Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-04 / 103. szám
1991. május 4. NÉPÚJSÁG 3 Az első nap: május 13. Kezdődnek az érettségik! (Folytatás az 1. oldalról.)- Lesz-e valamilyen lényeges változás az érettségik rendjében az eddig megszokotthoz képest?- Ilyet nem tervezünk. Minden a tanév korábban előirt rendje szerint zajlik majd.- Mikor lesznek a vizsgák?- Az írásbeliket a nappali gimnáziumokban május 13-án, a magyar nyelv és irodalommal kezdik és a többi tantárggyal folytatják május 24-ével bezárólag. Ezután - pontosan május 27-én - kezdődnek az írásbelik a dolgozók középiskoláiban.- Az egyetemre készülőknek matematikából, fizikából, kémiából és biológiából közös írásbeli vizsgájuk is lesz, amely érettségi és felvételi vizsga is egyben. Erre mikor kerül sor?- Május 20-án és 21 -én. Az előbbi sort folytatva pedig még hozzáteszem, hogy a szakmunkásképzőben május 27-től vannak az írásbelik, az egészségügyi szakiskolákban pedig június 10-én Írásbelivel kezdődnek a képesítő vizsgák. Ekkor tesznek Írásbelit a gép- és gyorsírók is.- Mikor tartják a szóbeli vizsgákat?- Szokás szerint mindegyik iskolatípusban az írásbelik befejezését követően. A gimnáziumokban és a szakközépiskolákban június 3-21. között.- Minden évben nagy izgalom előzi meg az írásbeli tételek kihirdetését. Többször okozott országos gondot hogy a témakörökről idő előtt kiszivárgott az információ...- Nagyon bízunk abban, hogy az idén nem bővül az érettségik botránykrónikája. Ezért minden lehető biztonsági intézkedést megtettünk, csaknem a nullával egyenlő az esélye annak, hogy ezúttal is történhessen visszaélés. Hiszen, hogy milyen tétel lesz az Írásbeli vizsgafeladat például magyar nyelvből és irodalomból, azt az illetékes bizottság is csak egy órával a nyilvános kihirdetés előtt tudhatja meg.- Mikor hirdetik meg a feladatokat?- Május 13-án a reggeli, nyolcórás híreket követően a rádióban, s vele egy időben a televízióban hozzuk nyilvánosságra a magyar nyelv és irodalom vizsgafeladatait, másnap pedig ugyanebben az időpontban és ugyanilyen módon a matematikáét E tételeket a nappali tagozatos középiskolák végzős hallgatóinak kell majd megoldaniuk. A dolgozók iskoláiban érvényes vizsgatételeket pedig e tárgyakból május 27- én és 28-án délután kettőkortesszük közzé, az előbbi technikai megoldással.- És a többi tantárgyak tételeit?-Azokat is központilag adjuk meg, de hagyományos módon, vagyis előre elkészítve, s zárt borítékban, titkosan kezelve a vizsga napjáig. Futárokkal kézbesítjük az iskoláknak.- Lesz-e változás a szóbeli vizsgák rendjében?- Ebben az évben biztosan nem. A követelmények ugyanazok, mint korábban voltak. A pedagógusoknak a megjelölt temetikából kell tételcímeket összeállítani, de a tanulókat csak a tételek témaköreiről tájékoztathatják, hogy a tételek „biflá- zását” elkerüljük. Egyetlen kivételes ügyről tudok beszámolni: a történelemvizsgákon az 1945 utáni magyar történelemről nem kérdeznek a pedagógusok. A magyarázat egyszerű: még nincsenek korszerű, az időszakot a mai szemléletnek megfelelően feldolgozó tankönyvek, s emiatt a minisztérium által kidolgozott érettségi témajegyzékből is hiányzik az 1945 utáni korszak. E tantárgyban az is megengedett, hogy a tanárok pontos tételcime- ket adjanak diákjaiknak a felkészülés megkönnyítésére. Meghiúsult az átadás Továbbra is üres a volt szovjet laktanya Dombóváron (Folytatás az 1. oldalról.) Szóba került az eddigi őrzés díja is, de az összeg nagyságáról az átadásra érkezettek nem tudtak felvilágosítást adni. Ez pedig cseppet sem biztató, ugyanis az országban van néhány olyan, szovjetektől felszabadult épület, aminek őrzési díja már jóval magasabb, mint