Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-25 / 121. szám

1991. május 25. KÉPÚJSÁG 11 Elűzött bohóc Adorjáni Endre kisplasztikái a Várgalériában A Dunaföldvári Várgalériában minden ceremónia nélkül nyílott meg Adorjáni Endre szobrász- művész kiállítása. így hát ma­gam is kósza hír nyomán léptem a mintegy negyven remekmívű kisplasztikával benépesített szűk kis terembe... Adorjáni Endre 1989. január­jában érett szobrászként érke­zett Transsylvaniából Magyar- országra. Ami itt látható mun­kásságából, útipoggyász. Hozta magával ami méreteinél fogva mozdítható, - kisplasztikáit-, és átvitt értelmükben, tartalmukban élete felvállalt útiterhét. Üzenet ez arról, hogy miféle körkép lát­ható magyarságról, európaiság­ról, erdélyi kilátóból. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Tamási Áron életnagyságú portréi mel­lett József Attila-,Nagy László-, Szilágyi Domokos- és a 48-as ágyúöntő, Gábor Áron-emlék­érmek e világkép tájékozódási pontjai. Komolyak mint „hegedű­ink első hangjai”. Tömör mintá­zásuk,- mint Adorjáninál min­denütt-, kizárólag a megtestesí­Elüzött bohóc Mózes teni szándékolt szellemiség szolgája. Sehol egy öncélú bra­vúr. Pedig technikai tudása fölé­nyes. A viaszveszejtéses fé­möntés ősi, de igen nehéz tu­dományának birtokában akár fi­noman áttört, hálószerű képle­tek létrehozására is képes, mint „Kuruzsló” szobrocskáján a kön­tös. Ám ennek ott jellemalkotó szerepe van. Adorjáni világképe teljes­ségre törekvő. Háromtagú pla­kettsora, „Erosz fáklyája” darab­jain összetartó főmotívum egy talán papirosból gyűrött-csavart fáklya-(életfal) motívum. A fák­lyalángként ellobbanó élet, a szerelem állomásaiként az el­sőben a vágykeltő női testek közt a lángokban, ölelkező pár sejlik. „Sokasodjatok és népe­sítsétek be a földet!" - jut eszünkbe a másodikról, míg a harmadik fáklyája az elsőnek negatívja; az öregség jegyeit hordó férfiaktja megrázó búcsú az erotikától. Lélek és test pár­huzamáról beszél a majdnem éremszerű két kis plakett a „Va­riáció Hl.” Két szélső pont le­hetne e nemben a szinte zseb­ben hordható méretű, szenvedé­lyes hevületű kis „Akt érem” és a bábjáték-könnyedségű „Es­küvő” tréfás menete. A férfi-nő ellentét képletszerű megtestesí­tése a „Pólusok” függőleges ko­rongján ellentett oldalakon álló két figura. A nem magaterem­tette mítoszok világába kalauzol a „Kalevala" plakett-illusztráci­ója, és a „Kentaur” szobrocska. Adorjáni e mítoszok anyagát is magáévá gyúrja. Ez a megtor­panó léptű, összegörnyedő, fe­jét fájdalmasan tapogató ken­taur figura is sajátosan reá jel­lemző, jelenidejű értelmezés. Tulajdonképpen valós és jelké­pes helyzetek, cselekmények színjáték-szerű bemutatása majd minden munkája. így a „Koldus és leány” plaketten dramaturgiai jelentősége van a középkori kiskocsi rozoga tá­kolmányához kötözött verklis koldus és a nagyléptű leány szánakozástól menekülő elfor­dulásában a tekinteteknek. A társadalmi meghatározottságú reménytelenség és könyörte­lenség képlete ez. Adorjáni együttérez, együtt él azzal a vi­lággal, amelyben időnként a sö­tét erők jutnak túlsúlyba. Az ugyancsak párbaállítható két remek kisplasztikája a törpeter­metű „Diktátor” és a nyúlánk „Próféta" tanúskodnak erről. Az egyaránt „féltekéken” álló két fi­gura az égre néz, de egyikük na­póleoni pózban, míg a másik akár a zongorán záróakkordot leütő Bartók is lehetne: vissz­hangra figyelőn. A számbéli többség ősi, bar­bárjogán földönfutóvá tehető ki­sebbség sorsa nyersen tör be Adorjáni művészetébe. Nincs többé mérlegelendő, magya­rázó sorozat és párosítás. Van ellenben a „Szomj”, egy meg­magyarázhatatlan műfajú mű: öt, négykézláb pocsolyában