e ott égetni a holttesteket. A legtöbben nem tudtak erre mit fe­lelni, de Alekszander Ginzburg (Szolzsenyicin barátja) tájékozott volt a helyi viszonyok felöl, és határo­zottan kijelentette: kizárt dolog, hogy 1947-ben a Ljubjankában a halotta­kat elhamvasztották volna. Forrásait ugyan nem nevezheti meg, de szava­hihető emberektől tudja, hogy a Ljubjankában elhunyt foglyokat egy­től egyig tömegsírba kaparták el. A FELVILÁGOSÍTÁST ISMÉT TO­VÁBBÍTOTTAM a svéd belügymi­nisztériumnak, és ez alkalommal is felhívtam figyelmüket: most már szá­mos tanú vallja, hogy az úgynevezett haláleset után még látták Wallen ber­get. Ám tájékoztatásom ezúttal is le­pergett a svéd hatóságokról, a szov­jetek pedig rá sem hederítettek. Ha­tározottan éreztem: nyomást kell gyakorolni rájuk. Erre legjobb meg­oldásként az kínálkozott, hogy minél több országban, s elsősorban az Egyesült Államokban Wallenberg- bizottságok alakulnak. Akárhol tar­tottam előadást, egyetemen vagy va­lamilyen zsidó közösségben, a Wal- lenberg-ügyre mindig kitértem. Ha­marosan jelentkezett is nálam szá­mos olyan zsidó, aki Wallenbergnek köszönhette az életét Most végre le- róhatták hálájukat: megalapították a helyi Wallenberg-bizottságokat, mi­nél több politikus, szenátor és kong­resszusi képviselő bevonásával. Hi­szen Wallenberg hőstettei közvetle­nül összefüggtek egy amerikai ak­cióval. 1944-ben, miután azsidók tö­meges kiirtása nagy vonalakban is­meretessé vált Roosevelt elnök uta­sította a War Refugee Boardot, hogy kövessen el mindent legalább a ma­gyar zsidók megsegítésére, lévén hogy őket csak ekkor kezdte fenye­getni a „végső megoldás”. Amerika azonban hadiállapotban volt Ma­gyarországgal, s ezért egy semleges országbéli személyiséget kellett köz­beiktatni. Az USA svédországi nagy­követe, Hershel Johnson ekkor sze­mélyes ismerőséhez, az ifjú Raoul Wallenberghez fordult és megkér­dezte, hajlandó lenne-e vállalkozni erre a veszélyes feladatra. Wallen­berg igent mondott. Tetteivel egyéb­iránt Roosevelt elnökre is dicsőséget hozott. Az általa megmentett zsidók között volt Thomas Lantos, ekkor már Kalifornia kongresszusi képvi­selője és felesége, Annette is - most mindketten csatlakoztak a kaliforniai Wallenberg-bizottsághoz. A New York-i Wallenberg-bizottság vezető­je a svéd Lena Kaplan asszony lett: ehhez a bizottsághoz Moyniban sze­nátor felesége is csatlakozott. Azt terveztem, hogy nemzetközi bizott­ságot alapítok a Raoul Wallenberg körüli igazság kiderítésére, minél több illusztris személyiség részvéte­lével, hátha ezáltal mégiscsak sikerül hatni a szovjet vezetőkre. Wallen­berg édesanyja, akivel állandóan kapcsolatban voltam, három nem­zetközi tekintélyű svéd személyisé­get javasolt e célra: Hannes Allgren Nobel-díjas tudóst, Tage Erlander miniszterelnököt, és a Wallenberg- kutatásokat elindító Nana Schwarz professzor asszonyt. A Hitler elleni merénylet harmin­cadik évfordulója alkalmából az El­lenállók Szövetsége (ennek a szer­vezetnek én vagyok az alelnöke) el­határozta: javasolni fogja a norvég parlamentnek, hogy jelölje Nobel- díjra Raoul Wallenberget. Albert Guerisse, az Internacionálé elnöke megszerezte a tervhez a Nobel-dijas René Cassin támogatását. De Oslo ragaszkodott ahhoz, hogy előzőleg egyértelműen tudjuk bizonyítani: Raoul Wallenberg még életben van. Másfelől nyilvánvaló volt: ha hama­rosan nem történik valami, akkor Wallenberget