maguknak a házaknak az értéke. Arról pedig az önkormányzatoknak egy-két héten belül küldik a számlát. Tehát itt, azon kívül, hogy a város csak néhány, önmagában hasznosíthatatlan épületet kapott volna meg, aláírt volna egy kitöltetlen fizetési kötelezvényt is. Ennek ellenére az átadás felfüggesztése nem jelenti azt, hogy a dombóvári otthonkeresők egyesületének teljesen kilátástalan a helyzete. Van remény, s a józan ész azt súgja, nem is kevés. A lakások, mi más lehetne velük, előbb vagy utóbb a települések tulajdonába kerülnek. Erre utal az a tény is, hogy a kormány már utasította a pénzügyi tárcát, dolgozza ki a kedvezményes hitelfeltételeket, amik segítségével a kiürült hajdani szovjet laktanyákat hasznos célra lehessen átalakítani. Hogy erre a dombóváriaknak meddig kell még várni, azt senki nem tudja. Sajnos, a döntést több lépcsőben hozzák meg, úgy, hogy félő, még elmúlik tisztes idő, ami alatt az üres házak tovább omlanak.- szepesi A Vöröskereszt világnapja Nyolcadikén gyújtsunk gyertyát! A Magyar Vöröskereszt is csatlakozik a „Fénylánc a világ körül” elnevezésű nemzetközi akcióhoz. A háború áldozatainak emlékére, május nyolcadikén, a Vöröskereszt világnapján gyertyákat gyújtanak. A Tolna megyei alapszervezet titkára, Savanya Gézáné arról tájékoztatott, hogy a szűkös anyagiak miatt összmegyei demonstrációt nem terveznek. Kérik azonban a tagokat és a szimpatizánsokat, hogy otthonukban, munkahelyükön gyújtsanak gyertyát a halottakért. Egyéb megyei akciók: Május 6-án (9-18-ig) és 7-én (7-15-ig) vásárt rendez a Vöröskereszt, Szekszárdon, a Dózsa Gy. utca 1 -ben. Kaphatók lesznek itt élelmiszerek, új és bálás ruhaneműk, gumicsizmák, gyermektornacipők stb... Az egyébként is olcsó árakból a vöröskeresztes igazolvánnyal rendelkezők még 10 százalék engedményt kapnak. Május 8-án „Gyermekeknek a háborúban” címmel rajzpályázat és kiállítás lesz Szekszárdon, a művelődési központban. Május 10-én Pakson, 15-én pedig Szekszárdon tartanak jótékony célú estet a művelődési központban. Fellép többek között a Bartina néptáncegyüttes, a Kis és Nagy Big Band. A bevételt a Tolna megyei beteg gyermekek táborozására kívánják fordítani. Május 10-én este 7-kor Dombóváron a város vezetői és a vöröskeresztesek koszorút helyeznek el, gyertyákat, fáklyákat gyújtanak a világháborús emlékműnél. A világnaphoz kapcsolódó rendezvény az „Örmény gyermekek Magyarországon” című vándor fotókiállítás is. Bonyhád, Dombóvár, Szekszárd és Tamási ad otthont e programnak. * Az idén is május nyolcadikén, illetve az azt követő napokban adják át a „Vöröskeresztes munkáért” kitüntetést. A megyében tizenketten kapják meg az elismerés arany, ezüst vagy bronz fokozatát.-WyKétszer sújtott le a hatalmas fejszével (Folytatás az 1. oldalról.) Szóváltás közben Nagy András a tulajdonát képező jókora fejszével - 90 centiméteres nyélhosszúságú, 22 centiméteres fejhosszúságú - fejbe vágta szomszédját. A haragos idős ember kétszer sújtott le: egyszer a fejsze fokával, egyszer pedig az élével támadott. Früvald József a helyszínen életét vesztette, Nagy András pedig elmenekült. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportja - kiegészítve a bűnüldözési, gazdaságvédelmi és közrendvédelmi osztály szakembereivel a helyszíni szemle megkezdését követő három és fél órán belül elfogta a gyanúsítottat Nagy Andrást azonnal őrizetbe vették, majd a tegnapi nap folyamán a Szekszárdi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Visszagondolva az elmúlt időszakban megyénkben történt ismeretlen tettesként induló emberölési ügyek nyomozására, szinte kivétel nélkül igaz, hogy néhány óra alatt elfogták a tettest Az pedig mindenképpen figyelemreméltó, hogy 