vi­zet kereső mezítlábas, rongyos ember. (Fekvő-dombormű, vagy kisszobrok nagy poszta- menssel?) És hová menekül­hetnek? Hiszen „Kapu”-szob- rának egyik, - a „külső” - oldalán őrülten dörömbölőt a belsőn gyanakodva fülelő kémleli. A törvények - jók és rosszak, mint „Mózes” érmén a Próféta, üres tábláit mutatva hirdeti: igazából megíratlanok. A művész: csörgősipkás ud­vari bolond. Bohóc, aki kényes helyzetekben egyensúlyoz, de mégis időnként „beolvashat”. Adorjáni bohócábrázolásai ön­vallomások. Légtornászként li­beg, mint a „Karikás bohóc” mo­bil szobrában, konferál, mint a miniatűr „Bohóc’-szobrocská- ban, nevel, mint a „Bohóc és gyermek” kis plakettjén. Pucé­ran nyomorog mint „Bohóc és családja" és „Vándor”, megtör­tén kuporog egy szamárháton, mint „Elűzött bohóc”. (Hogy többé udvari bolondként se ol­vashasson be - Transsylvaniá­ban?) Vándorének. Műtől műig lépve az egésszé egyesülő ré­szek összefoglalásaként ez jut eszembe. Maga bátorításául dúdol az utas effélét útszéli, sö- tét-sunyf vészek ellen. Az igaz szándék bizonyítékaképp. ifj.Koffán Károly A hazatért Weininger Kiállítás a Nemzeti Galériában KŰRI 2. Bohóc kosztűmterv Amikor (szerencsére már elég gyakran) az avantgárd művé­szet köréből rendeznek ma­gyarországi kiállítást, a rende­zők rendre arra kényszerülnek, hogy külföldi, amerikai, német, francia gyűjteményekből köl­csönözzék a magyar műveket. Vagy azért, mert alkotóik még a századelőn elhagyták az orszá­got, vagy azért, mert az itthon maradottak műveit enyhén szólva nem értékelték, s így a külföldi múzeumok, köz- és ma­gángyűjtemények könnyűszer­rel juthattak a magyar avantgárd alkotásokhoz. Most is egy magyar művész New York-i hagyatékából a düs­seldorfi Kunstvereinben meg­rendezett kiállítás anyaga jutott el a Magyar Nemzeti Galériába. A Düsseldorfban, Weimar- ban, Ulmban és a hollandiai Apeldoornban bemutatott Wei­ninger Andor-kiállítás június 9-ig marad Magyarországon, s az­után amerikai bemutatókkal foly­tatódik vándorútja. A száznyolcvan képpel, váz­lattal, tanulmánnyal, kosztüm-, és színpad- meg bútortervvel képviselt Weininger-életművet hazai anyaggal, a pécsi mű­vészkör tagjainak - Molnár Far­kasnak, Stefán Henriknek, Jo­han Hugónak, Gábor Jenőnek, Gebauer Ernőnek, Cacinovic (Tarai) Lajosnak, iskolatársá­nak, Martyn Ferencnek és a Ba- uhausba ugyancsak Pécsről ko­rábban kikerült Forbát Alfrédnak és Breuer Marcellnak - az alko­tásaival egészítették ki. Lévén, hogy Weininger éppen a Pécsi Művészkörben kezdte pályáját. És korai pályatársaival együtt a szabadabb alkotói kibontakozás reményében együtt mentek Németországba, hogy beirat­kozzanak a Bauhausba. Itt kezdte el Weininger tiszta szín- és elemi formaépítési kísérleteit, itt kötelezte el egy életre magát a konstruktivizmusnak. Mint a Bauhaus híve, nem­csak festészettel foglalkozott. A sík kompozíciókon túllépve ter­vezett fantáziaházat, gömb­színházat, belsőépítészeti ele­meket, reklámgrafikákat, alapí­tott egy dzsesszzenekart. Kie­melten tárgyalja a kiállítás Wei­ninger színházi munkáit, utalva arra, hogy mechanikus színpad- revű elképzelése előfutára volt a „mai komputerizált multimediális show műsoroknak”. Az 1920-as években Ham­burgban tervezett geometrikus formákból, robotszerű bábokkal, fényjátékokkal és zörejzenével komponált színházi világa 1971-ben Missouriban, majd 1986-90-ben Kasselban és Düsseldorfban valósult csak meg. Dadaista, szürrealista hatá­sok is megérintették, és a konst­ruktivista korszak kollektív utó­piája után Weininger önkéntes belső emigrációba vonult. A ge­ometrikus formákat ekkor ter­mészeti víziók váltják fel művé­szetében. Élete utolsó