már aligha találjuk életben. SIMON WIESENTHAL (Következik: Szovjet hallgatás, svéd közöny.) Az Egyesült Államok meg akarta vásárolni Az Egyesült Államok 1946-ban felajánlotta Dániának hogy megvá­sárolja Grönlandot, vagy átengedi Alaszka egy kőolajban gazdag ré­szét stratégiai fontosságú grönlandi területekért cserébe - derül ki az amerikai nemzeti archívumból szár­mazó dokumentumokból. Az iratokból kitűnik, hogy a vá­sárlási ajánlatot 1946. december 16- án tette hivatalosan New Yorkban James Byrnes akkori amerikai kül­ügyminiszterdán kollégájának, Gus­tav Rasmussennek. - A javaslat „sokkolta” a dán külügyminisztert ­jegyezte fel egyebek között James Byrnes a történtekkel kapcsolatban. Az archívumból kikerült dokumentu­mok nem említik meg, vajon volt-e hi­vatalos dán válasz az amerikai felve­tésre. Mindazonáltal az Egyesült Álla­mok az ajánlat után öt évvel mégis légitámaszpontokat létesíthetett az óriási szigeten, miután 1951 -ben vé­delmi szerződést kötött Dániával. Grönland két évszázadig dán gyarmat volt. 1951 -ben a Dán Király­ság szerves része lett, 1979-től auto­nómiát élvez. Örmény-azerbajdzsán viszály Az azerbajdzsán televízió csütör­tökön este bejelentette, hogy Baku­ban bizottságot állítottak fel a Geta- senben és Martunasenben élő ör­mények kitelepítésére - jelentette pénteken a moszkvai ANI független hírszolgálati iroda. A hír megerősíte­ni látszik azt a korábbi feltételezést amely szerint Azerbajdzsán az ör­mény lakosság kitelepítésével kíván­ja megoldani a Karabah-hegyvidék miatt Örményországgal támadt vé­res viszályt. Az azerbajdzsáni területen fekvő két falu lakosságát Örményország­ba telepítenék ki. Karabahból érke­zett hírek szerint Martunasen falu az azeri fegyveresek csütörtöki akciója után porig égett, a lakosság a közeli Getasenbe menekült. A moszkvai örmény képviselet megerősítette, hogy örmény fegy­veresek a héten fogságba ejtettek 14 szovjet belügyi katonát akik az azeri rendőri erőkkel közös akció­ban vettek részt. Ennek kapcsán az ANI hírügynökség örmény források­ra hivatkozva tudni véli, hogy Jurij Satalin vezérezredes, a szovjet bel­ügyi erők parancsnoka megfenye­gette az örmény képviselet vezetőjét, s különféle megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha katonáit nem bocsátják szabadon és bántódásukesik. Satalin állítólag kö­zölte az örmény kormány megbízott­jával, hogy pénteken letartóztatja, ha Jereván nem tesz lépéseket a kato­nák érdekében. Örmény részről továbbra is ha­tározottan cáfolják azokat a bakui vádakat, amelyek szerint örmény fegyveresek azerbajdzsán területen tevékenykednének. Az azeri rend- fenntartó erők e vádakra hivatkozva indítottak katonai akciókat az ör­mény falvak ellen. Az örmény kormány csütörtökön Vlagyimir Krjucskovnak, a KGB el­nökének közbenjárását kérte a Ge- tasenben rekedt sebesültek elszállí­tásához. Krjucskovaz üzenetettovábbította Bakuba, ahol az ANI értesülése sze­rint az örmény lakosság kitelepítésé­hez kötötték a jereváni kérés teljesí­tését. A TASZSZ hírügynökség csütör­tök késő este azt jelentette, hogy a belügyi erők egyik páncélozott harcjárművé - a karabahi katonai parancsnok utasítására - bejutott Getasenbe, ahonnan 6 halottat és hét sebesültet szállított az ostrom­záron kívülre. Örmény közlések sze­rint a két falu körüli harcokban eddig 36 örmény nemzetiségű lakos vesz­tette életét.

Next

/
Thumbnails
Contents