1962 ótaTolna megyében minden emberölési bűncselekmény elkövetőjére fény derült GERGELICS ZSOKA Köszönet a nevelésért ....Adassék nekik gyönyörűség, s zerelmükért örök hűség, s adassék könny is, hogy kibírják a világ összegyűjtött kínját.” Ratkó József gyönyörű sorait tartalmazza az az oklevél, amit tegnap kapott a Dunaföldvári Polgármesteri Hivatalban Bazsik Ottóné anyák napja alkalmából. A több katonafiút nevelt édesanyáknak adományozható honvédelmi miniszteri kitüntetést és a vele járó pénzjutalmat Erdős László ezredes, a Magyar Honvédség Tolna megyei hadkiegészítő parancsnoka adta át egy virágcsokor kíséretében. A kitüntetett gyermekeit szeretetben, tisztességben nevelte kötelességtudó, hazáját szerető és azt hűséggel szolgáló férfiaknak - mondotta Erdős ezredes - és most is - nyugdíjas kora ellenére - mindent megtesz a család összetartása érdekében. Magatartásával, munkájával nagy megbecsülést vívott ki magának a környezetében. Jelenleg sem tétlen, hiszen két unokája nevelése vár rá nap mint nap. A kitüntetett meghatott szavakkal mondott köszönetét a miniszteri elismerésért, s örömmel fogadta a legszebb, legszentebb hivatásért kapott jutalmat. - él Erdős László ezredes átadja a kitüntetést FOTÓ: KISPÁL MÁRIA Baráti est a Háry borozóban (Folytatás az 1. oldalról.) Theodor Zens egyébként nem először járt Szekszárdon, korábban már volt itt egy svábbálon, amiről igen kellemes emlékei maradtak. A konzul után Szendrei Mihály, az egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Klaus Francke, a Bundestag tagja a szekszárdiakat. Mint elmondta, Tolna megye nem ismeretlen a Németországi Keresztény- demokrata Néppárt előtt, az itt élők nevet szereztek maguknak nemzetiségi nyelvoktatásukkal és a megyében működő Német Színházzal. Francke úr ezután azon meggyőződésének adott hangot, hogy a magyarok, illetve az itt élő német nemzetiségek jobban érvényesíthetnék kívánságaikat, ha a különböző pártok összefognának, véleményüket egybehangolnák és kéréseiket így továbbítanák a német parlament a kormány felé, mely fogadókész a Napokon belül új szolgáltató szervezet kezdi meg tevékenységét a vállalkozók igényeinek kielégítésére. Az új szervezetet VOSZ Nemzetközi Vállalkozói Kereskedelmi Központ néven azért hozták létre, mert az utóbbi időben rohamosan megnövekedett a magyar vállalkozót kereső külföldi cégek képviselőinek látogatása a VOSZ-nál. Mint az új szervezet vezetője, Tamás József az MTI-nek elmondta: a VOSZ szolgáltató, gazdálkodó- szervezete hosszú távon is nonprofit szolgáltatóként kíván tevékenykedni. Számviteli, jogi, nemzetközi vegyes vállalatalapítási, hitelezési, biztosítási, tőkebefektetési és vagyonértékelési, valamint kereskedelmita- nácsadást kínál, mégpedig díjtalanul. Ugyancsak térítésmentes a VOSZ-tagok számára az alapinformációkat tartalmazó számítógépes rendszerbe való bekapcsolódás, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozóka partnerközvetítői hálózaton keresztül jussanak információkhoz. A nem VOSZ-tagoknak 5 ezer forintba, a külföldieknek 100 dollárba kerül, hogy az adatbankba bekerüljenek. A működés anyagi feltételeit a nemzetközi kereskedelmi központ magyar kérésekkel szemben. A kárpótlási törvénnyel kapcsolatban dr. Bernd Fischer megjegyezte, örül neki, hogy a magyarországi németek kifejezték azon szándékukat, miszerint nem kívánják elhagyni szülőföldjüket, hanem továbbra is Magyarországon képzelik el jövőjüket, gyarapodásukat, amihez Németország igyekszik minden segítséget megadni. * A Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület következő nagy rendezvénye pünkösdkor lesz a megye- székhelyen. A május 17-20-a között megrendezésre