évtizedeiben azonban, 1958-tól 1985-ban be­következett haláláig, újból visz- szatért korai műveinek szelle­méhez. Felidézte korai konstruktivista kompozícióit, de tovább is lépett a síkból a térbe, alumíniumból, fából, papírból domborított mű­veivel. (Kádár) Érzelmes utazások Tituszék A többdimenziós színész Csevegés Horváth Gyulával Szepesi Attila: Ahogy Renoir vásznán... Ahogy Reonir vásznán a meztelenség tisztán , világít, mert a testen , ezer szemével Isten néz rád - az arcon és a combon is Ő sugárzik, a mellbimbó megrebben izzó tekintetében, világít minden szélfújt szóban és minden hajfürt fodrán, a csípő ívén, ragyog a rezgő pillán, a vállon félve csillan, a nyelv hegyén, a fogsor fényén, a nyílt ajakban s ahogy a félsz elillan: a mosolyon, a harsány nevetés illatában, a csípő hajlatában, a szempillák pihéjén, az ajak bíborában, az ujjak láng-hegyében - a pőreség felizzik Isten tekintetében. Descher J. Attila: Ennyi Néhány társnak egyszerű emlék :)ár jó vers - ha tényszerű lennék Béke otthon és béke a honban i SZABADSÁG még vakáción van Ennyi csupán s már majdnem elég mikor egy rém indul feléd Úgy kéne szeretni gyereket, asszonyt, szülőt, ahogyan Ti­tusz szereti a kis Titát. Olyan ki­tárulkozó, ártatlan rácsodálko- zással. Ahogy ezt leírom, már látom is magam előtt Judit asszony egy­szerre büszke és féltékeny tekin­tetét: - már csak az hiányzik, hogy te is ajnározd őket, így is már teljesen apás az a gyerek! - Barátom felesége egyébként is szelíden megrótt, hogy majd minden írásom kocsmák mélyén „játszódik”, és meglehetősen fura alakok fordulnak elő ben­nük. De most az első (és Mar­quez szerint a legfontosabb) mondat a bizonyság rá, hogy ez nem egészen így van. Igaz, most amíg várjuk,hogy a túlságosan is ecetes vízben áz­tatott pacal végre puhára főjön, és „kiizzadja” magából az ecet­szagot, bort kortyolgatunk elmé­lyült szorgalommal. No persze ettől a konyhából még nem lesz kocsma. Ott ugyanis aligha volna szerencsés, ha a kétéves Tita térden kúszva traktorozná a „trágyát”. Meg aztán az ivóban tornázni sem szoktak a Mákvi­rág együttes lemezére, s ha mégis, azt másként hívják. S leg­főképpen nem apával versenyt fogat mosni a piros műanyag vödör fölé hajolva. Titusz - kamaszkorunkóta vagyunk haverok - harmincas évei derekára „ért be”, s nem is akármilyen apává. Mintegy más­fél évtizedes „hülyéskedés” után. Addigra már mi egynehá- nyan un. „komoly emberekké" cseperedtünk. Felsőfokú tanfo­lyamok, család, esetleg lakás, egyszóval honderű, ahogy azt Móricka, akarom mondani Ti­tusz elképzelte. És irigykedett is ránk egy picit emiatt. Pedig amíg ő lazán kísérletezgetett a köté­len, közülük néhányan már le is hulltak róla. Például Tichó hét emeletet zuhant - és korántsem átvitt értelemben... Na ja, nekünk volt apánk, aki a hónunk alá nyúlt,hogy ne téblá- boljunk olyan tanácstalanul ab­ban a bizonyos nagy büdös élet­ben. Neki volt is, meg nem is. Nem emlékszik, hogy valaha is leült volna vele beszélgetni. A pia dominált inkább,meg az ulti. Ám ezt ő most már nem szemre­hányóan mondja. Inkább meg­bocsátó szomorúsággal. El­végre ez is útravaló volt. Tanul­sággal szolgált annak, aki okulni akart belőle. Egy kisközségben vagyunk egyébiránt, s idill ide vagy oda, ez a derék község azért még mai napság is a meglehetősen beha­tárolt lehetőségek hazája. Ti­tusz, az urbánusnak is különc, akinek befőttes gumival össze­fogott vékony varkocsa még most, három év elteltével is szót- lan ámulatba (vagy inkább döb­benetbe?) ejti a betolakodókkal amúgy is bizalmatlanabb falusi­akat, itt vett egy közepesen öreg házat, és több százezer forintnyi OTP-kölcsönt a nyakába. Rög­höz