kerülő négynapos eseményen sor kerül ausztriai, németországi és hazai fúvószenekarok bemutatkozására, sváb néptánc előadására, német kórustalálkozóra, orgonahangversenyre, svábbálra és nem utolsósorban sörfesztiválra. bizonyos speciális szolgáltatások pénzért történő nyújtásával igyekszik előteremteni. Bevételeket várnak például a részletes adózási, könyvvezetési tanácsadásból. Dijat számolnak fel a hitelkérelmek elkészítéséért is, akárcsak a külföldi tanulmányi út megszervezéséért, vagy egy-egy üzleti tárgyalás során a tolmács biztosításáért. Ugyancsak pénzért vállalják, ha valaki a részletes adatokat tartalmazó számítógépes adatbankba kíván bekapcsolódni, és egyetlen alkalommal egyszázaléknyi jutalékot kérnek a már létrejött üzletek évi forgalmából is. A bevételeket a szervezet fenntartására fordítják, illetőleg amennyiben nyereség képződik azt visszajuttatják a VOSZ Alapítványnak, amely anyagilag jelentősen hozzájárult a kft létrehozásához és a működése során is időről időre támogatja majd. Tamás József, a kft. igazgatója a terveikről szólva elmondta: rövidesen felveszik a kapcsolatot a nemzetközi adatbankokkal. Jelenleg azt vizsgálják, hogy milyen feltételekkel kapcsolódhatnak be a Közös Piac partnerkereső hálózatába, amely 20 ezer cég adatait tartalmazza, és amelyhez jelenleg meglehetősen nehéz hozzáférni. Kiállítás Pakson Beda László, az ART ’999 képzőművészeti csoport tagjának festményeiből látható kiállítás Pakson, az Energetikai Szakközépiskola galériájában. A bemutatót május 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Dunántúli kemping- és horgásztalálkozó A Magyar Kemping Klub Baranya Megyei Szervezete 1991. június 7-től 9-ig a Boldogasszonyfa „Horgász” kempingben rendezi meg első ízben a dél-dunántúli kemping- és horgásztalálkozót. A programban egyéni nevezéssel horgászverseny, halászléfőző verseny szerepel. Kirándulásokat szerveznek a közelben lévő ibafai pipamúzeumba, Szigetvárra és a Zselic tájaira. Elhelyezkedés saját sátorban, lakókocsiban. Étkezés egyénileg, a kempingben büfé működik, főzési lehetőség biztosított, a közelben élelmiszerboltok vannak. Részvételi díj felnőtteknek sátorral 290, lakókocsival vagy utánfutóval 330 forint, nyugdíjasoknak sátorral 230, lakókocsival vagy utánfutóval 270 forint, gyermekeknek 6 éves korig ingyenes, 6-14 éves korig 160 forint személyenként. Jelentkezési határidő: 1991. május 20-ig a Baranya Megyei Kemping Klubnál, Pécs, 7621, Irányi Dániel tér 8. (Telefon: 72/11- 841), személyesen, levélben vagy telefonon. Király László kiállítása Az 505. Sz. Ady Endre Ipari Szakmunkásképző Intézet az iskola tanára, Király László festményeiből, kisplasztikáiból rendezett kiállítást a kollégium játéktermében, mely megtekinthető május 24-ig naponta 8 órától este 18 óráig. Új szolgáltatás vállalkozóknak Kiss László Szekszárd, Zöldkert u. 18. Nemes Bálint Tevel, Alkotmány u. 247. Árki Gyula Paks, Szabadság u. 13. Lécz Anett Hőgyész, Petőfi u. 54. Kiss Adrián Mucsi, Dózsa Gy. u. 68. Gyermekszépségverseny, 1991. Úgy lehet szavazni, hogy az újságból kivágják a legszebbnek tartott kisgyerek fényképét és beküldik szerkesztőségünkbe. Egy borítékban több fotó is beküldhető, mindössze annyit kérünk, hogy a címzés mellé írják oda: Gyermekszépségverseny. Címünk: Tolnai Népújság szerkesztősége, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Az nyeri a versenyt, illetve az ér el helyezést, akinek az újságból kivágott fényképe a legnagyobb számban érkezik hozzánk. Következő keddi számunkban a dunaszentgyörgyi Lacza Izabella, a kölesdi Dundics Szabina, a kölesdi Potyondi Zsanett, a györei Csiszer Ferenc, a magyarkeszi Németh László fényképét közöljük.