kötöttségük ezáltal telje­sebb, mint a jobbágyoké Wer­bőczy Hármaskönyvében. Amíg nem volt a kis Titusz, ez nem is nagyon izgatta őket, igaz ennél azért jobbra számítottak. Másnak képzelték a falusi életet, nem ennyire szegénynek, kizá­rólag robotra predesztináltnak. Nem az a legnagyobb gondjuk, hogy nincs bársonyos pázsit az udvaron, hanem hogy nincs pénzük rendbehozni a házat, a kerítést, „leműszakiztatni”a Tra­bantot. A kocsit, ami az egyedüli esélyt jelenthetné a kis Titá- nak.hogy része lehessen mind­abból a jóból, ami egy városi gyereknek a lakóhely jogán kijár. Áz uszodából, a zeneiskolából, és a többi, a községben elérhe­tetlen kiváltságból. Persze a gyerek jövője miatti aggódást az álmoknál sokkal mindennapibb és fenyegetőbb realitások kényszerítik mostan­ság ki. Juditnak, aki a Videoton bérszámfejtésén dolgozott, már a tudomására hozták, hogy a gyed után nincs rá szükség. Ti­tusz, a „magyar apa" egyelőre haladékot kapott, de a munka- nélküliség réme az ő éjszakáit is kísérti. A legkisebb Titusz szeren­csére mit sem sejt ebből. Férfi­embereket megszégyenítő ko­molysággal segédkezik apának a kazán salakozásánál, a talics­kázásnál. Aztán meg kajla önfe- ledtséggel hajkurássza a két ha­talmas testű komondort, Brúnót és Sacit. Mire pedig az átkozott pacal megadja magát a puhulás szellemének, kiságyában ő már az igazak álmát alussza. Tódor János A névje­gyén ez áll: Horváth Gyula ko­médiás. Kérdé­semre, hogy hogy van. azt feleli: nyugdíjban. Méghozzá tavaly au­gusztus óta. A közönség szem­szögéből nem túl sokat nyughat mostanában sem: ki-ki válogat­hat, hánydimenziós változatára kiváncsi. Mert a tévébeli Szom­szédokban a kétdimenziós kia­dása látható, a háromdimenziós meg hol itt, hol ott. Például a Vi­dám Színpadon - ahonnan ő maga kérte nyugdíjazását, amint elérte ama bizonyos élet­kort - évi száz fellépést vállalt ezután is. Mostanság két darab­ban is láttam itt: Hölgyeim, elég volt! és az Egy férfi, aki nem akar, amely címek olyannyira kínálják az „előrehaladott ko­rára” való rosszindulatú poént, hogy bármily nehezemre esett is, kihagytam. És mit tesz a szín­házak istene? A legújabb sze­repe: a Két lányazutcán- ban. A fiatalabbak nem tudnak semmit erről a darabról: réges- rég írta két nagy sikerű pesti színpadi szerző: Ernőd Tamás és Seress Rezső, aztán megfil­mesítették, címszereplője Tas- nádi Fekete Mária volt, (a másik „utcalány" nevére a legöregeb­bek sem emlékeznek). Most pe­dig vissza-színdarabosítoták, és a Vidám Színpad Kis Színhá­zában mutatták be március vé­gén, Nyertes Zsuzsa és Bencze Ilona főszereplésével. Horváth Gyula ebben a da­rabban is játszik, és mert meg­hívták őket, „tájol”: legutóbb, má­jus 14-én Miskolcon, 21-én Nagytétényben voltak, július 22- től öt napig Martonvásárra men­nek a darabbal. Augusztusban nyolcszor adják elő a budapesti Hild udvarban.-így mulat egy magyar nyug­díjas komédiás? Helyesebben: így mulattat?-Imádok dolgozni, imádok jó darabban jó szerepet játszani és ez az! Imádok pihenni is, főzőcs- kézni, a főztömet kellemes kör­nyezetben megenni, kertész­kedni is, barkácsolni is, szép tár­gyakban gyönyörködni... Egy­szóval, jól megvagyok a bőröm­ben. Mostani feleségemmel túl­estünk a rizikósnak tartott he­tedik közös esztendőn, őt is sze­retem, a csendet is, a szép ver­seket, a jó zenét is. Ha így folyta­tom a nyugdíjas éveimet holto­miglan - megbékélek a sor­sommal. El ne felejtsem: köszönöm a megható szeretetet, amely a Szomszédok gézéitől árad fe­lénk: Csűrös Karolával együtt számos meghívást kaptunk ebédre, tiszteletünkre sütött tor­tára.-//- Ha

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents